Szöveg Chris Flanagan
PICKFORD, TE GYÖNYÖRŰ, TE GYÖNYÖRŰ!!!” – üvöltötte torkaszakadtából félmeztelenül a telefonja kamerájába Ross Kemp, a közismert angol szappanopera-színész és riporter, ahogy a világbajnokság alatt élőben osztotta meg Instagramon az élményeit.
Három héttel korábban Jordan Pickford még nem is játszott nemzetközi tétmérkőzést. Azóta persze minden megváltozott. Aki egy színészből lett oknyomozó riportert is képes ilyen őrjöngésbe hajszolni, az nagy sikereket ért el.
Országszerte rengetegen reagáltak hasonlóképpen. Mindenki tudja, mit tett Pickford tavaly nyáron, ő pedig végképp nem fogja elfelejteni.
Pickford megakadályozta, hogy a kolumbiaiak egyenlítsenek… legalábbis egy időre
„Hihetetlen volt” – mondja a huszonnégy éves kapus, ahogy belefogunk a beszélgetésbe az Everton edzőpályájája mellett. Micsoda másfél év!
A 2016–17-es idény végén még egészen máshogy állt a helyzet. Pickford dühében a gyepet püfölte, miután Josh King góljával a Sunderland kiesett a Premier League-ből.
A Fekete Macskáknak csak huszonnégy pontot sikerült összeszedniük, de a fiatal kapus így is lenyűgözött mindenkit, és helyet kapott a válogatottban.
Akkora volt iránta az érdeklődés, hogy ő maga nem is esett ki az első osztályból. Az Everton júniusban 25 millió fontot ajánlott fel érte, amiből végül 30 lett. Nem volt még ilyen drága angol kapus.
„Megbeszéltem az ügynökömmel és a családommal, és arra jutottunk, hogy az Everton jó döntés lenne – emlékezik. – Kölyökkorom óta a Sunderlandben játszottam, de nem esett nehezemre, hogy az Evertonba szerződjek. Nagy múltú, csodálatos klub. A pályafutásomnak ezen a pontján erre volt szükségem.”
Valódi személyiségformáló tapasztalatokkal érkezett: ez volt a harmadik kiesés, amit átélt.
Először a Darlingtonnal esett ki a Conference-ből, utána az Alfretonnal szerzett újabb tapasztalatokat. A Burtonnel már a negyedosztályban játszott, majd jött a harmadosztály és a Carlisle, amellyel ismét kiesett.
Pickford sorra lépegetett fel osztályról osztályra, miközben gyakran került kölcsönbe: először a Bradfordhoz, a harmadosztályba, ahol végre segíthetett megakadályozni egy kiesést (bár az idény felénél néhány meccsre eltiltották két szabálytalankodás miatt). Ezután már a második ligában játszott, a Prestonnál, és végül a Sunderland első csapatában.
„Már több mint kétszáz tétmérkőzésen szerepeltem, az ötödosztálytól a Premier League-ig – említi. – Huszonnégy évesen ez azért nem semmi.”
Az Evertonnál hamar megtalálta a számítását: az első idény végén ő lett az Év játékosa, az Év angol labdarúgója és az Év fiatal játékosa. A válogatottnál is hibátlanul teljesített: a Németország elleni döntetlennél sem kapott gólt.
Ennek ellenére 2018 elején még nem lehetett biztos benne, hogy ő őrzi majd az angolok kapuját a világbajnokságon. A brazilok ellen, 2017 utolsó mérkőzésén még Joe Hart állt a háló előtt, és Jack Butland is nagyobb eséllyel pályázott a pozícióra.
Gondolta-e, hogy Oroszországban végül mégis ő lesz a kapus? „Nem, az ilyesmi nem sejthető előre. A dolgom az volt, hogy hétről hétre a legjobb legyek az Evertonnal. Ha az sikerül, akkor a válogatottba is bekerülök egyszer.”
Márciusban a Hollandia elleni barátságos találkozón már ő védett. Gareth Southgate csapata 1–0-ra nyert, vagyis Pickford mindkét válogatott meccsét kapott gól nélkül zárta. A vb-felkészülés alatt Butlanddel váltották egymást, de már érezni lehetett, hogy amszterdami szereplése megerősítette a helyzetét, hiszen Hart időközben kikerült a képből.
