Szöveg Bodnár Zalán Fotó Bach Máté, Földi Imre, Tumbász Hédi
A környező utcákat nem ilyen forgalomra találták ki.
Nagy a torlódás, gyalogosan is alig-alig férnek el egymástól az emberek, akik a Promontor utcai stadionba igyekeznek a főváros XXII. kerületében. Parkolóhelyet lényegében lehetetlen találni.
Nagy nap ez Budafok életében: a kerület közkedvelt futballcsapata csaknem 75 év után játszhat újra NB I-es mérkőzést.
„Idős bácsikák toporogtak a jegypénztár előtt – idézzük a Nemzeti Sportból Borbola Bence tudósítását a történelmi mérkőzés kezdőrúgása előtti percek hangulatáról. – Negyven perc volt hátra a kezdésig, izgatottan tapogatták pénztárcáikat, csakhogy hiába, az utolsó belépőket már délután négy órakor eladták. A bodegában üldögélő hölgy türelmesen magyarázta, hogy már csak a tiszteletjegyek tulajdonosait várja, így aki az utolsó pillanatban érkezett, nem jutott be a Promontor utcai arénába. Több tucatnyian indultak haza csalódottan… Nagyobb társaságok egyenpólóban, mások BMTE-logós szájmaszkban érkeztek a találkozóra. A tribünön lévő alkalmi bolt előtt is kígyózott a sor, a toll hétszáz, a kulcstartó ezernégyszáz, a kötött sál kétezerkétszáz, míg a törülköző négyezerötszáz forintba került. A kezdésre aztán viharos szél kerekedett a XXII. kerületben, a hangosbemondó pedig hosszasan köszöntötte a VIP-szektorban helyet foglaló vendégeket, Mészöly Kálmán Budafok-sálban mosolygott, és Marco Rossi szövetségi kapitány is a helyszínen nézte meg a mérkőzést.”
A meglehetősen váratlan feljutás után a stadiont épphogy csak sikerült felújítani, kibővíteni az NB I-es rajtra. Az egyik lelátónak, amely négyszáz nézőnek adhat majd helyet, még csak a vázszerkezete áll. Ezerhatszáz–ezerhétszáz szurkolóval számoltak előzetesen a szervezők, végül mind a kétezer, pillanatnyilag használható álló helyre elkeltek a jegyek, a stadion csordultig tele van, és sokan még kinn is rekedtek, mint fentebb olvashattuk. A jelenség finoman szólva sem mindennapi Budafokon.
Az ifjú sikeredző: Csizmadia Csaba
„Amikor ideigazoltam játékosként, harminc-negyven ember ült a lelátón, most meg telt házas meccsen nyertünk az NB I-ben. Ennél többet nem is kívánhatnék” – mondta Csizmadia Csaba vezetőedző a Kisvárda elleni mérkőzés lefújása után, az elképesztő időjárási körülmények között, szakadó esőben és szélben, hősiesen kivívott 2–1-es győzelem örömmámorában.
Miközben a budafoki Promontor utcában tombolva ünnepel a sikeréhes közönség, a magyar fővárostól légvonalban mintegy 15 570 kilométer távolságra, az ausztrál megapoliszban, Melbourne-ben egy 56 esztendős férfi görnyed a laptopja monitorja előtt, és úgy szurkol minden idegszálával a Budafoknak, a szakadozó streamet követve. Talán az egyetlen Victoria államban, aki nézi a meccset, de talán az egész déli féltekén is. Ő Bélteky Róbert, a Budafoki MTE magyar–ausztrál tulajdonosa, aki persze jött volna kézzel-lábbal, ha tehette volna, hogy személyesen lássa csapata bemutatkozását az első osztályban, de nem tehette.
Victoria államban a tetőfokán tombolt a koronavírus-járvány második hulláma, záródtak a kapuk, hiába kért külön miniszterelnöki engedélyt is Bélteky Róbert, a kormány nem tudta létszükségletet kielégítő utazási indoknak tekinteni, hogy Budafok–Kisvárda mérkőzés lesz a világ túlsó felén. Pedig Bélteky Róbert tényleg mindent megadott volna érte, hogy itt lehessen, és a csapatával ünnepelhessen.
