Aki Hazard helyére jött: Christian és a csokigyár

Szöveg Andy Mitten

Christian Pulisic mozgalmas életet él. Még csak 20 éves, de a Chelsea éppen most igazolta le a Borussia Dortmundtól 58 millió fontért, így rögtön ő lett minden idők legdrágább amerikai játékosa, és nagy eséllyel ő lesz az Államok első, világszinten elismert szupersztár futballistája, de ezzel még nincs vége. Pulisic a legfiatalabb labdarúgó, aki gólt szerzett és csapatkapitányi karszalagot kapott a válogatottban, a legfiatalabb külföldi, aki gólt lőtt a Bundesligában, és a Borussia Dortmund legfiatalabb játékosa, aki szerepelt a Bajnokok Ligájában. Úgy beszél pályafutása jelentős mérföldköveiről, ahogyan a korabeli egyetemisták megvitatják, hogy milyen órákra járnak.

Ennek a mentalitásnak köszönheti, hogy itt tart ma. Sosem rémült meg attól, hogy megtalálja a helyét a nagyobbak közt, attól, hogy állandóan költöznie kell, aminek következtében „nem igazán járt” középiskolába, és attól sem, hogy hat különböző menedzser irányítása alatt átlagosan 81 ezer néző előtt teljesítsen. Számára a kudarc legfeljebb olyan gondot jelent, amiből tanulhat valamit.

A Dortmundnál Pulisic egyike volt annak a nagyon kevés fiatalnak, aki megérett a bevetésre. Mire betöltötte a 19-et, 60-szor lépett pályára az első csapatban. Ugyanennyi idősen Messi csak 34-szer szerepelt a Barcelonában, Cristiano Ronaldo összesen 53-szor a Sportingban és a Manchester Unitedban.

Pulisic a saját tempójában építette karrierjét, de a Messivel való találkozása változásokat hozott. Véletlenszerűen választották ki őket 2016-ban doppingtesztre a houstoni NRG Stadionban, az Egyesült Államok–Argentína Copa América-elődöntő után. Messi szintén alacsony termetű, támadásait cselekkel felépítő játékos, aki fiatalként a szélen játszott. Pulisic ugyancsak a klasszikus 10-es posztra vágyik. „Oda kellett hozatnom a telefonomat, hogy csináljunk egy közös képet – idézi fel Pulisic a FourFourTwo-nak adott exkluzív interjúban, amelyre egy chicagói szállodában került sor az Egyesült Államok–Mexikó Aranykupa-döntő előtt. – Nem nagyon tudtunk kommunikálni, de kedves volt velem.”

Messi sok világsztárhoz hasonlóan munkáscsaládból származik, és az utcán tanult focizni. Pulisic épp az ellentéte: ő az amerikai álom megtestesítője, csak éppen nagyobb sikerben van része, mint honfitársainak.

Az Egyesült Államokból még nem érkezett igazi világklasszis futballista. Eddigi legfelkapottabb játékosuk Landon Donovan, de Pulisic könnyen túlszárnyalhatja őt. Az idén második lett Kylian Mbappé mögött a Raymond Kopadíj szavazásán, amit Aranylabda-győztes futballisták voksai alapján adnak a legtehetségesebbnek vélt 21 év alatti játékosnak. Justin Kluivert a harmadik, Trent Alexander-Arnold a hatodik lett.

„APÁM ÉVEKIG VELEM LAKOTT NÉMETORSZÁGBAN. RENGETEG SÜLT CSIRKÉT VETTÜNK ELVITELRE”

Pulisic története mesébe illő. „Egy csokigyár tematikájú vidámpark mellett nőttem fel – kezdi visszafogott, finom hanglejtéssel. – Nyaranta minden napomat ott töltöttem. Mesefigurákkal mértem össze a testmagasságom. Ezek azért voltak kiállítva, hogy a látogatók eldönthessék, elég magas-e a gyerekük ahhoz, hogy felüljön valamire. Mindig olyan magas akartam lenni, mint a Twizzlers-figurák, mert akkor bármire felülhettem volna.” Érthető a vágyakozás, mivel Pulisic alacsony volt.

