Az edző Gazza harca és a 39 napos katasztrófa

Szöveg Chris Evans

A sajtószoba tele volt riporterekkel. Az újságírók elállták az utat, szanaszét ültek a földön, mindenki igyekezett papírra vetni a történetet.

A Kettering Droylsden elleni mérkőzése ígérkezett a legnagyobb dobásnak a hétvégére, de a többség figyelmét nem a pálya, hanem a kispad vonta magára. Azon ugyanis a 38 éves Paul Gascoigne teljesített szolgálatot, ő pedig szinte mindig vezette a híreket. Ezúttal azzal került be, hogy ő lett a hatodosztály legújabb edzője a Conference North-ban.

A Poppies nagyjából ezerfős közönséget vonzott hétről hétre, de most az érdeklődés középpontjába került. Ezúttal kétezren látogattak ki, hogy megnézzék, hogyan áll munkába, a sajtó munkatársai pedig ellepték a várost, hogy élőben számoljanak be az angol labdarúgás egyik legszínesebb karakteréről.

„Egy olyan lakásban laktam, amely rövid sétára volt a Rockingham Roadtól – mondja Craig McIlwain, aki a klub munkatársa volt, amikor Gascoigne 2005 októberében munkába állt. – Rendszerint gyalog mentem, és jóformán sohasem botlottam bele senkibe, de ezúttal megváltozott a helyzet, a stadion körül végig közvetítőkocsik álltak. Tiszta őrület volt.”

SZIGORÚAN ELMEBAJOS IDÉNY

A felhajtás néhány nappal korábban kezdődött, amikor a kigombolt ingű, fekete zakós Gascoigne megérkezett, és hivatalosan is bemutatták. Az egyetlen rendellenesség a nyakán látható kötés volt, mivel műteni kellett a gerincét, amikor a megelőző télen megsérült a BBC Strictly Ice Dancing című műsorára gyakorolva.

Ez volt Gazza második kísérlete, hogy edző legyen, bár néhány hónappal korábban a portugál alsóbb osztályokban szereplő Algarve Unitednál végül meg sem kezdte a munkát.

Néhány cinikus bukméker ez esetben sem adott sokat azért, hogy hosszú ideig marad, akik azonban egy kicsit jobb indulattal viseltettek iránta, inkább azt nézték, hogy Anglia egyik legrégebben, 1872-ben alapított klubja története során talán először próbálhatja ki magát a Football League-ben.

Gascoigne szerződtetésének ötlete az új és ambiciózus tulajdonos, Imraan Ladak fejéből pattant ki. A Tottenham-rajongó főnök úgy gondolkozott, hogy a non-league úgy hagyható hátra a legsimábban, ha nagy nevek érkeznek a Rockingham Roadra. Az új edző az Arsenal egykori középpályását, Paul Davist kapta meg segédnek, bár a pletykából, amely szerint egykori Premier League-játékosok is érkeznek, végül nem lett semmi.

„Keringtek olyan híresztelések, hogy Gascoigne hoz néhány magasan jegyzett nevet – mondja Dave Singh, aki fél évszázada a csapat ádáz szurkolója. – Kezdetben Teddy Sheringhamet és Les Ferdinandot emlegették, de szóba jött még néhány más egykori Tottenham- és Newcastle-játékos is. Mi sem hittük, hogy ezek eljönnének a Ketteringbe, csak azért, mert Gazza lett a vezetőedző. De ha valaki azt mondta volna, hogy hamarosan a harmadosztályba kerülünk, azt is elhittük volna, mert ő volt a vezetőedző.”

Végül a megörökölt játékosokkal kezdte meg a munkát. A többségük valamilyen főállás mellett futballozott szombatonként. Egyikük sem igazán állt készen arra, hogy világszinten is jegyzett emberekkel dolgozzon együtt, amilyen az edzőjük is volt, és ez az elején kihívást jelentett. Mivel Gascoigne nem tarthatott edzést első mérkőzése előtt, amelyet a Droylsden ellen vívott a csapat, az edző úgy döntött, hogy felhívja játékosait.