Amikor május 4-én hivatalossá vált, hogy a koronavírus-járvány miatt akkor már hetek óta szünetelő NB II-es bajnokság nem folytatódik, és az aktuális állás alapján a második helyezett Budafok feljutott az élvonalba, a tulajdonos így beszélt: „Ennél nagyobb boldogság még nem ért a futballban!”. Tekintve, hogy a Melbourne Victory társtulajdonosaként korábban már ausztrál bajnoki címet is ünnepelhetett, elképezhetjük, mennyire szívén viseli a magyar együttes szereplését.
Ha már fentebb szóba kerültek a Promontor utca környékének hiányzó parkolóhelyei: talán még ezen is segíthet egy szép napon. Bélteky Róbert ugyanis parkolóházak százait üzemelteti Ausztráliában és szerte a világban, immár Budapesten is. Ez már tényleg csak a hab lenne a tortán, hiszen enélkül is rengeteget köszönhet neki a kerület. Amikor 2015-ben 95 százaléknyi tulajdoni hányadot szerzett az egyesületben (öt százalék a budafoki futballért felelősséget érző egyik közalapítványé maradt), a patinás klub épp története egyik válságkorszakát élte.
A városrész nagy napja: 74 év után NB I-es a Budafok
Hat éve egy újabb aranykor éppoly távolinak tűnt, mint a dicsőséges múlt, az 1945–46-os idény, az eddigi egyetlen, amelyet az első osztályban töltött a klub. De még abban sem lehetett reménykedni, hogy olyan stabil NB II-es klubbá válik az egyesület, mint amilyen története nagy részében volt. Mint a hatvanas-hetvenes években, amikor olyan játékosok fordultak meg hosszabb-rövidebb ideig a Promontor utcában, mint az Újpesttel hatszoros bajnok, VVK-döntős Noskó Ernő (1974–78); a későbbi szövetségi kapitány, Mezey György (1965–66, 1967); a későbbi győri sikeredző és szintén szövetségi kapitánnyá váló Verebes József (1967–70); a későbbi MLSZ-elnök Kisteleki István (1974–77); a 29-szeres válogatott, háromszoros bajnok Esterházy Márton (1976–77); a Ferencváros korábbi válogatottja, Tepszics Ignác (1982) vagy éppen a Csepel válogatott kapusa, Fatér Károly (1974–75), és edzőként is dolgozott Budafokon a magyar futball több ikonikus alakja, így a csapatot az NB I-ben irányító Sebes Gusztáv (1945–46), az Aranycsapat későbbi szövetségi kapitánya, továbbá a Fradi korszakos jobbhátvédje, Rudas Ferenc (1958–59), a Honvéd vagy a Győr későbbi mestere, Haász Sándor (1968), a magyar válogatottat három ciklusban is szövetségi kapitányként vezető Mészöly Kálmán (1971, 1974–76).
A RENDSZERVÁLTÁS HAJNALÁN KIS HÍJÁN MEG IS SZŰNT AZ 1912-BEN ALAPÍTOTT BUDAFOKI EGYESÜLET
Ám a rendszerváltás utáni évtizedek nem a budafoki futball dicsőségéről szóltak. A kilencvenes évek elején kis híján meg is szűnt az 1912-ben még Világosság Football Club néven alapított egyesület, kevésen múlott, hogy a Promontor utcai pálya nem jutott oly sok másik fővárosi létesítmény szomorú sorsára. A borgazdasági exportvállalat, a Hungarovin tartotta fenn akkor az egyesületet fő támogatóként, de a céget a privatizáció során eladták a német Henkel óriásvállalatnak. A Henkel vitte volna a futballpályát is, amelynek területét – sejthetjük, milyen célra – maga kívánta hasznosítani, de Vizi Sándor jelenlegi klubelnök, akkori ügyvezető igazgató határozott fellépésének és az OTSH-t vezető Gallov Rezső közbenjárásának köszönhetően az utolsó pillanatban sikerült elérni, hogy az Állami Vagyonügynökség a pályát kivegye a privatizációs csomagból.
