Carlo Ancelotti harca, vezeklése és visszatérése

Szöveg Alasdair Mackenzie Interjúk Emanuele Giulianelli Fotó Ki Price / Contour by Getty Images

Az edzői pálya örök harc. A helyszín változhat, a feladatok, a kívánalmak lehetnek nagyobbak vagy kisebbek, de kihívások mindig is lesznek. Ki tudná ezt jobban, mint Carlo Ancelotti, akit az elmúlt huszonöt év diadalai és bukásai öt országon át sodortak.

Álljon itt egy kis ízelítő az olasz mester érdemeiből. A Milan bajnokcsapatával nyolc trófeát szerzett, ebből kettőt a Bajnokok Ligájában, utána a Chelsea-vel egy idényben két címet nyert. A Paris Saint-Germainnel bezsebelt egy Ligue 1-győzelmet, a Bayern Münchennel pedig elhódított három trófeát.

Egyik legemlékezetesebb pillanata mégis a La Décima, vagyis a Real Madrid tizedik BL-győzelme volt 2014-ben: a spanyolok tizenkét év után után lettek újra Európa legjobbjai. Amikor az Atlético elleni 4–1-es győzelem végén elhangzott a sípszó, Ancelotti még nem tudta, hogy sokáig ez lesz az utolsó nagy dobása.

Serlegekben nem volt hiány, az tény, de valahogy mégsem voltak igazán nagy sikerei. Münchenben megbukott, Nápolyban nem értékelték, az Arsenal kikosarazta; de ez már a múlté. Öt és fél évvel a lisszaboni diadal után kikötött az Evertonnál. Nem sokan bíztak benne, hogy sikerül megfordítania a kék liverpooli klub szerencséjét.

Az idény első hét meccsét elnézve azonban látszik, hogy még mindig első osztályú edző. Vajon ez lesz Ancelotti nagy visszatérése?

Könnyű lenne azt mondani, hogy a La Décima volt Ancelotti pályájának csúcsa, hiszen aznap a Real Madrid történelmet írt, és azóta maga az olasz mester csak lefelé csúszott.

Egy évvel később Ancelottit elbocsátották a Real Madridtól. Csapatát a Bajnokok Ligája elődöntőjében kiejtette a Juventus, a La Ligában két ponttal lemaradt a Barcelona mögött, a Király-kupa nyolcaddöntőjében pedig kikapott az Atléticótól. Florentino Pérezt, a klub elnökét pedig csak a csillogó tárgyak nyűgözik le.

„A Real Madridnál nagyon magasak az igények – tördelte a kezét Pérez. – Az én szívem is úgy fáj Carlo miatt, mint a szurkolóké vagy a játékosoké.”

Az olasz szakember úgy távozott, hogy a játékosok és a szurkolók is a szívükbe zárták (nem utoljára ment el így egy klubtól): utolsó sajtótájékoztatóján vastapssal búcsúztatták.

Ennyi jóindulattal, meg azért némi sértett önérzettel a háta mögött Ancelotti joggal hihette, hogy jobb napok várják. Korábbi csapattársa, Alessandro Costacurta szerint Ancelotti mindig is optimista volt.

„Carlo legnagyobb erőssége az volt, hogy minden kudarcot képes volt jól viselni, mert ő a poharat mindig félig telinek látta – magyarázta Costacurta, aki huszonegy éven át játszott a Milanban. – Még az olyan helyzetekben is, mint amikor 2001-ben kikaptunk a Juvétól, de később is, amikor nem értük el céljainkat, minden helyzetben meg tudta látni a jót.”

Miután elvesztette az állását, több helyről is felkeresték. Felvetődött, hogy visszatérhetne a San Siróba, de visszautasította az ajánlatot. „Nehéz volt nemet mondani annak a klubnak, amelyet ennyire szeretek – emlékezett később –, de pihenésre volt szükségem.”

Tartott hát egy kis szünetet: időközben gerinccsatorna-szűkülete miatt megműtötték, de ez sem állította meg abban, hogy hamarosan a címlapokra kerüljön. Kétezer-tizenöt végén bejelentették, hogy Ancelotti egy másik kontinentális nagyágyúhoz, a Bayern Münchenhez szerződik.