„Hétköznap este kezdte el megcsörgetni a csapattagokat, hogy bemutatkozzon – idézi fel a Kettering egykori üdvöskéje, Brett Solkhon. – Akkoriban a non-league-ben tevékenykedett még néhány minden hájjal megkent figura, és biztos voltam benne, hogy ez csak valami ugratás lehet. Megerősítette, hogy komolyan ő Paul Gascoigne. Mindenki azt mondta neki, hogy ne szórakozzon már. Senki sem hitte el, hogy ő az. Ezek után Paul Davisnek kellett felhívnia mindenkit, és csak miután tisztázta, hogy nem ugratásról van szó, adta Gascoigne-nak.”

„FELHÍVTA A JÁTÉKOSAIT, HOGY Ő PAUL GASCOIGNE. MINDENKI AZT MONDTA, NE SZÓRAKOZZON MÁR”

Solkhon még ma is a csapatot erősíti, közel 600 alkalommal lépett már pályára a mezében. Főállású labdarúgó volt, mivel 20 éves korában a Football League-ben szereplő Rushden & Diamonds csapatában lépett pályára. Úgyhogy, amikor Gascoigne és Davis azzal állt elő, hogy emelik a színvonalat, és visszavezetik a csapatot a profik világába, Solkhon sokkal inkább készen állt, mint a többiek.

A Droylsdent 1–0-ra megverték, és a következő hét napban Gazza megmutatta, hogy komolyan gondolja. Azt akarta, hogy a játékosai érezzék szeretve és védelem alatt magukat, és talán ezért is elkezdte velük megosztani, mit kell tenni, ha a sajtó munkatársai követik őket egy szórakozóhelyre, esetleg lefényképezik őket egy nővel. Pedig aligha ezek adták a Kettering Evening Telegraph törzsanyagát. Azt is bejelentette, hogy lesznek közös meccs előtti vacsorák, amelyek az összetartozást hívatottak erősíteni. Megosztotta a klubbal a Laziónál szerzett gasztronómiai tudását is.

„Bármit megtett volna értünk – mondja Solkhon a FourFourTwo-nak. – Azt mondta, ne izguljunk, az edzések után vesz nekünk pizzát. És valóban ott volt tizenöt doboz.

Aztán egyszer azzal jött, hogy gondolkodott, és szívesen megjutalmazná hétről hétre a meccs emberét. Ezért vesz egy Ferrarit, és aki a legjobb az adott héten, az a következő meccsig megkapja. Csak pislogtunk. Úgy voltunk vele, hadd menjünk már gyorsan edzeni! Már el is képzeltem magam a piros autóban, ahogy járok körbe vele, és szedem fel a jobbnál jobb nőket. Beleültette a bogarat a fülünkbe. Mintha megérkezett volna a pompa és ragyogás. Láttam magam, hogy lerakom a Corsám a Rockingham Roadon, és átülök a Ferrariba.”

PUSZI ÉS ZUHANY

Hiába a rengeteg ösztönző, a Kettering lefelé indult el a tabellán. Az előző idényben a csapat a negyedik helyen végzett, és csak a rájátszásban kapott ki, majd ígéretesen kezdte a 2005–06-os idényt is Kevin Wilson irányítása alatt. Nagyon úgy tűnt, hogy ismét a feljutás a tét.

Miután azonban Gascoigne megérkezett, Wilsonból rövid időre futballigazgató lett, majd végérvényesen távozott. A csapat újszerű, egészen tetszetős passzstílusa összeomlott. Az elején még egészen jól mutatott, amikor 4–1-re legyőzték a Stalybridge-et, de később kiderült, hogy öt mérkőzésen ez volt az egyetlen siker.

A kívülállók egyaránt úgy látták, hogy Gascoigne és Davis túlbecsülték embereik képességeit, illetve azoknak a pályáknak az állapotát, amelyeken a Conference Northban játszottak. Ezt minden bizonnyal alátámasztja, hogy amikor összejött a csapat, a világ legjobbjairól szóló videókkal igyekeztek őket motiválni, a tévé képernyőjén bemutatták nekik például a világbajnok francia válogatottat, példaként arra, hogyan is lehet játszani.

