Aki góllövésre született: Batigól legendája

Szöveg Martin Mazur

„Jorge, pontosan mit láttál ebben a gyerekben?”

Amikor Gabriel Batistutát bemutatták Marcelo Bielsának, gyanakvás lengte körül találkozójukat. Jorge Griffa, a nagyszerű játékosmegfigyelő hozta a fiatal csatárt a Newell’s Old Boyshoz. Bielsa szemében a fiú rejtély volt. Egy pufók rejtély.

„Könnyedén lövi a gólokat, Marcelo. Adj neki egy esélyt!”

Szuperhőssé válása előtt Gabriel Batistuta csak egy átlagos srácnak számított Reconquistában, a Buenos Airestől 800 kilométerre északra fekvő, főként földműveléssel foglalkozó településen. A klasszikus sikertörténetektől eltérően az ő mindennapjait nem befolyásolta földöntúli tehetsége. Fogalma sem volt arról, milyen életút küszöbén áll.

Középiskolás éveinek végén Gloria és Omar 17 éves fia azon töprengett, mihez kezdjen. Nem kívánt apja nyomdokaiba lépni, a földműves munkához és a hajnali négyes keléshez nem sok kedve volt. Szívesebben indított volna saját vállalkozást. Lehetne autószerelő, gondolta. Lenne saját műhelye, későn nyitna, szünetet tartana kedve szerint, autókat javítana. A terv jól hangzott. Vagy lehetne akár orvos is.

Feltűnően félénk volt, de minden bátorságát összeszedve rózsát hagyott Irina házának ajtaja előtt. Gyerekkori szerelme később a felesége és négy gyermekük édesanyja lett. Még annak ellenére is, hogy a rózsákat Irina szüleinek hátsó kertjéből szakította.

„Ez a fiú képes levágni valakinek a virágait?” – kérdezte a lány anyja.

A fiatal Batistuta életében egyáltalán nem volt meghatározó tényező a labdarúgás. Épp annyira szeretett labdát rúgni a haverokkal, mint horgászni vagy kosarazni. Egyáltalán nem volt a sportág szerelmese. Azokat a meccseket látta, amelyeken játszott. Ha a kedvenc csatáráról faggatták, Mario Kempest nevezte meg, de őt utoljára kilencévesen, 1978-ban láthatta futballozni. A világbajnokságon kívül szinte egyáltalán nem nézett focit a tévében. A Boca Juniorsnak szurkolt, de nem tudta elmondani a kezdő tizenegyet. Miközben a szintén 1969-es születésű Dennis Bergkamp tizenegy évesen került az Ajaxhoz, Batistuta 19 évesen, zöldfülűen csöppent az élvonalba. Története egyszerre szövevényes és szokatlan. Ma már nehéz elhinni, hogy 1988-ban valaki ilyen későn berobbanva, három év alatt szupersztárrá válhatott.

„Tulajdonképpen sosem szerettem volna labdarúgó lenni, végül mégis így alakult – mondta 2003-ban az El Gráficónak. – Gyerekként sosem álmodtam arról, hogy labdaszedő legyek nagy mérkőzéseken, vagy híres játékosok közelébe férkőzzek. Jobban belegondolva, még nézőként sem voltam egyetlen meccsen sem.”

Egy csapásra minden megváltozott, amikor az ifjúsági nemzeti válogatott Santa Fe tartományba látogatott, és felkérték a helyieket, hogy alakítsanak csapatot, amellyel kiállnak ellenük. Egy enyhén túlsúlyos csatár két góljának köszönhetően végül nyertek a helyiek.

A pálya szélén figyelő Griffa hamar rájött, hogy csiszolatlan gyémántra lelt. Milyen kincs lehet a felszín alatt? Meghívta Batistutát Rosarióba, hogy kiderítse.

Az Irinával épp csak randizni kezdő Batistuta nem szívesen hagyta el Reconquistát, végül mégis a távozás mellett döntött.

„Ha szeret, akkor holnap is szeretni fog. Akkor is, ha most elmegyek” – mondta. Abban reménykedett, hogy fizetéséből majd egyetemi tanulmányait finanszírozhatja. Argentínában sok fiatal a futball segítségével menekült el a tanulás elől. Batistuta éppen fordítva látta a dolgokat. Focizott, hogy tanulhasson.

