Az Aston Villa rekordigazolása 191 centiméter magas, 95 kiló, testzsírszázaléka mindössze 6.9. Most azonban nincs mitől félnünk: a jól megtermett figura vendégül látott bennünket birminghami otthonában, és kiderült, hogy a világon az egyik legjobb kedvű labdarúgó. Wesley Moraes ajtót nyit, és rögtön nevetésben tör ki.
Azóta ilyen boldog, hogy az Aston Villa 22 millió fontot fizetett ki, hogy megszerezze a belga Club Bruges-től. Tizenkét új igazolás érkezett a csapatba, miután az májusban megnyerte a rájátszás döntőjét, de senkihez sem fűztek annyi reményt, mint Moraeshez, az egyedüli csatárhoz.
Még csak most töltötte be a 23. születésnapját, de már sok mindenen túl van. Halk szavú természete mögött kemény élettörténet húzódik: kilencéves volt, amikor elveszítette az édesapját, aki agyvérzésben halt meg. Ő maga 14 évesen lett apa, és két éven belül már útban volt a következő gyerek is. Az apaság új felelősséget jelentett, a labdarúgás pedig még csak távoli álomnak számított. Hogy megoldja nehéz helyzetét, csavargyárban dolgozott.
Jó kedélye valószínűleg annak köszönhető, hogy látszólag leküzdhetetlen akadályokat sikerült átugrania. Már egy jó ideje otthagyta a gyártósort, de nem felejtette el azokat az időket. A táskájában a mai napig ott van a munkakönyve, az a kis kártya, amelyet Brazíliában a 16 éven felüli munkások kapnak. „Így könnyebb felidéznem, milyen volt az élet akkoriban” – mondja arról a nem mindennapi útról, amelyen keresztül eljutott a célig.
„Amikor beköltöztem ebbe a lakásba, elég sokat nézegettem a Villa Parkot – mondja, és mosolyogva mutat egy távcsövet a hálószobájában. – Elképzeltem, milyen lehet a hangulat a tömött stadionban. És amikor eljött az első mérkőzés… hűha! A szurkolók kilencvenöt percen át nem hagyták abba az éneklést. Lenyűgöző volt.”
A szegénység, a börtönben lévő családtagok és a balnál három centiméterrel rövidebb jobb lába sem gátolta meg semmiben. Ahogyan néhány sikertelen tárgyalás sem Brazíliában, Franciaországban vagy az Atlético Madridnál. Útja a havas Szlovákián, az álmos Bruges-ön keresztül vezetett oda, ahová mindig is vágyott. Boldogan beszél figyelemreméltó életéről, amelynek Vilmos herceg is része már.
„AMIKOR ELŐSZÖR LÁTTAM MESSIT, AZT HITTEM, SZÁMÍTÓGÉPES JÁTÉKBAN VAGYOK”
Mi volt az eddigi legszebb élményed a Villánál?
Az első gólom. Nagyon szépre sikerült, az Everton ellen lőttem. Nagyon boldog voltam, hogy van egy gólom a Premier League-ben. A mérkőzés után egy olasz étteremben vacsoráztam a barátnőmmel és az ügynökömmel, utóbbi így fizetett ki egy elveszített fogadást. Mondtam neki, hogy gólt fogok szerezni, és pontosan így is lett. Elfutottam az Everton védelme mögött, és Jota kiszolgált egy remek labdával. Nyertem egy vacsorát!
Mindig is az volt az álmod, hogy kipróbáld magad a Premier League-ben?
Igen. Kilencéves koromig az apámmal néztem, aztán meghalt, utána a testvéreimmel néztem tovább. Figyelemmel kísértem Didier Drogba munkásságát, és az volt a vágyam, hogy abban az országban focizzak, amelyikben ő. John Terry (Dean Smith segédje – a szerk.) néha mutat róla videókat, és azt állítja, hasonló a stílusunk. Szeretném megismételni, amit elért, vagy akár túl is szárnyalni.
Milyen a munka Terryvel?
Amikor a Villa játékosa lettem, azt mondta, ha csak a felét elérem annak, amit Drogba vagy Diego Costa, máris csodálatra méltó játékos leszek. Örültem ennek. Néha kérdezgetem, hiszen mégiscsak ő volt a Premier League legjobb középhátvédje, és van mit tanulnom tőle. Az első gólomat neki köszönhetem, mert szólt, hogy az Everton védelme lassú, és előnyt meríthetek abból, ha Jotához kerül a labda.