„Szerettem Hersheyben lakni, mert olyan kisváros, ahol mindenki ismer mindenkit – folytatja. – Nem a fociról híres, én szinte kivételesnek számítottam, mert a szüleim és én is futballoztunk.”

Apja, Mark nagyszerű játékos és eredményes góllövő volt a terembajnokságban induló Harrisburg Heatben. Anyja, Kelley szintén szerepelt az egyetemi csapatban. Ennek ellenére a 14 800 lakosú pennsylvaniai Hersheyben nem nagyon akadtak társai, akikkel gyakorolhatott volna.

„A barátaim vagy amerikai focit, vagy baseballt, vagy kosárlabdát játszottak – idézi fel Pulisic. – Amikor véget ért a suli, hazamentem a szüleimhez, és a kertben fociztunk. A garázsajtó volt a kapu. A környéken senki sem focizott, emiatt a barátaim különcnek tartottak, de nem foglalkoztam velük. Eljártam velük kosarazni, nem is voltam rossz.”

Mark Pulisic, aki sokáig Figónak hívta a fiát, mivel mindkettőjüket lenyűgözte a szélső bravúros játéka, egy alkalommal az „önbizalom” szót írta a garázskapura sárga festékkel.

„Apa már egészen kicsi koromtól azt akarta elérni, hogy higgyek magamban – magyarázza. – Ez a felirat varázsszó az életemben. Szükségem volt rá, mivel mindig nagyobbak ellen játszottam. Muszáj volt hinnem önmagamban, és tényleg nem is féltem senkitől. Sokat tanultam abból, hogy erősebbek, nagyobbak ellen futballoztam, mert így szükségszerűen csiszolnom kellett a technikámat.”

Mégis Pulisic testmagassága teszi igazán különlegessé, hogy a nagyobbak ellen gyakorolt. A bajnokságokon a szülők gyakran megkérdezték az anyját, hogy kinek a kistestvére a pályán lévő srác.

„Még akkor is én voltam a legalacsonyabb, amikor a saját korcsoportomban szerepeltem – mondja. – Határozottan későn érő típus voltam. Tizenöt és tizenhat éves koromban ugrásszerűen nőttem, de a magasságom sosem vált káromra. Fizikailag sosem voltam annyira erős, mint néhányan a társaim közül, de bármilyen adottsággal lehet belőled jó játékos. Csupán jobb és gyorsabb döntéseket kell hoznom a többieknél. A gyors észjárás kétségtelenül jelentős előny.”

Az ifjú amerikai, aki szeptemberben lesz 21 éves, jelenleg a szülővárosa csokigyárának támogatását élvezi, és tartja a kapcsolatot korábbi osztálytársaival annak ellenére, hogy fiatalabb évei meglehetősen szokatlan tempóban teltek.

„Egy sulibuli utáni este szereztem az első gólomat a válogatottban Bolívia ellen – magyarázza nevetve. – A foci alaposan felkavarta a mindennapjaimat, és tulajdonképpen nem sokat jártam középiskolába. Gyerekfejjel megjártam Angliát, Floridát, majd tizenöt évesen Németországba költöztem. Sokat gondolkodtam azon, mennyi minden kimaradt az életemből. Elmondtam az edzőmnek, Jürgen Klinsmann-nak az érzéseimet, és megkérdeztem, hogy elmehetek-e egy iskolai bálra. Megértő volt, és elengedett. Időben visszaértem a következő meccsre.”

Növekvő jólétének köszönhetően megengedhette magának, hogy magángéppel utazzon Kansasből Hersheybe. Klinsmann szerint Pulisicban „határtalan lehetőség rejlik”.

Az angliai költözés Kelly vendégtanári ösztöndíja miatt történt. A család Oxford közelébe, Brackleybe bútorozott be, amikor Christian hétéves volt.

