Jaj, az a szöglet!
Az MTK a Kupagyőztesek Európa-kupájában kiejtette a Szlavia Szófiát, a Motor Zwickaut, a Fenerbahcét és a Celticet. Utóbbi csapat ellen a döntőbe jutás már-már reménytelennek tetszett az első mérkőzésen elszenvedett 3:0-s vereség után, ám a visszavágón a kék-fehérek 4:0-ra nyertek. A brüsszeli fináléban a Sporting elleni 3:3 után két nappal később Antwerpenben úgy győztek a portugálok, hogy Joao Morais szögletből egyből a hálóba talált.
KEK-döntő
1964. május 13.
SPORTING LISBOA–MTK3:3 (1:1, 3:3, 3:3)
Brüsszel, Heysel-stadion, 3208 néző
V: Van Nuffel (belga)
SPORTING: Carvalho – Gomes, Alexandre Baptista, José Carlos – Morais, Mendes – Osvaldo, Mascarenhas, Figueiredo, Géo Carvalho, Bé Bocareli
MTK: Kovalik – Keszei, Danszky, Jenei – Nagy, Kovács III – Sándor, Vasas, Bödör, Kuti, Halápi
G: Mascarenhas (40. p.), Figueiredo (48., 81.), illetve Sándor (19., 72.), Kuti (70.)
Megismételt mérkőzés, 1964. május 15.
SPORTING LISBOA–MTK1:0 (1:0)
Antwerpen, Bosuil-stadion, 13 924 néző
V: Versyp (belga)
SPORTING: Carvalho – Gomes, Alexandre Baptista, José Carlos – Perides, Mendes – Osvaldo, Mascarenhas, Figueiredo, Géo Carvalho, Morais
MTK: Kovalik – Keszei, Danszky, Jenei – Nagy, Kovács III – Sándor, Vasas, Bödör, Kuti, Halápi
G: Morais (20.)
Az MTK kerete: Bánkuti László, Bodor László, Danszky József, Dinnyés Illés, Halápi István, Jenei István, Keszei György, Kovács III Ferenc, Kovalik Ferenc, Kuti István, Laczkó Mihály, Nagy István, Sándor Károly, Szimcsák I István, Takács László, Török József, Vasas Mihály. Vezetőedző: Kovács Imre, Volentik Béla
Egy meccs, egy gól
A leghíresebb hazai egyesület, a Ferencváros a Vásárvárosok-kupájában (az UEFA-kupa és az Európa-liga elődje) a Brno, a Wiener Sportclub (három mérkőzés volt, még nem számított az idegenben elért több gól), a Roma, az Atlético Bilbao (szintén három meccs) kiverése után a Manchester United ellen készülhetett. Az idegenbeli 3:2-es vereséget követően az FTC itthon 1:0-ra nyert. Következhetett a harmadik találkozó, Budapesten. A zöld-fehérek Karába János máig emlegetett fantasztikusan nagy góljával vezettek a félidőben. A 2:1-es magyar siker döntőt jelentett a Juventus ellen.
A finálé szintén kétmeccses lett volna, de mivel a Fradinak le volt kötve egy sok pénzt hozó amerikai túra, s az olaszok nem akartak halasztani, a magyar csapat belement abba, hogy egy találkozó döntsön, idegenben. Az izgalmas összecsapás 74. percében Novák Dezső harmincméteres passzát Fenyvesi Máté fejjel juttatta a kapuba, így a Ferencváros a magyar labdarúgás történetének első – és máig egyetlen – európai kupagyőztese lett.
VVK-döntő
1965. június 23.
JUVENTUS–FERENCVÁROS 0:1 (0:0)
Torino, Stadio Comunale, 40 ezer néző
V: Dienst (svájci)
JUVENTUS: Anzolin – Gori, Castano, Sarti, Bercellino, Castano – Leoncini, Stacchini – Del Sol, Combin, Mazzia, Menichelli
FERENCVÁROS: Géczi – Novák, Horváth, Mátrai – Juhász, Orosz – Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi
G: Fenyvesi (74.)
Az FTC kerete: Albert Flórián, Dalnoki Jenő, Fenyvesi II József, Fenyvesi Máté, Friedmanszky Zoltán, Géczi István, Havasi Sándor, Horváth László, Juhász István, Karába János, Kökény József, Mátrai Sándor, Novák Dezső, Orosz Pál, Perecsi Tibor, Rákosi Gyula, Rátkai László, Varga Zoltán, Vilezsál Oszkár. Vezetőedző: Mészáros József
Parádé a döntőig
Az 1967–1968-as idényben a zöld-fehérek szintén a VVK-ban remekeltek. Nem jelentett akadályt az Arges Pitesti, a Real Zaragoza, s a sztárcsapatnak számító Liverpool sem. A Ferencváros kettős győzelemmel verte ki az angolokat. Következett újra az Atlético Bilbao, majd az elődöntőben a Bolognát kellett legyőzni. Sikerült. A finálé első felvonásán Leedsben a United nyert 1:0-ra, a népstadionbeli második találkozón hiába rohamozott a Fradi, gól nem született.
VVK-döntő
1. mérkőzés, 1968. augusztus 7.
LEEDS UNITED–FERENCVÁROS1:0 (1:0)
Leeds, Eiland Road, 25 638 néző
V: Scheurer (svájci)
LEEDS: Sprake – Reaney, J. Charlton, Hunter, Cooper – Bremner, Giles – Madeley, M. Jones (Belfitt, a szünetben), Lorimer, E. Gray (Greenhoff, a szünetben)
FERENCVÁROS: Géczi – Novák, Páncsics, Havasi – Juhász, Szűcs – Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi (Branikovits, 65.)
G: Jones (41.)
2. mérkőzés, 1968. szeptember 11.
FERENCVÁROS–LEEDS UNITED 0:0
Budapest, Népstadion, 75 000 néző
V: Schulenburg (NSZK-beli)
FERENCVÁROS: Géczi – Novák, Páncsics, Havasi – Juhász, Szűcs – Szőke (Karába, 60.), Varga, Albert, Rákosi, Katona
LEEDS: Sprake – Reaney, J. Charlton, Hunter, Cooper – Bremner, O’Grady – Madeley, M. Jones, Lorimer, Hibbitt (Bates, 62.)
Az FTC kerete: Albert Flórián, Bálint László, Branikovits László, Fenyvesi Máté, Géczi István, Havasi Sándor, Horváth László, Juhász István, Karába János, Katona Sándor, Mátrai Sándor, Novák Dezső, Páncsics Miklós, Rákosi Gyula, Szőke István, Szűcs Lajos, Takács Béla, Varga Zoltán. Vezetőedző: Lakat Károly
Megverték a címvédőt
Egy évvel később a másik híres fővárosi együttes, az Újpesti Dózsa szerepelt jól a VVK-ban. Az első fordulóban az US Luxembourg visszalépett, majd Göröcsék az Arisz Szaloniki, a Legia Warszawa, a címvédő Leeds United, s a Göztepe Izmir legyőzését követően a fináléban a Newcastle Uniteddel találkoztak; a Megyeri úti együttes a finálé mindkét találkozóját elveszítette.
VVK-döntő, 1. mérkőzés, 1969. május 29.
NEWCASTLE UNITED–
ÚJPESTI DÓZSA3:0 (0:0)
Newcastle, St. James Park, 59 500 néző
V: Hannet (belga)
NEWCASTLE: McFaul – Craig, Clark, Gibb, Burton – Moncur, Scott – B. Robson, Davies, Arentoft, Sinclair (Foggon, 75.)
ÚJPEST: Szentmihályi – Káposzta, Solymosi, Bánkúti – Dunai III, Noskó – Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó
G: Moncur (63., 72.), Scott (83.)
2. mérkőzés, 1969. június 11.
ÚJPESTI DÓZSA–
NEWCASTLE UNITED 2:3 (2:0)
Budapest, Megyeri út, 37 000 néző
V: Heymann (svájci)
ÚJPEST: Szentmihályi – Káposzta, Solymosi, Bánkúti – Dunai III, Noskó – Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó
NEWCASTLE: McFaul – Craig, Clark, Gibb, Burton – Moncur, Scott (Foggon, 76.) – B. Robson, Davies, Arentoft, Sinclair
G: Bene (31.), Göröcs (44.), illetve Moncur (46.), Arentoft (50.), Scott (75.)
Göröcs János akcióban a Newcastle ellen
Az Újpesti Dózsa kerete: Bánkúti István, Bene Ferenc, Borbély László, Dunai III Ede, Dunai II Antal, Fazekas László, Göröcs János, Horváth József, Juhász Péter, Káposzta Benő, Kuharszki Béla, Nagy László, Noskó Ernő, Nyirő Sándor, Solymosi Ernő, Szentmihályi Antal, Zámbó Sándor. Vezetőedző: Baróti Lajos
Nem tetszett a lyukacsos mez
A döntő mindkét meccsén Káposzta Benő volt a magyar csapat jobbhátvédje.
„Angyalföldi gyerekként születtem, így természetes, hogy az egész családom Vasas-szurkoló volt. Tizenhét évesen kerültem Újpestre, méghozzá az akkor ott dolgozó Sebes Gusztáv hívó szavára. Tizenöt esztendőt töltöttem a Megyeri úton, benne megannyi feledhetetlen diadallal, bajnoki címmel és emlékezetes meccsel. Hiába rúgtunk több mint száz gólt az 1967–1968-as bajnokságban, mégis a Fradi lett az aranyérmes. Felesleges lenne most újra feltépni a sebeket, miként is előztek meg minket a zöld-fehérek, például egy furcsa körülmények között a Vasas ellen elért győzelemmel, de ez már történelem. Ami most ennél fontosabb, 1968 novemberében megkezdtük szereplésünket a VVK-ban. Az Arisz elleni meccsen nagyon megszórtuk a görögöket , kilenc egyre nyertünk, Dunai Anti négyszer talált a kapuba. A harmadik fordulóban az előző sorozat győztesével, a Leeds Uniteddel kerültünk össze. A korszak egyik legerősebb gárdájáról volt szó: Jackie Charltonnal, Billy Bremnerrel, Alan Lorimerrel. Európában sok helyen vezető hírként számoltak be, hogy 1:0-ra győztünk idegenben, persze, hogy Dunai Anti szerezte akkor is a gólt. A visszavágón még jobb teljesítményt nyújtottunk, s az sem zavarta meg a csapatot, hogy az angolok egyre idegesebben, durvábban futballoztak ellenünk, a 2:0-ás győzelem azt jelentette, elődöntősök lettünk. A Göztepe sem jelentett különösebb akadályt. Odakint nyertünk 4:1-re, itthon pedig 4:0-ra. Jól emlékszem, hogy a visszavágó előtt az öltözőben Göröcs Jancsi veszekszik a klubvezetőkkel, hogy tüntessék el azt a nyavalyás, lyukacsos mezt, amelyet ki nem állhattunk. Előttem van, ahogy Titi érvel, senki sem a meccsel foglalkozott, hanem a mezcserével. Végül engedtek a főnökök, és normális szerelésben futhattunk ki a pályára.
A májusi döntő első meccsén, Newcastle-ban a második félidőben összeomlottunk. A Unitedben nem volt híres futballista, egy bizonyos Sinclair nevű balszélsővel hadakoztam, aki sem Angliában, sem Pesten nem lőtt gólt. Sajnos a fináléra nagyon elfáradtunk, ritkán vertek el minket 3:0-ra. A Megyeri úti visszavágón a félidőben 2:0-ra vezettünk. Reménykedtünk… Ám a szünet után öt perc alatt összeomlottunk, és kikaptunk 3:2-re. Sokszor gondolkozom azon, hogy nekünk, magyaroknak, miért kellett oly sokszor elbuknunk sorsdöntő meccsen. Miért nem tudtunk úgy harcolni, mint a németek. A kormányőrségtől mentem nyugdíjba. Óbudán élek, a labdarúgáshoz nincs túl sok közöm. Évente egyszer összejövünk a régi társakkal. Ritkán kimegyek a Megyeri útra. Persze, hogy szurkolok az Újpestnek, de ez a világ és ez a futball már nem hasonlít arra, amiben én annak idején lila-fehér dresszt viseltem.”
Bázelig minden remek
Hat esztendő múltán ismét a Fradi tett ki magáért. A Kupagyőztesek Európa-kupájában a zöld-fehérek az első fordulóban a walesi Cardiff-fal kerültek össze, nem volt gond. A következő körben ismét egy brit csapattal, a jóval nevesebb Liverpoollal csatáztak a zöld-fehérek. Géczi István parádézottt a kapuban, ám egy gólt így is kapott, Máté Jánosnak köszönhetően azonban sikerült egyenlíteni: kengurucsel néven elhíresült gólja máig emlékezetes. Az Üllői úton telt ház fogadta a csapatokat, a 0–0-nak és az idegenbeli találatnak köszönhetően az FTC jutott tovább. A folytatásban az FF Malmö és a Crvena zvezda sem jelentett akadályt, így Nyilasiék utazhattak Bázelba. Az eltiltott Bálint László helyett az a Pataki Miklós játszott a védelem tengelyében, aki összesen háromszor szerepelt a zöld-fehéreknél, ebből az egyik a KEK-döntő volt. A Dinamo Kijev, a remeklő Oleg Blohin vezérletével esélyt sem adott a magyar együttesnek…
Blohin húzza el Géczi mellett
1975. május 14.
KEK-döntő
DINAMO KIJEV–FERENCVÁROS 3-0 (2-0)
Bázel, Sankt Jakob-stadion, 13 000 néző
V: Davidson (skót)
DINAMO: Rudakov – Troskin, Matvijenko, Resko, Fomenko – Muntyan, Konykov, Burjak, Kolotov – Onyiscsenko, Blohin
FERENCVÁROS: Géczi – Martos, Pataki, Rab, Megyesi – Juhász, Szabó, Nyilasi (Onhausz, 60.), Mucha – Máté, Magyar
G: Onyiscsenko (18., 39.), Blohin (67.)
Az FTC kerete: Bálint László, Branikovits László, Ebedli Ferenc, Ebedli Zoltán, Eipel Ferenc, Géczi István, Juhász István, Kelemen Gusztáv, Magyar István, Martos Győző, Máté János, Megyesi István, Mucha József, Nyilasi Tibor, Onhausz Tibor, Pataki Miklós, Pusztai László, Rab Tibor, Szabó Ferenc, Takács László, Viczkó Tamás. Vezetőedző: Dalnoki Jenő
Brani nem volt sérült a döntő napján
A naptárak 1975. április 9-ét mutatták. A Népstadionban 55 ezer néző gyűlt össze, hogy szemtanúja legyen a Ferencváros és a Crvena zvezda KEK-elődöntő első mérkőzésének. A jugoszlávok a Real Madrid kisöprésével jutottak a legjobb négy közé, így önbizalomnak nem voltak híján. Ám az FTC már az első félidőben vezetést szerzett Branikovits László révén (a belgrádiak még egyenlítettek, de Magyar István találatára már nem volt válaszuk). Ez volt Branikovits harmadik, egyben utolsó fellépése a KEK-sorozatban. A hivatalos verzió szerint a bázeli aranycsata idején sérült volt.
„Dehogy voltam…” – legyint egy halk sóhaj keretében. Csak akkorra (25 évesen!) már kiesett a mester, Dalnoki Jenő kegyeiből, aki nagytakarításba fogott az Üllői úton. „Tehetséges fiatalok előtt tárta szélesre a kaput Dalnoki Jenő, akik nem érdemtelenül húzhatták magukra a Fradi mezét. Csak az fájt, hogy én viszont esélyt sem kaptam a bizonyításra. El kellett jönnöm az FTC-től, jóllehet azt reméltem, egész pályafutásomat zöld-fehérben tölthetem.”
Szó se róla, nem volt alaptalan a bizakodása. Az ifik meccseire is kijáró Fradi-szurkolók – figyelem, a hatvanas évek elején járunk! – csak úgy hívták: „Kisflóri”. E becenévben éppúgy benne volt a féltő szeretet, mint a kivételes tehetségnek járó megkülönböztetett elismerés. Nem sokára saját jogon járt neki a becézés. Brani – így hívta mindenki, akinek zöld-fehér volt a vére. Amikor 1976-ban kitették a Fradiból, nem mehetett a saját feje után.
„Nem olyan idők voltak, a mai sportszerződéseket hírből sem ismertük. A klub megmondhatta, hová igazolhatok. Hiába mentem volna a feltörekvő ETO-hoz, nem engedtek el, csak a középszerű Csepelhez.”
Bár Csepelen nem érezte rosszul magát, két év után elege lett az egészből, és felhagyott a „profi” futballal.
Madridot is bevették
Senki sem gondolta volna, hogy a kiscsapat fantasztikus teljesítményétől lesz hangos Európa. A Videoton az UEFA-kupában a Dukla Praha kiverése után háromszor verte meg a jóval esélyesebb Paris Saint-Germaint. A francia fővárosban a hazai szurkolók nem hittek a szemüknek, a Vidi az őrületbe kergetve az ellenfelet 4–2-re győzött, a visszavágó 2–0-s magyar vezetésnél köd miatt félbeszakadt. A megismételt mérkőzésen 1–0-ra nyertek a hazaiak. Következett a fantasztikus parádé a Partizan ellen, a belgrádiak az első meccs után lemondhattak továbbjutási álmaikról, a káprázatos Szabó József mesternégyesével és Májer Lajos góljával a fehérváriak 5–0-ra kiütötték ellenfelüket. A nyolc között, Manchesterben csak 1–0-ra kaptak ki a Unitedtől, Fehérvárott Wittman Géza fantasztikus szabadrúgásgólja után a hosszabbításban sem változott az eredmény. A büntetőpárbajban Disztl Péter megfogott egy tizenegyest, Vadász Imre pedig az elődöntőbe rúgta a fehérvári huszárokat. A Zseljeznicsar elleni továbbjutáshoz hátvédsegítség kellett, a szarajevói visszavágó 88. percében az előretörő Csuhay József talált a kapuba. Az akkori Képes Sport „Ihaj Csuhay, sosem esünk ki” címet adta tudósításának.
A Real Madrid elleni döntő fehérvári összecsapásán még a villanyoszlopokon is lógtak az emberek, ám sajnos a hazai csapatban nem játszhatott Májer, Szabó és Csongrádi, így a „blancók” már Magyarországon ünnepelhették a kupagyőzelmet. A Vidi nagyságára jellemző, hogy a híres Bernabéuban nem ijedt meg, Disztl Péter a meccs elején tizenegyest hárított, az azóta sajnos elhunyt Májer Lajos remek gólja magyar győzelmet jelentett. Az 1985-ös hősök nemcsak az ezüstéremnek örülhettek, hanem annak is, hogy Szabó József hét találatával holtversenyben a sorozat gólkirálya lett.
UEFA-kupa-döntő
1. mérkőzés, 1985. május 8.
VIDEOTON–REAL MADRID 0-3 (0-1)
Székesfehérvár, 35 000 néző
V: Vautrot (francia)
VIDEOTON: Disztl P. – Borsányi, Disztl L., Csuhay, Horváth – Palkovics, Végh, Wittman, Vadász – Novath (Gyenti, 62), Burcsa
REAL MADRID: Miguel Ángel – Chendo, Sanchís, Stielike, Camacho – San José, Gallego, Míchel – Butragueno (Juanito, 80.), Santillana (Salguero, 86.), Valdano
G: Míchel (31.), Santillana (77.), Valdano (90.)
Fehérváron a lámpaoszlopon is csüngtek az emberek
2., mérkőzés, 1985. május 22.
REAL MADRID–VIDEOTON 0-1 (0-0)
Madrid, Bernabéu-stadion, 98 000 néző
V: Ponnet (belga)
REAL MADRID: Miguel Ángel – Chendo, Stielike, Camacho, Sanchís – San José, Butragueno, Míchel – Santillana, Gallego, Valdano (Juanito, 57.)
VIDEOTON: Disztl P. – Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth – Burcsa, Csongrádi (Palkovics, 57.), Vadász – Májer, Szabó, Novath (Wittman, 51.)
G: Májer (86.)
A Vidi a Bernabéu Stadionban
A Videoton kerete: Borsányi István, Burcsa Győző, Csongrádi Ferenc, Csuhay József, Disztl László, Disztl Péter, Faddi Máté, Gömöri Ottó, Gyenti László, Horváth Gábor, Koszta János, Májer Lajos, Novath György, Palkovics István, Szabó József, Vadász Imre, Vaszil Gyula, Végh Tibor, Wittman Géza. Vezetőedző: Kovács Ferenc
Magyar csapat BL-ben
Az 1992–1993-ban kezdődő Bajnokok Ligájában a negyedik kiírásig kellett várni, hogy magyar csapat bejusson a csoportkörbe. 1995 őszén a Ferencváros a selejtezők során 2–1-es összesítéssel búcsúztatta az Anderlechtet, így sikerült a nagy álom. A zöld-fehérek a D-csoportban a Grasshoppersszel, az Ajaxszal és a Real Madriddal csaptak össze. A nyitány parádés: Vincze Ottó remek játékával sikerült meghódítani Svájcot. A holland és a spanyol csapat azonban kemény diónak bizonyult, a Real ellen az Üllői úti döntetlen viszont jó eredmény. A pesti Grasshoppers-meccs is X lett, így a Fradi öt ponttal a harmadik helyen végzett, és kiesett.
Fradi-Ajax, Nyilas Elek Marc Overmars ellen
Az FTC kerete: ifj. Albert Flórián, Babatunde Fatusi, Hajdu Attila, Hrutka János, Kecskés Zoltán, Keller József, Goran Kopunovics, Zoran Kuntics, Szergej Kuznyecov, Lisztes Krisztián, Dejan Milovanovics, Nagy Zsolt, Nyilas Elek, Páling Zsolt, Simon Tibor, Schultz Levente, Szeiler József, Szűcs Mihály, Telek András, Vincze Gábor, Vincze Ottó, Zavadszky Gábor. Vezetőedző: Novák Dezső
Loki: Kösz, elnök úr!
Michel Platininek, az UEFA elnökének köszönhetően a kiscsapatoknak is esélyük nyílt, hogy bejussanak a BL csoportkörébe. A magyaroknak kétszer hét szűk esztendőt kellett várniuk arra, hogy újra főtáblás legyen a hazai bajnok. Az új lebonyolítási formula nem lett volna elegendő, futballozni is kellett. A DVSC a selejtezőben túljutott a Kalmaron, a Levadia Tallinnon és a Levszki Szófián. A Loki csoportellenfelei: Fiorentina, Liverpool, Lyon. Jellemző a magyar futball állapotára: a legjobb magyar együttes megfelelő stadion híján nem fogadhatta otthonában ellenfeleit, így a Debrecen a Puskás-stadionban lépett pályára: mindhárom hazai találkozóján több mint negyvenezren figyelték a játékát, s ugyan a Loki mind a hat meccsét elveszítette, játékosai, edzői sokat tanulhattak, a klub pedig anyagilag kifejezetten jól járt.
A Liverpool a Puskás Ferenc Stadionban
A DVSC kerete: Bernáth Csaba, Bodnár László, Adamo Coulibaly, Czvitkovics Péter, Feczesin Róbert, Fodor Marcell, Dombi Tibor, Katona Attila, Kiss Zoltán, Komlósi Ádám, Laczkó Zsolt, Leandro, Mészáros Norbert, Mirszad Mijadinoszki, Oláh Lóránt, Vukasin Polekszics, Djordje Pantics, Luis Ramos, Rudolf Gergely, Szakály Péter, Szélesi Zoltán, Varga József. Klubmenedzser: Herczeg András
Magyarok Európa trónjáért
Ha kupagyőzelmet csak egy csapatunk is aratott, ettől még az európai sorozatok győztesei és döntősei között szép számmal találunk magyar labdarúgót és játékvezetőt. Az előbbiek persze az esetek többségében emigrációban, illetve eleve más ország állampolgáraként léphettek pályára a BEK, a KEK, az UEFA-kupa vagy a Vásárvárosok Kupája aranycsatáiban.
Játékosok:
Kubala László 1958 Barcelona (spanyol) VVK 1. hely
Puskás Ferenc 1959 Real Madrid (spanyol) BEK 1. hely
Puskás Ferenc 1960 Real Madrid (spanyol) BEK 1. hely
Czibor Zoltán 1960 Barcelona (spanyol) VVK 1. hely
Kocsis Sándor 1960 Barcelona (spanyol) VVK 1. hely
Kubala László 1960 Barcelona (spanyol) VVK 1. hely
Puskás Ferenc 1962 Real Madrid (spanyol) BEK 2. hely
Kocsis Sándor 1962 Barcelona (spanyol) VVK 2. hely
Puskás Ferenc 1964 Real Madrid (spanyol) BEK 2. hely
Puskás Ferenc 1966 Real Madrid (spanyol) BEK 1. hely
Czibor Zoltán 1961 Barcelona (spanyol) BEK 2. hely
Kocsis Sándor 1961 Barcelona (spanyol) BEK 2. hely
Kubala László 1961 Barcelona (spanyol) BEK 2. hely
Kű Lajos 1978 FC Bruges (belga) BEK 2. hely
*Bölöni László 1986 Steaua (román) BEK 1. hely
*Rácz László 1986 Dinamo Kijev (szovjet) KEK 1. hely
**Lisztes Krisztián 1998 VfB Stuttgart (német) KEK 2. hely
**Buzsáky Ákos 2003 Porto (portugál) UEFA-k. 1. hely
Gera Zoltán 2010 Fulham (angol) Európa-liga, 2. hely
*1986-ban az Európai Szuperkupáért vívott Steaua Bukarest–Dinamo Kijev (1–0) mérkőzésen Bölöni és Rácz Ladislau Bölöni és Vaszilij Rac néven egymás ellen léptek pályára, noha édesanyjuk odahaza mindkettejüket „Lacinak” szólította
**A döntőn nem léptek pályára.
Edzők
Guttmann Béla 1961 Benfica (portugál) BEK 1. hely
Hidegkuti Nándor 1961 Fiorentina (olasz) KEK 1. hely
Guttmann Béla 1962 Benfica (portugál) BEK 1. hely
Hidegkuti Nándor 1962 Fiorentina (olasz) KEK 2. hely
Kubala László 1962 Barcelona (spanyol) VVK 2. hely
Puskás Ferenc 1971 Panathinaikosz (görög) BEK 2. hely
*Kovács István 1972 Ajax (holland) BEK 1. hely
Kovács István 1973 Ajax (holland) BEK 1. hely
Jenei Imre 1986 Steaua (román) BEK 1. hely
*Kovács István 1972-ben az Ajaxszal Európai Szuperkupa-győztes is lett.
Játékvezetők:
Hernádi Vilmos 1961 Fiorentina (olasz)–Rangers (skót) 2:1 KEK
Zsolt István 1965 West Ham (angol)–1860 München (NSZK-beli) 2:0 KEK
Zsolt István 1966 Barcelona (spanyol)–Zaragoza (spanyol) 0:1 VVK
*Palotai Károly 1975 M’gladbach (NSZK-beli)–Twente (holland) 0–0 UEFA-k./1. m.
Palotai Károly 1976 Bayern (NSZK-beli)–Saint-Étienne (francia) 1–0 BEK
Palotai Károly 1979 Barcelona (spanyol)–Düsseldorf (NSZK-beli) 4–3 KEK
Palotai Károly 1981 Liverpool (angol)–Real Madrid (spanyol) 1–0 BEK
Puhl Sándor 1993 Dortmund (német)–Juventus (olasz) 1–3 UEFA-k./1. m.
Puhl Sándor 1997 Dortmund (német)–Juventus (olasz) 3–1 BL
*Palotai Károly 1978-ban az Európai Szuperkupáért vívott Anderlecht–Liverpool párharc első mérkőzését (3–1) is vezette.
1 mondat az aranykönyv margójára
Anyai nagyapáméknál a Blum Zoliék tablóképe alatt ebédeltünk mindig, ovális keret volt vágva a Zoli, a Polgár Drumi, a Korányi meg a többi hérosz fényképe köré, túrógombóc volt, amit utáltam, a morzsával dobáltam szegény Turay Suttyót, nagyanyám visított, ha nagyapád meglátja, de nem látta meg, a Manó bácsival indultak a meccsre, akkor már az Orosz játszott, a Vilezsál meg a Friedmanszky, de a Manó bácsi szerint ezek pimflik a Suttyóékhoz képest, akik ’28-ban KK-t nyertek, s ezeket dobálom én prézlivel, mire nagyapám rendeletileg betiltotta nagyanyámnál a túrógombócot; pedig addigra már viszonylag megszerettem, mint a Fradi mellett az MTK-t meg a Honvédot is, volt egy barna Képes Sport címlap a szobám falán, KK-döntő a Népstadionban, ahol ezen a meccsen gyúltak ki először a fények, anyám csak kettős felügyelet mellett engedte meg, hogy kimenjek, jobbról apám, balról nagyapám, velem szemben a pályán a Tichy Lajos meg a Kárász Maki, megismételt meccs volt, egy döntetlen után, nyert a Honvéd 4:3-ra, de én, ki tudja miért, talán Manó bácsival szolidarítva az MTK-nak szurkoltam, pechemre ez megjelent a sportújságban is, mire a Sándor Csikar bácsitól kaptam postán egy MTK-jelvényt meg egy MTK-zászlót, a Kárász Maki is aláírta, ma is megvan, és a két csapat is gombban, csak a honvédos Gilicz Pista veszett el valahogy, de őt úgy fogom fel, hogy kiállították, igaz, mindegy, mert úgyis mindig az MTK nyert, góllövő Kárász négy, néha öt, ám hol van ez attól a kilenctől, amit a Vasas rúgott a Rapidnak, szintén KK- döntőn, ’56 augusztusában, 104 ezer néző a Népstadionban, csak a Szilágyi Sziszi vágott egy négyest, a nevek csak kicsinyített betűkkel fértek fel az eredményjelző táblára, nem lehettem ott, negyven fok volt, hőgutát kap a gyerek a hülye futballotok miatt, mondja anyám, mérgemben a lecsóból kipiszkált paprikából bajuszt ragasztok a tablón Korányinak, a plusz büntetés pedig még ’64-ben is tart, amikor