Southgate végül kihirdette a világbajnokságra utazó keretet, amelyben helyet kapott Pickford is. De mire megy egy kapus a világ legjelentősebb tornáján, ha eddig csak háromszor játszott a válogatottban, és azok sem voltak tétmérkőzések? Pickford azt mondja, egy pillanatig sem kételkedett magában, amikor Oroszországba ment.
„Tudom, hogy ilyen esélyt csak egyszer kap az ember – magyarázza. – Mindig e szerint éltem: csak egy esélyed van, hogy megmutasd, mit tudsz. Gareth Southgate feltétel nélkül megbízott bennem, mert tudta, mire lehetek képes. Itt volt az idő, hogy megmutassam. Megkaptam a lehetőséget, és azt hiszem, sikerült is élnem vele.”
Pickford legjobb védése talán nem is számított. A moszkvai nyolcaddöntőben Anglia 1–0-ra vezetett Kolumbia ellen, amikor az Everton kapusa a hosszabbításban az ujja hegyével lökte félre a kapu bal sarka felé száguldó labdát, amit Mateus Uribe tíz méterről bikázott rá.
„Meleg helyzet volt – idézi fel Pickford a meccs utolsó pillanatait. – A kilencvenkettedik percre mindenki eléggé ideges volt. Azt hittük, megnyertük, de a kolumbiaiak nem adták fel. Jókor voltam jó helyen. A lábmunka, a mindennapos gyakorlatok, a koordináció, ezek segítenek kifogni egy ilyen lövést. Gyönyörű hárítás volt, de szöglet született belőle, és azt már befejelték, úgyhogy talán jobb lett volna, ha el is kapom!”
Yerry Mina gólja miatt Pickford elképesztő védése be sem került a visszajátszásba. Azóta a kolumbiai hátvéd is az Evertonban játszik. Hogy beszéltek-e róla? „Még nem igazán tud angolul, úgyhogy várnom kell pár hónapot!” – nevet a kapus.
Mina egyenlítő góljával azonban csak újabb lehetőséget kapott, hogy hőssé váljon.
Amikor eljött a tizenegyesek ideje, Pickford törülközőt tekert arra a vizespalackra, amelyre a kolumbiai játékosokról írta össze a jegyzeteit. Minden lövés előtt átnézte a feljegyzéseket.
Mindhárom angol kapus részt vett a büntetőkre felkészülésben. Butland később elárulta, hogy ő vigyázott a tizenegyesek alatt az üvegre, nehogy a kolumbiai David Ospina észrevegye és elcsenje.
„Még csak azt kellett volna! – mosolyog Pickford. – Csak a legszükségesebbeket írtam fel rá. Akár mind a tizenegy játékossal szembe kerülhettem volna, így könnyű elfelejteni, ki hogyan lő, úgyhogy nem bíztuk a véletlenre.
A büntetőpárbaj sokszor a szerencsén múlik, de fel kell rá készülni, amennyire csak lehet. Kapusedzőnk, Marge, azaz Martyn Margetson nagyon sok elemzéssel készült. Lehet, hogy csak egy százalék, de akkor is javulnak az esélyeid. És hiába dolgozik az ember, lehet, hogy most épp máshogy rúgnak. Most is volt, amit nem fogtam ki, de ez is benne van a pakliban. Ha előre tanulmányozod őket, azzal megteszel mindent azért, hogy jól védj, és én megtettem.”
Uribe lövése lepattant a kapufáról, vagyis Jordan Henderson hárított próbálkozásával együtt még mindig döntetlen volt. Ekkor Pickford egy jobbra vetődéssel hárította Carlos Bacca lövését, és mivel Eric Dier pedig belőtte az ötödik angol tizenegyest, az oroszlánosok bejutottak a negyeddőntőbe.
Megkérdeztük, milyen érzés volt kivédeni azt a lövést. Nagyot fújva elgondolkodik: láthatóan fél év után is nehéz szavakba önteni, olyan jelentős pillanat volt. „Nem írható le szavakkal – mondja, majd hozzáteszi –, bár jólesett megünnepelni! Csodálatos védés volt – folytatja. – És nagyon fontos. Akkor és ott erre volt szükség. A szurkolók boldogok voltak, és nekünk, a csapatnak és mindenkinek, aki velünk volt, sokat jelentett.”