Hogy megy az angol? Érted már, amit Dean Smith mond?
Belgiumban két éven át vettem leckéket. Angliában heti egyszer járok órára, és nem bukhatok meg a vízumhoz kapcsolódó vizsgán! Mindent értek, az edző utasításait, a segédeit és a társaimat is. Nagyon jó a viszonyom a főnökkel, belelát a játékosai fejébe. Nagyon sokat beszélget velünk, és ez jó.
Mik a személyes céljaid az első Premier League- idényedben?
Fő célom, hogy az Aston Villa bent maradjonaz élvonalban. Épp most jutott fel, életbevágóan fontos, hogy megvesse a lábát. Ha lőhetnék tíz, tizenöt, húsz gólt, még jobb lenne minden, de nem tűzök ki magam elé ilyen célokat.
Nem messze laksz egy csatornától. Nem olyan, mintha Bruges-ben lennél?
Teljesen más! Birminghamben nagyon sok mindennel elfoglalhatom magam, Bruges nem ilyen, sokkal kisebb. Történelmi város, van egy központja, ennyi.
Jártál már a The Bullringben? Ott biztosan felismernének…
Igen, néhányszor. Ruhákat vettem, ettünk valamit. A szurkolók udvariasak, megkérnek, hogy készítsünk fényképet közösen, de semmi sem annyira őrült, mint Brazíliában a sztárokkal. A Villa legdrágább szerzeményeként jöttem a városba, úgyhogy már az érkezésemkor ismert mindenki, de miután elértem néhány gólt, megnőtt az igény a fényképekre.
Megnézted már a Birmingham bandája című filmet?
Hogy őszinte legyek, szinte semmit sem tudok róla. Csak azt, hogy egyáltalán van ilyen, mert a klub Instagram-oldalán megjelent egy fénykép ezzel a címmel. Jack Grealish, John McGinn és én voltunk rajta. Most már muszáj lesz megnéznem.
Milyen érzés, hogy egy olyan csapatban játszol, amelyiknek Vilmos herceg is drukkol?
Az elején nem is tudtam erről. Csak a Norwich elleni találkozó után derült ki. Jó érzés, hogy egy herceg lelkesen örül a góljaimnak, de még nem találkoztunk személyesen. Amikor először láttam, hogy ünnepel, azt gondoltam, ez csak valami vicc, de nagyon boldog voltam. Nem vagyok benne biztos, hogy a családom is látta odahaza, de a gyerekeimnek biztosan megmutatom majd a felvételt, ha kicsit nagyobbak lesznek. Remélem, továbbra is kijár majd a meccseinkre, és sikerül örömet szereznem neki.
Vegyük át a futballpályafutásod eddigi állomásait! Nem akármilyen történet.
Hatévesen kezdtem el futsalozni Juiz de Florában. Tizennégy éves koromig játszottam ott, majd dolgozni kezdtem, amikor apa lettem. Nem volt más választásom. Melóztam, fociztam és tanultam. Néha kihagytam egy-egy edzést a munka miatt. Tizenhat éves voltam, amikor az egyik ügynököm próbajátékra vitt Itabunába, Bahia államba. Három hónapot töltöttem ott, profi labdarúgó lettem. Ezt követően az Atlético Madridba kerültem, utána másfél évet töltöttem Szlovákiában. Ezt követően igazolt le a Club Bruges. Három és fél évet szerepeltem ott, most pedig itt vagyok a Villánál. Megnézett az Atlético Mineiro, a Cruzeiro, a Gremio és a Resende, és mindegyik elutasított, de mindig is az volt a nagy álmom, hogy futballista legyek, ezért nem adtam fel. Bíztam benne, hogy egy nap összejöhet.
Hogyan változtatta meg az életed, hogy fiatalon apa lettél?
Amikor tizennégy éves voltam, és a barátnőm közölte, hogy gyereket vár, sokkot kaptam. Hamar fel kellett nőnöm, de nem adhattam fel az álmom, hogy labdarúgó legyek, mert így akartam nekik jobb életet biztosítani.
Milyen volt a gyerekkorod?