„Nem akartam otthagyni Amerikát és a barátaimat – idézi fel a gyerekkori kiruccanás körülményeit.
– Nehezen tudtam feldolgozni, végül mégis ez volt a lehető legjobb, ami történhetett velem. Suli után mindennap focizhattam, így valóra vált az álmom. Az iskolában betonpályán játszottunk, aztán elmentem a Brackley Town edzésére. Imádtam. Úgy éreztem, hogy az egész ország megszállottan rajong a labdarúgásért, ami nekem kisebb csodával ért fel. Robin Walker, az ottani edzőm később eljött, hogy megnézzen a Dortmundban. Ekkoriban láttam először angol mérkőzéseket. Apa elvitt az Old Traffordra, van is egy kép, ahogy a nyakában ülök. A technikai szint és a tömött lelátók élménye magával ragadott. Szinte hihetetlen, hogy az első angliai meccsem az Old Traffordon játszottam a Chelsea színeiben.”

A Pulisic család egy év múlva hazaköltözött, apja edzői munkát vállalt Detroitban, Christian pedig cseleket tanult a csapat brazil játékosaitól. Különcsége szembetűnő volt. „A barátaim szerint brit akcentusom lett, ami őrült helyzeteket szült. Még a testvérem is azt mondta, hogy angol vagyok.”

A vándorélet Amerikában is folytatódott, ahol Pulisic csatlakozott a Pennsylvania Classics ificsapatához.

„Az első gimnáziumi évem után felvettek a floridai IMG Academy for the US Soccer Residency programba – magyarázza. – Délelőtt jártunk edzésekre, délután iskolába. Floridában egész évben meleg van, ami újdonság volt, nagyon örültem neki. A korcsoportomba tartozó legjobb játékosokkal edzettem. Azt hiszem, akkoriban magasabb szintre léptem.”

És az iskola?

„Egészen jó tanuló voltam. Jó jegyeket kaptam. A probléma az volt, hogy a sok hiányzásom miatt mindig pótolnom kellett.”

Hat éve 15 évesen amerikai színekben részt vett egy Nike szervezte tornán, ahol a legjobb játékosnak választották.

„Ez is fontos élmény volt – mondja az FFTnek. – Ekkor gondoltam rá először, hogy lehetnék hivatásos labdarúgó. A korcsoportom legjobbjaival, portugál, angol és brazil válogatott csapatokkal mérkőztünk.”

Harmincnégy meccsén 20 gólt szerzett az Egyesült Államok U17-es válogatottjában. Játékára Európából is felfigyeltek. Bár Chelsea-mezt már viselt, a Dortmund érdeklődése volt a legkomolyabb.

„Különös, de gyerekként már edzettem a Chelsea-vel – magyarázza. – Londonba mentem, ahol néhány hetet töltöttem az akadémiájukon.”

Tízévesen a Barcelonánál is gyakorolt, miután részt vett az egyik legjelentősebb ifjúsági bajnokságban Katalóniában. „Jól szerepeltem a Barcelona elleni meccsen, és informális keretek közt meghívtak az edzésükre – mondja. – Nagyszerű élmény volt.”

Családja érezte, hogy a tengerentúlon sokkal több lehetőség adódna a tehetséges fiúnak. „A szüleim elővigyázatosak voltak az időzítéssel. Nem akarták, hogy hamar menjek Európába, mert az túl nagy terhet jelentett volna.”

Közben érkezett ajánlat az MLS-ből is, de a Dortmund is kitartó volt, viszont problémát jelentett, hogy a szabály szerint európai klubok nem igazolhatnak le 18 év alatti nem európai játékosokat. Pulisic ekkor még csak 15 esztendős volt, és nem volt európai útlevele, így fél évig, amíg a horvát papírját meg nem kapta, nem léphetett pályára a német klubnál.

„Szívszorító volt – ismeri el Pulisic. – De mivel a nagyapám horvát volt, jogosult vagyok horvát útlevélre. Hatalmas lökést adott, hogy tizenhat éves koromtól Európában, a Dortmund ificsapatában játszhattam. Még ennél is nagyobb dolog, hogy tizennyolc éves korom előtt bemutatkozhattam a Bundesligában. Ha nem szereztem volna európai útlevelet, akkor Amerikában lettem volna ahelyett, hogy a világ egyik legjobb csapatában játszom. Tizenhét éves koromtól az első csapat edzéseire jártam, ami biztossá tette az újabb szintlépést.”

Miközben a játéka jól fejlődött, beilleszkedése az idegen országban nem volt zökkenőmentes, mivel nem beszélte a nyelvet. „Apám elkísért, és tizennyolc éves koromig együtt laktunk – mondja. – Mivel apa nem egy született szakács, így a sarki gyorsbüféből kilószámra hordtuk haza a sült csirkét. Nem volt rossz. Az igazi gondot az iskola jelentette.”

