Szöveg Ben Welch Fotók FFT
A Portugál Labdarúgó-szövetség főhadiszállásán úgy emelgetik a magasba mobiltelefonjaikat az összesereglett újságírók, akár a tinédzserek egy Justin Bieber-koncerten. A fények elhalványulnak, és csend ereszkedik a teremre. A teremben elhelyezett nagy kivetítőn jól látszik, ahogy Rio Ferdinand és Ricardo Quaresma a színpadon ülnek, és a válluk felett hátrafele pillantgatnak.
Kellemes zene szól, miközben a portugálok ászának képeiből összerakott montázs megy a képernyőn. Cristiano Ronaldo leül a földre, ahonnan jobb rálátása van a képernyőre, és mindvégig vigyorog, mint egy gyerek, amikor a kedvenc rajzfilmje megy a tévében. A vetítésnek vége, felkapcsolják a villanyt, és ujjongás szalad szét a termen. Cristiano Ronaldo feltalál a színpadra, elfoglalja a helyét Ferdinand mellett, aki egykor csapattársa volt a Manchester Unitedban, és az angol labdarúgó megkéri, hogy foglalja össze a 2016-os évét. „Hihetetlen – feleli a portugál csapatkapitány, még mindig vigyorogva. – Nem is nagyon lehet szavakba önteni. Ez volt a pályafutásom eddigi legfontosabb esztendeje.”
Ezzel kár is volna vitatkozni. Azzal, hogy aktívan segítette győzelemhez klubját és hazáját a Bajnokok Ligájában és az Európa-bajnokságon, túlszárnyalta minden eddigi tevékenységét. Pedig mindez nem is ment olyan mesébe illően simán, mint korábban. Volt bőven rossz teljesítmény, sérülés, szeszély, könny, és még menedzserként is felállt az oldalvonalnál. De Cristiano Ronaldo mindenből győztesen jött ki, így ő lett az Év embere a FourFourTwo megítélése szerint.
Akár szereted őt, akár nem, minél inkább megismered fáradhatatlan erősfeszítéseit a siker érdekében, annál világosabbá válik számodra, hogy minden eredménye megérdemelt.
Ha valaki végigveszi, mit is ért el 2016-ban, könnyen gondolhatja, hogy az egész simán ment, és meg is értjük, ha ezt feltételezi.
Pedig valójában csalódásokkal indult minden. Állandó vetélytársa, a Barcelona géniusza, Lionel Messi nyerte el az Aranylabdát 2016. január 11-én, és ezzel minden rekordot túlszárnyalva ötödször kapta meg az elismerést, megfosztva Cristiano Ronaldót attól az örömtől, hogy egymást követő harmadik alkalommal nyerje el azt. Aki látta a CR7-ről szóló dokumentumfilmet, tudhatja, hogy egy ilyen kudarc csak beindítja őt. Az Aranylabda a futball legrangosabb egyéni elismerése, a teljes megszállottság jutalma.
A kudarc felpaprikázta, és sorra ontotta a gólokat, miután a Real Madrid gyenge rajtot vett Rafa Benítez ténykedésének kezdetén. A spanyol edzőt egy Valencia elleni 2–2-es döntetlen után rúgták ki januárban, de hiába a kilenc győzelem tizenkét mérkőzésen, így is tíz ponttal a Barcelona mögött maradtak.
