Dinasztiaalapítók: két magyar edző, akik először vitték a csúcsra a Realt és a Bayernt

 

 

Szöveg Bodnár Zalán Fotó GettyImages

 

Az európai klubfutball két gigászaként a Real Madrid és a Bayern München manapság rendszeresen találkozik, és nagy csatákat vív egymással a Bajnokok Ligájában, csak a 2000-es években 20-szor mérkőzött meg egymással a két együttes. Pep Guardiola Carlo Ancelotti ellen, José Mourinho kontra Jupp Heynckes, Vicente del Bosque–Ottmar Hitzfeld – és még hosszan sorolhatnánk, milyen edzőóriások egymásnak feszüléséről is szólnak ezek a párviadalok.

Ezerkilencszázharminckettőben mindkét csapatot magyar vezetőedző irányította, és bár a madridi Hertzka Lipót és a müncheni Dombi Richárd egymással nem tudta összemérni a tudását, európai kupát sem nyerhettek annak hiánya révén (az UEFA csak 1955-ben hívta létre első sorozatát), ám annál sokkal fontosabbat tettek: első bajnoki címéhez segítették az erre évtizedekig hiába vágyakozó együttesüket, ezzel elindították őket azon az úton, amely ma már a csillagokig vezet, és megalapoztak olyan sikereket, amelyek ma már kozmikus hatásúak.
Noha edzőként nem nézhettek egymással farkasszemet, életük és pályájuk számtalan módon, már-már kísértetiesen érintkezett a másikéval.

 

Mindketten Bécsben születtek, a Monarchia állampolgáraiként, zsidó polgári családban. Dombi Richárdot 1888. február 27-én Richard Kohn (alkalmankénti átírásban: Cohn) néven anyakönyvezték, és valójában inkább osztrák volt, mint magyar, mind a hat válogatott mérkőzését osztrák színekben játszotta (ebből négyet épp Magyarország ellen), de önmagát következetesen magyarnak vallotta, miután 1910-től Magyarországon teljesített katonai szolgálatot, és amikor a Wiener AC és az Austria Wien után az MTK-hoz szerződött (1914 és 1917 között szolgálta fedezetként az akkor épp Hungária néven futó együttest) felvette a Dombi (a sajtóban olykor Domby) nevet. Hertzka Lipót öt évvel később, 1893. december 27-én született (az interneten valamiért a legtöbb – elsősorban nyugat-európai – honlapon 1904. november 19-i születési dátum és budapesti születési hely szerepel a neve mellett, de az 1893 és a Bécs a helyes életrajzi adat). Sajnos játékos-pályafutásáról majdnem olyan keveset lehet tudni, mint születési körülményeiről. Nem vehető biztosra, de feltételezhető, hogy Guttmann Bélával egy időben játszott az MTK-ban, de jelenlegi ismereteink szerint csak három bajnoki mérkőzésen lépett pályára kék-fehérben. Az MTK-ból valószínűleg a húszas évek elején szerződött Német­országba, az Essener TB csapatához. Az viszont már egyértelműen bizonyítható, hogy a Ruhr-vidéki klub 1922 decemberében két barátságos mérkőzést játszott a spanyolországi San Sebastiánban a Real Sociedad ellen, Hertzka pedig nem utazott haza a csapatával, hanem Baszkföldön maradt. És 1923-tól már edzőként irányította a Real Sociedadot, így – Pozsonyi Imre barcelonai szerepvállalását megelőzve – ő lett az első magyar edző Spanyolországban. 1925-ben a regionális (vizcayai) pontvadászat élén végeztek (a spanyolok csak 1929-től rendeztek országos bajnokságot). Három évvel később Baszkföldön belül váltott klubot, és az spanyol klubfutball egyik akkori óriásának, az Athletic Bilbaónak az irányítását vette át. Aztán következett a második ligás Sevilla, amelyet második évében feljuttatott az élvonalba. 1930-ban maga a később legendává nemesedő klubelnök, a stadion névadója, Santiago Bernabéu hívta a Real Madridhoz, amelynek sem előtte, sem utána nem volt magyar edzője (utánpótlásedző volt Tóth-Zele József, és szóba jöhetett volna még Puskás Ferenc is, de őt nem kérték fel).

 

A családi-baráti körben csak Lüke becenéven emlegetett Hertzkához (Farkasházy Tivadar humorista és újságíró több írásában emlegette büszkén, hogy a nagy edzővel rokonságban állt, a keresztanyjának volt a férje) képest egy évvel később, 1924-ben kezdett edzősködni Kohn-Dombi, aki Dárdai Pál elődjeként a Hertha BSC trénere lett. A jugoszláv Gradjanski Zagreben, az osztrák First Viennán, a spanyol FC Barcelonán, a lengyel KS Warszawiankán, majd a német 1860 Münchenen és VfR Mannheimen át vezetett útja a Bayern München kispadjára, amelyet 1931-ben foglalt el. A bajor klub addigi legnagyobb formátumú elnöke, a szintén zsidó származású Kurt Landauer ajánlotta neki az állást.

