Shearer meghatározó alakja volt az angol labdarúgásnak, 1995-ben bajnokságot nyert a Blackburnnel, és alig egy esztendővel később egy egész nemzet tőle várta, hogy az 1966-os vb után harminc évvel újabb diadalra vezeti Angliát a hazai Európa-bajnokságon. A torna gólkirálya lett, és két gólt vágott a hollandok elleni, 4–1-es angol győzelemmel záruló meccsen a Wembleyben, alighanem ez volt a legnagyobb hőstett, amióta az FFT létezik. No, meg persze a müncheni 5–1 a vb-selejtezőn, Németország ellen.
Csapatkapitányként vezette ki az angol válogatottat az 1998-as franciaországi világbajnokságra, majd – az egyébként rossz emlékű 2000-es Eb-n – az ő góljával verte meg Anglia Németországot, 1966 óta először.
Miután visszavonult a válogatottságtól, még átírta a Newcastle-nél a házi rekordok könyvét, megdöntve Jackie Milburn 200 gólos bajnoki csúcsát 2006 februárjában. Az idény végén aztán visszavonult, és – eltekintve attól a rövidke menedzseri munkától – Gary Linekerrel és Alan Hansennel a BBC szakkommentátori székébe ült.
LEGENDA SZÜLETIK
SOUTHAMPTON
Hogyan kerültél a déli partra? Csak tőlük kaptál ajánlatot?
Az én döntésem volt, hogy a Southamptonba megyek. Mehettem volna a Newcastle-ba, a Manchester Citybe vagy egy-két másik klubhoz is, de Southamptont kiváló helynek ismertem meg a nyári szünetek alatt. Szerettem volna ahhoz a csapathoz tartozni. A Southamptonnak jelentős múltja volt, és fiatal játékosai. Sohasem pénzen vették a sikert, és úgy éreztem, ott megkaphatom azt a játéklehetőséget, amire szükségem volt.
Sokat fejlődtél ott?
Az, hogy tizenöt évesen el kellett költöznöm egy idegen városba, és távol voltam az otthonomtól, hozzájárult a gyors felnőtté válásomhoz. Ez nagy hatással volt a személyiségemre és a karrieremre. Van egy tizenhat és egy tizennyolc éves lányom, és most érzem csak szülőként, hogy milyen kegyetlenül nehéz elengedni őket. De visszatekintve rám, az én esetemben ez jó döntésnek bizonyult.
Mikor érkezett el az a pillanat, amikor érezted: híres játékos, angol válogatott leszel egy szép napon?
Minden gyerek, aki elkezd futballozni, folyton arról álmodozik, hogy egyszer eljön az ő nagy pillanata – legalábbis ha magamból indulok ki –, de én úgy nőttem fel, hogy valaki mindig jobb volt nálam. Együtt játszottam Rod Wallace-szal és Matt Le Tissier-vel két vagy három évig, és természetesen sokkal jobbak voltak nálam, de egyik utánpótlás-korosztályban sem én voltam a legjobb. Nagyon keményen kellett dolgoznom, hogy később azzá váljak.
Beszélj arról, amikor az első bajnoki meccseden mesterhármast lőttél az Arsenalnak!
A mérkőzés napján, ebéd közben, fél egy körül kaptam egy hívást: „Készülj, te fogsz játszani, Danny Wallace nem ment át az erőnléti teszten”. Arra sem maradt igazán időm, hogy elkezdjek izgulni, tálcán érkezett a lehetőség, amit meg kellett ragadnom. Még mindig emlékszem mindhárom gólra. De azért jól megnehezítettem a saját dolgomat, utána már mindenki elvárhatta, hogy minden héten azt a teljesítményt nyújtsam.
GÓLOK, GÓLOK, GÓLOK
BLACKBURN ROVERS
Mit éreztél, amikor elhagytad a Southamptont a Blackburnért?
