Szöveg Nick Ames Fordítás Bodnár Zalán
Félbeszakadt interjú: a gaboni szurkolók megszállták a vegyes zónát
Az újságírók épp a munkájukat végezték volna a nyitó meccs, az Egyenlítői-Guinea–Kongói Köztársaság találkozó után, amikor váratlan események történtek. A „vegyes zónát”, ahol a játékosok interjút adhatnak a médiának a stadionból kivezető folyosón, részben elfoglalták a gaboni szurkolók, akik ott próbáltak meg belógni csapatuk Burkina Faso elleni meccsére (egy stadionban egymás után mindig két találkozót rendeztek). A rengeteg drukker nem fért el a szűk folyosón és a lépcsőkön, a sajtósok és a játékosok a munkát félbehagyva menekültek, a kialakult totális káosz után csak lassan állt helyre a rend. Jól kezdődött, nemde?
Denevérinvázió a sajtótájékoztatón
Avram Grant, a ghánaiak szövetségi kapitánya rosszabb kezdést el sem tudott volna képzelni a tornán: nem elég, hogy csapata az első meccsén 2–1-re kikapott Szenegáltól, de a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a denevérekkel is meg kellett küzdenie a mongomói stadion sajtószobájában. Viszont férfiasan helyt állt, és ez legalább lerövidítette a szenvedős magyarázkodását, mert mindenki riadtan felpattant a székéről, és hamar véget vetettek a sajtótájékoztatónak.
Dél-Afrika elcsúszik a banánhéjon
Ha Tokelo Rantie nem a kapufát találta volna el tizenegyesből Dél-Afrika első meccsén a C-csoportban Algéria ellen, hanem értékesítette volna a büntetőt, könnyen a feje tetejére állíthatta volna a csoportot. De ez történt, és ezzel Ephraim Mashaba csapata meg is nyomta az önmegsemmisítő gombot. Az 1–0-s előnyből nem lett 2–0, és 12 perccel később a védő, Thulani Hlatshwayo a saját kapujába talált be, így Algéria kiegyenlített. Aztán sorra jöttek az újabb baklövések, Darren Keet kapus szerencsétlenkedte össze, hogy Fauzi Ghulam találatával fordítson Algéria, majd Iszlam Szlimani állította be a 3–1-es végeredményt.
„Helló, Diktátor úr!”
Egyenlítői-Guinea elnöke, Obiang Nguema az egyik legrégebben uralkodó diktátor a világon, és állandóan úgy jár-kel, hogy tagbaszakadt testőrei falanxot alkotva védelmezik. A hagyomány szerint a fiai kötelesek ott lenni a főváros, Malabo repülőterén mindig, amikor az elnöki különgép földet ér. Obiang meglehetősen ritkán van egyedül, így el lehet képzelni annak az újságírónak a meglepetését, aki munkája végeztével éppen lépegetett lefelé a repülő lépcsőin a döntő után, és váratlanul kettesben találta magát a Nagy Emberrel. Ne gondoljátok, hogy Obiangnak fogalma sincs az emberi jogokról: kedvesen válaszolt egy kérdésre, azt mondta – bár a többség erről nem így gondolkodik –, hogy élvezte a döntőt. De rövid csevej volt, a testőrök gyorsan ott termettek, mielőtt még tovább tudtak volna udvariaskodni egymással.
Viszonylag egyhangúlag szavazták meg, 95.8 százalékot kapott – a FIFA tudomásul vette
Pityipúúúúúúúú…
Obiang felesége, Constancia nem alélt el a gyönyörűségtől az első Mongomóban játszott páros meccs – Ghána–Szenegál és Algéria–Dél-Afrika – élményétől. Illetve dehogynem: a kamerák nem éppen diszkréten megmutatták, hogy a First Lady a második meccs java részében többnyire bóbiskolt. A becsületére legyen mondva: nem ő volt az egyetlen, aki így tett a csoportmeccsek alatt.
Még egy Buggyba is beülhetett
A Kongói Demokratikus Köztársaság és a Petersborough középhátvédje, Gabriel Zakuani számtalan élménnyel gazdagodott a nagy rivális Kongói Köztársaság elleni negyeddöntőben. A szünetben 0–0 volt az állás, és a második félidő elején Zakuani megsérült. Amikor feltették a hordágyra, azt hitte, rosszabb már nem jöhet, ám az érte érkező mentőkocsi, egy Buggy sofőrje későn fékezett le, és nekiment. Zakuaninak sem kellett több, este kitette a Twitterre: „Mit mondhatnék?! Kezdőként játszhatok a hazámért, ott vagyunk az elődöntőben a #afcon2015-ön, és nekem ütközik a Buggy, amikor sérülten ülök a földön, lol, ez is csak Afrikában fordulhat elő.” Az utolsó félmondat ugyan okozott némi vihart, de a Kongói DK szurkolói hamar megbocsátottak a végül súlyos sérülést nem szenvedő Zakuaninak, mert csapatuk 4–2-re győzött, és bejutott a legjobb négy közé.
