A Barcelona minden dicsősége és elnyert címe ellenére még mindig maradt egy játék, egy derbi, amiről Lionel Messi csak álmodozni fog egészen a visszavonulásáig. Képzeletben ezen az eseményen szerepelt, amikor Rosario utcáin rúgta a labdát a barátaival és unokatestvéreivel. Mert a Newell’s Old Boys–Rosario Central egyáltalán nem átlagos találkozó. Csak vess egy pillantást a lelátókra, és rögtön meg fogod érteni.
Ahogy a két csapat az új összecsapásra készülődik, a rádiók reggel 8 órától, azaz hét órával a kezdőrúgás előtt elkezdik közvetíteni az eseményeket. Ez persze nem is olyan korai, hiszen a szurkolók már reggeltől gyülekeznek a Parque de la Independenciában, ahol az összecsapás helyszíne, az Estadio Marcelo Bielsa is található. Az izgalom érthető, hiszen győzelem esetén megszorongathatják a tabellán négy ponttal előttük járó Boca Juniorst. Mégis, ahogy a kezdőrúgás időpontja közelít, úgy válik másodlagossá a bajnokság állása, mivel ez a meccs Rosarióról szól, a múltbeli legendákról és arról a gyűlöletről, ami csak városi riválisok között feszülhet.
„Hadd meséljek el valamit ezekről a hullákról – kezdi a 29 éves German, aki a Newell’s-nek szurkol, a kezében olcsó borból és citromos szódából készült italt, prittiaut szorongat, és közben arra vár, hogy beengedjék a stadionba. – Mi sohasem használunk hangszórókat a lelátón. Ők igen, mivel nem tudnak hangosan énekelni! Kib…szott hangszórók kellenek nekik! Ezért is hívjuk őket hulláknak. Úgy szurkolnak, mint a halottak. Mi pedig addig ordítunk, amíg a végén egyikünknek sem marad hangja.”
30 Év, olvashatjuk German pólóján a visszafordulni tilos jelzés mellett. „Harminc éve nem láthattuk a csapatunkat tiszteletkört futni a stadionban – utal a szomorú tényre, hogy a Rosario legutóbb az 1986–87-es idényben tudta megnyerni a bajnokságot. Még a másodosztályban sem sikerült a dobogó tetején végezni.
”Ebben a pillanatban szurkolótársak hada csatlakozik hozzánk, akik férfiasságukat (ruhán keresztül) szorongatva a kamerában üzennek az ellenfélnek: „Meg fogunk ba…ni titeket ma este!”.
A Boca Juniors egyik fanatikusa
Central-szurkolókat viszont nem látunk a környéken. Itt is, akárcsak minden argentin meccsen, az idegen szurkolók nem látogathatják a mérkőzést. Még a Rosario Central név is be van tiltva. A jegyünkön ez áll: NEWELL’S (csupa nagybetűvel), majd az ellenfélnél: „v rc”. A csapatok, úgy tűnik, minden apró lehetőséget kihasználnak a szurkálódásra.
Egy órával a kezdőrúgás előtt a 40 ezer harsányan éneklő szurkoló megtölti a stadiont. A pálya mellett az ultrák a pirotechnikával kísérleteznek, miközben próbálják nem magukra vonni a rendőrök figyelmét. Közben elkezdenek feltűnni a nagy nevek is. Pontosabban a képmásaik: a Newell’s szurkolói messze földön híresek hatalmas drapériáikról, amelyeken a helyi hősöket, egykori játékosokat, Lionel Messit, Diego Maradonát, Marcelo Bielsát vagy Mario Zanabriát jelenítik meg. A monumentális arcképek mellett a Central drukkereinek szánt üzenetet láthatunk: „Nektek soha nem lesz ilyenetek”. A kétértelmű mondatot olvasva gondolhatunk arra, hogy az ellenfélnek soha nem lesznek olyan játékosai, mint Messi vagy Maradona, de az is lehetséges, hogy a másik szurkolótábornak sohasem lesz olyan drapériája, mint nekik. A Newell’s ultráiról azt beszélik, hogy műveiket akár az életük árán is megvédik.
Csakugyan, talán nincs még egy olyan szeglete a világnak, ahol a helyi rivalizálásokat annyira komolyan vennék, mint Argentínában. Ahogy a kezdőrúgás pillanata közelít, az utcák elnéptelenednek, a boltok bezárnak, a parkok kiürülnek. Az összbenyomás olyan, mintha egy alacsony költségvetésű posztapokaliptikus filmet forgatnának a városban, és állítólag minden nagyobb város ugyanígy néz ki a derbik idején.