„Ez volt életem legnehezebb időszaka. Hiányzott az otthonom. Egy szót sem tudtam németül, mégis hagyományos német iskolába kerültem. Mivel még az órarendet sem értettem, azt sem tudtam, mikor, hol kellene lennem. Mindig reméltem, hogy a tanár tudja, hogy nem beszélek németül, de egyszer mégis felszólítottak, és ezen a nyelven kérdeztek valamit. Mivel a kérdést sem értettem, angolul elnézést kértem, és mondtam, hogy nem értem, mire felcsattant, mert azt hitte, gúnyolódom. A többiek elmagyarázták neki, hogy Amerikából érkeztem, és azért vagyok ott, hogy futballozzak. Ezt egyébként a legtöbb tanár felfogta, de ő nem.

Különös helyzet volt. Mivel esélytelen lett volna rövid időn belül rendesen megtanulnom németül, részben megváltoztatták a tanrendemet. Angolból és rajzból jó voltam, de a többi órán csak bólogattam.”

„AMIKOR PULISIC JÁTSZIK, MINDEN EGYSZERŰNEK TŰNIK. OLYAN AKAROK LENNI, MINT Ő” – JADON SANCHO

Ráadásul nem a nyelv jelentette az egyetlen akadályt.

„Tanítás után németórára mentem, aztán irány a konditerem és az edzés. Rettenetesen kimerítő volt. Amint hazaértem, rögtön elaludtam. A távoli célokra kellett gondolnom, hogy túléljem a hétköznapokat. Mégis boldog vagyok, hogy ilyen nehézségeken mentem keresztül. Mostanra megtanultam németül, szóval megérte.”

Pulisic kezdetben úgy érezte, hogy a többiek gyanakodva és féltékenyen figyelik, mert elfoglalja az ő helyüket. Végül bekerült az U17-es csapatba, és az első idényében Bundesligagyőztes lett.

„Szuper csapatunk és nagyszerű edzőnk volt. Hannes Wolf mindenben támogatott minket. Emellett a felnőttekkel is edzhettem, ahová Jürgen Klopp hívott meg. Amikor szétnéztem, olyanok vettek körül, akiket azelőtt csak a tévében láttam: Aubameyang, Mats Hummels, Mhitarjan és Marco Reus. Hihetetlen, de nagyon szerények voltak, én pedig igyekeztem úgy viselkedni, ahogy ők. Klopp mindig mosolygott, akkor is barátságos volt, amikor nem lett volna rá oka. Hálás vagyok neki a lehetőségért. Onnantól tudtam, hogy jó úton haladok.”

Klopp Liverpoolba ment, a helyét Thomas Tuchel vette át. „Elhívott az idény közbeni dubai edzőtáborba, és azt is megkérdezte, hogyan érezném magam, ha az első csapatban lenne az állandó helyem – emlékezik Pulisic. – Ettől megrémültem, mivel fel kellett adnom a tanulást, de őszintén szólva minden vágyam az volt, hogy az edzéseken kívül ne legyen más feladatom.”

Tuchel meglátta a fiatalban rejlő lehetőséget, felismerte a gyorsaságát, erejét, erőnlétét és érett döntéshozó képességét. Egyetértett Jens Lehmann-nal, aki szerint „erre a fiúra muszáj odafigyelni, mert egészen bonyolult dolgokat egyszerűen ad elő”. Tuchel maga sem fukarkodott a dicsérettel: „nagyon magabiztos, tehetséges, és nyomás alatt sem ideges – ez nyerő kombináció”. Ennek ellenére a mester és Pulisic között nem volt teljes az összhang. A jelenlegi PSG-vezetőedző ugyanis szélsőhátvédként szerette volna látni az amerikait, ő viszont sosem játszott ezen a poszton.