Ünneplés a Hiltonban
Mivel minden mutatójuk azonos volt, sorsolás döntött arról, hogy a D-csoport második helyén Guinea vagy Mali jut a legjobb nyolc közé. A sorsolási ceremónia különleges biztonsági intézkedéseket kívánt, mindent meg kellett tenniük a szervezőknek, hogy illetéktelenek ne zavarhassák meg. Ezen intézkedések közé tartozott, hogy stratégiailag jól elhelyezett szemetes konténerekkel torlaszolták el a sorsolás helyszíne, a malabói Hilton bejáratait – és ez meglepően hatásosnak bizonyult. A benti három lift is le volt zárva, egyszer csak az egyik lejött, kinyílt az ajtaja, és hadonászva kilépett rajta egy izgága alak. „Mi nyertük a sorsolást!” – üvöltötte Amara Dabo, a guineai sportminisztérium pénzügyi igazgatója, és magasba tartotta a győztes golyót. Honfitársai felkapták, és úgy ünnepelték, mintha a győztes gólt szerezte volna a döntőben. Néhány perc múlva újra nyílt a lift ajtaja, és kilépett rajta egy másik alak. De ő már a szálloda alkalmazottja volt, kezében a sorsolásra használt tállal – amit nyomban vissza is vitt a konyhába.
Grantnak is (majdnem) bevált az öltözködési babona
Elefántcsontpart szövetségi kapitánya, Hervé Renard híres arról, hogy mindig Persil-fehér inget visel a meccseken, már csak babonából is, mert ilyen öltözetben volt akkor is, amikor Zambiával nyerte meg az Afrika-kupát 2012-ben. Az egyik meccsen a lelkes játékvezető rászólt, hogy nem maradhat a fehér ingben, mert az ellenfél is fehérben játszik, és ez zavaró – erre felvett rá egy rózsaszín megkülönböztető mellényt, parádésan nézett ki benne. A döntőben egy hasonlóan babonás edzővel találkozott. Miután Ghána elveszítette a Szenegál elleni csoportmeccset, Avram Grant kapitány egy kék csíkos póló mellett döntött az Algéria elleni meccsre. Csapata a sérülések miatti hosszabbításban szerzett góllal nyert is, és utána mindig azt a pólót viselte a meccseken. A szerencséje ki is tartott egészen a döntő tizenegyespárbajának utolsó rúgásáig. A divatdiktátorok megnyugodhattak, hogy végül Renard stílusa diadalmaskodott.
Hervé Renard-nak a rózsaszín sem hozott balszerencsét
Avram Grant kabalaingének már lehetett szaga az ötödik meccsen
Főméltóságok a célkeresztben
Az egész torna legjobb fotója lett ez, ami a döntő lefújása után készült. Balról látható Issa Hayatou, az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) elnöke, középen Obiang, jobbra Sepp Blatter FIFA-elnök. Hayatou úgy néz ki, mintha másnapos lenne, vagy az izzadságot törölné le a homlokáról, esetleg egy favicc hallatán hüledezne. Obiang valamit magyaráz, mellette pedig Blatter mintha a hasát fogná a nevetéstől, miközben másfelé néz. De a kép valójában azért kifejező, mert bepillantást enged az afrikai futball adott pillanatban három legfontosabb emberének a magánszférájába, akik megkönnyebbülten nyugtázhatják, hogy túl vannak a tornán.
„Azt ismered, hogy egy kameruni, egy egyenlítői-guineai és egy svájci találkozik egy kocsmában…?”
Köszönj úgy, hogy „Marhaba”!
Nem volt egyetlen mesterhármas a tornán, sem nagyon emlékezetes csatárteljesítmény, de bárki, aki megkaparintott és hazacsempészett egy meccslabdát, értékes relikviához jutott. A labda a Marhaba fantázianevet viselte, ami azt jelenti arabul, hogy „Helló”. November végén ugyanis még úgy volt, hogy Marokkó rendezi meg az Afrika-kupát, és ennek köszönhető a névválasztás is. Így elég volt a labdára nézni a spanyol nyelvű Egyenlítői-Guineában, hogy eszünkbe jusson a 2015-ös Afrika-kupa megrendezésének kálváriája.