Sokkal rózsásabb azonban Bélteky színre lépésekor, 2015-ben sem volt a helyzet. Másfél évtizede szerénykedett már a BLSZ I-ben, az amatőr fővárosi bajnokságban, kvázi az országos negyedosztályban a csapat, saját utánpótlás nélkül, felújítás után kiáltó stadionnal és klubhelyiségekkel, szinte kilátástalan jövővel. Ekkor jött el az ideje az összefogásnak, amelynek élére Jakab János, a csapat korábbi NB II-es játékosa állt, aki a Tatabánya színeiben volt NB I-es labdarúgó is, és edzőként dolgozott a MEDOSZ Erdértnél (ahol játékosa volt az ifjú Orbán Viktor is), illetve felügyelőbizottsági elnökként segítette a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia munkáját. Jakab János immár a budafoki klub tiszteletbeli elnöke, neki köszönhetően érkezett Budafokra befektetőként Bélteky Róbert.
BÉLTEKY ÉS A MAGYAR FUTBALL
A Budafok magyar-ausztrál tulajdonosa, Bélteky Róbert gyerekkora óta nagy szerelmese labdarúgásunknak. Kötődéséről a Nemzeti Sportnak adott júniusi interjújában így beszélt:
Az ausztrál-magyar Bélteky Róbert nélkül ma aligha beszélhetnénk első osztályról
„Édesapám ötvenhatos menekült volt, én már Ausztráliában születtem. Fiatalkorom meghatározó élménye volt látni a South Melbourne Hellas csapatát játszani, amelyet Puskás Ferenc irányított edzőként, és vezetett bajnoki címre. Kijártam a csapat edzéseire is, sohasem felejtem el, hogy az egyik tréningen Öcsi bácsi tizenegyeseket lőtt a kapusuknak. Hatvanéves is elmúlt már, nagy pocakja volt, de így is tízből tíz tizenegyest berúgott úgy, hogy előtte a kapus kiválaszthatta, hogy melyik sarok irányába menjen a labda, és oda is ment. Édesapám mindig a régi nagy magyar csapatokról mesélt, én pedig belebolondultam a magyar futballba. Volt Melbourne-ben egy magyar utca, abban egy újságárus, amelyhez két hónapos késéssel járt a Képes Sport, én pedig mindig megvettem, elolvastam az utolsó betűig, a posztereket pedig kitettem a szobám falára, édesanyám állandóan veszekedett velem, hogy minek a falra az a Garaba meg Törőcsik. Hiába nem is jártam addig Magyarországon, amikor magyar-ausztrál meccs volt, a magyaroknak szurkoltam.”
Maga is pályára lépett a Melbourne Hungary jobbszélsőjeként, a kinti magyarság csapatával Victoria állami bajnokságot és kupát is nyert (országos sorozat akkor még nem volt).
Nagy büszkeséggel tölti el az üzletembert, hogy 2017-ben Puskás Ferenc-szobrot avatott Melbourne-ben, az Olimpiai Parkban, ahol az 1956-os olimpia futballmérkőzéseit rendezték, és ahol honfitársunk az egyetlen, aki nem ausztrál sportolóként szobrot kaphatott.