A 2016-os év embere vitathatatlanul Cristiano Ronaldo volt
Április 2-án találkozott egymással Cristiano Ronaldo és Messi, ekkor játszottak egymással El Clásicót úgy, hogy a katalánok 39 mérkőzés óta veretlenek voltak. A tíz emberrel játszó Real Madrid így is hozta a találkozót, 2–1-re nyert a hat hónapja veretlen rivális ellen. A kései győztes gólt Ronaldo szerezte. Ez volt az idényben szerzett 42. gólja egy olyan mérkőzésen, amelyen a Real Madrid egyáltalán nem futballozott meggyőzően, ennek ellenére maradt benne annyi erő és életösztön, hogy a kezébe vegye az események irányítását. Ez már élete nagy idényének egyik fontos mozzanata volt. A Real Madrid feltámadása az idény utolsó napjáig nyitva hagyta a bajnoki cím kérdését, ám a Bajnokok Ligája már ekkor is nagy lehetőséget rejtett egy trófea elnyerésére. Ám a Wolfsburg elleni negyeddöntő első összecsapása mindenkit meglepett, ugyanis a németek 2–0-ra verték a világsztárokból álló spanyol ellenfelet. De jött Cristiano, aki mesterhármassal döntötte el a visszavágót.
Ferdinand – hat idényen át volt Cristiano Ronaldo csapattársa a Unitednál – szerint ez az a momentum, ami megkülönbözteti Cristiano Ronaldót a többiektől. „A legjobbak nem egyszerűen csak ülnek, és várják, hogy történjen valami – mondja a védő a FourFourTwo-nak. – Ők azt mondják: »Add ide a labdát, majd én csinálom!«. Ronaldo képes meccseket eldönteni.”
A Camp Nouban aratott győzelemtől és a Wolfsburg elleni fordítástól felvillanyozva a Real megtáltosodott, és majdnem befogta a listavezető Barcelonát. A legvégén egyetlenegy pontocska döntött. Ezt követően minden tekintet a milánói San Siróra szegeződött, ahol a szomszéd Atléticóval csapott össze a szuperklub.
Itt a csapatok 120 percen át puhították egymást, és végül tizenegyesek döntöttek. CR7 ekkor ezt súgta Zidane fülébe: „Engem válassz utolsónak, érzem, hogy az enyém lesz a győztes gól”. És pontosan így is lett.
A nagy kaliberű játékoson nem fogott ki a lelki nyomás, annak is az a fajtája, amelyik bármelyik nagy sztárt kikezdené. A versenysorozat mindenkori gólkirálya bevágta Jan Oblaknak, ezzel csapata a tizenegyedik alkalommal, ő maga harmadszor lett BL-győztes.
Ferdinand, aki izgatottan közvetítette ennek a BL-döntőnek az utolsó pillanatait a BT Sport stúdiójában, most azt mondja, Ronaldo nagyon is megérdemli, hogy sütkérezzen a sikerben. „Senki másnak nem is engedte volna, hogy elvállalja azt a tizenegyest. Ő akarta lőni. Aki keményen dolgozik, meg is érdemli, hogy megjutalmazzák, és ő mindenki másnál keményebben dolgozik. Több száz játékostárssal volt dolgom, de ő a legszorgalmasabb és a legprofibb mindközül.
Nem lehetne a sportág legjobbjának nevezni valakit, aki ilyen helyzetekben nem elég tökös, hogy odaálljon.”
Alig két héttel később Cristiano Ronaldo elutazott Franciaországba, hogy odategye azt a nagyon fontos felkiáltójelet pályafutása idővonalára. Messze nem teljesített tudása csúcsán, így hozta be csapatát a csoport harmadik helyére, és az egész torna során mindössze egyetlen mérkőzést tudtak megnyerni 90 perc alatt.
„Az élet nem csak a labdarúgásról szólhat. Szívesen foglalkoznék valami mással, mondjuk, szerepelnék filmben”
Két gólja Magyarország ellen azonban elégnek bizonyult ahhoz, hogy a csoport harmadik helyéről továbblépjen Portugália. Megint csak nem volt ez sima meccs az életében. Ronaldo újra érezhette a feszültséget, amikor Magyarország 3–2-es vezetést szerzett. A közösségi média ízekre is szedte toporzékolását a mérkőzés hevében. De amin a világ nagyobbik része nevetett, az az ő nagysága: olyan versenyszellem, ami sosem enyhül.