Hogyan köszönsz arabul egy labdának?
Szívtipró szállodák
Folyamatosan jelen lévő probléma volt a torna során a 16 csapat méltó elhelyezése a kis országban, és nem is igazán tudták megoldani a feladatot. Az összefoglalókba is bekerült, ahogy Burkina Faso szövetségi kapitánya, Paul Put azon morgolódott a Batában rendezett első meccsük előtt, hogy játékosai egy „kempingben” laknak – bár a fő problémát az okozta, hogy a szurkolóik is a csapattal utaztak, és nem nagyon fértek el a sok csomagtól –, de a Kongói Köztársaság szövetségi kapitánya, Claude Le Roy is számtalanszor kifejezte nemtetszését a témában. „Hihetetlen! Elfogadhatatlan! – mondta Le Roy, miután kiderült, hogy csapatának nem jutott elég szoba a szállodában. – Ilyet sohasem tapasztaltam az eddigi nyolc Afrika-kupámon. Egyelőre azt sem tudom, hogy néhányan hol fognak aludni.” És akadt még néhány probléma. A tunéziaiak azzal szembesültek, hogy nincs víz a hotelben, amikor megérkeztek Ebebiyínbe, a Kongói DK játékosait pedig áldatlan állapotok fogadták a szálloda fürdőjében. Szürreális helyszín volt a végül bronzérmet nyerő csapat szálláshelye, ráadásul tele volt a világ minden sarkából érkező rosszarcú, kétes alakokkal.
Becker behívója
Esteban Becker, Egyenlítői-Guinea szövetségi kapitánya egyike azoknak, akik nagy népszerűségre tettek szert a torna során. Befogadta és elhelyezte a csapatnál a hotel előtt toporgó két újságírót – hogy mit kerestek ott, az egyelőre homályos – néhány nappal a Gabon elleni, sorsdöntő csoportmeccs előtt. „Ti, ott! Gyertek be nyugodtan!” – kiáltott oda nekik váratlanul az argentin mester, és az újságírók aztán együtt éltek a csapattal, ott voltak a taktikai értekezleten, az edzésen, majd együtt ünnepelték a továbbjutást.
Ele-fán-tasztik
Elefántcsontpart szurkolói voltak jelen a legnagyobb számban a tornán, egybefolyó, narancsszínű masszát alkotva biztatták csapatukat mind a hat meccsen, és minden stadionban elképesztő hangorkánt keltettek. Remek munkát végeztek, amiért már csak azért is hálásak lehetünk nekik, mert ha nem keltek volna útra Abidjanból, Batában az elődöntőben és a döntőben is szinte néma csendben, üresen kongott volna a stadion. Ráadásul a végén ők örülhettek – nem túlzás azt állítani, hogy hozzátették a maguk részét a győzelemhez.
Jose taxija
Ha megrendeztél egy nagyszabású nemzetközi futballtornát úgy, hogy erre mindössze két hónapod volt, talán úgy érezheted, hogy kicsit lazíthatsz, amikor véget ért. De nem így gondolta Jose Ndonge, a helyi szervezőbizottság elnöke és vezérigazgatója, aki a döntő másnapján taxiba ült, és Malabo utcáit járta a visszapillantó-tükörre büszkén kiakasztott akkreditációs kártyájával, és az embereket kérdezgette az elmúlt három hét tapasztalatairól, élményeikről. Egyébként pedig játékvezető az egyenlítői-guineai bajnokságban.
A csapatbusz azért kicsit hangulatosabb volt
A Sólyom végveszélyben
Egyenlítői-Guinea Ghána elleni elődöntője sok, nem várt izgalmat tartogatott a nézőknek – főleg a ghánaiaknak. Az erőszak olyannyira elharapódzott, hogy a rendőrség kénytelen volt útját állni a felhevült hazai drukkereknek – egy helikopterrel. A mintegy 90-100 méter magasan lebegő gép látványa meglehetősen nyugtalanító volt az Estadio de Malabo nyugati lelátója fölött, de elérte a célját, féken tartotta a tömeget. Miután egyszer-kétszer visszatért, a szél és a rotorok zaja meglehetősen nyugtalanító, feszült légkört teremtett. Elképzelni is rossz, mi történt volna, ha a pilóta aznap bal lábbal kel…
Tunézia különös búcsúja
Rajindraparsad Seechurn soha életében nem fogja tudni megmagyarázni azt a tizenegyest, amelyet az utolsó pillanatokban megítélt az Egyenlítői-Guinea–Tunézia negyeddöntőn a hazaiaknak. A tunéziaiak minden létező trükköt bevetettek, ami a nagykönyvben meg van írva, hogy valahogy lepörgessék az időt, és kihúzzák 1–0-val a mérkőzés végéig. De a 93. percben Ruben Belima balról betört a 16-oson belülre, mellette volt a védő, Hamza Matluti, szinte hozzá sem ért, Belima nagyot esett, a mauritiusi játékvezető pedig a büntetőpontra mutatott. Javier Balboa bevágta, majd amikor a hosszabbításban is betalált, elszabadult a pokol. A lefújáskor Seechurnnek be kellett menekülnie az öltözőbe, mert a feldühödött tunéziaiak el akarták kapni. Azóta eltiltották hat hónapra; túlságosan látványosan lejtett nála a hazai pálya.