Amikor Dier berúgta a győztes gólt, a többiek berohantak a pályára. Harry Kane a hóna alá kapva rántotta le a földre Pickfordot, hogy aztán mindenki ráugráljon. Érthető volt a nagy öröm. Pickford megtörte az angol válogatottat sújtó, huszonkét éves átkot: az 1996-os Eb óta öt tizenegyespárbajból ötöt elvesztettek. „Persze mázli is kellett hozzá – mondja. – De legalább ezen sikerült változtatnom.”
Élete eddigi legnagyobb pillanata? „Igen, azt hiszem. Elképesztő este volt, a meccs is, a nézők is lenyűgözőek. A kolumbiai szurkolók többen voltak, úgyhogy kicsit félelmetesnek hatott. Remélem, sok hasonlóban lesz még részem. Nem lenne rossz megismételni, csak mondjuk a vébédöntőben, nem igaz?”
„EGY ESÉLYED VAN, HOGY MEGMUTASD, MIT TUDSZ. SOUTHGATE MEGBÍZOTT BENNEM, ÉS ÉLTEM A LEHETŐSÉGGEL”
Horvátország végül kiejtette az angolokat az elődöntőben, de a negyeddöntőben Pickfordnak még lehetősége volt Svédország ellen is bemutatni, mit is tud. „Kettő nullra megnyertünk egy vébénegyeddöntőt, három jó védésem volt. Kapusként lettem a Meccs embere egy vébénegyeddöntőn. Nem rossz.”
Ez a mérkőzés Ross Kempet is lázba hozta. A felkészülési helyszín elzártsága ellenére Pickford megérezte, mekkorát ugrott otthon a népszerűsége.
„A közösségi médiában és az újságokban minden benne van. Az egekbe szökött a követőim száma a nyolcaddöntő után. Nem panaszkodhatom!”
„Kicsi a rakás!”
Mindenki őt ünnepelte, de a menyasszonya édesapjáról készült videó is bejárta az egész világot. „A vejem egy k…va nagy hős!” – kiabálta a nappalijában nézve a meccset. Pickford elmosolyodik. „Igen, láttam, vicces volt! – nevet. – A menyasszonyom húga küldte át a videót. Egy órán belül kint volt a neten.”
Aznap rengetegen gratuláltak neki, de volt egy üzenet, ami különösen meghatotta: Joe Harté, a válogatott előző kapusáé. Nem csoda, hogy Hart nehéz szívvel nézte az angol mérkőzéseket a világbajnokságon, hiszen a tíz selejtezőből kilencen még ő szerepelt. A svédek elleni meccs idején Hart a shrewsburyi krikettcsapattal játszott a Birmingham-liga aznapi mérkőzésén. Mégis gratulált Pickfordnak a Kolumbia elleni meccs után.
„Megdicsért, és sok sikert kívánt a következő találkozóhoz. Jó srác. Örültem, hogy írt, gyerekként felnéztem rá. Az edzőtáborban is sokat segített.”
Pickford kevés tárgyi emléket hozott haza aznapról („csak a mezem van meg, ennyi”), de kíváncsiak vagyunk, hányszor nézte meg azóta a tizenegyespárbajt. „Annyiszor nem, ahányszor kérdezték! – nevet. – De ha van rá időm, néha megnézem. Jó látni. Próbálok higgadt maradni. Nem hagyom, hogy erről szóljon az életem. Sosem mondok nemet egy fotóra. Jó elbeszélgetni a szurkolókkal. Gyerekek jönnek oda, kérdezik, milyen volt, és mindig szánok rájuk néhány percet. De nem akarok elszállni, cseppet sem változott meg az életem. Az egyetlen újdonság, hogy meghívtak a Nagy-Britannia Büszkesége díjkiosztójára, bár végül nem tudtam elmenni.”
Az, hogy egyáltalán meghívták, sokat elmond arról, kik közt tartják számon. A díjak átadói között ott volt Tim Peake űrhajós, Anthony Joshua ökölvívó és Jeremy Corbyn, az angol Munkáspárt elnöke. Pickford mégsem felejti el, honnan jött. „Igazi sunderlandi gyerek vagyok” – mondja.