„Csalódott voltam – mondja. – De a legtöbb fiatal játékosnak ezen is keresztül kell mennie. Az ő szemszögéből az volt a fontos, hogy ott erősítsem ezt a nagyszerű csapatot, ahol a legnagyobb szükség van rám. A tréner feladata, hogy a csapat érdekeit szem előtt tartsa még akkor is, ha ez mások egyéni érdekeibe ütközik. Hálás lehetek, hogy helyet kaptam ilyen nagyszerű játékosok mellett. Becserélt, amikor három egyes hátrányban voltunk az Ingolstadt ellen.”

Pulisic előkészítette a szépítést, majd megszerezte az egyenlítő gólt.

„Apám is látta – hihetetlen volt!” – örvendezik. Akkoriban 17 éves volt. Nuri Sahin, a Liverpool és a Real Madrid korábbi játékosa vette szárnyai alá Pulisicet. „Rettenthetetlen – mondta róla Sahin. – Villámgyors, mégis azt szeretem a legjobban, ahogy először a labdához ér: ilyenkor ott is teret csinál, ahol nincs.”

Külsőségekben Pulisic nem igazán hasonlított a csapattársaira. Mivel a vezetéshez még túl fiatal volt, apja, Mark vitte edzésre reggelente egy szerény VW Golffal. Később Mark hazaköltözött Amerikába, hogy edzői munkát vállaljon, Christian pedig unokatestvérével, a kapus Will-lel költözött össze, aki a Dortmund ificsapatát erősíti.

„Sorozatokat néztem a Netflixen – mondja, amikor szóba jött a szabadidő eltöltése –, és játszottam az otthoni barátaimmal is. Ez is a kapcsolattartás része.”

Közeli barátja, Nicholas Taitague egyidős vele, szintén amerikai, és a rivális Schalke futballistája. Taitague és Pulisic legtöbbször Fortnite-ot játszott PlayStationön.

„Más sportokat is, de főként az NBA-t kedvelem – így Pulisic. – Szeretem a Philadelphia 76erst, de nagy rajongója vagyok LeBron Jamesnek is. A játékosok jobban érdekelnek, mint a csapatok.”

Pulisic feljegyzett egy idézetet is LeBron Jamestől, aki miatt gyakran késő estig ébren marad, hogy megnézze a meccsét. A dortmundi lakás ajtajára felírt idézet így szól: „Felülmúlni a csapattársakat minden egyes nap”.

Persze a pályán, nem a konyhában. „Azt nem merem kijelenteni, hogy jól vezetem a háztartást – nevet. – Van három étel, amit el tudok készíteni, azokat variálom.”

Tizennyolc éves korára Pulisic a profi labdarúgók életét élte annak minden szépségével és néha árnyoldalával. Éppen a Monaco elleni hazai Bajnokok Ligája-negyeddöntőre érkeztek 2017. április 11-én, és a csapatbuszon Roman Bürki kapus mellett ült. A jármű már a stadion közelében járt.

„Minden a terv szerint ment. Fülhallgatóval zenét hallgattam, mint minden meccs előtt – mondja elkomolyodva. – Ami ezután jött, az lassított felvételként égett az emlékezetembe. A busz ablakai kirobbantak, majd minden megrázkódott. Bürki elkapott, és az asztal alá húzott. A megszűnő zaj helyét Marc ordítása töltötte be.”

A katalán hátvédet, Marc Bartrát csuklótöréssel szállították kórházba, a buszt kísérő motorosrendőr pedig széllökést és sokkot kapott a robbanástól, amit egy bomba okozott. Az elkövető a 28 éves német-orosz állampolgár volt, aki a Google segítségével készítette az eszközt, és a robbantással hasznot akart húzni a Dortmund részvényeinek áringadozásából. Ha a busz ablakait nem erősítik meg, a robbanás sokkal súlyosabb kimenetelű is lehetett volna.

Összesen három bomba lépett működésbe. „Nem tudtuk, mi történik, és mi lesz később – mondja Pulisic. – Készültünk a meccsre, és azt sem tudtuk, játszunk-e, vagy sem. Végül közölték, hogy másnap rendezik meg a mérkőzést.”

A Dortmund szerette volna, ha egy későbbi napra teszik a találkozót, de az UEFA nem tett eleget a kérésnek. A Monaco 3–2-re nyert Dortmundban, és továbbjutott az elődöntőbe.