Tunézia kiesésekor majdnem elszabadult a pokol
„Nézzétek streamen, vagy ahogy akarjátok!”
Senki sem vádolja azzal Egyenlítői-Guineát, hogy rossz vesztes lenne, de abban azért biztosak vagyunk, hogy ha a házigazda megnyerte volna a Ghána elleni elődöntőjét, akkor a finálét lehetett volna nézni az állami televízióban. Így viszont, aki meg akarta nézni az Elefántcsontpart–Ghána döntőt, annak nagyon kreatívnak kellett lennie, mert a meccs idején a tv-ben egy korábbi meccset adtak le felvételről, a hosszabbítás alatt pedig egy főzős műsor ment. Ez Észak-Koreához méltó lépés volt, de legalább arra ösztökélte az embereket, hogy kimenjenek az Estadio de Batába. Eredetileg 1600 forintnak megfelelő frankba kerültek a belépők, de ekkor már ingyen adták.
„Mama, kapcsold be a tévét! Engem mutatnak, narancssárga felsőben vagyok!”
Kapusszaltó a tizenegyespárbajban
Az Egyenlítői-Guinea és a Kongói Demokratikus Köztársaság közötti bronzmérkőzésnek jóval nagyobb tétje volt, mint ahogy azt a szánalmas nézőszám sejtetni engedi. De legalább a kongói kapus, Robert Kidiaba rendesen megfűszerezte a mérkőzést bohóckodásával. A TP Mazembe kapusa már 39 éves, de éveinek felét letagadhatná, legalábbis azon mozdulatok alapján, amiket láttunk tőle: a tizenegyespárbajban mindig megcsinált egy hátraszaltót néhány másodperccel azelőtt, hogy az ellenfél játékosa ellőtte volna a labdát. Kettőt meg is zavart közülük, és 4–2-re megnyerte csapata a párbajt. De nem ez volt az első emlékezetes tette, ekkor már híres volt a fenekén ugrálós gólöröméről.
Kidiaba megmutatja, hogyan kell a földön lovagolni
Gervinho visszavonul a nyugágyba
Nos, nem egészen, vissza azért nem vonult, de nem győzte idegekkel, és nem merte nézni a tizenegyespárbajt a döntőben, ezért miután csapata 2–0-s hátrányban volt Ghána ellen, drasztikus lépésre szánta el magát. Emlékezhetünk rá, hogy a legutóbbi Afrika-kupa döntőjében három évvel ezelőtt, Zambia ellen a tizenegyespárbajban épp Gervinho hagyta ki az Elefántok utolsó tizenegyesét, a kapu mellé lőtt (és úgy járt, mint a ghánai Asamoah Gyan a 2010-es vb-n Uruguay ellen). Amikor az első két honfitársa, Wilfried Bony és Tallo Gadji kihagyta, Elefántcsontpart már a szakadék szélén állt. Ekkor Gervinho megragadta a műanyag széket a pálya szélén, a kapunak háttal fordította, leült, feltette a lábát, és merev tekintettel bámult a semmibe. Egészen addig, amíg Boubacar Barry be nem lőtte a győztes találatot, és mehetett ünnepelni.
Bony a kapufát találta el…
…ezt Gervinho nézni sem bírta
„Amikor már azt hittem, megyek haza…”
A többi újságíróhoz hasonlóan már én is nagyon vártam, hogy egy élvezetes, ám nagyon fárasztó hónap után újra otthon legyek. Ám repülőgép-szerencsétlenség történt, és törölték azt a járatot, amellyel utaztam volna haza a döntő után, 24 órát kellett várni a következő gépre. De minden rosszban van valami jó: egy pazar ötcsillagos hotelben szállásoltak el. Már alig várom a 2017-es Afrika-kupát… Remélem, találnak neki egy helyszínt.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. áprilisi számában.)