A családom nagyon megküzdött a pénzért. Apám nyugdíjas volt, anyám pedig takarítónő. Egyszobás lakásban laktunk, mindnyájan ugyanabban a szobában aludtunk: a szüleim, a két fiú- és a két lánytestvérem, illetve az unokaöcsém. Rajtam kívül hét ember. Őrületes volt. Jó, hogy elértem, amit akarok, el sem tudom mondani, milyen érzés. A családom büszke rám. Amint aláírtam az első szerződésem, mondtam is anyámnak, hogy többet nem lesz semmi gond. Minden fizetésemet hazaküldtem neki. Még az étkezés is nehezünkre esett, általában nem jutott hús, a leggyakrabban rizst és babot ettünk, majd mentünk lefeküdni.
Mi volt a legnagyobb kihívás abban, hogy futballista legyél?
Nagyon sokszor előfordult, hogy arra se volt pénzem, hogy buszjegyet vegyek az edzésre. Nem volt táskám, amiben vihettem volna a cuccaimat, mindent úgy kellett kölcsönkérni. Nehéz volt, de most hálát adok az Istennek mindezért. Az élet nyertese vagyok, és mindent odaadok a családomnak, mert emlékszem, milyen nehéz idők állnak mögöttünk.
Alakulhattak volna rosszul is a dolgok?
Ha véletlenül börtönben végzem, biztos, hogy minden sokkal rosszabb lett volna. Voltak barátaim, akik drogosok lettek. Mellettem viszont mindig ott állt az anyukám, és folyton arra biztatott, hogy ne hagyjam abba a focit. Kiskoromban is láttam már, mennyit küzd a családom, de akkor még nem sokat tehettem. Ilyen körülmények között nagyon könnyű helytelen döntéseket hozni, de nem akartam rosszat magamnak és a családomnak.
Nagyon nehéz volt, amikor elveszítetted az édesapádat?
Kilencéves voltam, testvéreim tinédzserek. Édesanyám kulcsszerepet játszott abban az időszakban, mert előtte mindenhova apámmal mentem, össze voltunk nőve. Az egész család összezárt.
Édesapád is futballozott? Tanított egy kicsit?
Ügyesen játszott, de nem volt profi. Az egész család azt mondja, hogy kiváló volt, a futsaledzőm pedig azt hajtogatta, ha csak harmadannyira jól futballoznék, mint ő, profi válhatna belőlem. Klasszikus tízes játékos volt a maga idejében.
Te pedig támadó középpályásként kezdtél.
Igen. Hallottam a rengeteg történetet az apámról, főleg a testvéreim mesélték őket, és ő lett a legnagyobb inspiráció az életemben. El tudnátok képzelni tízesként ezzel a termettel? Tizenöt éves koromig középpályás voltam, de rengeteg gólt szereztem. Elöl játszani még jobb. Egy középpályásnak túl sokat kell rohannia.
Milyen volt a csavargyárban?
Kézi munkát végző csoportba kerültem, mindenkinek megvolt a maga feladata: mértünk, csomagoltunk, bármi. Eleinte úgy éreztem, hogy elúsztak a futballista álmaim, úgyhogy melóztam, iskolába jártam, de mindennap fociztam is. Kemény volt. Az anyukám végig mellettem állt. Arra sosem kényszerített, hogy dolgozzam, de amikor apa lettem, muszáj volt. Elég feszült voltam a gyárban, de a gyerekeim miatt csinálnom kellett, és az édesanyámat is segítettem. Nem sok játékos ment át azon, amin én. Korán reggel keltem, robotoltam egy gyárban, csavarokat mértem és csomagoltam minimálbérért (a mai árfolyamon nagyjából 40 ezer forintért – a szerk.). Reggel dolgoztam, délután edzettem, este iskolába jártam. Általában éjfélre értem haza. Borzalmasan nehéz volt.
A testedet tetoválások borítják. Van olyan, amelyik a családnak szól?
Az apám nevét tetováltattam a nyakamra, ez a legfontosabb számomra. A fiam neve is ott van a lábszáramon, a lányomé pedig a karomon. Úgyszintén az unokaöcsém neve, ő öt évvel ezelőtt meghalt a drogok miatt. Neki ezt írtam oda: „Gustavo – Álmodj, sose add fel! Legyen hited, mert nem könnyű, és sosem lesz az.” Borzalmas volt. Akkor már Trencsénben játszottam, és nem tudtam hazamenni a temetésére.