 

Ekkor Hertzka egy éve már a Real Madrid szakvezetője volt, és büszkeséggel töltötte el a tudat, hogy már kilencedik évét kezdte edzőként Spanyolországban, és még sehonnan sem küldték el. Első idényében csak a hatodik helyen végzett a királyiakkal, de lefektette a későbbi sikercsapat alapjait. Az 1931–32-es bajnokságban már sikerült megtörnie korábbi csapata, az előző két – immár országos – kiírásban diadalmaskodó Athletic Bilbao hegemóniáját, és a kapuban a legendás Ricardo Zamorával felálló együttes veretlenül (tíz győzelem, nyolc döntetlen, 27:15-ös gólarány) szerezte meg a Real Madrid történetének első bajnoki címét, amelyet azóta még 32 követett. A már akkor is nagy rivális Barcelonát odahaza 2:0-ra győzték le a blancók, idegenben 2:2-es döntetlent értek el. Ez a Real Madrid történetének egyetlen veretlen bajnokcsapata, és a La Liga történetében is csupán még egyszer végzett csapat veretlenül az élen, az 1929–30-as idényt megnyerő Bilbao, amely pedig szintén erősen magán viselte „Lippo” Hertzka keze nyomát.

 

Eközben az alacsony termete miatt világszerte sokfelé csak Little Richardnak becézett (pedig a rock and roll azonos nevű későbbi úttörője még csak ezután, 1932-ben született meg…) Dombi Richárd a Bayern Münchennél látott munkához – nagyon hatékonyan. Azonnal megreformálta az edzésmódszereket az akkor még hozzá hasonló, óriásnak aligha nevezhető klubnál. Abban az időben a bajorok heti két egyórás edzéssel készültek a vasárnap délutáni meccsekre, ezt pedig nagyon kevesellte a magyar szakember, akinek a bajorok súlyos technikai elmaradása is szemet szúrt. Dombi nem csupán edzője volt a csapatnak, de gyúrója, intézője és gazdasági vezetője is egyben. Munkája és bevezetett reformjai már rögtön az első idényben sikerre vezettek: a Bayern 1932-ben megszerezte első bajnoki címét. Igaz, az nem országos liga volt még, hanem kieséses rendszerű bajnokság, amelynek 1931–32-es kiírásában a Bayern előbb 4:2-re győzte le a Minerva Berlint, aztán 3:2-vel búcsúztatta a Polizei Chemnitzet, a kvázi elődöntőben pedig az ugyancsak magyar edző, Konrád Jenő irányította Nürnberget múlta felül 2:0 arányban.

 

A bajnoki döntőben 1932. június 12-én 55 ezer néző várta Nürnbergben a Bayern és az Eintracht Frankfurt találkozóját. A Lechler – Haringer, Heidkamp – Breindl, Goldbrunner, Nagelschmitz – Bergmaier, Krumm, Rohr, Schmid, Welker összeállításban pályára lépő Dombi-csapat nem ijedt meg a majnaiaktól, és Oskar Rohr, valamint Franz Krumm góljaival 2:0-ra megnyerte a döntőt. A nagy sztár a döntő idején még csak 20 éves „Ossie” Rohr volt, aki a sorozat mindegyik meccsén szerzett gólt, és a később a koncentrációs tábort, majd a keleti front megpróbáltatásait is túlélő csatár a válogatottba is bekerült. Szintén magára ölthette a címeres mezt a csapatból Konrad Heidkamp, Emil Kutterer, Josef Bergmaier, Sigmund Haringer, Hans Welker, Krumm, Ludwig Goldbrunner, Ludwig Hofmann, Josef Pöttinger (az utóbbi kettő az idény elején megsérült, így a bajnoki címhez nem sokat tudott hozzátenni) és a budapesti születésű Ernst Nagelschmitz is. A csapat nem csupán megnyerte a klubtörténet első bajnoki címét, amelyet aztán máig további 27 követett, de teljesítménye történelmi léptékkel nézve is mély nyomot hagyott: A Kicker sportlap átszámította a hárompontos rendszerre a bajnoki meccseket, ezért a Dombi-csapat 3.0 pont/meccs idényátlaga logikusan az idők végezetéig rekord marad, egyszerűen megdönthetetlen (persze, ma már nem négy, hanem 34 meccset kell vívnia a csapatoknak a bajnokságban).