„Nagyon erősen fizikális bajnokság volt ez akkoriban, és Gascoigne kinevezése minden ellenfelünknek extra motivációt jelentett, hogy elbánjon velünk – állapítja meg McIlwain. – Gazza és a segítői azt akarták, hogy olyan stílusban futballozzunk, amelyet nem tudtunk megszokni. Szívesen látták volna, ha úgy teljesítünk, ahogyan a League One-ban vagy a League Two-ban szoktak. Tanár voltam, mellette labdarúgó, így én és néhány társam nehezen alkalmazkodtunk. Komoly kihívás volt, miközben az ellenfeleink jól felszívták magukat ellenünk.”

Solkhon egyetért ezzel, és felidéz egy olyan alkalmat, amikor a Kettering védőit Roberto Carloshoz és Cafuhoz hasonlították.

„Egymásra néztünk, és mindenki azt gondolta magában, hogy ezek még biztosan nem láttak bennünket játszani, ha azt akarják, hogy olyanok legyünk, mint Roberto Carlos vagy Cafu. Jót akartak, de néhány hét múlva őket is meglepte az a színvonal, amire képesek voltunk, különösen Davist. Ehhez nem voltak hozzászokva.”

A nehézségek ellenére Gazza rendkívül népszerű maradt játékosai körében, karizmatikusnak, mindig elérhetőnek találták, akitől bármikor kaphattak egy puszit, ha elindultak a pályára. Rendszerint jelen volt a fiziológus szobájában is, ahol az életéből merített történetekkel anekdotázott, olykor pedig beállt az edzésekre.

A viharfelhők sokkal inkább a pályán kívül kezdtek gyülekezni. Állítólag a város nem egy kocsmájában látták keményen inni, a sajtó pedig szívesen ment utána ezeknek a történeteknek. Maga Gascoigne annyit elismert, hogy az egyre nagyobb ránehezedő teher valóban megkéri az árát, de tagadta, hogy a problémákat alkohollal kezelné.

A média, amely nagy felhajtást rendezett, amikor Gascoigne a csapat vezetőedzője lett, ekkorra már felszívódott, és csak a helyi újságírók jártak ki a mérkőzésekre. Gazza hátán már csak akkor állt fel a szőr,
amikor új helyen játszottak idegenben, és még mindig ő volt az újdonság, és alaposan felspannolta a rivális edzőket is, hogy mindent beleadjanak.

A Vauxhall Motors edzője, Owen Brown kivételt képzett ez alól, és azt írta a találkozó előtti programfüzetbe, hogy micsoda fricska a non-league-nek vetélytársa megjelenése. Ezekkel a sorokkal kiérdemelt egy nem várt látogatást.

„A meccs előtt kopogtak az ajtómon – mondja Brown, aki manapság Rafa Benítez, Phil Foden és mások tanácsadója. – Ott állt egy fiatal játékosom, és azt mondta, Gazza keres, azt kérdezi, beszélhetne-e velem. Nem sűrűn társalogtunk az ellenfelek edzőivel, ő viszont egyszerűen csak meg akarta köszönni, amit írtam. Elmondta, hogy bármerre járnak, mindenhol mindenki ellenük drukkol és utálják őket, elege van. Tudom, hogy nagyon könnyen ki tud ábrándulni, és elég érzelmes fajta, de mégis örült, hogy valaki támogatja abban, amivel próbálkozik.”

A későbbiekben rendszeresen tiszteletét tette az ellenfél öltözőjében, különösen az első hetekben. A 4–1-es győzelem után félbeszakította a Stalybridge helyzetelemzését, és egy üveg whiskyt ajándékozott az edzőnek, John Reednek, majd azzal dobta fel a hangulatot, hogy lezuhanyzott. Öltönyben.

„El sem hittük. Teljesen átázott – idézi fel Reed az FFT-nek. – Átadta az italt, átkarolt, miközben mindenki a zuhany felé indult. Azt ismételgette, hogy ne omoljunk össze, ez csak egy meccs volt, majd belépett a zuhany alá. Közben végig a srácokhoz beszélt, akik tátott szájjal nézték, nem akarták elhinni, amit látnak. Alaposan be volt rúgva, szerintem észre sem vette, hogy mit csinál. Nem is érdekelte, csak sütögette el a poénjait. Hárman még autogramot is kértek tőle.”

