Szöveg Chris Flanagan Fotó Duncan Elliott
Van, amit a végzet már előre eldöntött. Ander Herrerát összeköti a végzete a Manchester Uniteddal. És most elmondja nekünk, miért. A carringtoni edzőpálya épületében ülünk le beszélgetni a spanyol középpályással. Rá jellemző módon épp most szakította félbe saját mondanivalóját, hogy elmeséljen egy történetet.
Herrera nem interjúzik, Herrera beszélget. Nem válaszolgat gyorsan a kérdésekre, hogy minél hamarabb leléphessen. Herrera szeret beszélni. Most éppen arról, mi történt vele éppen hét éve. Ez az esemény megváltoztatta az életét. Nem mintha ez akkor világos lett volna számára. Manchesterben történt, bár nem az Old Traffordon. Egy egyszerű hotelszobáról van szó és a kora reggeli órákról.
„Nem tudom, Isten volt-e, de aznap valaki biztos, hogy segített” – magyarázza a 29 éves középpályás. Az Európa-liga nyolcaddöntőjére érkezett Manchesterbe az Athletic Bilbaóval, de nem volt biztos, hogy játszani fog.
„A meccs előtti napon még járni sem tudtam. Hogy is van angolul, hogy pubalgia? – Előveszi a telefonját, megnézi a szótár alkalmazást. Láthatóan szeretné pontosan elmesélni a történetet. – Nem, nem, ez azt írja, ágyék, de nem az ágyékom volt – mondja a fejét rázva. – Itt volt – teszi hozzá a medence tájékára mutatva. Szörnyű időszak volt. A meccs előtti napon még úgy gondoltam, nem játszhatok. Nemhogy focizni, lábra állni nem tudtam. Reggelre azonban sokkal jobban lettem.”
Hat hónappal később Herrerát Münchenben műtötték meg ugyanezzel a sérüléssel: ágyéksérvvel. Azon a bizonyos napon azonban úgy kelt fel az ágyból, hogy ő márpedig pályára lép. „Játszottam, nyertünk, remek meccs volt – folytatja. – Van, hogy különleges fordulatokat hoz az élet. Ez pontosan ilyen fordulat volt.”
Az Athletic 3–2-re megverte a Unitedot (képünkön). Herrera olyan kiemelkedően focizott, hogy a házigazdák felvették az igazolandó játékosok listájára. Ha nem tudott volna felkelni azon a bizonyos reggelen, most minden másképp volna. Így azonban immár öt éve ő a Vörös Ördögök egyik sztárja. Manchesterben persze nem mindig jó az idő: itt, Carringtonban például süvít a szél és szakad az eső. Herrera nem tudta kialudni magát. „Nem tudtam aludni a vihartól” – nevet.
Anthony Martial kapucniját mélyen az arcába húzva, vacogva húzódik be a pályáról a meleg öltözőbe. Paul Pogba, Jesse Lingard és a többiek kevésbé tűnnek lehangoltnak. A United az elmúlt tíz mérkőzésből kilencet megnyert, amiben Herrerának is nagy szerepe volt. A baszk középpályás elképesztő csatákat vívott a United középpályáján, amivel kivívta az Old Trafford-i drukkerek rajongását. Persze ha az ember minden balhéban részt vesz, annak következményei is vannak.
„Mosolyogni nem fogok” – kér bocsánatot a fotósunktól, amikor beállítjuk a képekhez. Már a United színeiben játszott, amikor szájba könyökölték egy Európa-liga mérkőzésen. „Úgy három éve volt, a Midtjylland ellen” – magyarázza. A pályán kívül igazán kedves srác, az egyik legszimpatikusabb interjúalanyunk az utóbbi időben. A pályán azonban harcos természetű, sőt olykor alattomos is. Bármit megtesz a győzelemért, és nem fél sunyi húzásokkal zaklatni az ellenfelet. Az ellenfél szurkolói általában őt utálják a legjobban, aminek őszintén örül.
