Szöveg Paul Brown Fotó Discover Chernobyl, Valerij Skurdalov, Valentyin Litvin
Helikopter landolt 1986. április 26-ának reggelén egy észak-ukrajnai labdarúgócsapat pályáján. A Pripjaty FK játékosai éppen a fontos délutáni meccsre, a Borodjanka elleni kupaelődöntőre készültek. A szemük láttára ugráltak ki a helikopterből a védőöltözetet viselő emberek, kezükben sugárzásmérőkkel. A műszerek sípolása azonnal jelezte a veszélyt. A délutáni összecsapást lefújták, mert a közeli Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőműben, azaz Csernobilban baleset történt.
Pripjaty az erőműtől néhány, Csernobil településtől tizenöt kilométerre fekvő alvóváros volt. Az 1970-ben alapított települést modern „atomvárosnak” tartották, amely az akkor még létező Szovjetunió fejlettségét volt hivatott jelképezni. Mozi, uszoda és vidámpark szolgálta az 50 ezer lakos kényelmét, akik vadonatúj panelházakban kaptak otthont. A városnak volt labdarúgócsapata is, a Sztroityel Pripjaty FK.
A Sztroityel szó építőt jelent. A klubot a csernobili atomerőmű és Pripjaty felépítésén dolgozó munkások alapították Vaszilij Kizima, az építkezés főigazgatója támogatásával. A szovjet társadalomban fontos szerepe volt a sportnak, a legtöbb ember rendszeresen mozgott valamelyest. „Négy műszakban dolgoznak a munkásaim, de nincs hol kikapcsolódniuk – magyarázta Kizima. – Azt szeretném, ha kijárhatnának meccset nézni és sörözni.”
„LÁTTAM AZ ATOMERŐMŰVET ÉS A ROMOK FELETT GOMOLYGÓ FÜSTÖT”
Pripjaty szerény focipályája a lakótelep szélén, a panelházak árnyékában terült el. Futósávok vették körül, egy bódé szolgált öltöző gyanánt, és az egyik oldalon faszerkezetű lelátó határolta. A stadionban gyakran volt telt ház annak ellenére, hogy a csapat a szovjet bajnokság ötödosztályában játszott. „Pripjatyban mindenki imádta a futballt – mondta a hátvéd Alekszander Visnyevszkij a Szovjetszkij Szportnak. – Kétezren is kijöttek egy meccsre.” A pályát határoló kerítéstől jól lehetett látni a csernobili 4-es reaktor 150 méteres magasságba emelkedő kéményét.
Az Avangard Stadion jelenleg inkább tűnik erdőnek, mint arénának
Az atomerőmű 1977-től működött, ennek hatására lett Pripjaty a munkások csapata. A legfiatalabb játékos, a csisztogalovkai születésű Valentyin Litvin el sem kezdett dolgozni az erőműben, mivel még iskolás volt Pripjatyban. Öt testvére szintén nagyszerű labdarúgó volt.
„Kilencedikes koromból van egy jó sztorim – így Litvin egy műsorban. – Éppen algebravizsgám volt, miközben egy meccsen kellett volna pályára lépnem. A tanárom kinézett az ablakon, és megkérdezte, hogy kire várnak odakint az emberek. Egy busz és az egész, felnőtt férfiakból álló csapat várta, hogy befejezzem a vizsgát.”
Litvin 1978-ban, tanulmányai végeztével gépészként helyezkedett el Csernobilban. A többi Pripjaty-játékoshoz hasonlóan ő is részesült csekély tiszteletdíjban: két rubel és ötven kopejka volt a fizetése a megyei meccsekre, és öt rubelt kapott, ha rangosabb ellenféllel mérkőztek. Néhány csapattársát vidékről igazolták, és hozták a városba kizárólag a foci miatt. „Őket hóvirágnak neveztük, mivel azok is a tél vége felé jelennek meg. Az erőműből kapták a fizetésüket, rajta voltak az alkalmazottak listáján, de egy percet sem dolgoztak ott.”
A CELTIC ATOMKALANDJA
Miután legyőzték a Shamrock Roverst az 1986–87-es BEK-ben, olyan kaland várt rájuk Kijevben, amire nem számítottak.
Mindössze hat hónappal a csernobili katasztrófa után,1986. november 5-én a Celtic a Dinamo Kijevhez utazott a BEK második fordulójában. A baleset óta egyetlen nyugati csapat sem látogatott az atomerőműtől 120 kilométerre fekvő ukrán fővárosba.
A glasgow-i odavágó során Mo Johnston késői egyenlítésével 1–1-es eredmény született, és egyik játékos sem volt túl lelkes a visszavágót és a kijevi vendégeskedést illetően. A hivatalos brit állásfoglalás szerint „ha módunkban áll, kerülni kell a térséget”, bár a szovjet nagykövetség szóvivője szerint „a látogatás veszélytelen, és a Celtic biztonsága garantált”.
A skót csapat teljes élelmiszerellátását magával vitte „tekintettel a helyben kapható termékek bizonytalan minőségére”. Rengeteg konzerves gyümölcsöt, zöldséget és sült húst, tartós tejet és vizet csomagoltak az útra. „A Celtic győzni fog ma este, mert a játékosok lelki békéje garantált” – mondta Tim Kelly élelmezési vezető, aki két rekesz pezsgőről is gondoskodott, „hogy az ünneplésnek semmi se szabhasson gátat”, de Alan McInally és társai nem voltak partihangulatban hazafelé. A százezres tömegben 108 szurkoló képviselte a skótokat, akik 3–1-re elveszítették a mérkőzést, és összesítésben 4–2-re kaptak ki.
