Szöveg Richard Luck
Az a mez. Az az iszonyú mez. Rengeteg csúnya futballdresszt látott már a világ: a Manchester United szürke szerelése, ami láthatatlanná tette viselőjét; a Hull tigriscsíkjai; a kameruni válogatott ujjatlan trikói a 2002-es Afrikai Nemzetek Kupáján. Minden idényben felbukkan egy mez, amin csak segítene, ha lehánynák. A Colorado Caribous esete mégsem a csapat színei miatt érdekes. Fehérvilágosbarna felső, fekete ujjakkal: nem bántja a szemet, csak szörnyen unalmas. Bézs szimfónia. A baj a mellkason keresztbe futó, rojtos bőrszalaggal volt. Ha magát a countrykirály Kenny Rogerst kérik fel a tervezésre, ő sem tudott volna vadnyugatosabb jelmezt kitalálni, mint a coloradói Karibuk egyetlen idényre megalkotott meze. Az Észak-amerikai Másodosztályú Labdarúgó-bajnokság (NASL) 1978-as idénye fordulatokban volt gazdag. Colorado állam egyetlen focicsapata sorra fogadta Amerika legjobbjait a 75 ezer férőhelyes denveri Miles High Stadionban. És sorra kikapott tőlük. A szedett-vedett csapat igazi tehetségeket rejtett: egy Superstars-győztest, az NFL egy későbbi sztárját, és az akkor már korosodó Dave Clementset Észak-Írországból. Az idény végére persze mindenki zokogott, de a tulajdonos, James William Guercio látott már elég könnyet, hiszen olyan zenekarok útját egyengette producerként, mint a balladagyáros Chicago.
Bár már egy éve volt, hogy Pelé otthagyta a New York Cosmos csapatát, 1978-ban mégis nagyot durrant az NASL. Az amerikaiaknak úgy megjött a kedve az európaiak focijához, hogy olyan helyen is csapatok alakultak, ahol korábban nyoma sem volt a profi játéknak. Las Vegasban a Quicksilvers, az oklahomai Tulsában a Roughnecks, Hawaiin a (fantáziadús nevű) Team Hawaii lett NASL-szereplő. Ami Colorado államot illeti, ott már a Caribous előtt is kacérkodtak a profi labdarúgással. Amikor a Denver Dynamos 1976-ban bezárta kapuit, a futball még mindig harmadlagos népszerűségnek örvendett az Egyesült Államokban. A tv-közvetítés elterjedésének és az Európából vég nélkül áramló, importált sztároknak hála azonban elég nagy visszhangja lett ahhoz, hogy újra gyökeret verjen a 38. államban. A rockmilliomos legalábbis így gondolta. A basszusgitárosból producerré avanzsáló Jim Guercio futtatta fel az amerikai soft rock egyik legnagyobb bandáját, a Chicagót, amellyel hatalmasat kaszált, hiszen 51 százalékos részesedése volt a zenekar bevételeiből. Peter Cetera és kollégái persze nem voltak elragadtatva ettől a felosztástól: 1978-ban, abban az évben, amikor a csapat gitárosa, Terry Kath baleset következtében elhunyt, felbontották a szerződést Guercióval. Tévedés volna azonban azt állítani, hogy a dugába dőlt szerződés miatt alapította Jim Guercio a Colorado Cariboust.
A hetvenes években a Beach Boyst is menedzselte, sosem támaszkodott kizárólag a Chicago zenekarra, sem pénzügyileg, sem az önmegvalósítás formájaként. A film világában sem volt ismeretlen a neve: 1973ban rendezője, forgatókönyv-írója és zeneszerzője is volt az Electra Glide in Blue című motoros kultuszfilmnek. Az illinois-i polihisztor alapította a Caribou Ranchet is, a coloradói hegyekben épített stúdiót. Itt vették fel Elton John kilencedik és Rod Stewart hetedik stúdióalbumát. Elképzelhető, hogy a focirajongó brit zenészek is befolyásolták, de végül fogta a későbbi washingtoni kormányzó, Booth Gardner pénzét, és Lamar Hunt amerikai sportmogul biztatására megalapította a Colorado Cariboust. Nem ő volt az egyetlen rocksztár, akit megigézett a foci: ugyanebben az évben Rick Wakeman, Peter Frampton és Paul Simon hatalmas pénzeket fektetett a Philadelphia Fury klubba. Három évvel később már az adósságokat kellett fizetniük. Guerciónak ez csak egy évébe telt.