A KIALAKULÓ TÖMEGBUNYÓBAN A 22 ÉVES BATISTUTA EGY FÉNYKÉPEZŐGÉPPEL VÉDEKEZETT

A Newell’s Old Boysban ifiként a nyolcvanas évek végén olyan lehetett, mint a húszas években művészként a Bauhaus mozgalomhoz csatlakozni. Kreativitás és fejlődés szempontjából Batistuta nem is lehetett volna jobb helyen. Ugyanakkor a fegyelem és az igények tekintetében kíméletlen körülmények uralkodtak.

Az első csapat élére történő 1990-es kinevezése előtt Marcelo Bielsa a tartalékcsapatnál alapozta meg edzői hírnevét. Játékosait 14 éves koruk óta ismerte, Batistuta viszont ismeretlen idegenként csöppent a világukba. Bár a szigorú szabályok betartásában olykor kudarcot vallott, a többi várakozásnak meg tudott felelni. A rendszeres edzés addig idegen volt számára. Heti kétszer kocogott, a haverokkal való foci előtt olykor néhány mozdulattal bemelegített, de ha esett, akkor semmiképp.

Bielsa irányítása alatt az edzés félig hadgyakorlatnak, félig tudományos kísérletnek számított. A pályát fapálcikák borították. A futballisták feladata a pálcikák eltávolítása volt, a gyakorlat arra szolgált, hogy megértsék az ellenfél helyezkedését. Használatba vettek korábban csak a rendőrség által, forgalomirányítási célból alkalmazott bójákat is. Voltak napok, amelyeket csak ablakpucolásra vagy más házimunkára szántak.

Batistuta ekkoriban az El Coloso del Parque Stadion lelátói alatti portáslakban élt, amelynek az ablakait a vendégszurkolók gyakran kövekkel vagy más tárgyakkal törték be, így a fiatal játékost éjszaka a bogarak és a hideg gyötörte. Nem éppen erre az életre vágyott, amikor útra kelt Reconquistából. Úgy érezte, nem álma megvalósításán dolgozik.

Egy hónap elteltével hazatelefonált egy utcai fülkéből.

„Apa, haza szeretnék menni, nem akarok itt lenni, ez nem nekem való” – mondta. „Lehetetlen, hogy feladd, maradj legalább egy évig” – válaszolta Omar. A kétségek közt őrlődő kamasz próbált ellenállni.

„Két pesót sem adtak volna ezért a kövér srácért” – ismerte el később Griffa. Bielsa közölte Batistutával, hogy túlsúlyos, és legalább öt kilót le kell adnia. Életében először szigorú diétára kényszerült.

„Az olyan fiúk, mint Mauricio Pochettino, akik tizennégy éves koruk óta edzenek, gond nélkül teljesítették a tréningeket – idézte fel Batistuta évekkel később. – Számomra szinte lehetetlen kihívás volt egyet is végigcsinálni. Egyszerűen nem ment. Csak az akaraterőmmel tudtam kompenzálni a hiányosságaimat.”

Miután lemondott az üdítőkről és az alfajoresről, a hagyományos argentin édességről, Batistuta fejlődése megindult, amit Bielsa azonnal fel is ismert. Egy alkalommal edzés előtt az Őrült egy teljes doboz alfajoresszel kínálta növendékét. „Edd meg mindet, ha kéred” – mondta Bielsa a többi játékos jelenlétében.

Hat hónapra volt szüksége Batistutának, hogy beilleszkedjen, de már első idényének vége előtt az első csapatba került, ahol játéklehetőséget is kapott. Gólt is szerzett, mégpedig a Libertadores-kupa elődöntőjében. Csak ekkorra hitte el, hogy megélhetését a labdarúgásra is alapozhatja.

Elhivatottsága páratlan volt, megszállottan törekedett a fejlődésre. Az idény végén a 20 éves Batistuta a River Plate-hez igazolt.

„Egy hetvenezres városból, ahol mindenki ismert mindenkit, a másfélmilliós Rosarióba, majd a tizenötmilliós Buenos Airesbe kerültem kevesebb mint egy év alatt. Reconquistában köszöntünk egymásnak az utcán. Ha ezt megtennéd Buenos Airesben, bolondnak néznének.”

Batistutát Jorge Higuaín, Gonzalo és Federico apja vette szárnyai alá. Amikor Daniel Passarella vezetőedző kitette Batistutát, a csatár teljes természetességgel, a bosszú szándéka nélkül az ősi rivális Boca Juniorshoz igazolt. Ezt manapság ugyancsak lehetetlen lenne elképzelni.