Azt, hogy Pep Guardiola a 2015–16-os idény végén távozik a bajor klubtól, már fél évvel korábban tudni lehetett, és hamar kiderült az is, ki váltja. Ancelotti jól tette, hogy kipihente magát: nemcsak Európa egyik legnagyobb kihívásával kellett szembenéznie, de olyan edzőt váltott, aki igen magasra tette a lécet.

Raphael Honigstein német újságíró testközelből követte a váltás eseményeit: kérésünkre arról beszél, hogyan fogadták a bajorok Ancelottit.

„A legtöbben már alig várták, hogy megérkezzen, bíztak benne, hogy megtalálták Guardiola tökéletes utódját – így Honigstein. – Pep új stílust hozott, taktikai zseni, de három év alatt sem tudta megnyerni a csapattal a Bajnokok Ligáját. Ancelotti pedig arról híres, hogy ért a sztárjátékosok nyelvén: az ő keze alatt mindenki jobb kedvvel futballozik. Mind azt hittük, ő a legmegfelelőbb a feladatra.”

És bizony, volt bőven sztárjátékos, akikkel szót kellett érteni. Bár Guardiola vezetése alatt a Bayern nem tudta megnyerni a Bajnokok Ligáját, a 2013-as BL-győztes csapatból többen még mindig ott voltak: azóta pedig háromszor is az elődöntőig jutottak.

A hatvanegy éves edző egyik legfontosabb képességeként tartják számon, hogy a világ legjobb futballistáival is jól tud bánni.

„GUARDIOLA KÉRLELHETETLENÜL DOLGOZÓ GÉPEZETET FARAGOTT A BAYERNBŐL: ANCELOTTINÁL ÚGY ÉREZTÉK, NEM EDZENEK ELEGET”

„Ez az egyik leghasznosabb tulajdonsága: a saját szememmel láttam már akkor, amikor 1994-ben segédedző volt Arrigo Sacchi mellett a világbajnokságon, és Roberto Baggio egy ketyegő bomba volt – mondta Costacurta. – A Milannál Andrij Sevcsenko balhéi miatt kellett közbelépnie. A csapat képtelen volt elfogadni a viselkedését, de Ancelotti leültette elénk, és csak annyit mondott: Andrij bajnok, aki most nagyon rossz időszakban van, úgyhogy inkább segítsünk neki.

Cristiano Ronaldónál, gondolom, nem volt ilyesmire szükség, nála olyan nincs, hogy rossz meccs. De Sevcsenko és Kaká rászorult Ancelotti szakértelmére: mindketten olyan játékosok voltak, akik a bravúros futball és a szórakozott kocogás között ingadoztak.”

Mindenkit meglepett, amikor Ancelottinak végül a labdarúgók elégedetlensége miatt kellett távoznia Münchenből.

Persze remekül indult a dolog, Ancelotti első nyolc mérkőzését mind megnyerték. A bajorok csapata ígéretes focit játszott, amely olyan önkifejezést mutatott, amire Guardiola idejében esélye sem lett volna a játékosoknak.

Az olasz vezetőedző első idényének végére azonban nem sok minden változott. A Bayern zsinórban ötödjére is megszerezte a salátástálat, tizenöt pontot verve a Lipcsére. A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében viszont kikapott a Real Madridtól, a Német Kupa elődöntőjében pedig megverte a Dortmund.

Megjelentek az első repedések: a futballistákat zavarta, hogy kevésbé intenzív focit játszanak, kevésbé precíz a felkészülés a meccsekre, és ami a legrosszabb: a Guardiola által vártakhoz képest úgy érezték, szinte nem csinálnak semmit az edzéseken.

„Ancelotti vesztének két fontos oka volt: először is passzív hozzáállása miatt a csapat visszavett a sebességből, és elvesztette azt az agresszív, könyörtelen tempót, ami addig különlegessé tette – magyarázta Honigstein. – Elvesztette az egyediségét. A másik az, hogy a játékosok attól féltek, az új erőnléti edzések nem lesznek elegendőek a felkészüléshez. Ebben a helyzetben a legtöbben azt mondanák: Ancelottiról van szó, tudja, mit csinál, nem a mi dolgunk kritizálni. De Guardiola kérlelhetetlenül munkálkodó gépezetet faragott belőlük, Pep előtt pedig ott volt Jupp Heynckes, aki elültette bennük a győzni akarást. Nála tanulták például azt, hogy a Bajnokok Ligája-meccseket megelőző, kevésbé fontos mérkőzéseken is ugyanúgy hajtsanak. Úgyhogy elkezdtek panaszkodni a főnökségnél, hogy nem dolgoznak eleget: az edzéseken csak kocognak, túl sokat pihennek, nincs tervszerűség, és nem tanulnak semmi újat. Úgy érezték, Ancelotti csak arra a tudásra akar támaszkodni, ami már megvan bennük, és nem akar újat mutatni. Erőnléti trénerükről, Giovanni Mauriról például egyértelműen úgy érezték, nem alkalmas a feladatra. Jó példa volt erre, amikor Katarba mentek edzőtáborba, Mauri pedig rágyújtott a gyakorlás közepén. Ahogy futották a köröket, újra meg újra át kellett futniuk az edzőt körülvevő füstfelhőn. Joggal gondolták, hogy valami nem stimmel.”