Az atomerőmű támogatásával és a hóvirágok segítségével a Pripjaty feljutott a negyedosztályba. A Dinamo Kijevvel bajnoki és kupagyőztes szovjet csatárt, Anatolij Sepelt 1981-ben nevezték ki edzőnek. „Innentől kezdett igazán alakulni a csapat” – mondja Litvin, akiből csapatkapitány lett. A fehér-kék együttes 1981-ben, ’82-ben és ’83-ban megnyerte a helyi kupát, viszont a bajnokságban nem boldogult, és visszaesett az ötödosztályba.
A Pripjaty korábbi csapatkapitánya, Valentyin Litvin
A csapat 1986-ban új otthont kapott, felépült az Avangard Stadion, amelyben lényegesen jobb körülmények közt, reflektorfényben és fedett lelátók előtt játszhattak. Amire elkészült, 11 ezer néző befogadására vált alkalmassá. Ekkoriban az állam tervei közt szerepelt az ötödik reaktor megépítése Csernobilban. „A stadion épp annyira fontos a városnak, mint a reaktor” – szögezte le Vaszilij Kizima. A hivatalos átadót 1986. május 1-jére tervezték, de előtte a Pripjatyra még a Borodjanka elleni összecsapás várt április 26-án.
Aznap hajnali 1 óra 23 perckor hatalmas villanással és éktelen dörrenéssel felrobbant a csernobili atomerőmű 4-es reaktora. Az éjszakai sötétben Pripjatyból is jól látszott a pusztító tűzvész. A tűzoltóság azonnal kivonult.
Korábban, 1982-ben már volt üzemzavar a csernobili erőműben, így eleinte ezúttal is azt hitték, hogy hamar helyreáll a rend. A helyiek nézték az éjszakai tüzet, miközben az égből hamu hullt rájuk. Napfelkelte után megfékezték a lángokat, a lakosok pedig mentek a saját dolgukra, bevásároltak, készültek a közeledő majálisra és az esti meccsre.
Valentyin Litvin a családjánál töltötte az éjszakát a jó néhány kilométerrel távolabbi Jampilban. Felesége a pripjatyi kórházban feküdt, mert második gyermekük megszületése után komplikációk léptek fel, így a család viselte gondját a csecsemőnek. Litvin a kilenc órakor kezdődő edzésre érkezett a városba, amikor a rendőrség megállította a település határában. „Megkérdeztem tőlük, hogy mi történt, de semmit sem tudtak. Végül átkeltem a hídon, és a stadionba mentem.”
Napsütéses idő volt. Litvin emlékei szerint az emberek az utcákon sétáltak a gyerekeikkel. Egy utcai árus zöldségeket kínált. Senki sem volt tudatában, hogy Csernobilban az atomerőművek történetének legsúlyosabb katasztrófája történt. A reaktorok felől lassú tempóban érkező, semlegesítő szereket permetező járművek adták az egyetlen jelét annak, hogy valami nincs rendben. Pripjaty evakuálása 36 órát váratott magára.
AZ 1986-OS VB MÁR ELKEZDŐDÖTT, ÍGY A FUTBALL NÉPSZERŰ TÉMA VOLT. A TRAGÉDIA UTÁN A LABDARÚGÁS JELENTETTE AZ EGYETLEN VIGASZT AZ EMBEREKNEK
A stadionban a csapatkapitány találkozott a többi játékossal és az edzőkkel, akik elújságolták, hogy a Borodjanka buszát feltartóztatták Csernobil határában. Litvin az elnökséghez fordult, hogy kiderítse, mi lesz az esti mérkőzés sorsa. A klub vezetőségének székhelye egy kilencemeletes toronyházban volt. Röviddel az érkezése után az egyik edző is megérkezett, hogy jelentse, egy helikopter szállt le a pályán. Litvin a tetőre ment. „Láttam az erőművet – idézi fel. – És láttam a négyes reaktor romjai felett gomolygó füstöt.”
A Pripjaty a Rosz Bila Cserkva ellen játszik 1985-ben, hónapokkal a tragédia előtt
Litvin a futball helyett a feleségére gondolt. A kórházba sietett, ahol az asszony részletesen elmondta neki, mi történt előző éjszaka. „Természetesen nem látott mindent – magyarázza a korábbi labdarúgó. – Hatalmas fejetlenség uralkodott, az orvosok infúziókért rohangáltak, ami azonnal hiánycikké vált. Sorra hozták be az áldozatokat.”
Mivel hivatalosan nem engedték ki a feleségét, Litvin tulajdonképpen kiszöktette őt a földszinti ablakon keresztül. „A kórházban találkoztunk olyanokkal, akik tisztán látták, hogy a négyes reaktor romjaira helikopterekből öntenek valamilyen szert.”
A pár motorral hagyta el a várost, útközben üres buszok hosszú sorát kikerülve. „Arra vártak, hogy megkapják a parancsot az evakuálás megkezdésére – magyarázta Litvin. – A sugárzás már akkor is messze meghaladta a határértéket. A buszok csak április 27-én délben jöttek be a városba.”
A Szovjetunió még a helyiek elől is megpróbálta eltitkolni a csernobili balesetet. „Csak pletykák keringtek az eseményekről – folytatta Litvin. – Sokakhoz hasonlóan én sem tudtam elképzelni akkoriban, hogy a reaktorok felrobbanhatnak.”
A nagyvilág április 28-án értesült a tragédiáról, amikor 1200 kilométerrel távolabb, