A százéves azeri–örmény konfliktust a pályán sem lehet feloldani

Szöveg Bodnár Zalán Fotó Ria Novosti/PuzzlePix

Kardélre hányt szurkolók a stadionban, mint Egyiptomban? Nem. Brutális utcai összecsapások, mint egy Dinamo Zagreb–Partizan meccs után? Nem. Ropogó petárdatűz, mint egy athéni rangadón? Dehogy! Itt már egymásnak sem engedik a két felet. Semleges helyszínen még csak-csak megmérkőznek egymással, de egymás földjére nem tehetik a lábukat. Sajátos területvédekezés a Kaukázusban a XXI. században.

Abban a pillanatban, amikor 2010. február 7-én Varsóban, a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolásán a lengyel társházigazdák delegáltja, a legendás Zbigniew Boniek kihúzta az ötödik kalapot jelképező urnából, majd felmutatta Örményország nevét, az UEFA korifeusai képzeletben megveregethették saját vállukat. A prevenció helyes volt, megspóroltak maguknak egy fejfájást, miután a sorsolás előtt bejelentették: ha Fortuna úgy akarná, akkor sem kerülhet egy csoportba a két békíthetetlen kaukázusi ellenség, Azerbajdzsán és Örményország. Pedig Fortuna kisasszony egy csoportba szánta őket, az A-ba, de az európai szövetség beavatkozott, tanulva az előző selejtezősorozat visszásságaiból, és Örményországot azzal a mozdulattal át is sorolta a B-jelű csoportba. Azóta is érvényben van a szabály az UEFA-nál: sem válogatottak, sem klubcsapatok esetében nem kerülhet sor örmény–azeri futballmérkőzésre, mindaddig, amíg a két ország megnyugtatóan békét nem köt egymással.

Márpedig ennek a békekötésnek egyelőre annyi az esélye, mint annak, hogy a közelgő brazíliai világbajnokság 32-es döntőjében Magyarország a nyolcaddöntőben Örményországot kiverve Azerbajdzsánnal csap majd össze a legjobb nyolc között. Az évszázados vita tárgya egy függő terület, a jórészt örmények lakta Hegyi-Karabah, amelyet a Szovjetunió születésekor, 1921-ben Sztálin nemzetiségi népbiztos követelésére Azerbajdzsánhoz csatoltak, ahol autonóm területi státust kapott.

A szovjet vezető szervek a későbbiekben (1945, 1966, 1977) elutasítottak minden olyan folyamodványt, amely az anyaországgal való egyesülésre irányult, és a több mint hat évtizeden keresztül mesterségesen elfojtott nemzeti indulat – amely bőségesen meríthetett a sok évszázados örmény–azeri ellenségeskedésből – 1988 elején elemi erővel tört felszínre. A karabahi parlament határozatban követelte újból az Örmény­országhoz való csatlakozás engedélyezését, válaszul az azeriek a Bakihoz közeli iparvárosban, Szumgajtban örmények tucatjait gyilkolták le, véres utcai tüntetések színhelye lett Baki, Kirovabád, Saumján és több más azerbajdzsáni város, és a tüntetések átterjedtek az örmény fővárosra, Jerevánra is. Örmények és azeriek tíz- és tízezrei menekültek eredeti lakóhelyükről biztonságosabbnak vélt vidékekre. A szovjet fegyveres erők egészen 1991 augusztusáig részt vettek a szemben álló felek lefegyverzésében, de aztán megindult a Szovjetunió széthullása, a felek magukra maradtak, majd kikiáltották a Hegyi-Karabah Köztársaságot, amit Azerbajdzsán nem ismert el, és megkezdődött a háború, amelyben becslések szerint 15-25 ezer ember életét oltották ki, 25 ezren sebesültek meg, több százezer ember elmenekült lakhelyéről. (A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen 2004-ben örmény kollégiumi katonatársát meggyilkoló Ramil Szafarov azeri őrnagy több családtagját is a szeme láttára ölték meg a háborúban.) 1994 májusában fegyverszünet jött létre, amelynek nyomán Azerbajdzsán gyakorlatilag elvesztette az ellenőrzést Hegyi-Karabah felett. Azóta Azerbajdzsán és Örményország között folynak a tárgyalások a konfliktus békés rendezéséről az Oroszországot, Franciaországot és az Egyesült Államokat tömörítő úgynevezett Minszki csoport közvetítésével, de mindeddig nem sikerült rendezni.

Két FÁK-kupameccs (A Független Államok Közössége Kupája, a volt szovjet tagköztársaságok regionális tornája), két utánpótlás Eb-selejtező és egy futsal-meccs – ez az összes alkalom, hogy a Szovjetuniótól való 1991-es függetlenedés óta találkozott egymással örmény és azerbajdzsáni futballcsapat.

„Érthető, hogy amióta ez a két önálló ország megszületett, barátságos meccset nem vívott egymással – mondja a FourFourTwo-nak az Azerisport.com újságírója, Imr An. – Ez az öt meccs, és semmi más. Lett volna még egy FÁK-kupameccs 2006-ban a Neftcsi Baki és a Pjunik Jereván között, de amikor az örmények megtudták, hogy azerbajdzsáni ellenfelet kaptak, kiköltöztek a szállodából, és néhány órával a nyitómeccs előtt távoztak a tornáról.”

