A megállíthatatlan gólszerző: Ronaldónál nem volt jobb

Szöveg Varró Krisztián Fotó FFT, Getty Images

Ma már végeláthatatlanul ömlenek ránk a különböző futballstatisztikák, még az is szinte átláthatatlan, ami kizárólag a játék sava-borsának számító gólokra vonatkozik. Sokszor úgy tűnik, mintha csak valaminek az igazolására, erősítésére szolgálnának a különböző rendű-rangú ligákban, sorozatokban, kupákban, tornákon jegyzett gólok, miközben ezek nagy részének a valódi szakmai értéke igencsak megkérdőjelezhető. Miközben persze valamilyen szinten minden gól fontos és jelentőségteljes, a nagyvilág mindennapi gólterméséből mégiscsak kiemelkedik a jelentős válogatott eseményeken – a világbajnokságokon, a földrészi viadalokon, sőt kis engedménnyel az olimpiák futballtornáin (a Nemzetek Ligáját engedelmükkel még nem számítjuk ide) – jegyzett találatok.

E tekintetben – noha vb-n 2006, címeres mezben 2011 óta nem lépett pályára – máig nincs eredményesebb labdarúgó a „Fenoménnál”, vagyis a brazil Ronaldo Luís Nazário de Limánál: 19 vb-meccsén 15, hat olimpiai találkozóján öt, 13 Copa América-meccsén 10, hat Konföderációs Kupa-meccsén négy gólt szerzett, így összesen 34-szer talált be nagy tornákon.

Önmaga hatékonyságában sohasem kételkedett a brazil csatárzseni: az 1998-as franciaországi világbajnokság előtt például az akkor 22 éves Ronaldo szerényen azt jósolta a brazil–skót nyitómérkőzésre készülve, hogy meg fogja dönteni Just Fontaine akkor már negyvenéves vb-gólrekordját. Vagyis meccsenként legalább két gólt szerez a tornán, hiszen a maximális hét mérkőzésen csak így érhet el 13-nál több gólt. Ez végül nem sikerült neki, és a brazilok fájóan simán elbuktak a házigazdák elleni döntőben (0–3). Ráadásul ott volt az a megmagyarázhatatlan egészségügyi probléma (roham) a francia–brazil finálé előtt, ami soha meg nem válaszolható kérdéseket vet fel. Mi lett volna, ha Ronaldo teljesen egészséges?

A „Fenomén” a csoportban önmagához képest gyengének mondható 3/1-es meccs/gól mérlegéhez csak egy erősnek, de ellenállhatatlannak nem mondható 4/3-as mutatót tett hozzá az egyenes kieséses szakaszban. Négy évvel később sokkal kisebb célt támasztott maga elé, tulajdonképpen az is csoda, hogy egyáltalán éppen egészséges volt (összesen több mint két évet hagyott ki), ennek ellenére olyan gólszámmal lett gólkirály (8), amit Fontaine 1958-as produkciója óta csak a nyugatnémet Gerd Müller tudott elérni 1970-ben, a tíz mexikói góljával.

Volt viszont, amikor a futballtörténelemben senkinek a neve mellett nem állt annyi vbgól, mint az övé mellett. A bárgyú vigyor mögött igazi fenevad bújt meg, talán ő az utolsó komplett és klasszikus 9-es. A született középcsatár.

A világbajnoki gólcsúcsot végül 2006-ban, a Ghána elleni nyolcaddöntőben érte el, amikor nemcsak Richard Kingston kapust, hanem Gerd Müller 14 vb-gólját is maga mögött hagyta, addig azonban olyan mennyiségben termelt olimpián, az ő pályája kezdetétől életre hívott Konföderációs Kupán, de főképpen azon a két Copa Americán, ahol ő számított az első számú brazil centernek, hogy az a könnyed testcsel már csak hab volt a tortán. Bár Miroslav Klose 2014-ben két gólt hozzá tudott tenni az addigi 14-hez, így megelőzte Ronaldót, és hogy ez még fájóbb legyen, épp Ronaldo hazájában, a másodikat pedig éppen a 7–1-es elődöntőben, ő a világ- és Európa-bajnokságokon kívül más versengésen soha nem mérethette meg magát. Ronaldót 2002-ben, Klosét 2006-ban koronázták vb-gólkirállyá.

UTOLSÓ VÁLOGATOTT FELLÉPÉSE IDEJÉN FIATALABB VOLT, MINT MA C. RONALDO VAGY MESSI

Ronaldóval kapcsolatban azonban nem felejthetünk el bizonyos tényeket. Utolsó válogatott fellépése idején, 2006-ban még mindig jóval fiatalabb volt, mint most Cristiano Ronaldo vagy akár Lionel Messi. Ekkor az olaszok vb-címével Európa éppen csak kiegyenlítette az Európa–Dél-Amerika párharcot, ami a vb-győzelmeket illeti: akkor kilenc-kilenc volt a két kontinens között az állás. Azóta három újabb vb-re került sor, és Európa éppen hárommal húzott el az aranyakat számítva.

Spanyolország nyerte meg az első afrikai rendezésű tornát, a németek tudták elsőként Dél-Amerikában elhódítani a trófeát, végezetül pedig a franciák szerezték meg a második csillagukat Oroszországban. Talán nem is véletlen, hogy éppen a galaktikus Ronaldo 2011-es búcsújával fordult így a világ(bajnokságok) alakulása. Addig nyolc évtizeden keresztül szinte felváltva nyertek a két földrészről, sohasem vezetett egyik sem egynél többel a másik előtt.

Lionel Messi lett az első olyan futballista, aki tizen-, huszon- és harmincévesként is szerzett gólt világbajnokságon (Pelé már nem lépett pályára 1974-ben, ezért 29 éves korában befejezte vb-szereplését), de talán csak azért, mert Ronaldo 1994-ben még nem kapott esélyt Carlos Alberto Parreirától. A brazil szövetségi kapitány az olaszok elleni vb-döntő hosszabbításában nem őt, a 18 éves újoncot, hanem az addig szintén jegelt Violát küldte be, aki közel is járt ahhoz, hogy eldöntse azt a finálét. Ki tudja, Ronaldónak sikerült volna-e túljárnia Gianluca Pagliuca eszén.

Carlos Alberto, a minden idők talán legjobb vb-csapatának számító 1970-es brazil válogatott csapatkapitánya a FourFourTwo 2011. júliusi számában minden idők legjobb tizenegyének csatársorába Romáriót és Ronaldót is jelölte. Ronaldóról azt mondta, hogy ő volt a brazilok valaha volt legjobb középcsatára. Talán adhatunk a szavára…

Ronaldo nemcsak egymaga, de a Romárióval alkotott csatárkettős tagjaként is felülmúlhatatlant alkotott a nagy tornákon. Pedig a „Ro & Ro” szinte csak 1997-ben lépett fel együtt brazil válogatottban, mégis az az érzésünk, mintha egy teljes korszakot határoztak volna meg. Az abban az évben Copa Américát és Konföderációs Kupát is nyerő selecaót minden idők legjobb csapatai között emlegetik.

Kettejük közös statisztikája (20 mérkőzés, 36 gól, azaz 1.8 gól meccsenként) jobb, mint a Pelé, Jairzinho, Tostao hármasé. Pelé és Tostao (1966–71): 26 mérkőzés/35 gól/1.35 gól meccsenként. Jairzinho és Tostao (1966–72): 40/50/1.25. Pelé és Jairzinho (1964–70): 38/43/1.13. De még a világ legtöbb gólját jegyző iráni csatárpárosnak, az Ali Daei, Karem Bagheri duónak sincs ilyen statisztikája, pedig ők Srí Lanka és Guam ellen javíthatták az adatokat, nem az angolokkal vagy az olaszokkal szemben. Ők ketten 1993 és 2001 között összesen 69-szer léptek fel együtt Irán válogatottjában, és 101 gólt szereztek (1.46-os meccsenkénti átlag).

Ha pedig nem csak a nagy tornákat számolnánk, akkor valójában egyetlen olyan csatárpáros van, amelyet Ronaldóék sem szárnyalhattak túl: ezt az Aranycsapat két összekötője, Puskás Ferenc és Kocsis Sándor alkotta. Ők ketten ugyanis 1948 és 1956 között összesen 63 válogatott mérkőzésen léptek fel együtt, és ezeken 132 gólt értek el – ami hihetetlen, 2.1-es gólátlag…

De ez már egy másik értekezés témája lesz.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. októberi lapszámában.)

Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!