„Kemény időszak volt – emlékszik Pulisic, aki csak 18 éves volt a robbanás időpontjában. – Még sokkal később is feszült voltam. Néhány hónapig nem mentünk vissza abba a szállodába, de buszozni kellett a meccsek előtt, és gyakran elhaladtunk a robbanás helyszíne mellett. Az volt a legrosszabb, amikor felszálltunk a csapatbuszra, és mindenki elfoglalta a szokásos helyét. Sosem fogom elfelejteni a történteket, de közelebb kerültem a csapattársaimhoz.”

Tuchel hat héttel később lemondott, és egy évet edzői munka nélkül töltött. A helyére a holland Peter Bosz érkezett, aki 2017-ben az Európa-liga döntőjébe kormányozta az Ajaxot, ahol a holland együttes alulmaradt a Manchester Uniteddal szemben.

„Bízott bennem, és megengedte, hogy egészen szabad, támadó szellemű játékot folytassak – mondja Pulisic. – Tiszteltem őt, és nagyon elszomorított, amikor kirúgták (fél évvel a kinevezése és hat nyeretlen BL-meccs után – a szerk.). A bajnokságban nem állt olyan rosszul a szénánk, igaz, elúszott néhány győzelem. Fiatalkorom ellenére volt már jó néhány edzőm, és tudom, mit jelent elölről kezdeni egy új szakvezetővel, alkalmazkodni az új taktikához és játékrendszerhez.”

Pulisic ezután az osztrák Peter Stöger irányítása alatt dolgozott, majd 2018-ban elkezdődtek a találgatások, hogy a szélső Angliában, esetleg a Bayern Münchenben folytatja majd. Klopp egy percre sem tévesztette szem elől a fiatal amerikait, és a Manchester Unitednál is tisztában voltak minden lépésével.

Végül mégis a Chelsea volt a legelszántabb a játékos szerződtetését illetően. A Dortmund, ahonnan Ousmane Dembélét 2017 nyarán elvitte a Barca, majd hat hónappal később Aubameyang is távozott, azt akarta, hogy Pulisic maradjon még egy évet a klubnál, játsszon Jadon Sancho mellett.

A két fiatal sztár rajong egymásért: Pulisic nagyra értékeli Sancho „hihetetlen technikai tudását és gyors megmozdulásait”, miközben Sancho szerint „amikor Pulisic játszik, minden egyszerűnek és könnyednek tűnik. Szeretnék olyan lenni, mint ő. Csak két évvel idősebb nálam, de amit az Egyesült Államokban elért, nekem hatalmas inspirációt jelent” – dicsérte az angol labdarúgó.

A 2018–19-es idényben ismét új edző, a svájci Lucien Favre irányítása alatt a nagyszerű és fiatal Dortmund ki tudta használni a lehetőségeit, és az első 15 bajnoki mérkőzésből 12-t megnyert, a maradék döntetlennel zárult. Az idény azonban mégsem Pulisic tervei szerint alakult, aki húsz bajnoki meccs közül mindössze egyszer töltött 90 percet a pályán. Úgy érezte, hogy az edző már a jövőre gondol, arra a jövőre, amikor ő már nem lesz a csapat tagja. A Dortmund ki tudta használni a Bayern München gyenge rajtját az idény elején, de márciusban a bajorok visszahódították az első helyet. Áprilisban 5–0-ra átgázoltak a Dortmundon, amit a sérült Pulisic a kispadról nézett, majd megszerezték a bajnoki győzelmet.

A Dortmund utolsó három meccsén Pulisic végig a pályán volt, két góllal és egy gólpasszal gazdagítva a csapatát.

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében kikaptak a Tottenhamtől, miközben a Bayern megőrizte a jó formáját a legfontosabb találkozókra, és csak egy meccset veszített novemberben. „Pont olyan jók voltak az idény második felében, mint mi az elsőben – elemez Pulisic. – Kudarc, hogy nem tudtuk megnyerni a Bundesligát, de amikor az utolsó meccsem előtt a szurkolókkal beszéltem, elmondtam nekik, hogy mindent beleadtunk. Azt is tudattam, hogy öt itt töltött év után Dortmundot mindig is az otthonomnak fogom tekinteni.”