A mérkőzések után adott interjúi mindig nagyon népszerűek. Ahogy adrenalintól ittasan lejön a pályáról, le sem tagadhatná északi tájszólását. Most is csak kuncog, amikor felidézzük az októberi interjút a Spanyolország elleni 3–2-es győzelem után. Fellökték, de azonnal talpra állt, hogy elhárítsa Rodrigo támadását: vagy ahogy ő fogalmazott, „gógyéba könyökölték”.
„Mi északon így mondjuk! Fejbe könyököltek, igaz? Nálunk van, aki gógyénak mondja. Az északiak nagyon jól tudták, mit beszélek! De az angliai srácok nem cucorkáltak vele, csak viccesnek találják.”
A zenei ízlése miatt azonban többet piszkálják. Az öltözőben már megtiltották neki, hogy zenét hallgasson. „Tánczenét hallgatok, rave-et, ha tudok, de nem szokták hagyni. Senki sem szereti, és ha meghallják, tudják, hogy én kapcsoltam be. A dance-et és a house-t is szeretem, és van pár zenekar is, amelyek muzsikáját szívesen hallgatom.”
Ezek között ott van a Courteeners is. Készült egy felvétel Pickfordról; az egyik koncertjükön a közönséggel együtt énekli a régi, Gareth Southgate-nek írt himnuszt. Zenei ízlése a felszerelésén is meglátszik. „A stoplisomra azt írták: Nyomasd a rave-et! A világbajnokságra csináltattam.” Szóval, ha diszkóba megy, ő a táncparkett ördöge? „Hát akad pár jó lépés a tarsolyomban!” – vigyorog.
Pickford nem cáfolja az előítéletet, amely szerint minden kapus, többek között ő is „kicsit zakkant”. „Hát persze! Minden kapusnak egy kicsit őrültnek kell lennie.”
Úgy tűnik, pont neki való volt az angol válogatott egyik legfurább délutáni programja a szentpétervári Repino uszodában, ahol Harry Maguire nyerte meg a felfújható egyszarvú-lovaglási versenyt.
„A mai napig nem értem, hogy csinálta – mosolyog Pickford, felidézve a Tunézia elleni győzelmet követő pihenőnapot. – Szórakoztunk egy jót. Elszakadtunk a focitól. Pihennünk kellett a következő meccs előtt, de közben jól akartuk érezni magunkat.”
De akkor most miért nem ő az egyszarvúkirály?
„Leestem róla, mielőtt még ráültem volna…”
Ha van, amit megváltoztatna 2018-as eredményei közül, akkor az a decemberi liverpooli derbi lenne.
A kilencvenhatodik percig nem született gól, aztán Virgil van Dijk ráívelt egy csavart labdát. Úgy tűnt, túl magas lesz.
„Pörgött a labda, és azt hittem, a kapufa felett van – magyarázza keseregve Pickford. – De egyszer csak a léc alatt volt. Megpróbáltam fölé pöccinteni, de a kezem a kapufát érte, a labda is, felröppent, aztán megint megpattant a kapufán, és leesett. Azt hiszem, aznap minden a Liverpoollal volt.”
Divock Origi könnyűszerrel pontra váltotta a szinte ölébe hulló labdát. Pickford szégyenkezve emlékszik vissza.
„Nehéz helyzet volt – vallja be. – De előfordul. Tízből kilencszer nem történik meg, de a tizedik mindig nagyon idegesítő. Gyűlölöm a kapott gólokat, valószínűleg jobban, mint kellene. Nagy hatással van rám, még akkor is, ha nem az én hibám. Nem szeretem, ha gólt kapok, győztes típus vagyok. Mindig fáj, de ettől fejlődöm, és tanulok belőle.”
Előző nap játszotta első mérkőzését az Everton az anfieldi kudarc óta. Pickford bátorításul külön tapsot kapott a szurkolóktól a kezdőrúgás előtt. Hálából hozta nekik a kétgólos döntetlent a Newcastle ellen, így nem kaptak ki a kiesés szélén álló csapattól.
„A szurkolók káprázatosan viselkedtek, és nem volt rossz a meccs. De nem tudtuk megverni a newcastle-ieket, ami bosszantó.”
Az evertoniak már meg sem lepődtek, milyen hamar helyre állt a kudarc után. „Az egyik legrendíthetetlenebb játékos, akit valaha láttam” – említette Michael Keane a vereség után.