Jelen pillanatban hány családtagot tartasz el?
Az egész családot, összesen kilenc embert. Egy másik unokaöcsém épp börtönben van, mert droggal kereskedett. Neki is mindent én állok. Van egy fia, annak én vagyok a keresztapja, úgyhogy érte is felelősséggel tartozom. Én vagyok az egyetlen, akinek van pénze, úgyhogy segítek mindenkinek. Ha megtehetem, miért ne?
Tartod a kapcsolatot a Brazíliában élő gyerekeiddel?
Folyamatos kapcsolatban vagyunk. Maria Eduarda hatéves, a fiamat pedig Ian Riquelmének hívják, ő hétéves. Együtt töltjük az időt, amikor otthon vagyok. Tudják, azért dolgozom távol, hogy szebb jövőjük lehessen.
Hogyan kerültél az Atlético Madridba?
Az ügynököm ismert valakit a klubnál. Nem annyira próbajátékról volt szó, de hosszabb időn át vizsgálni akartak. Két hét után betettek az U19-es csapatba. Akárhányszor a felnőttekkel edzettünk, folyamatosan Diego Simeonét bámultam. Rengetegszer láttam üvöltözni a tévében, most meg ott állt mellettem. Ugyanolyan a tréningeken is, nem képes csendben maradni. Ekkor kóstoltam bele az európai labdarúgásba. Éreztem, hogy szeretnék tovább is maradni, és végleg kilépni a szegénységből. Mivel még nem voltam nagykorú, csak korlátozott ideig maradhattam Spanyolországban. Ezt követően Szlovákiában folytattam.
Milyen volt Szlovákia?
Mielőtt odakerültem volna, még sohasem láttam havat. Decemberben érkeztem, még normális ruhám sem volt, majd’ megfagytam. Az első az volt, hogy vettem egy kabátot. Hóban futballoztunk, ami izgalmas tapasztalat volt, csak éppen lefagyott a lábujjam. Lassan megszoktam, de gyakran előfordult, hogy mínusz tíz volt odakint.
Ezt követte a Club Bruges 2016-ban. Mi a legszebb emléked onnan?
Az, hogy az anyukám életemben először eljött egy meccsemre. Azt hiszem, a Gent ellen játszottunk. Kettő egyre nyertünk, és én is gólt szereztem. Elsírta magát, a mérkőzés után pedig elmentünk vacsorázni. Alig győzött hálálkodni, hogy meghívtam. Mondtam neki, hogy ez még csak a kezdet.
Begyűjtöttél néhány piros lapot is. Lehet, hogy kicsit le kellett nyugodnod?
Hármat kaptam. Nagyon fiatal voltam még, nem volt meg az a mentalitásom, ami manapság. A védők gyakran keménykedtek velem. Széttártam a karom, hogy védjem a labdát, de könyökkel fejbe vágtam őket. Az első után azt mondták a klubomnál, hogy még fiatal vagyok, tanulnom kell belőle. A második után az edzőm elhívott egy kis beszélgetésre. Aztán megkaptam a harmadikat is, és mellé egy utolsó intést. Még pszichológushoz is elküldtek, mert úgy vélték, indulatos vagyok, és előírták, hogy viseljek szalagot a karomon, ami figyelmeztet, ha fel akarnám emelni a karom. Egy mérkőzést játszottam így végig, de nem sokat segített, viszont amúgy is lenyugodtam, és ma már tudom, hogyan kell viselkednem ilyen szituációban.
Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy az Aston Villa érdeklődik irántad?
Otthon voltam Brazíliában, éppen sütögettünk a családdal, amikor az ügynököm felhívott. Elmondta, hogy érdeklődik a csapat, én meg azonnal azt feleltem, hogy menni akarok, minden vágyam, hogy kipróbáljam magam a Premier League-ben. Azt is tudtam, hogy John Terry a segédedző. Ott volt körülöttem az egész család, azonnal elmondtam nekik. Anyám is azt javasolta, hogy menjek.
„NEM SOK JÁTÉKOS MENT ÁT AZON, AMIN ÉN. KORÁN REGGEL KELTEM, CSAVAROKAT MÉRTEM ÉS CSOMAGOLTAM MINIMÁLBÉRÉRT”
És milyen volt, amikor először hívtak meg a brazil válogatottba novemberben?