A rendszerváltás után először 2005. január 19-én találkozott hivatalos meccsen azeri és örmény csapat. A FÁK-kupa negyeddöntőjében az azeri Neftcsi Baki futott össze az örmény kirakatcsapat Pjunik Jerevánnal, és az azeriek nyertek 2–0-ra Adamija és Rzajev góljával. Még ugyanezen év október 28-án, az U17-es Európa-bajnoki selejtezősorozatban, az Izraelben rendezett csoportkörben csapott össze a két ország korosztályos válogatottja, és a Kfar Sabában játszott meccsen ismét az azeriek voltak jobbak, 3–0-ra nyertek, de egyikük sem jutott tovább Oroszország és Izrael mellől a csoportból.

A következő délkaukázusi futballrangadóra a 2007-es U19-es Eb-selejtezők során a 7. csoportban került sor, ahol Magyarország és Ciprus volt a csoportellenfél. 2006. október 27-én került sor az Örményország–Azerbajdzsán meccsre a ciprusi Larnacán, és harmadszor is az azeriek örülhettek, 2–1-re győztek, és ezúttal a csoportból is továbbjutottak másodikként. (Magyar­ország Azerbajdzsánt Németh Krisztián három, Farkas Balázs és Filkor Attila egy-egy góljával 5–0-ra verte, Örményországot pedig 4–1-re, ellenük Németh kétszer, Mészáros Márk és Farkas Balázs egyszer-egyszer talált be.)

A három vereség után az örmény szurkolók a teremben vigasztalódhattak volna, de újabb – immár megszégyenítő – vereségbe futott bele csapatuk: a 2008-as futsal-világbajnokság selejtezősorozatában, február 28-án a csehországi Chrudimban rendezett találkozón 9–1-re nyertek az azeri teremfutballisták (igaz, több honosított brazil labdazsonglőr segítségével).

És a mindmáig utolsó meccs is azeri diadalt hozott: 2011. január 19-én Szentpéterváron a FÁK-kupa negyeddöntőjében Karlsons két góljával, valamint Levin és Kruglov egy-egy találatával 4–0-ra nyert az Inter Baki a Mika Asztarak ellen.

A várva várt nagy párharc, az igazi parázs tétmeccs azonban elmaradt 2007 szeptemberében, pedig az hozta volna igazán lázba a szurkolókat. „Mindenki futball-lázban égett, az emberek számolták vissza a napokat a nagy futballmeccs, az évtized, de talán az évszázad meccse előtt. Aztán nem lett belőle semmi, és mindenki nagyon szomorú volt” – tudatja velünk a PanArmenian.net.

Történt, hogy először sorsoltak össze európai tétmeccsre azeri és örmény csapatot, a 2008-as Eb selejtező-sorozatában mindketten az A-csoportba kerültek. Az azeriek azonban nem akarták engedélyezni, hogy az örmények betegyék a lábukat Bakiba, és közölték: az azeri hatóságok nem tudják garantálni a vendégek biztonságát. Először elhalasztotta a két egymás elleni meccset az UEFA, majd 2007. április 18-án cardiffi ülésén megvitatta az ügyet. Megnyugtató döntés nem született, ezért júliusban újabb találkozóra került sor, ahol az UEFA közölte: szeptember 8-án Bakiban, szeptember 12-én pedig Jerevánban le kell játszani a két mérkőzést. Az azeri szövetség, az AFFA és Azad Rahimov ifjúsági és sportminiszter semleges helyszínt, Ausztriát, Svájcot vagy Ukrajnát javasolta, Tigran Iszraeli, az Örmény Labdarúgó-szövetség elnöke pedig az UEFA-t kérte fel a mérkőzés biztonságos megszervezésére. De az UEFA szóvivője hangsúlyozta: a mérkőzéseket minden országnak saját államhatárain belül kell megrendeznie, és a hazai félnek kell gondoskodnia a vendégek biztonságáról. „Képtelenek vagyunk felhúzni a zászlaját, és meghallgatni a himnuszát egy olyan országnak, amely jelentős területet rabolt el tőlünk – mondta az APA hírügynökségnek Rahimov sportminiszter, Akif Nagi, az azerbajdzsáni nacionalista Karabahi Felszabadító Szervezet vezetője pedig ennél is tovább ment: „Egy dolgot határozottan állíthatok: amíg ellenségek vagyunk az örményekkel, addig úgy jöjjenek az országunkba, hogy mi ellenségként fogjuk kezelni őket.”