Bár Reed több mint négy évtizeden át irányított csapatokat, és vezetőedzői pályafutása egyik csúcsának tekinti kis kalandját Gascoigne-nyal, kollégája szeszélyes viselkedése kezdte kicsapni a biztosítékot másoknál. Az egyik edzőtárs úgy emlékszik rá, mint aki „nem viselkedett vezetőhöz méltóan”, miután 15 perccel az egyik idegenbeli mérkőzés kezdete előtt érkezett meg a helyszínre, majd csendben végigülte azt a lelátón.

Nem tudott róla, de a saját háza táján is akadtak gyalázói. Néhány kiábrándító eredmény és két siralmas vereség után a Redditch, illetve a Barrow ellen, mindössze néhány órával azt követően, hogy Scooby Doo és Wicky Mackó társaságában ünnepélyesen meggyújtotta Kettering városának karácsonyi fényeit, Ladak megadta a kilövési engedélyt. Ekkor 39 napja töltötte be az állást.

KI VAGY, DOKI?

A bejelentés még a klubbal közvetlen kapcsolatban állókat is váratlanul érte, mivel a Kettering Town hosszú távú terveit törte félbe egy mozdulattal. Az előző edző, Wilson azonnal visszakapta a székét.

„Autóban ültem, és az országos nemzeti rádióban hallottam a bejelentést, hogy Gazzának mennie kell – mondja Singh, a lelkes szurkoló. – Nagyon meglepődtem, oldalba is vágott a hír. Az nem úgy van, hogy csak úgy megszerzünk egy ekkora nevet, aztán meg fogjuk, és megszabadulunk tőle.

Engem személy szerint nem zavart, hogy mi megy a csapat körül. Nem érdekelt, hogy elveszítettünk néhány meccset, vagy nem játszottunk jól. A legnehezebb az volt, hogy megszerezzük őt, a legkönnyebb pedig az, hogy megtartsuk. Senkinek sincs Isten adta joga, hogy meccseket nyerjen. Nem ment túl jól a kezdet, de még egy kis időt kellett volna kapnia.”

Ladak nem az eredményekkel indokolta a döntését. Azt állította, a fő ok az alkohol, mivel Gascoigne harminchét különböző esetben állt a hatása alatt mérkőzések idején, illetve edzéseken. Gazza tagadta ezeket a vádakat.

„VALÓBAN BÁRMIT MEGTETT ÉRTÜNK, DE A TÖRTÉNET MÁSIK OLDALÁT IS LÁTTUK. ILYEN, AMIKOR VALAKI ALKOHOLBETEG”

Egyetlen olyan eset akadt, amiről ő is hajlandó volt beszélni, ez pedig George Best halála volt Gascoigne Ketteringnél töltött időszaka idején. A 39 Days of Gazza (Gazza 39 napja) című könyv szerzője, a helyi újság sportszerkesztője, Steve Pitts állítja, hogy az edző hanyatlásának egyik fő oka Best halála volt. Felidézi, hogy az 1990-es olaszországi világbajnokság hőse egy hatalmas újsággal jelent meg aznap, a fényképen Best feküdt a halálos ágyán, a cím pedig ez volt: „Ne halj meg úgy, mint én”. Gascoigne érezte, hogy az üzenet neki szól, és a nyilvánosság figyelmét is ráirányította.

Pitts így idézi fel az eseményeket: „Amikor George Best meghalt, elmentünk egy sajtótájékoztatóra Gazzával. Egyértelműen részeg volt, összefüggéstelenül beszélt, és össze volt törve. Nem volt könnyű beszélgetni vele, folyamatosan csak a régi barátjáról, Bestről magyarázott. Az volt harmincöt éves pályafutásom legnehezebb napja.

A következő mérkőzésen – egy FA-kupatalálkozón a Gainsborough ellen – minden játékos fekete karszalagot viselt Best emlékére. Gascoigne-nak nem volt, ezért leszedte a csapatkapitányról, akién egy nagy fehér C-betű is virított. Az öltönye ujjára kötötte fel, de elég hülyén nézett ki, mégiscsak a csapatkapitányé volt.”

Egyre nehezebb volt palástolni, hogy baj van. Pitts felidéz egy esetet, amikor a mérkőzés utáni interjúban Gascoigne még az eredményt sem tudta, máskor pedig felporoszkált a pályára, amikor még tartott a mérkőzés.

A Kettering játékosai közelről nézték végig az egészet, és bár egyikük sem gondolta úgy, hogy alkalmatlan lenne, az biztos, hogy nemegyszer látták őt ittasnak.