„Cristiano gyűlölt kikapni pingpongban – idézi fel Miguel Paixao, barátja és egykori szobatársa a Sporting akadémiáján. – Ha veszített, azzal vádolt meg minket, hogy túlzottan védekezően játszottunk. És minden egyes sikertelen alkalommal, mindig újra kihívott bennünket.”
Az Európa-bajnokság elődöntőjében nem volt szükség hisztire, ugyanis Portugália simán legyőzte CR7 góljával és gólpasszával Walest, lezárva ezzel a kis ország tündérmeséjét.
Ezzel adva is volt a lehetőség a futballtörténet egyik legnagyobb játékosa előtt, hogy a házigazda és favorit franciák ellen mutassa meg a Stade de France-ban, mit is tud, de reményei 25 perc után elszálltak, térdsérülését sírva vette tudomásul.
Nem tudott azonban csak úgy a fenekén maradni, előbújt belőle Cristiano Ronaldo, a szövetségi kapitány. Az oldalvonalról instruálta társait, hogy mit is kellene tenniük.
Végül Éder szerezte meg a győztes gólt a hosszabbításban, és Portugália megnyerte az Eb-t úgy, hogy vezére még csak ott sem volt a pályán. Úgy fejeződött be az álom, hogy Cristiano csak statisztált. Ez azonban cseppet sem érdekelte akkor, amikor a magasba emelte a serleget. Tudta, hogy neki is fontos szerepe volt a győzelemben, és még fontosabb, hogy tudta azt is: sikerült kiköszörülniük a 2004-es, hazájában rendezett Eb-döntőben Görögország ellen rajtuk esett csorbát.
„Nem tudjátok elképzelni sem, mit jelent ez a portugáloknak. Hatalmas tett – mondja az FFT-nek. – Életem legszebb pillanata volt.”
Persze ne higgyük azt, hogy neki személyesen nem nagyon nagy siker ez az eredmény. Ő maga sem habozik kiemelni a fontosságát. „Nagyszerű érzés BL-t, Aranylabdát, Aranycipőt, bajnokságot nyerni, de amikor a hazád számára sikerül elérni valamit, az összehasonlíthatatlan ezekkel – mondja. – Ha pedig Portugáliával nyersz valami jelentőset, az nem ugyanolyan, mintha Argentínával, Brazíliával vagy Németországgal nyernél. Egészen más érzés.”
A „más” azt jelenti, hogy nehezebb, látványosabb és nagyobb dicsértet érdemel. Ronaldo bizonyította, mennyire ki van éhezve a csapatsikerre. Pedig ezt a tulajdonságát ritkán emelik ki a megfigyelők, jegyzi meg Ferdinand. „Az önző egoisták ritkán nyernek. Az ilyenek inkább hátráltatják csapatukat. Cristiano túl sok elismerést nyert már ahhoz, hogy önző egoistaként tekintsünk rá. Igazi csapatjátékos.”
Quaresma, aki beállt helyette a döntőben, a győzni akarását emeli ki. „Csodálom ezért a mentalitásért. Sosem adja fel – mondja a Besiktas szélsője. – Nem elégszik meg azzal, ami van. Ettől másabb a többieknél. Nem hagyja, hogy a csapat megroggyanjon. Ő a legerősebb személyiség, akivel csak találkoztam.”
Ronaldo két aranyéremmel fejezte be az idényt, és miközben ünnepléssel töltötte a nyarat, Messi azon gondolkodott, hogy visszavonul a válogatottságtól, miután Argentína egymást követő második alkalommal kapott ki Chilétől a Copa América döntőjében. Ez volt nemzete negyedik döntőben elszenvedett veresége kilenc év leforgása alatt. Messi zsenialitása megkérdőjelezhetetlen, de hagyatéka nem lesz teljes, ha nem sikerül valamit összeszednie hazája csapatával. Cristiano Ronaldo ezt a kényszert már letudta.