„Majdnem mindennap én vittem el egy másik csapattársunkkal együtt, aki szintén vidékről jött, és nehezen boldogult a nagyvárosban – idézi fel a Boca balhátvédje, Enrique Hrabina az FFT-nek. – Egy Peugeot 504-essel hajtottunk az edzőpályára. Különösen szerény és tiszteletteljes, de jó humorú srác volt. Az első hónapokban nem remekelt a pályán. Szinte egyáltalán nem találta a helyét.”

Eleinte a jobbszélsőknek szánt 7-es mezt viselte, bár játékában semmi sem utalt a kifinomult cselezésre, jó ritmusérzékre és pontos keresztlabdákra – mindazokra a készségekre, amelyeket e szám definiál. Egyetlen meccsén, amin gólt szerzett (a Ferro ellen), kiállították.

Ekkoriban a Boca hatalmas nyomás alatt volt, mert a klub történetének leghosszabb, bajnoki győzelem nélküli időszaka zajlott. Legutóbb 1981-ben, még Diego Maradonával szereztek bajnoki trófeát. A La Bombonerában érthető módon türelmetlenek voltak az újoncokkal is, és mindennél jobban vágytak valakire, aki a csapat talizmánjaként elbírná a 9-es mezt.

Az uruguayi Óscar Tabárezt 1991-ben nevezték ki vezetőedzőnek, és gyorsan szerződtette honfitársát, a csatár Julio Moralest.

„De Morales megsérült, így Batistuta a kilences szerepében kezdte meg a felkészülést az idényre – magyarázza Hrabina. – Sosem hagyta cserben a csapatát, egymás után lőtte a gólokat. Az ellenfelek rettegtek tőle. Manapság gyilkosnak nevezzük a hozzá hasonlókat. Lövéseinek ereje nem evilági. A legnagyobb megbecsülést mégis professzionális hozzáállása miatt nyerte el. Minden diadalát megérdemli.”

A Passarella vezette River elleni győzelemmel a Boca szurkolói megbocsátották Batistuta kezdeti bizonytalankodását. Eredményes párost alkotott Diego Latorréval, a csapat pedig felejthetetlen idény elé nézett. Batistuta hat gólt szerzett tizenkét Libertadores-kupa-találkozón, miközben legyőzték a Rivert, a Flamengót és a Corinthianst, majd jött a Colo-Colo az elődöntőben.

A hazai meccset a Boca nyerte meg 1–0- ra, de a chilei visszavágó minden idők egyik legerőszakosabb találkozójának bizonyult.

„Minden körülmény csak rontott a helyzeten – mondja Hrabina az FFT-nek. – Már a stadionig vezető buszozás is pokoli volt. Az ülések alá kellett bújnunk, mert az őrjöngő tömeg köveket zúdított ránk, betörve a jármű összes ablakát. A pályán kétszáznál is többen voltak. A labdaszedő fiúknak szakálluk volt, az ultrák fotósnak álcázták magukat, köpködtek és fenyegettek minket.”

A második félidőben a középpályás Antonio Apudót a Colo-Colo segédedzője belökte egy gödörbe a pálya szélén. Tabárez megpróbálta csitítani a kedélyeket, de hamar megbánta.

„Amikor megláttam El Maestrót, a világ leghiggadtabb emberét vérző arccal, már nem tudtam uralkodni magamon” – ismerte el Batistuta.

Durva tömegverekedés tört ki, egyes fotósok a fényképezőgéppel verték a játékosokat. Batistuta is megszerzett egy készüléket, hogy védje magát. A felvételek világszerte elterjedtek, holott még messze volt az a korszak, amelyben megosztják a képeket.

„Egységesen védekeztünk az ultrák, a rendőrök és a ránk uszított kutyák ellen – idézi fel Hrabina. – Bati, a fiatalok, az idősek és az edzők egymást védték. Argentínában hősként tekintettek ránk.”

Chilében viszont bűnözőként. A Boca játékosait a santiagói rendőrségre vitték, ahol több órán át fogva tartották. Tabárez, Hrabina, a középpályás Blas Giunta és Batistuta őrizetben maradt, végül, hogy a diplomáciai feszültséget elkerüljék, őket is kiengedték.

Hazatérésük után Batistutát behívták a válogatottba az 1991-es Copa Américára, amit történetesen Chilében rendeztek. Bár Maradonát doppingügyek miatt épp eltiltották, az argentin válogatott megnyerte a tornát, és kitermelte új hősét. A hat meccsen hat gólt szerző Batistuta méltán érdemelte ki a Batigól becenevet.