A Jereváni Sajtóklub elnöke, Borisz Navaszardijan azonban úgy vélte, a biztonsági problémákra fogni a dolgot csak ködösítés az azeriek részéről. „Mindkét ország hatóságainak megvan a szükséges erőforrása a biztonságos lebonyolításra. Azerbajdzsán így csak sportbéli előnyökhöz akar jutni, abban bíznak, ha nem jelenünk meg a meccsen, ők kapják meg a három pontot három nullával. Az örmény birkózókat miért engedték versenyezni Azerbajdzsánban, akkor miért nem zavarta őket a himnuszunk és a zászlónk?” Az azerbajdzsáni sportkommentátor, Elnur Agajev örmény kollégáját erősíti ebben: „Az örmény birkózók nem ellenfeleink, viszont az örmény futballcsapatból sokan játszanak külföldön. Ha legyőznek minket a pályán, vajon ki akadályozhatja meg, hogy tombolni kezdjen az erőszak a stadionban a meccs után?”

Az emberi jogi aktivista, Avaz Haszanov pedig így érvelt a meccsek megszervezése mellett: „Ha sikerülne békében megrendezni ezt a két meccset, nagyobb lépést tennénk a konfliktus rendezése felé, mint minden eddigi tárgyalással.”

De előrelépés nincs, nem teljesül sem az ő, sem a sok tízezer szurkoló kívánsága: a makacskodást lezárva, az UEFA végül törölte mindkét meccset a programból, és mindkét együttes nulla pontot kapott a két meccsért. Örményország azonnal tiltakozását fejezte ki, és vétlennek nevezte magát a meccsek elmaradása miatt, nyomatékosítva, hogy az ő csapatuk elment volna a baki mérkőzésre, de nem engedték be őket. Az UEFA azonban hajthatatlan maradt, és rövidesen megszületett az elvi állásfoglalás is arról az európai szövetségben, hogy a jövőben sem a klubcsapatok, sem a válogatottak színeiben nem találkozhat egymással örmény és azeri futballcsapat. Ezt érvényesítették is a következő sorsoláson, amint azt fentebb írtuk.

A szovjet időkben persze gyakran összecsaptak a pályán az azeriek és az örmények. A szovjet első osztályban 33 idényt töltött el az örmény Ararát Jereván, egyszer, 1973-ban a bajnoki címet is meg tudta szerezni, kétszer pedig ezüstérmes volt. Az azerbajdzsáni tagköztársaságot pedig 27 idényben képviselte a legjobbak között a Neftcsi Baki (egy bronzérmet szerzett), a Temp Baki pedig egyetlen idényben, még 1938-ban. A szovjet élvonalban a két tagköztársaság csapatai közül így aztán csak a Neftcsi és az Ararát vívhatott meg egymással (az 1938-as bajnokságban egyikük sem szerepelt, így a Temppel nem meccseltek), ők összesen 76 mérkőzést játszottak egymás ellen, 31-szer a jereváni csapat győzött, 21-szer a baki, 24-szer pedig döntetlen volt. „Akkoriban is kifejezetten utálták egymást az örmények és az azeriek, de a stadionban vagy a meccsek után sohasem volt balhé, vagy legalábbis nem értesültünk róla. Egyetlen esetről hallottam, amikor egy dühöngő szurkoló berohant a pályára, de jelentős balhé sohasem volt. Igaz, más világ volt, a szovjet rendszerben ki volt zárva, hogy egy stadionban elszabaduljon a pokol, ahhoz túlságosan is sok katona volt kinn a meccseken, akik nem féltek volna használni a fegyverüket, ha bármi zavargást észlelnek” – mondja Imr An az Azerisport.com-tól.

Közös kedvence is volt a két tábornak, a baki születésű Eduard Markarov, aki 1961 és 1970 között 251 meccsen 88 gólt szerzett a Neftcsi Baki színeiben, majd átment az Ararát Jerevánhoz, ahol máig a klub ikonikus alakja, miután vezéregyénisége volt az 1973-ban szovjet bajnoki címet nyerő csapatnak. 1975-ös visszavonulása után csak örmény csapatoknál edzősködik, volt örmény szövetségi kapitány is, és azeri származása ellenére ma is Örményországban él, tavaly még a Mika Jereván edzője volt, és az egyetlen azeri az örmény futballéletben. Senki más, egyetlen azeri játékos sem futballozik vagy edzősködik ugyanis az örmény ligában, mint ahogy igaz ez fordítva is.

Az örökifjú Markarov 70 évesen is gyakran játszik öregfiúk-meccseken, és sokszor kérdezik tőle, mint hiteles, mindkét fél által tisztelt személyiségtől: mikor lesz ismét futballmeccs, igazi tétre menő rangadó Örményország és Azerbajdzsán között?

„Sokan keresik a békét a két nép között, sokan szeretnék, hogy legyenek örmény–azeri futballmeccsek, de sajnos nem elegen. A többség inkább a háborúban hisz, pedig sokan vagyunk, akik nem akarják összekeverni a politikát és a sportot” – mondja Imr An.

Érdekes, Michel Platini UEFA-elnök pont ugyanezzel érvelt, hogy nem szabad összekeverni a politikát és a sportot – amikor bejelentette, hogy határozatlan ideig nem lesz futballmeccs örmény és azeri csapatok között.

Legalábbis amíg egy újabb Noé bárkája meg nem feneklik az Ararát hegycsúcsán, és a galamb körbe nem hordja a béke szent olajágát a környéken.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. áprilisi lapszámában.)