„Ez az egyik erősségem – magyarázza Pickford. – Kapusként erősnek kell lennem szellemileg. Elkerülhetetlen, hogy néha ne hibázzunk. A lényeg, hogy milyen gyorsan tudunk fordítani az ilyen helyzeteken. Nagy az akaraterőm, ezért nem rontottam a Newcastle ellen. Ami az Anfielden történt, rosszulesett, de nem volt rám hatással.”
Ez vonatkozik a meccset követő szócsatára is. A Liverpool szurkolói előástak egy pár hónapos beszélgetést Pickforddal, melynek ez volt a címe: „Nem rontom el, mint Alisson”. Néhány nappal az interjú előtt történt, hogy a Liverpool brazil kapusától a saját hálója előtt szerezték meg a labdát, és így kapott gólt a Leicestertől.
Kellemetlen helyzet volt, mivel nem sokkal korábban, a világbajnokság idején Thibaut Courtois egy interjúban Pickfordot kritizálta: a belga kapus szerint angol kollégájának pusztán a magasságából adódóan ki kellett volna védenie Adnan Januzaj lövését. Courtois később bocsánatot kért, bár Pickford állítja, nem zavarta az eset.
Az Alisson-cikkben Pickford nyilván csak félreérthetően fogalmazott. Nem akarta kritizálni a Liverpool kapusát, egyszerűen arról beszélt, hogy el akarta kerülni ugyanazt a hibát. Mindig is tisztelte kollégáit.
„GYÖNYÖRŰ VÉDÉS VOLT, DE SZÖGLETRE MENT, ÉS AZT MÁR BEFEJELTÉK. TALÁN JOBB LETT VOLNA, HA EL IS KAPOM!”
„Kapusnak lenni nehéz kenyér. Ha hibázunk, annak tízből kilencszer súlyos következményei vannak – mondja, az anfieldi malőrt hozva fel példának. – Amikor épp nem nevetünk, akkor sírunk.”
Mi következik ezután?
„Most újítottam meg a szerződésemet az Evertonnal. Azt hiszem, jó úton haladunk. A szurkolók kedvében kell járnunk. Trófeát kell nyernünk. Nem érdekel, hogy Liga- vagy FA-kupa. Meg kell nyernünk.
Ami a válogatottat illeti: a Nemzetek Ligáját jó lenne megnyerni. Ott sem ártana a serleg. A nyáron rengeteg lehetőségünk lesz, hogy bizonyítsunk. Az elődöntőbe már bejutottunk, és mivel itt lesz a szomszédban, Portugáliában, rengetegen jönnek majd, ami jó hangulatot jelent.
Ez is csak egy lépés a válogatottnak, ahogy a világbajnokság is az volt, hogy megvessük a lábunkat a nemzetközi színtéren. Megpróbálunk mindél több szurkolót visszacsábítani a stadionokba, próbálunk látványosan futballozni. De sosem csak ennyi volt a célunk: szeretnénk egyre jobbá válni. Minden találkozót meg akarunk nyerni. És ha győzünk az összes mérkőzésen, abból trófea lesz.”
Pickford maga is sokat fejlődhet még. Mindössze 24 éves, bőven van még ideje, hogy a világ legjobb kapusává váljon. „Persze, kellenek személyes célok is. Mindig azt mondom, hogy a lehető legtöbbet szeretném kihozni magamból. A lényeg, hogy magamhoz képest a legjobb legyek, és ha ez azt jelenti, hogy a legjobb vagyok a világon, az csak hab a tortán. Fontos, hogy mindent beleadjak. Úgy érzem, meccsről meccsre, évről évre egyre javulok. Kétezertizennyolc remek esztendő volt, de már továbbléptem, és még jobb vagyok.”
A rangadó az utolsó pillanatban dőlt el
Ezzel véget is ér a beszélgetésünk. Kezet fogunk Pickforddal, aki távoztában a francia lemezlovas, Kungs egyik house-slágerét dudorássza.
Sokaknak talán nem tetszik a zenei ízlése, de amit Oroszországban Angliáért tett, az utánozhatatlan. Ha sikerül egyszer világbajnokságot nyernie, Ross Kemp szomszédainak valószínűleg füldugóra lesz szükségük.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. februári lapszámában.)