Nagyon termékeny voltam a Southamptonban, de úgy éreztem, van még hová fejlődnöm, amikor átmentem az Ewood Parkba. Tisztességesen helytálltam a Southamptonban, különösen az utolsó szezonomban, amikor huszonegy gólt szereztem, de aztán az idő igazolta: jó döntés volt, hogy továbbléptem.
Miért a Blackburn volt a következő állomás a Southampton után? Miért nem, mondjuk, a Manchester United?
Komolyan érdeklődött utánam a Manchester United, de azt mondták, hogy várjak három-négy hetet, amíg megalkudnak az átigazolási díjamban. Én meg azt mondtam: ha tényleg engem akartok, akkor vigyetek el azonnal. Közben tárgyaltam a Blackburnnel, Kenny Dalglish, Ray Harford és Jack Walker azt mondta, három-négy napon belül választ várnak tőlem, és én igent mondtam nekik.
Az átigazolási díjad 3.3 millió font volt 1992-ben. Mit gondolsz, most mennyit kellene érted csengetni?
Azt mondtam tizenöt évvel ezelőtt, hogy sohasem lesz olyan jó életük a futballistáknak, mint akkoriban volt, de hát tévedtem. Amikor elkezdtem focizni a Southampton ifiben, huszonöt fontot kaptam hetente az első évemben, a másodikban pedig harminchét és fél fontot. Ha valami nagy probléma a mai angol futballban, akkor az az, hogy a játékosok nagyon hamar multimilliomosokká válnak. Ez persze jó nekik, de emiatt van velük annyi probléma, amiről nap mint nap hallunk a magánéletük kapcsán.
1996 ÉS MINDEN EGYÉB
ANGLIA
Milyen volt játszani a hazádért?
Még a Southamptonban futballoztam 1992-ben, amikor először behívtak a válogatottba, ez igazolta, hogy jó döntés volt fiatalon Southamptonba menni. Franciaország ellen fociztunk a Wembley-ben, és a bemutatkozó meccsemen rögtön gólt szereztem, ami nyilván megnyugtató érzés, mégsem éreztem magabiztosnak magamat címeres mezben. Ahhoz szükség volt még tíz-tizenöt válogatottságra.
Amikor az FFT útjára indult, épp véget ért az 1994-es vébé. Benned is nagy volt a dac és a tettvágy az 1996-os Európa-bajnokság előtt amiatt, hogy Anglia lemaradt a vébéről?
Mivel lemaradtunk az amerikai tornáról, óriási volt rajtunk a nyomás a hazai Európa-bajnokság előtt. Egyébként is nagyon akartam bizonyítani, mert zsinórban tizennégy meccsen egyetlen gólt sem rúgtam. Aztán ott volt a hírhedt hongkongi eset és a nagy tivornyázás, ez még inkább növelte a nyomást a közvélemény részéről, de azt hiszem, hogy honfitársaink mellettünk voltak, és mindenben segítették csapatunkat.
Az 1996-os Eb szurkolói szemmel varázslatos volt. Milyen volt a pályáról nézve?
Minden meccs elképesztő volt. A hollandok ellenit tartom a legjobbnak, amelyen valaha játszottam angol mezben, hihetetlen volt. Az az Európa-bajnokság nemcsak azért emlékezetes, mert az elődöntőig jutottunk, hanem azért is, mert remekül éreztük magunkat, vidámak voltunk, és szerintem így volt ezzel az egész ország is. Terry Venables szövetségi kapitány is kedvelte a mókát és a vidámságot, úgy gondolta, az jó hatással van ránk.
Melyik angol válogatott jobb: az 1992-es, amelyben bemutatkoztál, vagy a mai?
Nem emlékszem tisztán arra a csapatra, de abban biztos vagyok, hogy az 1996-os volt a legjobb angol együttes, amiben játszottam. Mint tudjuk, mi sem nyertünk semmit, és a maiak sem, így nehéz megítélni. Személy szerint nagyon szerettem volna valamilyen címet szerezni Angliával, de sajnos nem sikerült.
Milyen volt csapatkapitánynak lenni az 1998-as vébén?