„Régóta szerettem volna már belefolyni valahogy a magyar futballba, de nem tudtam, hogyan – mondta a nemrégiben a Nemzeti Sportnak adott interjújában a klubtulajdonos. – A fiam, Mark is focizott, és ő is nagyon megszerette a magyar futballt, ő látta meg az interneten, hogy Felcsúton évről évre megrendezik a Puskás–Suzuki-kupát, amelyen Öcsi bácsi pályafutásához szorosan kötődő csapatok vesznek részt. A fiam ötlete volt, hogy bár a South Hellas Melbourne, amelyet Puskás edzőként irányított a nyolcvanas évek végén, már nem létezik, összeállíthatnánk egy korosztályos válogatott a melbourne-i és Victoria állambeli fiatalokból, és benevezhetnénk a PSK-ra. Ennek szervezése közben eljutottam Felcsútra, találkoztam Szöllősi György kommunikációs igazgatóval, a PSK ötletgazdájával, aki bemutatott Jakab Jánosnak, az akadémia felügyelőbizottsági elnökének. Utána meghívtam őket magamhoz Melbourne-be is, és megszületett a Melbourne Football Institute nevű ideiglenes csapat, amely részt vett több PSK-n is. Jakab János közben jó barátom lett, és amikor hat éve együtt üldögéltünk a Széchenyi fürdőben, arról beszéltem neki, hogy szeretnék szerepet vállalni tulajdonosként valamely magyar klubcsapatban, ő pedig korábbi egyesületei közül a Budafokot ajánlotta a figyelmembe.”
AZ ÖRÖM FÉKTELEN VOLT, NEM ZAVARTA MEG, HOGY A FELJUTÁS VÉGÜL A „ZÖLD ASZTALNÁL” SZÜLETETT MEG
A közös munka azzal kezdődött, hogy az Újbudával fuzionálva a Budafok egy osztályt máris feljebb léphetett, és a 2015–2016-os idény küzdelmeit az NB III Közép csoportjában kezdhette meg Budafoki MTE–Újbuda néven. A stabilizálódó háttér a pályán is gyorsan meghozta az eredményét, első nekifutásra máris negyedik lett a csapat, mindössze egyetlen ponttal csúszva le a dobogóról. A következőben viszont már magabiztosan, 11 pontos előnnyel megnyerte a bajnokságot Prukner László vezetőedző irányításával, miközben a Magyar Kupában páratlan bravúrt vitt véghez azzal, hogy első NB III-as csapatként jutott el egészen a legjobb négy közé, ahol csak a későbbi győztes és bajnoki címvédő Ferencváros előtt hajtott fejet, miután a sorozatban búcsúztatta például a Videotont is.
A Kisvárda elleni vízi csata volt a feljutást követő első (ráadásul győztes) mérkőzés
A másodosztályban sokáig az alsóházban tengődött a csapat, rendre a kiesés ellen harcolva, így volt ez a 2017–18-as idényben a Prukner Lászlót váltó Gálhidi György és Tóth Bálint vezetőedzők irányítása mellett, majd a következő idény első felében Vitelki Zoltán keze alatt is. Ma már tudjuk, hogy amikor 2018. október 28-án a Budafok kikapott a Kaposvár otthonában 2–1-re, új korszak kezdődött, új fejlődési pályára állt az együttes. Egy sokak számára igencsak meglepő döntéssel ugyanis a csapat védőjére, a korábban a Ferencváros játékosaként a válogatottban is 12-szer pályára lépő Csizmadia Csabára bízták ideiglenesen az edzői feladatkört amolyan játékos-edzőként – és ez főnyereménynek bizonyult!
Pedig nem lehet azt mondani, hogy az akkor 33 esztendős szakember villámrajtot vett volna új pályáján: első három mérkőzését sorra elbukta a Cegléd, a Tiszakécske és a Zalaegerszeg ellen, és a kiesés szele erősen meglegyintette a csapatot. De aztán a Balmazújváros legyőzésével megjött a fordulat, Csizmadia megbízatását decemberben meghosszabbították, és miután a tavaszi szezonban a BMTE végül kivívta a bennmaradását, a marosvásárhelyi származású szakvezető le is zárta játékos-pályafutását, és véglegesítették a vezetőedzői poszton.
A 2018–19-es idénynek már nagy célokkal vágott neki a csapat, de csalódnia kellett, csak a 16. helyet szerezte meg, ezzel alig két hellyel zárt a bennmaradást a kieséstől elválasztó vonal fölött a húszcsapatos bajnokságban. Ekkor még sokan kétkedésüknek adtak hangot Jakab János szavai hallatán, mivel a tiszteletbeli elnök az új idény rajtja előtt azt mondta: a felsőházba, vagyis a legjobb tíz közé várja a csapatot. A tulajdonos és a vezetőedző is javulást remélt a 16. helyhez képest – de ami történt, arra valójában senki nem számított Budafokon.