„Imádom! – mondja nevetve. – Őszintén szólva aggasztó lenne, ha az ellenfél szurkolói kedvelnének. Ha gyűlölnek, akkor valamit jól csinálok. Azt jelenti, hogy keresztbe tettem nekik. Amíg a saját szurkolóim mellettem állnak, addig csak tessék. Mindenki győzni akar. Persze a szabályok betartásával, de akkor is mind nyerni akarunk. És amikor lefújják a meccset, akkor vége. De addig mindent megteszünk a győzelemért.” A Herrera iránti gyűlölet csak fellelkesíti a Manchester United szurkolóit.
„ A LA LIGÁBAN KAPTAM PÁR POFONT , DE ABBÓL IS SOKAT TANULTAM ”
„Sosem gondoltam volna, hogy ennyire szeretnek majd – ismeri be Herrera. – Sosem leszek képes meghálálni, amit értem tesznek: a legkevesebb, amit tehetek, hogy mindent beleadok, amikor a klubot képviselem. Hamar megtanultam, hogy amíg erre képes vagyok, amíg minden meccsen képes lennék az életemet adni a csapatért és a címerért, addig a szurkolók bármit megbocsátanak. Ez azért fontos, mert ez egy nagy múltú klub, rengeteg trófeát hódított már el, és mindig is a világ legjobbjai játszottak itt. Mégis, ha beleadsz apait-anyait, a szurkolók bármilyen hibádat megbocsátják. Hihetetlen.”
Herrera mindig is tudta, milyen fontos a jó hozzáállás. Erre az édesapja, Pedro María tanította meg, aki maga is profi játékos volt a Real Zaragozánál és a Celta Vigónál. Hét nappal Ander születése előtt vonult vissza egy sérülés miatt.
Az idősebb Herrera először a Celta Vigónál, majd a Zaragozánál volt vezetőedző. A családja mindenhová követte. Ander lelkes Zaragoza-rajongó volt, hamar csatlakozott az ifjúsági csapathoz. Azóta is követi az édesapja tanácsait.
„Mindig is nagy hatással volt rám, a nehéz pillanatokban éppúgy, mint a csúcson – mondja. – Tizennégy éves korom körül a csapattársaim az akadémián mind ügynököket fogadtak fel, és csak a szponzorokról tudtak beszélni: az Adidasról, a Nike-ról meg a többiről. Az apám akkor azt mondta: neked nem kell ügynök, inkább tanulj, focizz, és élvezd, amit csinálsz. Neki köszönhettem, hogy nem szálltam el attól a rengeteg kísértéstől, amit a profi labdarúgás jelent. Amikor az ember betölti a tizennégyet, megjelennek az ügynökök, és bemesélik neki, hogy ő az új Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo. De végül az apámnak lett igaza: nem fogadtam ügynököt, és mire tizennyolc évesen kikerültem az akadémiáról, nekem volt a legjobb szerződésem.”
Nem mintha az apja miatt különleges bánásmódban részesült volna a Zaragozánál. Andernek sokkal keményebben kellett küzdenie, mint csapattársainak, nehogy bárki azt higgye, az apja kivételezik vele.
„Nem volt ezzel bajom – mondja Herrera. – Tudtam, hogy jobbnak kell lennem, mint a többiek. Hadd mondjak el valamit – folytatja. – Én voltam a tizenhatodik játékos, aki bekerült a B-csapatból a keretbe. Tizenöt társam már előttem ott edzett, és egyértelmű, hogy miért. Az apám visszatartott, hiszen a klubnál dolgozott, és nagy volt miattam rajta a nyomás. Őszintén szólva ez rendkívül megnehezítette a dolgomat, de segített erősebbé és felelősségteljesebbé válnom. Azóta mindig a helyén tudom kezelni, amit az emberek rólam mondanak, és a kritika sem érint mélyen. Olykor még nevetek is rajta. Nehéz dolgom volt, de végül megérezhettem a Zaragoza-drukkerek szeretetét, úgyhogy végül minden jól sült el.”