Miután a második idény döcögősen indult, a Bayern 2017 szeptemberében megszabadult Ancelottitól. A PSG elleni 3–0-s BL-vereség volt az utolsó csepp a pohárban, amikor az olasz vezetőedző olyan játékosokat ültetett a kispadra, mint Mats Hummels, Arjen Robben vagy Franck Ribéry, Jérome Boatenget pedig egyszerűen otthon hagyta.

„Nemcsak nem küldte őket pályára, de el sem magyarázta nekik, miért tett ilyet – folytatta Honigstein. – Azt mondják, egyszerűen lefirkantotta a kezdőcsapat névsorát egy darab papírra, és egy szót sem szólt hozzájuk. Ezek után nem csoda, ha úgy érezték, nem tesz meg mindent a bajorokért, és visszafogja őket. Végül Ancelotti minden támogatóját elvesztette a klubnál.”

Ancelotti újabb bajnoki aranyéremmel távozott Németországból, továbbá két német Szuperkupa-győzelemmel. Ez volt az ötödik ország, ahonnan trófeával tért haza. Tizennégy hónapos müncheni vendégségére mégsem szívesen emlékeznek majd a bajorok.

„Sohasem tudjuk meg, mi siklott félre a Bayernnél, miért nem tudott mit kezdeni a játékosokkal” – mondta Honigstein.

És ezúttal Ancelotti már nem önként vett ki fizetés nélküli szabadságot.

Miután az olasz válogatott Gian Piero Ventura vezetése alatt képtelen volt kijutni az oroszországi világbajnokságra, a labdarúgó-szövetség tapasztalt kapitány után nézett, aki össze tudja vakarni a csapatot. Bár Ancelotti neve is felvetődött, végül Roberto Mancini, a Manchester City és az Inter korábbi edzője kapta meg a felkérést 2018 májusában. Kilenc nappal később a Napoli büszkén bejelentette, hogy Ancelotti nála áll szolgálatba.

A Bayernhez hasonlóan a nápolyiak is azért fordultak az olasz szakemberhez, hogy sikeres időszak után csillapítsák a szurkolók és a játékosok aggodalmait. Ancelottinak ezúttal a Chelsea-be igazoló Maurizio Sarri árnyékát kellett átlépnie, aki Nápolyban töltött három éve alatt átlagon felüli csapatot rakott össze. Sarri ideje alatt olyan futballt láthatott a város, amire nem volt példa, amióta Diego Maradona két bajnoki címhez juttatta a klubot. Sarri utolsó évében a csapat 91 pontot szerzett a bajnokságban, de így is négy ponttal lemaradt a Juventus mögött.

Ancelotti kilenc év után végre hazatért a Serie A-ba: a Napoli joggal bízott a befektetésében. Végtére is Sarri a látványos foci és az asztalborogatások ellenére sem tudott trófeát szerezni a klubnak. Utódjára hárult a feladat, hogy egy tehetséges csapatból sikereset faragjon.

Ancelotti azonban hazai földön is hasonlóan járt, mint Németországban.

Forradalom helyett csak szinten tartást tudott elérni: a csapat ismét második lett a Serie A-ban (ezúttal 11 ponttal hagyta őket maga mögött a Juventus), és már a csoportkörben kiesett a Bajnokok Ligájából. Ugyanannyi pontot szerzett, mint a Liverpool, rosszabb gólkülönbségén múlt, hogy az Európa-ligában folytathatta, ahol a negyeddöntőben kiejtette az Arsenal. Az Olasz Kupában is csak a negyeddöntőig jutottak a nápolyiak, ahol elbuktak a Milan ellen. A 2019–20-as idényre volt mit fejlődni.