A boldogság nem ismert határt – Jakab Jánosé sem
A rapszodikusan két-két győzelemmel és vereséggel induló 2019–20-as idényben egyszer csak látványosan lendületbe jött a csapat, legyőzte például a kimondottan a feljutásra pályázó Vasast is, és produkált egy 12 meccses veretlenségi sorozatot (nyolc győzelem, négy döntetlen), és amikor beütött a koronavírus-járvány, ezért karanténba ment a fél világ, így a magyar labdarúgás is, a második helyről vonult kényszerpihenőre a csapat, némiképp megnyugtató, hétpontos előnnyel a Vasas előtt. És amikor május 4-én hivatalossá vált, hogy az NB I-gyel ellentétben a másodosztályban nem folytatódnak a küzdelmek, hanem a pillanatnyi állás szerint hirdetnek végeredményt, Budafokon durrantak a pezsgők: a második hely feljutást, 74 év után újbóli élvonalbeli tagságot jelentett!
FIATAL PÁROS
A Budafok sikereinek legfőbb szakmai letéteményese két fiatalember, Oláh Lóránt sportigazgató és Csizmadia Csaba vezetőedző. A korábbi kaposvári Oláh Lóránt – aki fénykorában a Ferencváros csatára volt, a Debrecennel bajnok lett – összesen 249 mérkőzést játszott az élvonalban – 2017-ben még házi gólkirályként, 16 góllal járult hozzá a Budafok NB II-be jutásához, és még azon a nyáron, tehát igencsak fiatalon, 37 évesen lett a klub sportigazgatója, miután utolsó, játékosként töltött idényében is besegített már ebben a munkában a vezetőségnek. Csizmadia Csaba pedig 33 évesen lett a vezetőedző, és a most 35 esztendős szakember az NB I legfiatalabb trénere. Felfedezőjük és mentoruk, Jakab János tiszteletbeli elnök a létező legjobb véleménnyel van a munkájukról.
„A fiataloknak előbb-utóbb át kell venniük a stafétát, és nagyon örülök, hogy sikerült találnom két ilyen ifjú vezetőt a személyükben, akik még most tanulják új szakmájuk fortélyait, de biztos vagyok benne, hogy helytállnak, és hosszú távra tervezhetünk velük – mondta a 70 esztendős tiszteletbeli elnök. – Két rendkívül tehetséges, alázatos és jó munkabírású, kiváló munkamorállal felvértezett fiatalemberről van szó, akiknek nagy jövőt jósolok. Meggyőződésem, hogy nem a Budafok lesz a pályafutásuk csúcsa, nagy tettekre vannak predesztinálva a magyar futballban.”
Az öröm féktelen volt, nem vegyülhetett bele ürömként a sok kritika, melyek szerint a feljutás a „zöld asztalnál” született meg; a Vasas még utolérhette volna a Budafokot, ha végigjátsszák a bajnokságot; hogy minek még egy fővárosi csapat az NB I-be; hogy minek még egy „kiscsapat” az NB I-be, és így tovább. Budafokon őszinte volt a boldogság, mert a klubvezetőktől a stábtagokon át a játékosokig mindenki tisztában volt vele, mennyi tisztességes munkával és áldozattal járt a feljutás kivívása, amelyet „legitimált” a szerzett pontok száma, a Vasas idény közbeni legyőzése, és még a kiscsapatvádat is könnyen lerázhatta magáról egy 108 éves egyesület, amely története túlnyomó részét az első két osztályban töltötte, és sok évtizeden át képezte szerves részét a magyar futballnak.