Cristiano Ronaldo
korántsem annyira önző, mint azt sokan gondolnák
„Messi úgy ápolja a testét, ahogy az egy nagy sportemberhez illik, de amit Cristiano Ronaldo csinál, az már természetfeletti – magyarázza Deco, aki mindkettejükkel játszott. – Még sosem láttam senkit így edzeni.
Nem lehet könnyű így élni. Nem normális, meddig hajlandó elmenni azért, hogy ő legyen a világon a legjobb, és mindent megnyerjen.”
Paixao állítja, Ronaldo már akkor is nagy álmokat követett, amikor még iskolába jártak, és már ott is olyan érettséget és munkamorált tanúsított, ami túlmutatott korán.
„Egy este Real-meccset néztünk a tévében, és Ronaldo kijelentette, hogy a csapat játékosa lesz – emlékezik Paixao. – A szabadidejében csak azon gondolkodott, hogyan válhatna jobb játékossá. Este súlyokat kötött a bokájára, és azokkal szaladgált fel a dombra. Gyakran beosont éjjel az edzőterembe, és amikor ezért büntetést kapott, a zuhanyzóban emelgetett vizes vödröket.”
Amikor Fernando Santos, a Sporting egykori vezetőedzője és a portugál válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya felfigyelt rá, pontosan tudta, hogy a sportág csúcsára fog kerülni.
„Ahhoz, hogy zseni váljék valakiből, a tehetséget kemény munkával kell párosítania. És Cristiano Ronaldo pontosan ezt tette – magyarázza a 62 éves szakember. – A Sportingnál felhívtam a figyelmét, hogy nagyon szép magasra képes felugrani, de gyenge fejjel, és ezen változtatnia kell. Másnap reggel láttam, hogy a fejelést gyakorolja az edzésen.”
Ezzel a munkaerkölccsel került be 17 évesen a felnőttcsapatba. Tizennégy évvel később sem csökkent elszántsága. Újabb ötéves szerződést kötött klubjával, és életre szóló megállapodást a Nike-val mintegy 350 milliárd forint értékben. Sorra döntötte a rekordokat, és megnyert mindent, amit csak meg lehet nyerni egyéni és csapatszinten. Generációkra biztossá tette családja jövőjét. Akkor most már ideje lenne lassítani egy kicsit, nem igaz? Semmi esetre sem.
„Messi hagyatéka nem teljes válogatott siker nélkül. CR7 ezt a kényszert már letudta”
Nyilvánvaló, hogy a kor ellen ő sem tehet semmit, és alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy már nem lesz fiatalabb. Lehet, hogy valamivel kevesebb lesz a látványos megoldás, de ragadozó hajlama biztosan nem hagy alább a későbbiekben sem. Nemcsak az a célja, hogy kitöltse ötéves szerződését, hanem az, hogy újabbat kössön a Reallal.
„Azt tartom a legfontosabbnak, hogy kiélvezzem az előttem álló időszakot – mondja. – Még mindig van bennem tíz év. – Amikor azt mondom, hogy negyvenegy éves koromig szeretnék játszani, az félig tréfa, de félig komoly is. Jól érzem magam szellemileg és fizikailag is. Szeretném sokáig folytatni.”
Az biztos, hogy a jeges fürdők és a habszivacsgörgők nem őrzik meg izmait jelenlegi állapotukban örökké, és egyszer neki is vissza kell majd vonulnia. Hogy mi következik majd az után, arra nemcsak a tizenkét éves Cristinao Ronaldónak volt terve, van a 31 esztendős kiadásnak is.
„Nagy álmodozó vagyok, aki szeretné a nevét mindvégig a legmagasabb szinten tartani. Sokan vannak, akik nem tudják, mihez kezdjenek, miután visszavonultak, de én nem tartozom közéjük.
Az élet nem csak a labdarúgásról szólhat. Már legalább öt éve gondolkozom róla, mi legyen, ha befejezem. Szívesen foglalkoznék valami mással, mondjuk, szerepelnék filmben.”
A futballt már meghódította, most jöhet majd Hollywood.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. januári lapszámában.)
