Szöveg Michael Cox Martínez Interjú Samindra Kunti
Nem mindig zökkenőmentes a váltás a futballisták számára a régi, jellemzően kevesebb kihívást tartogató klub és az új, bajnoki címért versenybe szálló csapat között. Először is tudomásul kell venni, hogy a teljesítménykényszer és a média érdeklődése miatt a játékos vállára nehezedő nyomás megtízszereződhet.
„A váltás igen nehéz” – mondta Michael Carrick júliusban, amikor a saját tapasztalatairól beszélt. A játékos a tabella közepén küzdő Spursből a Manchester Unitedba igazolt 2006-ban, utóbbi csapat tizennégy millió fontot fizetett érte. „Ezt nem igazán lehet elmagyarázni azoknak, akik még nem mentek keresztül hasonló helyzeten.”
Romelu Lukaku, Carrick új csapattársa a Unitednál jelenleg hasonló kihívásokkal küzd, miután az Evertont maga mögött hagyva az Old Traffordon folytatja pályafutását.
„Biztos vagyok benne, hogy ő is meg fogja találni a helyét – teszi hozzá Carrick. – Nagy előny, ha már van tapasztalatod a Premier League-ben, mert így hétről hétre tudni fogod, hogy mire számíthatsz. Viszont meg kell tanulni kezelni a hirtelen nehezedő nyomást. Minden egyes mozdulatát értékelni fogják, és hasonlítgatni a korábbi teljesítményéhez.”
Ha a 75 millió fontos vételár és a világ legnagyobb csapatában való szereplés nem nehezedne elég súllyal a 24 éves csatár vállára, akkor a belga játékosnak érdemes emlékeznie arra is, hogy két legendás játékos pótlása céljából kapott munkát az Old Traffordon. Ugyanis nemcsak Zlatan Ibrahimovic helyett kell magára húznia a csapat 9-es mezét, de a Goodison Parkba távozó Wayne Rooney helyett is tartania kell a frontot.
Ahhoz, hogy a károgókat elhallgattassa és magát megnyugtassa, Lukakunak tényleg kimagaslóan kellett kezdenie az idényt. Valószínűleg ennél ideálisabb bemutatkozásról nem is álmodhatott volna.
A Vörös Ördögök 4–0-s West Ham elleni diadalához két góllal járult hozzá. A szakértők szerint ilyen jó formában Alex Ferguson időszaka óta nem is lehetett látni a csapatot. Ez már önmagában José Mourinho nagy örömére szolgálhat, de a mester talán még boldogabb volt, amikor látta Lukaku erőfeszítését és tündöklését Slaven Bilic játékosai ellen. A belga csatár bebizonyította, hogy egy drága szerzemény akár két korábbi játékost is pótolhat. Az Old Traffordon új szupersztár született.
Romelu Lukaku nagyban különbözik a legtöbb Premier League-ben játszó középcsatártól. Miközben legtöbbjüket azért dicsérik, mert helyt tudnak állni némileg mélyebb pozícióban is, de befejező csatárként csak a relatíve későn kezdtek el játszani (lásd Sergio Agüero, Alexis Sánchez vagy Harry Kane), addig Lukaku éppen az ellentétes irányból ért oda, ahol van. Ő egy erőteljes, közvetlen, kegyetlenül szemérmetlen, vérbeli 9-es játékos, éppen olyan, mint amilyenre Mourinho álomcsapatában szükség van.
„A legmagasabb szinteken játszó játékosok mindig különlegesek valamiben” – mondja Roberto Martínez, aki három évig, 2013-tól 2016-ig volt Lukaku menedzsere az Evertonnál, és jelenleg is az edzője a belga válogatottban. „Olyan játékos nem létezik, aki mindenben tökéletes. Ha mindent akarsz, akkor csak átlagos játékos leszel. Romelu született befejező. Már tizenhat éves korában is az volt, és most, huszonnégy évesen is az. Mindig is veszélyes volt a kapu közelében. Ha ő ott van, akkor a kapusnak lesz munkája.”