A következő tizenegy évben rengeteg góllal gazdagította nemzeti csapatát. A történelem egyetlen labdarúgójaként két világbajnokságon is mesterhármast szerzett (1994-ben az Egyesült Államokban és 1998-ban Franciaországban). Elhódította Maradonától 77 válogatott meccsen szerzett 54 góljával a legeredményesebb argentin góllövő címet. Rekordját Lionel Messi döntötte meg 2016-ban, amikor belőtte 55. gólját.

„Ha azt kérdezed, örülök-e, nos, azt kell mondanom, hogy nem – mondta azon a napon, amikor Messi túlszárnyalta őt. – Különleges megtiszteltetés volt Argentína legjobb góllövőjének lenni, főleg, ha figyelembe vesszük, milyen játékosaink vannak. Mondjuk azt, hogy a földöntúli focista után továbbra is én vagyok az első.”

„BARESI, BERGOMI, MALDINI, KOHLER ÉS TÁRSAI SZEMÉBEN BATISTUTA MEGÁLLÍTÁSA VOLT A LEGNAGYOBB DICSŐSÉG”

A Fiorentina 1991-ben már megállapodott a Bocával Diego Latorre szerződtetéséről, de Batistuta teljesítménye felborította a terveket. Bár Johan Cruyff mereven elzárkózott attól, hogy Batigól a Barcelonánál folytassa, a Fiorentina elnöke, Mario Cecchi Gori a tévében látta a csatár játékát, és rögtön beleszeretett. Latorrét további egy idény erejéig marasztalták a Bocánál, Batistutát viszont azonnal az olasz klubhoz igazolták.

„A leggyönyörűbb érzés az volt, hogy Batistutával az első pillanattól fogva megtaláltuk az összhangot annak ellenére, hogy kettőnket hívták be a válogatottba legutoljára – emlékszik Leo Rodríguez az argentin válogatott irányító középpályása, aki posztja ellenére a 20-as mezt viselte az 1991-es Copa Américán. – A kispadon kezdtem, de az első meccstől fogva megvolt az összhang. Hívhatjuk kémiának is, valójában csak gyorsan megértettem, hogyan kéri a labdát. Az egész csapat, benne Claudio Caniggia, Diego Simeone és később Fernando Redondo fantasztikus volt.”

Argentína 33 meccsen át veretlen maradt, de Batistuta így sem volt elégedett.

„Tizenegy meccsen tizenegy gólt szereztem. Aztán a tizenkettediken nem tudtam betalálni – sóhajtott. – Iszonyú dühös voltam magamra.”

Ez a mentalitás feltétlenül szükséges volt a sikerükhöz, ugyanakkor teherként is nehezedett rájuk. Visszavonulása után 16 évvel Batistuta még mindig azt hangsúlyozza, hogy jobb csatár is válhatott volna belőle. Az önkritika hajtotta őt mindig a következő lépcsőfokra, ugyanakkor ennek köszönhetően sosem tudta élvezettel átélni az eseményeket.

---

A Fiorentinában sem volt könnyű a kezdet. A brazil vezetőedző, Sebastiao Lazaroni nem kérte, hogy igazolják le Batistutát, és játéklehetőséget sem szívesen adott neki. A szakvezető kirúgása után, Luigi Radice irányítása alatt a csatár szárnyra kapott. Eleinte Francesco Baiano volt a párja, aki korábban Maradona mellett játszott a Napoliban.

„Érkezésemkor Batistuta már ott volt. Gyorsan rájöttem, hogy ő valószínűleg egy másik bolygón született – mondja a Derby egykori játékosa. – Úgy volt, hogy csatár leszek, de Batistuta mellett másodhegedűsi szerepbe kerültem. Ba-Ba lett az új becenevünk. Az volt a feladatom, hogy kiszolgáljam Batistutát. Úgy ünnepeltem minden gólpasszomat, mintha én szereztem volna a találatot. Különböző karakterek voltunk, talán ezért is alkottunk jó párost. Tudtam, hogy minden öt passzból négyet el fog lőni. Ez hasznunkra vált, mert a Fiorentinának olyan emberre volt szüksége, aki az ellenfél kapuját veszi célba ahelyett, hogy hátrafelé játszana.”

Akkoriban a Serie A-t tartották a világ legerősebb bajnokságának, ahol a világ legjobb csatárai, Marco van Basten, Roberto Baggio, Gianluca Vialli vagy Beppe Signori szerepeltek. Batistuta neve gyorsan és észrevétlenül vált a lista részévé annak ellenére, hogy világklasszis védők igyekeztek blokkolni őt.