Az volt a legjobb. Meg kell hagyni: az, hogy Anglia csapatkapitánya lehettem, a legjobb dolog volt, ami történt velem a pályafutásom során. Arról mindig álmodoztam, hogy egyszer angol válogatott leszek, de azt sohasem hittem volna, hogy én leszek a csapatkapitány.
FOGADÁS AZ ESŐBEN
NEWCASTLE UNITED
Milyen volt játszani szülővárosod csapatában?
Gyerekként Newcastle-szurkoló voltam, és mindig az volt az álmom, hogy magamra húzhassam a fekete-fehér csíkos mezt, de nem igazán hittem benne, hogy ez valaha sikerülhet. Amikor pedig jött a lehetőség, nem hagytam ki.
Noha odavalósi vagy, tudtad, hogy ennyire futballőrült város Newcastle, mielőtt oda szerződtél?
Mindig is tudtam, hogy az egy futballbolond város – hiszen ott nőttem fel –, de az még engem is mélységesen meglepett, hogy amikor hazaszerződtem 1996-ban, húszezer ember fogadott a stadion előtt a szakadó esőben. Igazán felemelő volt, sohasem volt még olyan csodás élményem.
Newcastle egy aranykalitka? Rabul ejti az embert a futballal?
Civilként nehéz lehet elviselni ezt a futballmániát, de én szeretem. Itt nőttem fel a környéken, tizenöt évesen hagytam el, és már csaknem tizenöt éve tértem vissza, előbb játékosként, majd nyolc héten át menedzserként, most pedig szurkoló vagyok. Ez nagyszerű klub, és egy nagyszerű város.
Hány angol válogatottságról mondanál le, ha nyerhettél volna egy trófeát a Newcastle-lel?
Én tényleg imádtam futballozni Angliáért, minden játékos leghőbb vágya a válogatottság. Szóval miért legyen hiányérzetem? Változtatna valamit a dolgokon, ha nyerek valamit a Newcastle-lel? Nem.
Volt egy rövid, sikertelen próbálkozásod a Newcastle kispadján is. Továbbra is vonz a menedzseri pálya?
A történtek ellenére nekem nagyon tetszett. Nem zárom ki, hogy egyszer újra nekifutok.
NYAKMELEGÍTŐK, STADIONOK ÉS PÉLDAKÉPEK
Mit gondolsz, mennyivel többet érhettél volna el, ha elkerülnek a súlyos sérülések?
Három súlyos sérülésem volt karrierem során, és a másodikat követően – ami miatt fél évig nem léphettem pályára – változtatnom kellett a stílusomon. Célpont voltam, de akár tetszik, akár nem, ez a középcsatárok sorsa. Az sokkal jobban bántott, hogy a csatárokat csak a gólok alapján ítélik meg, nem nézik, hogy mit csinálnak a mezőnyben. Ha súlyos sérülésed van, és hat-hét hónapig csak az edzőteremben tudsz készülni, folyton azon rágódsz: „Vajon ugyanolyan jó leszek, mint korábban?”. Ezeken a szomorú napokon csak remélni lehetett, hogy ha keményen dolgozom, akkor visszatérhetek.
Védjegyeddé vált a gólörömöd, hogy egyik kezedet a magasba tartottad, olykor mindkettőt. Tetszenek neked a mai, előre koreografált gólörömök?
Hogy őszinte legyek, azt sem tudom, miért úgy tartottam a karomat gól után, valószínűleg ösztönösen cselekedtem. Nem igazán vagyok híve a megtervezett gólörömöknek, de menedzserként nem érdekelt, ki hogyan ünnepli a gólját, mindaddig, amíg sokat szerzett.
Kinek a játékát szeretted a leginkább nézni? Volt példaképed, akire hasonlítottál volna?
Dennis Bergkamp és Gianfranco Zola talán a két legjobb játékos, akiket valaha láttam futballozni Angliában. Én mégis Mark Hughesért rajongtam leginkább. Amikor tizenhét évesen bemutatkoztam a ligában, ő volt a legrettegettebb középcsatár, aki nemcsak a nézőkre volt nagy hatással, de a labdarúgókra is.