Ander első évében a Zaragoza bejutott a La Ligába, de a mélyvíz kemény leckékkel várta Herrerát: a kék-fehérek 6–1-re kikaptak a Barcelonától, 6–0-ra pedig a Real Madridtól.
„Mindkét meccs az idény első felében volt. Nagyon durva volt – ismeri be Herrera. – Xavi és Andrés Iniesta akkor volt a csúcson, kemény ellenfeleknek számítottak. Sokat tanultam abból a két vereségből. Jobb volt így, mintha elsőre megvertük volna őket: akkor lehet, hogy rossz kép alakult volna ki bennem arról, ami az első osztályban vár. Kaptam pár pofont… Ugye, így mondjátok? – kérdezi, elmutogatva a mozdulatot. – De abból is sokat tanultam.”
Négy évvel később Ander már le tudta győzni Xavit és Iniestát: 2013 decemberében az Athletic 1–0-ra megverte a Barcelonát. Fejlődésében jelentős szerepet kapott Marcelo Bielsa, aki két idényen át edzette Herrerát. Az argentin edző sajátos módszereivel mindig is lenyűgözte a labdarúgókat. „Aki már dolgozott vele, az még jobban kedveli – árulja el a középpályás. – Ilyen eredeti személyiséggel azóta sem találkoztam.”
Bielsa most a Leeds edzője, nemrég találkoztak is, hogy felidézzék a szép emlékeket. Herrera mindig megnézi egykori trénere sajtótájékoztatóit: a Derby utáni kémkedés miatt elhíresültet is látta. Bielsa egyórás kiselőadást tartott kimerítő elemzői módszereiről, hogy így bizonyítsa, nem is lenne szüksége kémkedéssel előnyre szert tenni, bár elismerte, hogy valóban elküldött valakit a Derby edzésére.
„Igazán mulatságos volt ez az egész kémkedéses történet – mondja Herrera. – Megnéztem a sajtótájékoztatót, és minden igaz, amit mondott. Nincs szüksége kémekre: úgy is mondhatnám, hogy ő és a csapata is már túlzásba viszik a felkészülést. Nem volt még dolgom olyan emberrel, aki annyit dolgozik, mint ő. Nem is láttam még ilyet. Megszállott. Hiszi, hogy minél többet dolgozik, annál közelebb van a győzelem. Elképesztő az a játék, amit a csapatainak tanít. Színtiszta támadás. Az ő elve szerint úgy lehet a legkönnyebben megőrizni egy eredményt, hogy még több gólt rúgunk. Az is fontos, hogy a bíró kétélű kard. Szerinte a játékvezető fegyver, csak tudni kell jól használni. Sosem szabad kihasználni vagy átverni. Bielsának a futballban van a helye. Jót tesz a sportnak.”
És mit szól Bielsa becenevéhez, az „El Locóhoz”? „Az Őrült? Nem elég erős, de nincs rá jobb szó!” – nevet Herrera. – A meccs utáni elemzés miatt tiszteltem igazán. Mind leültünk egy teremben, és végignéztük az egész mérkőzést. Képzeljétek csak el, milyen kemény lehet, most futottál le kilencven percet, egész este a meccsen jár az agyad, másnap pedig leülsz, és végignézed vele az egészet.
Volt egy lézeres mutatója, azzal bökött rá arra a játékosra, akihez szólni akart. De sosem volt agresszív, jó ember, és nem akar bántani. Egyszer azt mondta nekem: nem ajánlod fel magad passzra, mert öt perce elvesztetted a labdát, és most félsz, hogy megint elveszíted. Én meg azt gondoltam: »b…a meg, tényleg félek«. Bielsa belelát a játékosok fejébe, tudja, mit gondolnak. Zseni. Örökre hálás leszek neki, és persze a labdarúgásnak, amiért összehozott egy ilyen emberrel.”