„Valóban bármit megtett volna értünk, de sajnos a történet másik oldalát is láttuk, azt, hogy milyen az, amikor valaki alkoholbeteg – mondja Solkhon. – Még az idegenben játszott mérkőzésekre is hozott egy üveg bort a buszra. Amíg mi melegítettünk, ő átugrott a bárba, ahol valahogy mindig ott volt Jimmy Gardner és Chris Waddle. Mindig volt pia körülötte. Az edzések estéin sohasem láttam, de a meccsnapokon igen. Nem tudom, azért nyúlt-e hozzá, mert így nyugtatta magát.

A mérkőzések előtti beszédein szintén érződött, mert mindig nagyon szenvedélyesen szólt hozzánk, és amikor érzelmes részekhez ért, gyakran elsírta magát. Csak néztünk egymásra, hogy vajon tényleg őt láttuk-e Németország ellen a világbajnokságon, és tényleg ennyire érzelmes-e, vagy csak a bor és a whisky beszél belőle.

Egy Alfreton elleni találkozó előtt szálltunk le a buszról, ő pedig elesett, egészen közel a Sky Sports kameráihoz. Így sem csípték el a pillanatot. A teljesen elázott pályát még egyszer átvizsgálták, és úgy döntöttek, hogy a fordulót nem lehet megtartani. Gazza veszekedni kezdett, hogy le kell játszani. Nem tudom, hogy az ital miatt lett-e ennyire harcias, de minket is nagyon idegesített, hogy fölöslegesen utaztunk.”

A kirúgásával nem ért véget a történet. Egy éjszakát eltöltött a liverpooli rendőrség cellájában, mert azzal vádolták, hogy egy jótékonysági eseményen megtámadott egy fotóst. A vádat hamarosan ejtették. Néhány nappal később feltűnt a Skyon. Nagyon feszült volt, onnan üzent Ladaknak. „Én vagyok a vezetőedző, és megmondtam neki, hogy ne üsse bele az orrát a dolgomba. Miért kellene engednem, hogy egy k…va orvos irányítsa a csapatot? Nem fogja összerakni a csapatomat, ez k…ára az edző dolga, az pedig én vagyok.”

Ugyanebben a műsorban azzal vádolta Ladakot, hogy mindenbe beleüti az orrát, beleszól a csapat-összeállításba, az igazolásokba is, és visszautasította a vádat, hogy az alkoholnak is köze lett volna az eseményekhez. „Minden mérkőzés előtt megiszom egy dupla brandyt, de régebben ez négy üveg whisky volt. Azoknak az időknek már vége” – mondta.

Nem fogadta el Ladak döntését, és azt hangoztatta, annyi befektetése van ebben a munkában, hogy nem lehet egyszerűen csak kirúgni. Azt is elmondta, hogy a szurkolók és a játékosok támogatásával megpróbálja megvásárolni a klubot. Jelezte, ott lesz a következő mérkőzésen is – az Alfreton ellen újrajátszott találkozón –, és a játékoskijáróból fogja irányítani csapatát.

Erre már az országos média is kapcsolt, és szolgálatba helyezte magát. Az ötlet, hogy a megbántott sztár megérkezik Derbyshire-be, és a lelátóról osztogatja az utasításait, túl jó volt ahhoz, hogy ne is foglalkozzanak vele. Az újságírók megszállták az Alfreton pályáját.

A sztorivadászok azonban üres kézzel tértek haza, Gascoigne ugyanis nem tette tiszteletét a mérkőzésen. Ez a fejezet már csak úgy marad fent, hogy mi lett volna, ha…

„Jól is elsülhetett volna az egész, ha van Gazza körül néhány olyan ember, aki jól ismeri ezt a szintet – mondja Solkhon. – A Conference North egészen másfajta bajnokság, más játékosok is kellenek hozzá, mint amihez ő és a munkatársai hozzászoktak. Megvoltak a jó ötleteik, de segítségre lett volna szükségük, méghozzá olyasvalakitől, aki tudja, merre van az előre.

Ha az a harminckilenc nap háromszázharminckilenc lehetett volna, talán egészen másképp sikerül.”

Ezt a kérdést már sohasem fogjuk tudni eldönteni.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. decemberi számában.)