De Ancelotti már nem Nápolyban fejezte be az idényt: a történelem megismételte önmagát, és az edző ismét kénytelen volt távozni. Ezúttal nem egyik napról a másikra rúgták ki, de a drámai hatás így sem maradt el. A Roma elleni novemberi 2–1-es vereség után a Napoli tulajdonosa, Aurelio De Laurentiis olyan dühös volt a csapatra, hogy egy hétre beköltöztette az edzőpályára: a kényszeredzés, vagyis ritiro intézményét gyakran alkalmazzák alulteljesítő olasz csapatoknál.

A döntést a játékosok is csak a sajtón keresztül tudták meg, és nem voltak elragadtatva. Maga Ancelotti azt mondta, tiszteletben tartja a tulajdonos utasítását, de nem ért vele egyet. Az egyhetes edzőtábor felénél vendégül látták a Salzburgot: ha sikerül győzniük, garantálhatják a helyüket a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Hirving Lozano hiába ellensúlyozta Erling Haaland büntetőjét, a Napolinak csak egy döntetlent sikerült összehoznia, és az öltözőben elszabadult a pokol.

„KOCKÁZATOT VÁLLALT AZ EVERTONNAL, DE REMEK KIHÍVÁS LESZ GATYÁBA RÁZNIA ŐKET: NAGYNEVŰ KLUB, ÉS VAN ANNYI PÉNZE, MINT A LEGNAGYOBBAKNAK”

A csapat nem volt hajlandó visszatérni az edzőpályára, hogy folytassa a büntetésből kiszabott edzőtábort. Amikor De Laurentiis fia, az alelnök Edoardo megpróbált beszélni a rangidős játékosokkal, állítólag majdnem testi sértésig fajult a vita. A csapat végül hazament. Két tűz között ragadva Ancelotti úgy döntött, a maga részéről betartja a klub utasítását, és segítőivel együtt, ám játékosai nélkül tért vissza az edzőpályára.

A Napoli korábbi csatára, Nicola Amoruso még a Juventusnál dolgozott együtt Ancelottival: szerinte ez a helyzet volt az első lépés az úton, ami Ancelotti távozásával végződött.

„A futballistái azt hitték, az ő oldalukon áll, de Ancelotti lehorgonyzott a vezetőség és a csapat között – magyarázta. – És ez senkinek nem volt jó. Neki sem volt kényelmes, és a játékosok is rosszul mérték fel a szerepét; azt hitték, kiáll majd értük, de Ancelotti inkább megpróbált megmaradni a közvetítő szerepében.”

De Laurentiis már azzal fenyegetőzött, hogy jogi lépéseket tesz a saját labdarúgóival szemben, a szurkolók pedig dühösek voltak a szemükben munkakerülő csapatra: ki is akasztottak egy molinót a San Paolo Stadionra az alábbi felirattal: „Rossz utat választottatok… Tiszteljétek azokat, akik szeretik ezt a mezt, és fizetnek titeket!”

Costacurtát is meglepte, milyen gyorsan szétesett a nápolyi klub.

„Számomra Ancelotti pályájának legmeglepőbb eseménye az előző éve volt Nápolyban – ismerte el az ötszörös BL-győztes hátvéd. – Hiába volt remek mediátor világéletében, most olyan törést okozott, amit nem tudott beforrasztani.”

A Napoli következő meccsén nem is esett gól: a Genoa elleni összecsapást a Corriere della Sera napilap úgy jellemezte, mint „az évtized legcsúnyább mérkőzése”. Amíg a játékosok válogatott találkozókon játszottak, De Laurentiis visszavonult megfontolni a következő lépést.

Ancelotti távozását egy hónappal később, 2019 decemberében jelentették be. Sokan nem is értették, miért rúgták ki: épp akkor voltak túl egy 4–0-s győzelmen a Genk ellen, amivel végül bejutottak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. A csapat Ancelotti nélkül a tabella hetedik helyén zárta az idényt, tizenkilenc ponttal lemaradva a legjobb klubtól.

„Szerintem nem követett el nagy hibákat a Napolinál – így Amoruso. – Nyilván nem volt könnyű Sarri után, nagy volt a várakozás, de az ilyesmihez idő kell. A legnagyobbak között nem mindig van összhang: Ancelotti és De Laurentiis sem tudott kijönni egymással.”