„Ott volt Baresi, Ferri, Bergomi, Maldini, Costacurta, Kohler, Vierchowod és mindenki más, akiknek a szemében Batistuta megállítása hatalmas dicsőség volt – idézi fel Baiano. – Ő nem sokat teketóriázott. Bebizonyította, hogy harcolni jött, és nem adja át az irányítást másoknak. Szabályosan vadászott a védőkre. Leszedte őket egytől egyig.”

Lehet, hogy 89 percig labdához sem ért, de a maradék egy perc és néhány labdaérintés elég volt Batigólnak, hogy megbüntesse az ellenfelet. Egy tanulmány szerint az átlagosnál jóval magasabb szinten tudott koncentrálni. Baiano szerint Batistuta olyan vadász volt, akibe végtelen türelem szorult, mert tudja, hogy csak egy lőszere van, amivel nem hibázhat.

„Vicces belegondolni, de igaz: a védő megnyerheti az összes párharcot a meccsen, neked elég a győzelemhez, ha csak egy párharc dől el a javadra” – mondta egyszer Batistuta.

Mielőtt 1994-ben bevezették volna a győzelemért járó három pontot az olasz bajnokságban is, a csatárok átlagosan jóval kevesebbszer lőttek kapura. Sokan inkább visszahúzódtak, több labdaérintésre és játékra törekedtek. Batistuta nem így taktikázott. Úgy lapult, mint egy szellem, és tudta, hogy bármikor eljöhet az ő pillanata.

Anselmo Robbiati középpályás máig nem felejtette el a pillanatot, amikor szemtől szembe találta magát a klasszisnak számító Batistutával az öltözőben.

„Egy kis klubtól, a Monzától érkeztem – magyarázza Robbiati az FFT-nek. – Batistuta és Stefan Effenberg vezettek körbe az új helyemen. Egyetlen edzést sem hagyott ki, és mindig többletfeladatokat vállalt, hogy fejlődni tudjon. A meccseken csak a gólhelyzet lehetőségére figyelt. Sokat köszönhetünk neki, hihetetlen, mennyit tett a csapatért.”

„Ha Batistuta még aktív játékos lenne – mondja Baiano –, negyven góllal a legeredményesebb góllövő lenne minden idényben, ezt garantálhatom. Sosem felejtem el, milyen ideges volt, ha a csapata veszített a csütörtöki gyakorló mérkőzéseken. Neki az is vérre ment. Ha kikaptunk, nem bocsátotta meg.”

A közös vacsorák egy étterem különtermében voltak, Batistuta ekkor már alig tudott kilépni az ajtón anélkül, hogy a rajongók meg ne környékezték volna. A szabadságát otthon, Reconquistában töltötte, hogy ne ismerjék fel. Ugyanakkor tudta, hogy a Fiorentinánál jó helyen van, és még akkor sem távozott, amikor a csapat az 1994-es világbajnokság előtt kiesett a Serie B-be. Hiába szerzett 16 gólt, nem tudta megakadályozni a kudarcot, viszont találataival első próbálkozásra visszajuttatta klubját az élvonalba.

„Hibásnak éreztük magunkat a kiesés miatt, így tudtuk, hogy a visszajutás felelőssége is minket terhel – mondja Baiano. – Romantikus döntés volt maradni, mivel mindannyian kaptunk ajánlatokat, de imádtunk Firenzében lenni.”

A visszatérés után Batistuta az első tizenegy élvonalbeli meccs mindegyikén a kapuba talált, és megdöntötte Ezio Pascutti 32 évvel korábban felállított csúcsát.

„Emlékszem, hogy a rekorddöntés miatt milyen fontos volt neki, hogy mindig gólt érjen el – mondja Robbiati. – Elképesztően koncentrált. Tudtuk, hogy sikerülni fog neki, és így is lett. Azon a napon, amikor nem szerzett gólt, dühbe gurult. Egy olyan bajnoktípus számára, mint ő, minden helyzet csak egy új célhoz viszonyított kiindulási pont. Sosem dőlt hátra elégedetten.”

Batistuta 26 góljával abban az idényben a Serie A gólkirálya volt. De ha valaki ennyire kényszeresen ragaszkodik a győzelemhez, előbb-utóbb a teste nem bírja az iramot. Batistuta bokája 1990-ben, a Rivernél sérült meg először egy pénteki napon. Vasárnap már játszott. Nem volt hajlandó leállni. A pihenés helyett azonban a fájdalomcsillapító injekciókat választotta, miközben rendszeresen hazautazott a válogatott találkozók miatt.