Elsőre jó ötletnek tűnhetett labdarúgóklubot alapítani, a Karibuk azonban hamar a producer fejére nőtt. A név már megvolt (a stúdió után), a denveri stadiont is lefoglalta, az a szörnyű mez is elkészült, már csak egyvalami hiányzott: a csapat. Egy virágzó iparágban a nagynevű tehetségek nagy költséggel járnak. Guercio anyagi korlátaihoz kétség sem férhetett, miután leigazolta az északír középpályást, Dave Clementset játékos-edzőnek. A Coventry, a Sheffield Wednesday és az Everton korábbi játékosát a Cosmos cserepadjáról csábította el a Colorado. Nem volt rossz vétel, de ha őt szánták a csapat húzónevének, rossz volt belegondolni, kikkel együtt küldik majd pályára. Guercio alakulata végül összedobált lomkupac lett: Brian Tinnion, a Wrexham egykori csatára; Branko Radovics, a jugoszláv verőlegény; és Pat MacMahon, az Aston Villa egykori büszke skótja.
A szezon végi leárazáson akciósan megkapták még a Cosmosból kitett Bob Rohrbach-ot és Jomo Sonót is, valamint Tad DeLormot, a kapust és a később középiskolai tornatanárként befutó Carl Strongot. Clementsen kívül felvettek még négy ismertebb játékost: Greg Makowski és Fred Pereira az Egyesült Államok válogatottjában is játszott, de velük volt még Brian Budd és Matt Bahr is. Az utóbbi kettő csak később vált híressé: az előbbi a kanadai sportvilágban futott be, az utóbbi az amerikai futballban csinálta meg a szerencséjét. Akkor még azonban ők ketten is csak fogaskerekek voltak Guercio őrült találmányában, ami az első néhány hónapban meglepően jól működött. A YouTube-nak hála ma már bárki végignézheti a Colorado Caribous legfontosabb hazai mérkőzését. A május 14-i Colorado–Cosmos összecsapás egyik legfeltűnőbb eleme, hogy a fél lelátó üres, és nem a jegyárak miatt.
Rengetegen bedőltek a Rapids 2014-es áprilisi tréfájának
A másik szembeötlő probléma a pálya állapota. A leglucskosabb grund is jobb állapotban van, mint az a gyep, amin aznap Carlos Alberto, Giorgio Chinaglia és Franz Beckenbauer volt kénytelen játszani. Meg sem próbálták eltüntetni a baseballpálya nyomait: a stadion tulajdonosai nem rejtették véka alá, melyik sportot tartják fontosabbnak. Mentségükre legyen mondva, a rojtos ruhás Karibuk keményen állta a sarat az allstar New York-iak ellen. A Colorado tűrhetően indította az idényt (3 győzelem, 5 vereség), az előző mérkőzésén pedig 4–2-re megverte a Philadelphia Furyt. Végül 4–3-ra elvesztették a meccset, de a Cosmosnak keményen meg kellett dolgoznia a győzelemért. Pelé is ott volt: övé lett a kezdőrúgás, de a cowboykalapot már nem volt hajlandó felvenni. Nem baj, a coloradói csapat így is örült az eredménynek.
A torontói Brian Budd alulmarad korábbi csapata ellen
A Colorado Caribous cowboydizájnjának része volt az ikonikus, széles karimás kalap, amit a csapattagoknak éjjel-nappal hordania kellett. „Még a repülőn is viselnünk kellett azokat a hatalmas fejfedőket” – magyarázta Arnie Mausser az NASL legrövidebb életű klubjánál eltöltött idejéről írt könyvében. A pályára is magukkal vitték őket. „A játékosaim imádták a kalapokat – mondta 2015-ben Guercio. – Az NASL-nél azt mondták, nem játszhatnak fedett fővel, de mondtam, hogy csak kimennek benne a pályára. Vitték a kalapokat. Egyet sem kaptam vissza.” Guercio talán az egyetlen rajongója saját tervezésű mezének. „Mintha Roy Rogers pólókat árult volna a koncertjein a negyvenes években – lelkendezett Guercio a „menő” mezekről. – Arasznyi rojtok voltak rajta, hátul V-alakban lógtak le róla. Nagyon vagány volt: ahogy kikocogtak kalapban, rojtokkal a pályára, az emberek gurultak a nevetéstől.”
Mausser is tisztában volt a jelmez komolytalanságával. „Rengeteget röhögtek rajtunk a rojtok miatt” – írja a kapus, aki Guerciónál is jobban érezte a bőrén a reakciókat. A mezek a gyakorlatban sem váltak be. A rojtos bőrsáv lehúzta a játékosokat, ami nem előnyös, ha az ember minden második héten 1500 méterrel a tengerszint felett játszik. A fiatal szurkolók azonban imádták, ráadásul olcsón lehetett kapni. A Colorado Caribous célzottan fordult a családi piac felé: a helyi „focimamikból” pomponklubot szerveztek a csapatnak. Akadt még egy pont, ami a Cariboust népszerűvé tette: átlagon felüli volt a csapatban az amerikai labdarúgók száma. Mivel nem engedhették meg maguknak a drága külföldi játékosokat, több válogatott futballistát is szerződtettek.