Lukaku két gólja a West Ham elleni debütáláson nemcsak azt bizonyította, hogy mennyire veszélyes csatár, hanem azt is, hogy milyen tökéletesen beleillik a Mourinho által megálmodott csapatba. Az első találatot akár a fiatal Rooney is lőhette volna, a második viszont inkább a pályája csúcsán lévő Ibrahimovic találataira hasonlít.
Az első gól egy gyors kontratámadásból született, és azt bizonyította, hogy Lukaku és Marcus Rashford, aki korábban gyakran középcsatár volt, de most szélsőként kezdett, képes zökkenőmentesen együtt dolgozni. Az angol sztár fenyegetően cselezte végig a pályát, mielőtt elegánsan az érkező Lukaku elé gurította a labdát, aki mérnöki precizitással vágta be azt Joe Hart kapujába.
Ha az első találatot mesterien kidolgozottnak látjuk, akkor a másodikat inkább könnyednek fogjuk érezni. Henrih Mhitarjan szabadrúgása a belga játékos fejére érkezett, aki a védők között átrohanva a hálóba bólintotta a labdát.
Romelu Lukaku
Ez a két gól még nem mutat meg minden lehetőséget, ami Lukakuban rejtőzik, de minden bizonnyal megörvendeztette a menedzsert. Mourinho az egész csapat előtt nyilvánvalóvá tette, hogy több gólt szeretne látni kontrákból és szabadrúgásokból is. Most úgy fest, mintha Romelu csak azért jött volna, hogy valóra váltsa a mester kívánságát.
Lukaku minden Angliában szerzett gólja ellenére az általános vélekedés az, hogy a csatárnak még van mit tanulnia és van hová fejlődnie.
„Vajon Romelu kiforrott játékos lett volna huszonegy évesen? – teszi fel a költői kérdést Martínez. – Nem. És mostanra teljesen kiforrott játékossá vált? Nem, bár már egyre közelebb jár ehhez, és az elmúlt hét hónap során tanúsított érett magatartása igencsak lenyűgöző. Továbbra is be kell bizonyítania, hogy képes fejlődni, és a végén azzá a játékossá válni, aki mindig is szeretett volna lenni.”
De vajon mi a belga játékos számára az ideális irány? A szakértők három különböző utat jelölnek ki.
Elsőként a fejelést kell megemlíteni, amit rendszeresen elemeznek. A többi képességéhez viszonyítva Lukaku nem tűnt túlságosan veszélyesnek a levegőben az első néhány Premier League-ben töltött idényében a West Bromwich Albionnál és az Evertonnál.
Tavaly Luke Garbutt, Lukaku egykori csapattársa kotyogta el, hogy a belga játékos saját bevallása szerint sem szívesen megy bele légi harcokba, mert fiatalkorában egyszer megsérült egy ilyen szituációban.
Mostanra úgy tűnik, legyőzte félelmeit, mert az előző idényben hat gólt fejelt a Premier League-ben. Csak Christian Benteke, a Crystal Palace játékosa és Fernando Llorente, a Swansea embere tudott több gólt fejelni nála, de el kell ismerni, hogy mindkét játékosnak a fejelés a fő és szinte kizárólagos erénye.
A második fejlesztendő terület, amit az Evertonnál töltött időszaka alatt gyakran emlegettek, az összjáték, habár az idény előtti felkészülés során Lukaku remekül működött együtt a United támadó középpályásaival. Sőt, a Real Madrid elleni európai Szuperkupa-meccs alatt is többször látszott, hogy képes kicsusszanni az ellenfél védőinek szorításából, majd precízen levenni a felé érkező labdát. Mivel új csapatában nagyobb tudású játékosok mellett szerepel, neki is magasabb szinten kell készen állni az együttműködésre.