A Bielsa iránti lelkesedése súlyos dilemmához vezethet: a Manchester United és a Leeds United régi riválisok. Örülne neki, ha a Leeds visszajutna a Premier League-be? „Őszintén szólva ez nem a Leedsről szól: csak szeretném őt a Premier League-ben látni – így Herrera. – Mindegy, melyik csapattal. Látni akarom Marcelo Bielsát a Premier League-ben.” Hogy kiemelje mondanivalója lényegét, lassan és tiszta spanyol kiejtéssel ejti ki Bielsa nevét.
„LÁTNI AKAROM BIELSÁT A PREMIER LEAGUE-BEN. MINDEGY, MELYIK CSAPATTAL”
Herrera megérti Bielsa elvakult rajongását. Ő maga is szenvedélyes labdarúgó, bár nem olyan szélsőségesen, mint az Őrült. Még az argentin és a brazil focit is lelkesen követi: ismert, hogy szívesen játszana a Boca Juniorsnál. „Nagyon szeretem őket – említi. – Az apám gyakran utazott Argentínába játékost keresni, és mindig egy új Boca-mezzel tért haza.”
Arra azonban ügyelnie kell, hogy a megszállottsága ne legyen kárára. Megtanulta, hogy a sikerért folytatott megfeszített munka alatt is kell örülni a dolgoknak. „Az elmúlt néhány évben lazítottam egy kicsit, mert kezdtem megőrülni” – vallja be. – Még a győzelmeknek sem örültem. Egy olyan nyerő szériát, mint az elmúlt pár hét, nem szabad nem élvezni. Nehéz rávennem magam, mert mindig csak a következő meccsre figyelek. Ha majd egyszer visszatekintek mostani önmagamra, nyilván dühös leszek. Mindig csak a következő meccsel foglalkozom, aztán az azt követővel, és így tovább.
Hogy meg kell nyerni, hogy felelősen kell képviselnem a klubot, hogy mit várnak a szurkolók. Olvastam egy interjút Javier Mascheranóval: azt mondta, ő is érzi, hogy nem élvezi a focit. Én nem mondanám, hogy nem élvezem, hiszen vagyok olyan szerencsés, hogy a Manchester Unitedban játszhatok. De ha hatéves koromban valaki azt mondja nekem, hogy egyszer majd kilenc-tíz meccset nyerek egyhuzamban a Uniteddal, hát azt képzeltem volna, hogy hatalmas bulit csapok, és elképesztően boldog leszek. De nem vagyok boldog. Elégedett vagyok a teljesítményemmel, de nem száz százalékig, mert már most a következő mérkőzésre gondolok, és az azutánira, meg az azutánira.”
Amikor 2014-ben eljött Spanyolországból, Herrera gyorsan alkalmazkodott az angol futballhoz. „Spanyolországban a tízes mezt hordtam, de ha a világ legjobb csapataiban játszanék, tíz-tizenöt gólt kellene szereznem, hogy maradhassak a posztomon – érvel. – De nem vagyok nagy góllövő. Nem lehetnék öt éve a Unitednál, ha ragaszkodtam volna a tízes mezhez. Úgyhogy ráerősítettem egy másik adottságomra: harcolok, labdát szerzek, mozgok vele, és ha kell, készen állok visszaszerezni. Eddig remekül megy.”
Erre az egyik legjobb példa a 2017. áprilisi mérkőzés a Chelsea ellen. Eden Hazard segítségével a londoniakat már csak egy lépés választotta el a trófeától, ezért José Mourinho ráállította Herrerát a belgára. Nemcsak sikerült megállítania a Chelsea középpályását, de gólpasszt is adott Marcus Rashfordnak, a második gólt pedig már saját maga lőtte be. Herrera egy hónappal korábbról már ismerte Hazard-t, amikor az FA-kupa negyeddöntőjében 1–0-ra kikaptak Chelsea-től. Akkor kétszer csúszott be Hazard-nak, a második után leküldték a pályáról. Az elmúlt idény FA-kupa döntőjében ismét ezt a szerepet kapta. Élvezi a ragadozó pozícióját?