a teljes tablócsapatot eltiltom attól, hogy végignézhesse, amint a konyhaasztalon a rádióközvetítés alapján oda-vissza lejátszom az MTK–Sporting Lisszabon KEK-döntőt, teljesen szabályosan, úgy ahogy az a valóságban is történik, 3:3 az első meccsen, aztán költözünk a könyvtárszobába, hiszen a csapatok is átmentek Brüsszelből Antwerpenbe, Morais pedig érintés nélkül nálam is berúgja a mindent eldöntő szögletet Kovalik Feri kapujába, ne tudja meg az, aki soha sem gombfocizott, hogy milyen nehéz gombcsatárral szögletből gólt rúgni, megsúgom nem is lehet; lehet viszont egy évvel később, ’65-ben, már komoly, igazolt kölyökjátékosként, a Fradi-klubban billiárdozás közben, a bódulatig jaffázni magunkat, s egymás nyakába borulva szabályos táncot járni, amikor a rádióban a szpíker Torinóból jelentkezett, s azt mondta: a Vásárvárosok-kupájának idei győztese a Ferencváros; az a Ferencváros, amely a Juventust saját otthonában győzte le, mert Novák beadta, Fenyvesi Máté meg dőlt előre, mint egy liszteszsák, fejelt és; és ez a Novák, meg ez a Fenyvesi , vagy a Flóri, a Zoli és a többiek holnap, de legkésőbb holnapután már itt lesznek a klubban, meg lehet kérdezni tőlük, hogy hogyan is volt, meg lehet érinteni őket, de még az is lehet, hogy ők kérdezik meg, hányas lesz a bizonyítvány, vagy hogy rúgtál-e gólt vasárnap a Törekvésnek; naná, hogy rúgtam, de most a Máté gólja a fontos, az egyetlen olyan gól, ami magyar kupagyőzelmet jelentett, s jelent mindmáig, erre még a Korányi sem volt képes vagy a Blum Zoli, jól meg is kapták a magukét a túrógombóccal, pedig nem őket kellett volna megdobálnom, hanem azt a leedsi Jonest, amiért ’68-ban egy szöglet után szabályosan belökte a kapuba a Géczi Pistát labdástól, Lorimerestől, Mátraistól, de nem baj, majd jól megkapják a Népstadionban, ennek a Fradinak egy Leeds nem lehet az ellenfele, dehogynem, nagyon is lehet, bár a tizenhatosukon kívül mást nem nagyon látnak a pályából a visszavágó 90 perce alatt, a vége mégis 0:0, pedig a Varga Zoli a kezdés előtt még az öltözőben nekem, személy szerint ígérte meg, nyerünk, és utána nekem adja a Beatles-lemezét, rajta nem is múlt semmi, igaz Göröcsön és Benén sem, akik fél óra alatt a kinti 0:3-at 2:3-á alakítják esztendő múltán, és újra a VVK-döntőben, ahol most nem a Leeds, hanem a Newcastle az ellenfél, de ettől még a vége 2:3 oda, két éven belül a második kupadöntőt bukjuk el itthon, hogy aztán hasonló gondjaink ’75-ig ne legyenek, amikor Dalnoki Jenő bácsi csikói a KEK döntőig galoppoznak, ott azonban már sok nekik az Onyiscsenko, Blohin, Burjak, Konykov vezérelte Dinamo Kijev, kapunk is egy sima hármast, de lelkünket könnyítendő az egészet ráfogjuk egy Pataki nevű pótcenterhalfra, ha nagyanyám élne, talán még a túrógombócbombát is ő kapná, pedig nem ő vagy éppen a Fradi volt nagyon gyenge, hanem a Kijev nagyon jó, azért gyászolunk, hiszen mégis egy KEK-döntő ment el, s akkor ugyan ki gondolta volna, hogy csak egy röpke évtized, s jön a Videoton, meg egy másik finálé, igaz, azt nem KEK-nek, hanem UEFA-kupának hívják majd, de ez egy másik mese, egy gyönyörű történet, igazi királydrámai vereséggel ugyan, de garantáltan túrógombóc nélkül.
Lakat T. Károly jegyzete
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2010. júniusi számában.)