Mintegy 170 kilométerrel északabbra a Colón és az Union összecsapás tartja lázban Santa Fe városát. Buenos Airesben a Superclásico, azaz a Boca Juniors és a River Plate csatája borzolja az idegeket, a közeli Avellanedában az Independiente és a Racing néz farkasszemet. Az ország más részein is háborús helyzet áll fenn: Córdobában a Talleres a Belgranóval találkozik. A San Lorenzo 1–0-s győzelmét a Huracán felett csak most pihenik ki a résztvevők és a szurkolók, a Banfield is megverte a Lanúst egy góllal, és ott volt még az Estudiantes összecsapása a Gimnasiával, amit a változatosság kedvéért szintén 1–0-ra nyertek a hazaiak.
Az országszerte megrendezett helyi csatákat nem véletlenül játsszák egy időben: a meccsnaptár megtervezésekor szándékosan kívánták növelni a feszültséget. A La Fecha de los Clásicost, azaz a derbik fordulóját 2015 óta rendezik meg.
Tízezernél is több rendőr járőrözik az utcákon az eseménydús hétvégén, amelynek során tíz derbit játszanak a csapatok. Ugyanezen a hétvégén sor kerül további öt olyan meccsre, ahol a két ősi rivális helyett egy új páros csap össze, mert az egyik klub nem az élvonalban szerepel. Így például mivel a Vélez Sarsfield ősellensége, a Ferro Carril Oeste a másodosztályban játszik, ezért helyette a Tigre ellen villogtathatják meg tudásukat. Ugyanígy mivel az Olimpo az egyetlen élvonalbeli klub Bahía Blancán, ezért ők a 450 kilométerre lévő Mar del Plata csapatával, az Aldosivivel csapnak össze.
Mostanában az argentin szövetség leginkább ballépéseivel tudott a címlapokra kerülni: a kormány több alkalommal is beavatkozott a labdarúgásba, érthetetlen módon 30 csapatosra bővítették az első osztályt, képtelenek voltak összeszámolni 75 szavazatot a 2015-ös elnökválasztáson (az eredmény 38–38 lett), majd az FBI is kijelölt 5 tisztségviselőt, akiknek a korrupció ellen kell megoldást találniuk.
„Hallod a Central-szurkolók énekét? Nem, nem…”
A sok negatívum után tehát örömmel lehet nyugtázni, hogy a La Fecha de los Clásicos megszervezésével a szövetség valami jót is csinált. Ez a derbisorozat tökéletes szimbóluma mindannak, ami miatt az argentinok szeretik a focit, és egyben a legjobb eszköz, hogy a kiábrándultakat megszólítsa. A telt ház garantált, a jegyeket pedig olyan sebességgel kapkodják el, mint a BL-döntőre szokás, még akkor is, ha egy adott összecsapás eredménye semmit sem változtat a tabella sorrendjén.
Az ötlet azért született, hogy korrigálják a túlságosan nagy létszámúra kibővített bajnokság hibáit. Mivel eredetileg 58 fordulóra lett volna szükség a hazai és az idegenbeli mérkőzések lejátszásához, ezért a szövetség úgy változtatta meg a szabályokat, hogy a csapatok csak egyszer találkozzanak. Ez alól azok a mérkőzések jelentettek kivételt, ahol túlságosan igazságtalan helyzetet szült volna, ha valaki nem játszhat a hazai pályán. A bajnokság formátumát háromszor is módosították az évek során, de az extra kör, a derbik fordulója változatlan maradt. Persze némi igazságtalanság így is adódott a pontszerzés terén, hiszen lehet, hogy a párosításoknak köszönhetően két különböző súlycsoportú csapat találkozik, ahol nem sok esély van a meglepetésre, ugyanakkor a derbik népszerűsége felülírja az apróbb hibákat.
A történelemkönyvekből tudhatjuk, hogy nem ez volt az első alkalom, amikor szándékosan akartak felhajtást kelteni valamilyen futballal kapcsolatos esemény körül. 1934-ben, az argentin futballszövetség létrehozásakor a szurkolók a Boca–River, Independiente–Racing, Estudiantes–Gimnasia és a Huracán–San Lorenzo összecsapásoknak örülhettek. Aztán 81 keserves év következett, ami során csak a véletlen műve lehetett, ha egy hétvége alatt kettőnél több derbit játszottak le. Ez 2015-ig tartott.