„Az ilyesmit nem lehet élvezni – állítja. – Persze, ha nyerünk, azt tudom értékelni a meccs után, de a pályán erre nincs idő, hiszen a világ egyik legjobb futballsitájára vadászom. Hazard a legjobb, akivel ebben az országban találkoztam a pályán. Nehéz volt, de az Old Traffordon győztünk, és megérdemeltük volna az FA-kupa-győzelmet is, de nem nyertük meg. A büntetőn kívül Hazard nem is igazán érhetett a labdához. Mégsem nyertünk. Ilyen a foci.
Érthető volna, ha Hazard-nak szép lassan elege lenne Herrerából, ahogy meccsről meccsre a sarkában van, de a spanyol szerint nem ez a helyzet. „Amúgy nagyon jó fej, és megérti – mondja Herrera. – Ha az ember a világ egyik legjobb labdarúgója, el kell fogadnia, hogy valaki rászáll.”
A 2016–17-es idény nemcsak az Hazard fölötti győzelem miatt volt fontos Herrerának: ebben az évben választották őt a United szurkolói az Év játékosának (ezt a címet David de Gea négy éve viselte), és ebben az évben nyerte meg csapatával az Európa-ligát. Amikor megkérdezzük, mik a legkedvesebb emlékei a Vörös Ördögökről, gondolkodás nélkül válaszol. „A trófeák mindig különlegesek. A stockholmi talán a leginkább, mivel nagyon jó évet zártunk, én lettem a klubnál az Év játékosa, az Európa-liga-döntőben pedig a mérkőzés legjobbja, ami jólesett.”
A győzelmet Herrera aznap este a Manchester Arénánál két nappal korábban elkövetett robbantás áldozatainak ajánlotta. „Egy részük bizonyára United-drukker volt, értük is harcoltunk – magyarázza. – A legtöbb, amit tehettünk az emlékükért, az a győzelem volt, bár ez eltörpül a fájdalom mellett, amit a családtagok érezhettek.”
„NEM ÉLVEZEM A GYŐZELMEKET. CSAK A KÖVETKEZŐ MECCSRE GONDOLOK”
Herrera még jobban teljesít Ole Gunnar Solskjaer decemberi érkezése óta. Lenyűgözőnek találja a norvég edzőt, de mielőtt ezt kifejtené, valamit tisztázni szeretne. „Először is szeretném kiemelni, hogy nem akarom egymáshoz mérni a két szakembert – hangsúlyozza. – Én ugyanis nagyon hálás vagyok José Mourinhónak azért, amit értem és a klubért tett. Most Solskjaerről beszélek majd, de ez nem jelenti azt, hogy Mourinhóhoz viszonyítva méricskélném őt, rendben?”
Miután ezt tisztázta, folytatja. „A menedzseremnek, Ole Gunnar Solskjaernak van olyan képessége, ami a labdarúgásban keveseknek adatik meg: mindenkire marad ideje. Azokra is, akik sokat játszanak, és azokra is, akik kevesebbet. Nem tudom, hogyan csinálja, de pillanatok alatt megtalálja az összhangot azokkal, akik képesek a meccsek állását egymaguk megfordítani. Ilyen például Anthony Martial, Marcus Rashford, Paul Pogba vagy Jesse Lingard.
Szoros kapcsolatban áll a játékosokkal, de azt is tudja, mikor kell távolságot tartania tőlük, és nem bombáznia őket napi szinten. Azt Michael Carrickre és Kieran McKennára hagyja. Ők vezénylik le a napi rutint. Ha viszont megszólal, akkor mindenki rá figyel, mert amit ő mond, az fontos, és segít a győzelemben. Nem irányít minden egyes pillanatot, ez szintén jó tulajdonsága. Valahányszor a meccs előtt vagy közben hozzánk szól, mind feszülten figyelünk, mert csak akkor szólal meg, ha fontos a közlendője.”