Otthon voltam a barátnőmmel, amikor a Villa középpályása, Douglas felhívott, és azt mondta, hogy a brazil szövetségtől érdeklődtek a telefonszámom iránt. Utána kaptam egy sms-t a válogatott egyik munkatársától, hogy Tite keresni fog, mert David Neres sérült. Megkérdezte, minden rendben van-e az útlevelemmel. Fél óra múlva már küldték is az információkat a járatomról. Majd kiugrottam a bőrömből, és el is sírtam magam. Ez volt a gyerekkori álmom. Azonnal telefonáltam az anyukámnak.
Hogyan reagált?
Szintén elsírta magát. Annyira beleélte magát, hogy a testvéreimnek kellett megnyugtatniuk. Amikor nyilvánossá vált a tény, ismét beszéltünk, és ekkor már nyugodtabb volt.
Milyennek láttad a válogatottat?
Szenzációsnak! Csapattársaim a legmagasabb szinten játszanak. Casemiro például háromszoros BL-győztes. Fantasztikus lehetőséget kaptam, hogy velük legyek, és tanuljak tőlük. A környezet rendkívül barátságos, és mindenki segít a másiknak.
Argentína ellen léptél pályára, és szembe találtad magad Lionel Messivel. Milyen volt?
Amikor először láttam, azt hittem, számítógépes játékban vagyok. Amikor beálltam, egy szögletnél, egyszer csak azt vettem észre, hogy ott áll mellettem a tizenhatoson belül. Azt kérdezgettem magamtól, ez vajon tényleg igaz-e. Nem könnyű elhinni az ilyet. Ott állt az első mérkőzésemen az egyik legnagyobb rangadón. Célom, hogy máskor is hívjanak, és sikerüljön gólt szereznem.
Mi lett a mezeddel?
Megtartottam, és autogramot kértem az összes csapattársamtól. Bekereteztetem, és hazaküldöm az anyukámnak.
Miért rövidebb a jobb lábad, mint a bal?
Születésemtől fogva így van. Az Aston Villa orvosa megállapította, az egyik lábszáram rövidebb, mint a másik. Ha még így is jönnek a gólok, mi lenne, ha ugyanolyan hosszú lenne mindkettő? Semmit nem érzek az egészből, nem is foglalkoztatott soha, de sokan megjegyezték már, hogy bicegek, amikor járok. Nem zavar, főleg, hogy Garrinchához hasonlítottak. Az pedig nem semmi! Ő már megírta a maga gyönyörű történetét, most én is igyekszem felépíteni az enyémet.
BRAZILOK ANGLIÁBAN. Moraes nem az első brazil, aki a Premier League-ben próbálkozik. Nem mindenkit kísért el a szamba.
JÚLIO BAPTISTA. A Real Madridot hagyta ott az Arsenalért 2006-ban, de sokkal keményebb lett az élete Premier League-ben. Huszonnégy bajnokin mindössze három gólt szerzett. Ennek ellenére Londonban sosem felejtik majd el a Liverpool ellen a Ligakupában szerzett négy gólját.
AFONSO ALVES. A Middlesbrough rekordigazolása lett 13 millió fontért 2008 januárjában. Kétszer betalált a Manchester United ellen, háromszor pedig a City hálójába egy 8–1-es találkozó alkalmával, viszont mindössze hatot lőtt a 2008–09-es idényben, amikor a Boro kiesett.
JO. A City rekordigazolása nem felelt meg a várakozásoknak. A CSZKA Moszkvában még 44 gólt szerzett 77 meccsen, Angliában már csak hét gól jött össze. Kölcsönbe került az Evertonba, de David Moyes felfüggesztette, miután engedély nélkül távozott.
ROBERTO FIRMINO. Ő volt a Bundesligából legdrágábban távozó játékos, amikor a Liverpool 22 millió fontot fizetett ki érte a Hoffenheimnek 2015-ben. Az elején nem ment túl ragyogóan neki az Anfielden, de mostanra parádézik a Vörösök lenyűgöző csatárhármasában.
GABRIEL JESUS. A csatár nagyon jó vételnek tűnt 27 millió fontért, és ő volt a brazil labdarúgás legnagyobb értéke, amikor a City szerződtette 2016-ban. Kölcsönben maradt a Palmeirasban 2017 januárjáig, és a csapat 1994 után először bajnok lett. Ezt követően érkezett Angliába.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. februári számában.)