A harmadik, egyben a legerőteljesebben kiemelt hiányosság az, hogy nem lőtt még elég gólt a nagycsapatok ellen. Az Evertonnál töltött legutolsó idénye során a 25-ből mindössze négy találat született olyan csapat ellen, amelyik a tabellán a sajátja felett foglalt helyet. Ez persze magyarázható azzal, hogy a komolyabb csapatok hatékonyabb védelmi rendszert működtetnek, ami ellen Lukaku önmagában már kevés lenne, de talán a Vörös Ördögök gépezetébe illeszkedve már elegendő lenne az ereje.
A United legnagyobb problémája tavaly az volt, hogy hazai pályán túl sok döntetlennel végződő mérkőzést játszottak: 19 hazai összecsapásukból 10 esetben lett ez a végeredmény. Miközben az Arsenal, az Everton vagy a Liverpool ellen ezek az eredmények akár elfogadhatóak is lennének, a Burnley, a Hull, a Stoke, a Bournemouth, a Swansea, a West Brom és a West Ham ellen nagy luxus elvesztegetni a pontokat hazai pályán. Ezek a csapatok viszont pontosan azok közé tartoznak, amelyeket Lukaku előszeretettel semmisít meg. Az előző idényben az Evertonban ellenük a hét hazai találkozón kilenc gólt szerzett a csatár. Ha ebből a szemszögből nézzük a tényeket, akkor Mourinho a csapata egyik lényeges hiányosságát tudja orvosolni Lukaku igazolásával. Másrészről a portugál edző a nagy összecsapásoknál meglehetősen pragmatikus hozzáállást szokott tanúsítani. Ha csapata megússza kapott gól nélkül, és csak egy találattal nyer, az neki éppen elég, így Lukakun nem lesz elviselhetetlen nyomás, hogy sok gólt lőjön.
A belga csatár taktikai változatosságot is hozhat új csapata életébe, és nincs kizárva, hogy megpróbálhatnak egy olyan új felállást, ami nincs messze a hagyományos 4–4–2-től – legalábbis ezt gondolja Ryan Giggs, akinek már köszönhet néhány trófeát a csapat.
„Érdekel, hogy José hogyan játszatja majd Lukakut és Anthony Martialt – mondta Giggs júliusban. – Minden bizonnyal kielemzi majd az előző idényt, és szerintem arra a következtetésre jut, hogy sok esetben két emberre van szükség legelöl, akik mögött Mata vagy Mhitarjan segítene. Ezt még nem láttuk tisztán az előző idényben. José győztes alkat, és mindig tudja, hogy hol kell fejleszteni. Az egész rendszer módosítása sokat segíthet.
„José a gólok szerzése és a hazai döntetlenek elkerülése miatt igazolta le Lukakut – magyarázza a walesi. – Sok elvárást támasztanak majd vele szemben, és neki is fejlődnie kell, hogy egy kicsivel több gólt lőjön.”
A Lukakuval kapcsolatos kérdésekre csak akkor kapunk biztos választ, ha a csatár addig lövi a gólokat, amíg a Manchester United ismét be nem gyűjti a nagy trófeákat. Az eddig látottakból mindössze azt a következtetést tudjuk levonni, hogy túlzottan nagy akadályok nem állnak a beilleszkedése és sikeressége útjában.
A West Brom és az Everton színeiben 85 bajnoki gól öt idény alatt szép eredmény egy olyan csatárnak, aki csak nemrég múlt 24 éves. A szakértők rengeteget foglalkoztak a gyengeségeivel, elvitathatatlan erényeit viszont kevésbé harsányan emlegették. Végső soron Lukaku régimódi, lényegre törő csatár, aki most egy régimódi és lényegre törő edző irányítása alá került.
„Nem hinném, hogy problémái lesznek a fejlődéssel, mert tudom, milyen keményen dolgozik – összegzi Martínez. – Rom megszállottan küzd. Mindig tökéletesen felkészül, és egyetlen helyzetet sem akar kihagyni.”
Ahogy Rooney és Cristiano Ronaldo debütálása már sugallta, hogy milyen nagyszerű teljesítményre számíthatunk tőlük, úgy Lukaku első meccsén lőtt, West Ham elleni duplája is megcáfolja a pesszimista jövendőmondókat.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. októberi lapszámában.)