Vajon örülne, ha Solskjaer maradna a következő idényre? „Ez nem az én dolgom, és én mindig tiszteletben tartom a klub vezetőségének döntését – mondja némi gondolkodás után. – Ugyanakkor azt mondom, ha holnaptól én lennék valamelyik futballklub igazgatója, azonnal szerződtetném Solksjaert. De akkor is tiszteletben tartom a főnökök döntéseit, és nem akarom megmondani, hogy mit csináljanak.”
És mit gondol José Mourinhóról? Nem kétséges, hogy tiszteli a korábbi trénert, de miért sikerült olyan rosszul ez a félév a Unitednak? „Őszintén szólva erről most nem szívesen beszélnék – válaszol. – Megértem, hogy miért kérditek, de nem érdemes a múlton rágódni. Hálás vagyok neki, mert sokat formálódtam alatta.
Mindent megtett a klub előmeneteléért. Az első idénye nagyon is sikeres volt. A másodikban elvesztettük az FA-kupát, és a második helyen végeztünk. Ha azt a döntőt megnyerjük, elmondhattuk volna, hogy sikeres volt az évad. A harmadikról viszont már nem szívesen beszélek. Inkább nézek előre, Mourinho pedig hadd maradjon meg kedves emléknek. Rengeteget köszönhetek neki: nála lettem az Év játékosa. Sokat tett értem. Jó kapcsolatot ápolunk, és nyilván beszéltem vele, amikor elment. Írt egy kedves üzenetet, olyat, ami csak ránk tartozik. Nagyon tisztelem.”
Bár az elmúlt öt évben nem mindig volt a kezdőben, Herrerának esze ágában sincs klubot váltani. „Ugyan, dehogy – mondja határozottan. – Amióta igényt tart rám a klub, harcolok a helyemért. Nem mindenkinek lehet tökéletes pályafutása: Messit, Ronaldót vagy Éric Cantonát egyszerűen nem lehet kispadra ültetni, még akkor sem, ha nincsenek a legjobb formában, mert még úgy is megnyerhetik a meccset. Az olyan földi halandóknak, mint én, lehetnek jó és rossz időszakai, amit el kell fogadni. Erre egyetlen megoldás van: mindennap keményen kell dolgoznom.”
A Manchester United rajongói szerint Herrera esélyes a csapatkapitányi posztra is. Már nekünk is világos, miért: a spanyol középpályás maga a megtestesült összpontosítás, intelligencia és magabiztosság. Nem egyszerűen válaszol a kérdésekre: mindig hozzátesz valami többletet a mondanivalójához. Nem sok futballista ilyen. Ám aki mégis, abból jó kapitány, sőt jó edző válik. Amikor elkezdjük ezt pedzegetni a 29 éves középpályásnak, határozottan elutasítja a felvetést is.
„Nem leszek edző – köti ki sietve. – Ahhoz rengeteget kellene változnom. Az egyik leghálátlanabb foglalkozás a világon. Nem a fizetésről beszélek! Szörnyen igazságtalan, hogy rengeteget dolgozol, kiteszed a lelked, összerakod a csapat taktikáját, az ellenfélen töröd a fejed, aztán a sztárcsatárod a kapufára fejeli a labdát, vagy csak simán nem jön össze a gól, és kirúgnak. Ezért nem lennék tréner. Kemény munka, és nagy a várakozás. Ha nyertek, akkor a játékosok a jók, ha veszítetek, akkor veled van a baj. Ezt nem csinálnám.”
Ha valóban nem lesz edző, annak a labdarúgás látja kárát. Kevés játékos képes ilyen jól átadni, amit a futballról gondol. Ő is Marcelo Bielsa egyik olyan tanítványa, aki képes használni a fejét. Herrera most van pályafutása csúcsán, és semmi sem fontosabb számára, mint az Ole Gunnar Soskjaer által ráosztott feladat. Fiatalos küllemével és könyörtelen játékával megörökölte tőle a Babaarcú Gyilkos-becenevet.
Ha azon a bizonyos napon, 2012-ben Herrera mégsem tud pályára lépni az Old Traffordban, talán sosem költözhetett volna oda. Ez valóban a sors akarata volt.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. áprilisi számában.)