Dave Clements, a csapat játékos-edzője
Ezek után miért szűnt meg a csapat az idény végére? Az ok: a gyalázatos győzelemvereség arány. Az ígéretes kezdet ellenére a csapat a harminc mérkőzéséből huszonkettőt elveszített. Még a magaslati levegőn játszott hazai meccsek sem mentették meg őket. A Cosmos is könnyen alkalmazkodott a denveri körülményekhez, pedig a csapat előző nap érkezett repülővel. A közönség hiánya is problémát jelentett. A vicces dekor és a jó szándék ellenére átlagban 7500 nézőt hoztak össze a tízszer nagyobb stadionban. Guercio és Gardner még a büfé sikeresebb napjain is veszteséggel zárt.
Azért nem lett olyan rossz a vége. Volt, aki ezek után is szívesen megvette a klubot. A CNN-t is megalapító médiamogul, Ted Turner állta a cechet, ami jelentősen csökkentette Gardner és Guercio veszteségét. A csapat Atlanta Chiefs néven futott tovább, ami megmentette Jomo Sono, Branko Radovics és Tad DeLorm pályáját. Matt Bahr nem tartott velük délre. A Penn State diákja egy ideig a Tulsa Roughnecksben játszott, majd a Pennsylvania Stonersben, aztán átnyergelt az amerikai focira. Bahr pályájának csúcspontjai kétségtelenül a tizennegyedik és a huszonötödik Super Bowl voltak: először a Pittsburgh Steelersszel, másodszor a New York Giantsszel győzött. A fivére, Chris szintén sikeres pályát járt be az NFL-ben az Oaklanddel és az LA Raidersszel, miután a Philadelphia Atoms labdarúgó csapat színeiben az Év ifi játékosának választották.
Brian Budd sem ment Atlantába. Részt vett a Superstarsban, a tízpróba jellegű, több sportágat felvonultató tévés sportrendez vényben, ami a ’70-es és ’80-as években igen népszerű volt. Háromszor egymás után megnyerte a kanadai versenyt (1977–1979), elhódította a nemzetközi címet is (1978), elragadva a trófeát a címvédő rúdugró olimpiai aranyérmestől, Bob Seagrentől. Egy évvel később Budd ismét világgyőztes lett, túlszárnyalva Joe Theismannt és Jim Taylort, az NFL sztárjait, valamint Lynn Daviest, a brit ötkarikás bajnok távolugrót.
Budd 1980-ban harmadszor is győzött, ezúttal a brit futó John Sherwood és a szintén brit cselgáncs Eb-győztes, Brian Jacks ellen. Budd az erősödő mezőny ellenére rekordpontszámmal tartotta meg a címet. Háromszoros bajnokként már nem nevezhetett többet. Összesen 170 ezer dollárt nyert a versenyen. Sport kommentátorként folytatta a pályafutását, míg 2008-ban, mindössze 56 évesen el nem hunyt. Budd emlékére a Kanadai Labdarúgóhírességek Csarnoka létrehozta a Brian Budd-díjat azon sportolóknak, akik úgy válnak sikeressé, hogy labdarúgóként nem tudtak kiteljesedni.
A Colorado Caribous összeomlásával Jim Guercio is elfordult a focitól. Figyelmét inkább az olajipar és a marhatartás kötötte le. A mai napig meg van róla győződve, hogy ha szerencsésebben alakul az első év, egy főleg amerikai játékosokból álló csapattal a klub képes lett volna kitartani legalább az NASL utolsó évéig, 1984-ig. Bár a klub és a bajnokság is a múlté, a coloradói Karibuk története csak 2014-ben zárult le egy kedves utóirat formájában. Az Észak-amerikai első osztályú labdarúgó bajnokságban (MLS) játszó Colorado Rapids 2014 tavaszán bejelentette, hogy következő hazai mérkőzésén a Caribous rojtos mezében lép pályára. Amikor özönleni kezdtek az igénylések a dresszekre, a klub közölte, hogy április 1-jén tette a bejelentést…
Jomo Sono akcióban a Caribous egyetlen idényében
Igen, csak tréfa volt, ahogy sokak szerint a Caribous is. Mégis, ha ekkora volt az érdeklődés a borzalmas retromezek iránt, talán megérte volna elsütni. A coloradói Karibuk legendája még sokáig szórakoztatja a szurkolókat. Végtére is a karibuszarvas sohasem volt őshonos Coloradóban. A klub neve tehát éppen annyira nevetséges, mint a bőrrojtok a mezen.
RICHARD LUCK
A The New Europeanben jelennek meg cikkei sport, film és zene témában. Valahol megvan még neki egy eredeti Caribouszászló is…
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. októberi lapszámában.)