Sokat változott a futballvilág az FFT 1994-es elindulása óta. Mely változásoknak örülsz, és melyeknek nem?
A legrosszabb a lesszabály módosítása, mert még most sem igazán érti senki. A régi szabály egyszerű volt: ha lesen vagy, akkor lesen vagy, és kész. Most meg megy ez a mismásolás a tétlen lessel. Szörnyű! Pozitív változás a stadionok állapotában történt. Össze sem lehet hasonlítani a mai létesítményeket az 1988-asokkal.
Milyen kezelésben részesített volna a hőn szeretett Tony Adams, ha nyakmelegítőt viseltél volna hideg időben?
Akár van rajtam nyakmelegítő, akár nincs, egy emberes rúgásra mindig számítani lehetett tőle. Tíz évvel ezelőtt a középhátvédek még megúszták sárga lap nélkül, ha egy sikertelen szerelési kísérlet után odasóztak egyet. Ma már nem.
SHEARER nagy pillanatai
Alan és az 1995-ös angol bajnoki cím
„Talán nem túlzok, ha azt mondom: nem éppen bajnokesélyes csapatba érkeztem meg Blackburnbe, hiszen kevesen gondolták volna, hogy fel tudjuk venni a versenyt a legnagyobb klubokkal.
Aztán az első szezonomban a negyedik helyen végeztünk, a következőben már a másodikon, majd a harmadik évben megnyertük a bajnokságot, a Manchester United, az Arsenal és a Liverpool előtt – mindhárom együttest meg is vertük. Nem hiszem, hogy ez megismételhető.
Sokak szerint csak a pénzünknek köszönhetjük az aranyérmet, de ezzel egyáltalán nem tudok egyetérteni, felfoghatatlan számomra ez a hozzáállás; a Manchester City háromszáz millió fontot költött, ezt össze sem lehet hasonlítani a mi akkori lehetőségeinkkel. De arról nem beszélnek az emberek, hogy a mi öltözőnkben sohasem volt viszálykodás, nálunk volt a legjobb csapatszellem, ezért nyertük meg a bajnokságot. Persze voltak tehetséges, jó játékosaink és egy tapasztalt menedzserünk Kenny Dalglish személyében, de nem nálunk futballoztak a legjobbak.
A blackburni góltermésem hűen tükrözi, milyen jól megértettük egymást Kennyvel és Ray Harforddal, akivel már dolgoztam együtt az U21-es válogatottban. Mindketten tudták, melyik játékrendszer felel meg nekem leginkább: ha középcsatárt játszom a két szélső között. Remek kiszolgálást kaptam abban a szisztémában.
Talán néhányan rossz szemmel néztek rám Blackburnben, amikor elhagytam a klubot, de úgy vélem, hogy aki ottléte alatt mindent kiad magából, sikerekre vezeti a csapatot, és megörvendezteti a szurkolókat, az büszkén nézhet a tükörbe.”
Igaz vagy hamis?
Visszautasítottad a Barcelonát és a Manchester Unitedet is…
Igaz. Nemet mondtam a Barcelonának. Bobby Robson hívott, amikor elhagytam a Blackburnt. És kikosaraztam a Unitedet is 1996-ban, amikor a Blackburnből inkább a Newcastle-be mentem. Sohasem akartam külföldön futballozni. Voltam egy-két próbajátékon, de lássuk be: külföldre csak a nagy pénz vonzza a labdarúgókat. Most pedig a Premier League-ben van a legtöbb pénz.
Nemet mondtál a szövetségi kapitányi posztra 2008-ban…
Igaz és hamis egyben. Megkérdezték, hogy ha hívnának, vállalnám-e, de nem hívtak.
Craig Bellamy titokban a legjobb haverod…
Ez hamis. (Nevet.) Ez biztos, hogy hamis.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. márciusi számában.)