A La Fecha de los Clásicos hamar felkeltette a külföldi médiumok figyelmét is. Nem lenne meglepő, ha a Premier League 39. köréért lobbizók az argentin mérkőzések közvetítésére kapcsolnának. Más országokban is van érdeklődés. „Sajnos nálunk, Olaszországban nincs annyi derbi, hogy egy egész kört kitegyen a bajnokságban, de az argentin meccsekből kiindulva nálunk is lehetne hasonlót szervezni, legalább a régi nagy rivalizálások emlékére” – mondta a progresszív gondolkodású Arrigo Sacchi, a Milan és az olasz válogatott egykori sikeredzője. „Az argentinok kreatívok. Ez a fajta bajnokság a sokkal több lehetőséget ad a kisebb kluboknak, és vagy egy tucatnyi csapatnak lehet esélye a trófea elnyelésére.”
Habár sokak szemében ez az őrült hétvége nem más, mint fergeteges szórakozás, a játékosok és az edzők vállára nagy teherként nehezedik. „Hogyan lehetne teljes mértékben megfeledkezni a tabella állásáról, és pusztán csak az ősellenséged legyőzésére koncentrálni?” – tette fel a kérdést Lucas Bernardi, a Newell’s menedzsere a tavalyi derbi előtt. A csapat rossz szereplése és 2–0-s veresége után úgy döntött, inkább beadja a lemondását, mielőtt a dolgok még rosszabbra fordulnak. A Gimnasia főnöke, Pedro Troglio már nem úszta meg ennyivel: az Estudiantes ellen elvesztett meccs lefújását követően kirúgták. A nyomás tehát akkora, hogy nem ok nélkül rettegnek a vereségtől a játékosok és az edzők is. Sokatmondó, hogy a mérkőzések előtti felfokozott állapot ellenére 2016-ban hat összecsapás végződött gól nélküli döntetlennel.
És ha feszültségről van szó, akkor a Newell’s–Rosario Central derbinek nincs párja. A pályán zajló események minden pillanata beleivódik az emberek emlékezetébe, és előbb-utóbb legendává alakul. Germán Rivaroláról például egy gnocchifogást neveztek el gólja után. A Newell’s egykori főnöke, Ricardo Caruso Lombardi 21 csapatot irányított, de a Central ajánlatát visszautasította. „Sohasem bocsátották volna meg nekem – mondja az FFT-nek. – Ez olyan, mintha a feleségemet csalnám meg. Aki egyszer a Newell’s kispadján megfordult, annak a Central tiltott hely.”
Amíg a Boca–River összecsapás híre az egész országot átszeli, sőt világszerte beszélnek róla, addig kevés argentin vonja kétségbe, hogy a rosarioi derbi a legvéresebb találkozó. Ez a városi viszály több száz hihetetlen legendának vált a forrásává az évtizedek alatt. Rosarióban nincs hely a semlegeseknek vagy más csapatok szurkolóinak. Ha itt élsz, választanod kell a Newell’s vagy a Central közül.
Ha ez a legkiélezettebb ellentét az országban, abból az következik, hogy ez a legveszélyesebb meccs mind közül. Nem meglepő, hogy Rosario Argentína leghalálosabb városa, ahol átlagosan 40 óránként meggyilkolnak valakit. Ehhez leginkább a drogdíler bandáknak van közük, amik viszont így vagy úgy, de kötődnek a labdarúgáshoz is. A város egyik legrettegettebb bandája, a Los Monos egyes tagjai több graffitivel kinyilvánították már a Newell’s iránti elhivatottságukat. Persze gyakori a fenyegetés és a megfélemlítés is. Két éve a derbi előtt Maxi Rodríguez, a Newell’s sztárjának nagymamáját gépfegyverropogással félemlítették meg saját otthonában. Miguel Oliva, Rosario rendőrfőnöke elmondta, hogy három lövést adtak le, és a bűncselekmény kapcsolatba hozható a derbivel.
De a másik oldalt is érte sérelem. Aldo Pedro Poy, az 1971-es összecsapás mai napig ünnepelt gólszerzője saját játékboltjában vált erőszakos bűncselekmény áldozatává… Nem is meglepő, hogy a városi kocsmák legtöbbje ki sem nyit a meccs napján, a tulajdonosok így próbálják elkerülni az erőszakos eseményeket.
Szóval, ha egyetlen meccs háborús állapotokat tud előidézni városszerte, akkor miért kellett még másik kilencet is megrendezni az országban? Ennek főként az a 2013-as törvény az oka, ami kitiltotta az idegen szurkolókat a stadionokból. A rendőrségnek így nem kell megküzdenie a csoportokba verődött, felfegyverzett drukkerekkel, akik közösen kelnek útra. Persze azért nem maradnak tétlenül a zsaruk, hiszen a hazai szurkolók próbára teszik a stadionokban a rend őreit, ráadásul a nagyobb drukkercsoportok elkezdték átvenni az irányítást a stadionok körüli parkolókban és büfékben, sőt néhány banda még adrenalintúrát is kínál külföldi turisták részére. (És továbbra is nagy erőkkel próbálják kideríteni a rendőrök, hogy ki engedhetett szabadon 40 csirkét a Talleres szurkolóinak bejáratánál.)