Mások nem ebben látták a probléma okát. Többen kritizálták Ancelottit, amiért nem tudott taktikai profilt kialakítani a csapatnak: megpróbálta ugyan Sarri gördülékeny 4–3–3-as felállását egy rugalmas 4–4–2-re átalakítani, de nem járt sikerrel. A csapat nem volt kiegyensúlyozott, és sokan a megszokott posztjukon kívül voltak kénytelenek játszani. Emberként persze itt is mindenki szerette. Barátságos stílusa mindig is népszerűvé tette (egyszer még egy szurkolónak is segített megjavítani a biciklijét): ha a munkája éppen nem is, maga Ancelotti belopja magát az emberek szívébe.

Persze egy kedves mosoly nem mindig elég.

Hiába volt két kudarcba fulladt munkája, Ancelotti még mindig népszerű volt, bár már nem válogathatott annyi ajánlatból, mint régen.

Az olasz edző neve felbukkant az Arsenal és az Everton listájáin is, de az Ágyúsok végül Mikel Arteta mellett döntöttek. Az Evertonnal viszont Ancelotti ismét a Premier League-ben találta magát.

Az előző két klubbal ellentétben itt nem volt nehéz túlszárnyalnia az elődeit. Az Everton a 2013–14-es idény óta nem szerepelt az első hat között: azóta kétszer volt tizenegyedik, utána hetedik, nyolcadik, majd megint nyolcadik. Ennek eredményeként meggondolatlanul költöttek olyan játékosokra, akik nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Ancelotti az alapokkal kezdte. Érkezése előtt a 2019–20-as idény során a csapat tizennyolc tétmérkőzéséből ötöt nyert meg, (Ancelotti első meccsén 1–0-ra megverte a Burnleyt), a maradék húsz mérkőzésből pedig csak hatot veszített el. A tizenkettedik helyen zárta az idényt, de Ancelotti keze nyoma meglátszott a nyári igazolásokon: James Rodríguez, Allan, Abdoulaye Doucouré és Ben Godfrey is csatlakozott a csapathoz.

Dominic Calwert-Lewin már az Evertonban játszott, amikor az olasz vezetőedző megérkezett. Az új idény első hét mérkőzésén tíz gólt szerzett, amivel kiérdemelt egy meghívót a válogatottba. Ancelotti Filippo Inzaghihoz, a Milan korábbi mesterlövészéhez hasonlította a 23 éves angol csatárt. Inzaghival Costacurta is együtt játszott hat éven át.

„Egy ideje én is figyelem Calvert-Lewint, évek óta pusmognak róla – mondta a Milan-legenda. – Az Inzaghira jellemző futballt azonban nem lehet tanítani. Calvert-Lewin jól mozog a tizenhatoson belül, de még nem tanulta meg, hogyan szabaduljon meg a védőktől, pedig ez volt Inzaghi egyik legkivételesebb adottsága. Ösztönt nem lehet tanítani, de ha megnézzük, hogyan mozgott Calvert-Lewin mondjuk a Liverpool elleni meccsen, láthatjuk, hogy máshogy játszik, amióta Ancelotti a menedzser. Ha sikerül kicsíráztatni ezt a képességét, az angol válogatott megtalálta a következő csatárát.”

Ancelotti saját szerzeményeitől – még maga a nagy James Rodrígueztől is – folyamatos labdákat kap Calvert-Lewin. Az új idény első hét mérkőzését megnyerte: az Everton 1894 óta nem kezdett ilyen jól.

„Kockázatot vállalt az Evertonnal – mondta Costacurta –, de amit eddig láthattunk, abból látszik, hogy az Everton megengedheti magának az új játékosokat, van annyi pénze, mint a legnagyobb kluboknak. Ancelotti azóta imádja Angliát, hogy 2009-ben a Chelsea kispadján ült. Remek kihívás lesz gatyába ráznia az Evertont: nagynevű klub, és szívesen költ, hogy jobb legyen, mint amilyen az elmúlt években volt.”

Ha ez azt jelenti, hogy az Everton bekerül a Bajnokok Ligájába, Ancelotti rajongása az angol futballért viszonzásra talál Liverpool kékebbik felében. Bár sokak szerint már most rajonganak érte.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. januári számában.)