Az NB I-es nyitányra a föld alól is lelkes budafoki szurkolók bújtak elő
Sőt, ennek a kiscsapatlétnek inkább az előnyei törtek a felszínre: a családias légkör, a kiváló közösségi morál, az egymásért való küzdelem fontossága, amiket kivétel nélkül minden játékos kiemel, ha a budafoki állapotokról kérdezik. Már a legutóbbi idényben is kezdett kikristályosodni egy olyan kép a Budafokról, hogy amolyan „felhozó” egyesületté vált, amely az egyébként stabil anyagi háttér ellenére nem külföldi játékosokból próbál építkezni, hanem esélyt kínál azoknak a magyar játékosoknak, akik vagy fiatalok ahhoz, hogy máshol megkapják a kellő játékidőt és lehetőséget, vagy valamilyen oknál fogva kisiklott ígéretesen induló pályafutásuk, és Budafokon megadják nekik a második (utolsó?) esélyt a bizonyításra.
Így került a klubhoz korábban a fél Olaszországot végigjáró, végül a jelek szerint Budafokon megnyugvást találó Filkor Attila, a hosszú sérülése után a legtöbb klub szemében leértékelődött Mervó Bence (akivel a karantén idején Csizmadia Csaba vezetőedző heti több különedzést tartott, olyan keményeket, hogy elmondásuk szerint a játékos sokszor hányt a fáradtságtól, de végül utolérte magát az erőnlét tekintetében), és az idei nyári erősítések során ennek a jegyében került a csapathoz a 18 évesen FIFA-Puskás-díjas, de a MOL Fehérvárba be nem férő, a Budaörsnek kölcsönadott Zsóri Dániel, akinek Budafokon lehetősége van újra „felépítenie” magát (még ha ez 19 évesen furán hangzik is) vagy Lőrinczy Attila, aki a Honvéd akadémiájának egyik legtehetségesebb növendéke volt, de a Szolnok, az Ajka vagy a Mosonmagyaróvár után Soroksárról mentette ki őt a Budafok. Mervó ugyan újra megsérült, de a többiek mind ott voltak a pályán a történelmi találkozón az első fordulóban, amelyen sokáig emlékezetes győzelmet arattak.
Az 1950-ben Budapesthez csatolt Budafok a főváros talán legvidékiesebb része. Egykor jórészt svábok éltek itt, a harmadik legritkábban lakott kerület, talán csendesebb is, mint a többi, főleg nagy borospincéi és sajátos hangulata miatt nevezetes.
A Kisvárda elleni debütálást Marco Rossi is megtekintette
A BMTE-stadion körüli utcáknak még szokniuk kell a kéthetente jelentősen megnövekvő forgalmat és az ezzel járó csatazajt, de kevesen bánkódnak emiatt az egyesülettel szinte együtt lélegző városrészben. Hiszen az érzés mindent feledtet: NB I-ben a csapat, az ország tizenkét legjobbja között! És hogy óriási forgalom lesz szeptember 26-án délután a Promontor utcában és a környékén, az bizonyos, ekkor ugyanis a bajnoki címvédő Ferencváros érkezik vendégségbe.
GERGŐ, A TALIZMÁN
Ahogy az Egri csillagokban egy Gergő (Bornemissza) szerezte meg Jumurdzsák talizmánját, a drágaköves gyűrűt, úgy talizmánja az NB I-es újonccsapatoknak az első élvonalbeli mérkőzésükön Vaszicsku Gergő, a Budafok belső védője. A 29 esztendős labdarúgó, a Puskás Akadémia növendéke 2013 júliusában, a PAFC történetének első élvonalbeli mérkőzésén megszerezte a felcsúti csapat első NB I-es gólját a Pápa elleni találkozón (1–1), a Budafok–Kisvárda (2–1) mérkőzést pedig ő döntötte el a 80. percben szerzett góljával. A Budafok 74 év utáni első, ugyancsak történelmi NB I-es gólját pedig Kovács Dávid szerezte, akinek 29 évesen adatott meg a lehetőség az élvonalbeli bemutatkozásra, és az NB II előző idényének társgólkirálya ezt 13 perc múltán máris góllal ünnepelte meg.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. októberi lapszámában.)