 

 

Korszakalkotó sikereik dacára egy éven belül Hertzka Lipót már ugyanúgy nem volt a Real Madrid élén, mint Dombi Richárd a Bayern Münchenéén. Az elválás azonban nem is lehetett volna különbözőbb. Hertzkát a bajnoki cím után, még 1932 májusában menesztették a feszült öltözői légkör miatt (vajon milyen lett volna a hangulat az öltözőben, ha nem lett volna aranyérmes a csapat?), játékosai a hír hallatán örömükben ugrálni, kiabálni kezdtek, az edző jellegzetes testtartását és mozdulatait utánozták, és magyar származásán (!) gúnyolódtak. Dombit senki sem akarta elküldeni Münchenből, játékosai imádták (az edző a bajnoki döntő megnyerése után minden játékosának egy kis aranymedált ajándékozott a diadal emlékére), viszont a történelem viharai elsodorták. Az 1933-as nemzetiszocialista hatalomátvétel után Landauernek le kellett mondania elnöki posztjáról (a háború alatt megjárta a dachaui haláltábort, de a világégés után újra a Bayern elnöke lett), követte őt Otto Beer, az ifjúsági csapat edzője és Dombi is. Az egykori válogatott játékos, Wilhelm Simetsreiter így emlékezett vissza az eseményre: „Egyszer csak mind a hárman eltűntek. Kár értük, tisztességes emberek voltak.” Anton Löffelmeier a „München és a futball” című könyvében azt írja: „Az FC Bayernnek sok zsidó tagja volt. Több zsidó származású volt a vezetőségben, hosszú időn át zsidó elnök állt a klub élén, akiktől 1933 elején nem vált meg azonnal a klub. Emiatt a Harmadik Birodalom idején a Bayern megbélyegzetté vált.”

Sorsuk ezután eltérő irányt vett. Hertzka spanyol kiscsapatoknál (Hércules, Granada) „húzta meg” magát mindenféle siker nélkül, míg Dombit az FC Barcelona nézte ki magának, mert benne látták azt az embert, aki visszahódíthatja a Real Madridtól a bajnoki trófeát. Nem járt sikerrel, a Real Madrid után a Bilbao ült vissza a trónra, a Barca pedig a dobogóra sem fért fel. Spanyolország nem termett nekik több babért. Ám egy-egy formálódó, évtizedekkel későbbi nyugati futballnagyhatalomnál újra megágyaztak nagy sikereknek.

Hertzka a spanyol polgárháború elől Portugáliába menekült, Dombi pedig egy rövid svájci kitérővel (FC Basel) Hollandiába. És mindketten legendái lettek egy-egy későbbi BEK-győztes klubnak! Hertzka 1936 és 1938 között története második, harmadik és negyedik bajnoki címéhez segítette a Benficát, majd dolgozott a Belenenses, az Académica, a Porto, az Estoril és újra a Benfica edzőjeként. Amikor 1951-ben meghalt, a portugál rádióban megszakították az adást.
Dombi pedig a Feyenoorddal lett bajnok 1936-ban és 1938-ban is. Ottléte alatt, 1937-ben adták át a klub új, 65 ezres stadionját, az ikonikus De Kuipot, és ez nem kis bátorságra vallott, mert addig 20 ezer körül volt a Feyenoord meccseinek látogatottsága, de a Dombi-féle sikercsapat megtöltötte a lelátókat. Arcképe ott ­díszeleg a rotterdami stadion falán – emlékeztetve a világot egy olyan időszakra, amelyben a magyarságnak alig volt becsesebb „exportcikke”, mint a szinte már-már ösztönösnek tűnő futball­tudása.

 

*Hertzka Lipót életútjának megismeréséhez nagy köszönettel tartozunk Andreides Gábor, Gulyás Zsolt, Szegedi Péter: Lüke, Csili és a táncmester. Három magyar edző az európai futballban című, a Magyar Narancsban 2015-ben megjelent cikkének.

 

HERTZKA LIPÓT (Lippo Hertzka)
Született: 1893. december 27., Bécs (Osztrák-Magyar Monarchia)
Elhunyt: 1951. március 14., Montemor-o-Novo (Portugália)
Posztja: csatár
Csapatai játékosként: MTK (?), Essener Turnerbund (?–1922), Real Sociedad (1923)
Csapatai edzőként: Real Sociedad (1923–26), Athletic Bilbao (1926–28), Sevilla (1927–30), Real Madrid (1930–32), Hércules (1932–34), Granada (1934–35), Benfica (1936–39), Belenenses (1939–40), Académica (1940–41), Porto (1942–45), Estoril (1946–47), Benfica (1947–48)
Sikerei edzőként: spanyol bajnok (1932), 3x portugál bajnok (1936, 1937, 1938)

DOMBI RICHÁRD (Richard Kohn)
Született: 1888. február 27., Bécs (Osztrák-Magyar Monarchia)
Elhunyt: 1963. június 16. (más források szerint 1962. november 30.), Rotterdam (Hollandia)
Posztja: fedezet
Csapatai játékosként: Wiener AC (?), Austria Wien (?), MTK (1914–17)
Válogatottság: 6 (Ausztria, 1908–12)
Csapatai edzőként: Hertha BSC (1924), HSK Gradanski Zagreb (1924–25), First Vienna FC (1925), FC Barcelona (1926–27), KS Warszawianka (1927), 1860 München (1928–30), VfR Mannheim (1930–31), Bayern München (1931–33), FC Barcelona (1933–34), FC Basel (1934), Feyenoord (1935–39, 1951–52, 1955–56)
Sikerei edzőként: német bajnok (1932), 2x holland bajnok (1936, 1938)

 

 

 

 

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. novemberi számában.)