ORVOST HÍVOTT, HOGY KIDERÍTSE: ELMÚLIK-E A FÁJDALOM, HA AMPUTÁLTATJA A LÁBÁT

„Egész héten nem edzett a sérülés miatt – mondja Baiani. – Aztán vasárnap a vezetőedző rákérdezett, hogy mi van vele. »Mi lenne? Játszani fogok, uram« – válaszolta.”

Baiano arra is emlékszik, hogy a csapat egyik szertárosa rendszeresen elzárta előle a labdákat, mert Batistuta még sötétedés után is a lövéseket gyakorolta.

„A Barcelona ellen a KEK 1996–97-es elődöntőjében egy egyes döntetlent értünk el a Camp Nouban – így Baiano. – Nekik Ronaldo, nekünk Batistuta volt a kulcsemberünk. És Bati természetesen betalált. Mivel megkapta a második sárgáját is, a visszavágón nem játszhatott. Kettő nullra kikaptunk. Jelenléte élet-halál kérdés volt.”

Az idők során Batistuta angolórákat vett, mert szeretett volna a Premier League-ben játszani. A Manchester United jó lehetőségnek tűnt, az igazolásra mégsem került sor. Louis van Gaal is inkább Sonny Andersont választotta a Barcelonánál.

A Fiorentina sosem volt igazán esélyes a Serie A bajnoki címére. Kilenc idény alatt szerzett 207 gólja csak a Coppa Italiára és az olasz Szuperkupára volt elég.

Utolsó, 1999–2000-es idényében a klub bejutott a BL-be, ahol egy csoportba került a Barcelonával, az Arsenallal és a svéd AIKval. Batigól az Ágyúsok elleni találkozón a Wembleyben akkora bombát eresztett el, hogy a labda már a hálóban volt, amikor David Seaman felfogta, mi történik. Hősünk a második csoportkörben az Old Trafford közönségét egy látványos, 30 méterről lőtt találattal lombozta le. Ennek ellenére a Fiorentina BL-küzdelme véget ért, és Batistuta érezte, hogy az ő pályafutása is a klubnál.

31 évesen 70 milliárd líráért (átszámítva több mint 36 millió euróért) igazolt a Romához, ami a harminc év feletti futballisták esetén világrekord volt, és csak Leonardo Bonucci 2017-es transzfere tudta felülmúlni. Fabio Capello irányítása alatt Batistutát térdfájdalmai és sérült bokája bizonytalanná tették, hogy az idény végig tud-e majd játszani. Napjai kétórás kezeléssel kezdődtek, majd edzésre ment, végül újabb két órán át gyógyították. Végis megszerezte legfőbb vágyát, a Scudettót, amihez húsz góllal járult hozzá.

Egy évvel később összeveszett Franco Sensi klubelnökkel, és az Interhez került kölcsönbe, majd Katarba távozott, és olyan gyorsan tűnt el a világtérképről, amilyen gyorsan berobbant oda. Egy ideig Ausztráliában élt, majd Reconquistában vett földeket, és életét a szójababtermesztésnek szentelte. Bokafájdalmai elviselhetetlenné váltak: egyszer arról beszélt, hogy gyötrelmei olyan mértéket öltenek, hogy képtelen felkelni az ágyból, hogy kimenjen a mosdóba elintézni a dolgát. Orvosától aziránt érdeklődött, hogy lehetséges lenne-e amputálni a lábát, hogy fájdalmai megszűnjenek. Végül egy 2019-es műtéti beavatkozással valamelyest segítettek a baján. De van még egy fontos küldetés az életében: egy gyermekeknek szánt edzőlétesítmény működtetése.

„Magamat látom minden gyerekben. Nem hiszem, hogy nagy dolgok csak Buenos Airesben vagy Európában történnek. Elkeserít, amikor azt látom, hogy a kicsik az első akadálynál feladják az álmaikat. El kell menni a város másik felébe, el kell menni a következő településre, de feladni sosem szabad. Tudom, hogy nem voltak olyan adottságaim, mint Ronaldónak vagy Andrij Sevcsenkónak, de nem szereztem náluk kevesebb gólt. Ha igazán akarsz valamit, bármin keresztülmész érte.”

Hazájában nem szerepel posztereken, a képét nem teszik pólókra. Gabriel Batistutának, a vadásznak a labdarúgás csak átlagos munka volt.

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. májusi számában.)