A feldühödött tömeg olykor találomra választja ki áldozatát, és ereszti rá haragját valakire, aminek tragikus következményei lehetnek. Az áprilisi córdobai összecsapáson egy Belgrano-szurkoló, Emanuel Balbo észrevett valakit, akiről azt gondolta, hogy felelős a testvére 2012-es halálos autóbalesetéért. A vélt elkövető megpofozta Balbót, majd hangosan azzal vádolta, hogy az ellenfélnek szurkol és aljas szándékkal szivárgott be az ő táborukba. Balbo menekülni próbált, de a feldühödött tömeg egy korláton át lelökte a felső lelátóról, és a betonra zuhant, majd két nap múlva a kórházban meghalt.
A Central elvitte a pontokat, őket pedig a rendőrök mentették ki
A mostani összecsapás sem múlt el erőszak nélkül. Rosarióban fél óra játékidő után 2–0-ra vezetett a Central, és bármikor újabb gól születhetett. A Newell’s dobjait teljes erővel püfölték, a szurkolók kántálták, hogy bármi is történik, győzni kell. Egy szabálytalanság következtében a vendégcsapat tíz emberre fogyatkozott, így Mauro Formica lehetett eredményes a 89. percben, a stadion pedig remegett a hangzavarban. German Herrera, a vendégek játékosa viszont gyors akcióba kezdett, majd biztossá tette a Central győzelmét. És ekkor jöttek a cipők…
A gyepen ünnepelve egymásra ugráló játékosokra záporozni kezdtek a cipők a nézőtérről, a pálya másik végén álló Diego Rodríguez, a vendégek kapusa pedig érthető módon egyre rémültebb arcot vágott, ahogy a háta mögött tömörülő ultrák a zászlórudakat és más léceket felhasználva lándzsákat készítettek, hogy célba vegyék őt. Paolo Montero menedzser a játékoskijáróban talált menedéket a záporozó palackok elől. A játékvezető-asszisztens már nem volt ilyen szerencsés, mert őt eltalálták valamivel, és azonnal elterült a földön.
Az Estudiantes szurkolói szívesen emlékeztetik a Gimnasia szurkolóit 2006-os győzelmükre
Két perccel a vége előtt Federico Beligoy játékvezető véget vetett a háborúnak, így a vendégcsapat esztelen ünneplésbe kezdett, a szurkolók pedig éktelen morajlásba.
Szurkolói koreográfia a Huracán–San Lorenzo meccsen
A végső sípszót követő pár másodpercen belül a várostól északra, egy csendes környéken holtan esett össze egy Central-szurkoló. Saját családtagja lőtte agyon, aki az ellenfélnek drukkolt. „Sajnos a labdarúgás egyre erőszakosabbá válik – mondja Adrián Spelta ügyész. – Évekkel ezelőtt még kivártuk a következő derbit, hogy a pályán álljunk bosszút. Ma már nem így megy. A gyilkos és az áldozat szomszédok voltak, és összevesztek a meccs közben. Az eredmény: egy halott apa és a sebesült lánya.”
A stadionban a rendőrség gumilövedékekkel igyekszik csitítani a tömeget, de csak ellentétes hatást vált ki, közben a Rosario Central játékosai úgy ünnepelnek, mintha a világbajnokságot nyerték volna meg. Később, amikor látják, hogy a biztonságot nyújtó alagutat lebontották, már egy kicsit feszültebbnek tűnnek. Más választás híján hatalmas sprintbe fognak, közben a kezükkel próbálják elhárítani a feléjük repülő tárgyakat, de a hektoliternyi rájuk zúduló köpéstől senki nem menti meg őket.
Később nyilvánvalóvá válik, hogy a helyiek miért haragszanak olyan nagyon a rendőrségre. „Láttuk, ahogy az egyik zsaru a Central harmadik gólját ünnepli.” Diego Maio járőr viszont így összegez a meccs után: „A játékoskijárót a Newell’s szurkolói lopták szét, ezért nem lehetett újból összerakni. Ha a rendőrség nem védte volna meg a Central játékosait, akkor tragédia is történhetett volna.”
És miközben Maio beszél, valahol Buenos Airesben egy kollégája mély levegőt vesz, amint a Boca Juniors és a River Plate játékosai kivonulnak a pályára. És kezdődik minden elölről…
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. júliusi lapszámában.)