„KLINSMANN ELENGEDETT AZ ISKOLAI BÁLRA. MÁSNAP MEGSZEREZTEM AZ ELSŐ GÓLOMAT A VÁLOGATOTTBAN”

Ahhoz, hogy mondandója mindenkihez eljusson, mikrofonra volt szüksége, ugyanis a 26 ezres Südtribünén, a hazai szurkolók lelátóján sokan gyűltek össze. „Nem vagyok érzelgős alkat, de aznap a végletekig meghatódtam – emlékezik. – Ott álltam velük szemben, és németül szóltam hozzájuk. Amikor az öltöző felé vettem az irányt, már zokogtam. Még egyszer, utoljára a nevemet kántálták. Nehéz volt búcsút venni a Dortmundtól.”

Tizenkilenc gól, 26 gólpassz és 126 szereplés után végül távozott a német klubtól. „Régi álmom volt, hogy Angliában futballozzak, a Chelsea pedig egyike azoknak az angol csapatoknak, amelyeket gyerekkorom óta ismerek: Frank Lampard játékát mindig figyelemmel kísértem. Biztos vagyok benne, hogy jó döntés volt oda szerződni. Az együttesről csak jókat hallottam, az pedig hab a tortán, hogy Frank lesz az edzőm.”

A FIFA büntetése miatt az amerikai játékos a Chelsea egyetlen új igazolása, aki többek szerint a távozó Eden Hazard helyét töltheti be, bár a stílusuk alapvetően különböző. Mielőtt a szabadságát megrövidítve elment Japánba edzőtáborozni, pályára lépett az Egyesült Államok színeiben az Aranykupán, sőt, pályafutása során először finálét is játszhatott válogatottjával. A Jamaica elleni elődöntőben kétszer is betalált a kapuba, és őt választották a torna legjobb fiatal játékosának.

„Van néhány nagyon ifjú focistánk, akiknek én segítettem a beilleszkedését – mondja a veterán labdarúgók tipikus mondatait az 1998-as születésű futballista. – Emlékszem Geoff Cameronra és a többiekre, akik segítettek megtalálni a helyemet a csapatnál, elhívtak vacsorázni, és éreztették, hogy én is a gépezet része vagyok, ahelyett, hogy ostoba tréfákat eszeltek volna ki. Hozzájuk hasonlóan én is segíteni szeretnék másokon.”

Pulisic minden igyekezete ellenére az Egyesült Államok csúnyán alulmúlta a várakozásokat. Nem jutott ki a 2018-as világbajnokságra, miután elbukott a CONCACAF-selejtezőn, amit 2006-ban, 2010-ben és 2014- ben is megnyert. Costa Rica ellen mindkét meccsét elvesztette, Hondurasban döntetlent játszott, Trinidad és Tobago ellen pedig Pulisic segítségével 2–1-re nyert, de más mérkőzések eredményeinek következtében az Egyesült Államok megalázó módon a negyedik helyet sem érte el. Ilyen kudarcot korábban elképzelni sem mertek.

„Zokogtam, amikor kiderült, hogy nem jutottunk ki a vébére – mondja Pulisic. – Nehéz időszak volt, amit még mindig nem hevertünk ki. Mérhetetlenül szerettem volna ott lenni a világbajnokságon.”

Az amerikai válogatottnak egy évébe telt, mire kinevezte az új állandó szövetségi kapitányt, ami nem kis zavart okozott. „Akkoriban értetlenül néztük az eseményeket. De bizonyára minden okkal történik – mondja, mielőtt diplomatikusan hozzáteszi: nagyszerű játékosaink is vannak.”

Pulisic előtt nagy jövő áll klub- és válogatott szinten egyaránt. Eddig 25 alkalommal szerepelt az amerikai csapatban, amelyet tíz góllal gazdagított. Az Aranykupán messze felülmúlta csapattársait, és jó eséllyel megállja a helyét a Premier League-ben.

„Alig várom” – mondja az FFT-nek. Ahogy a Chelsea szurkolói is alig várják, hogy lássák őt a pályán. A Kékek új szerzeménye – ellentétben sok másik játékossal, akiket sosem látni a Bridge környékén – egyenesen az első csapatban kap helyet.

A leendő világsztár bevetésre kész.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. szeptemberi számában.)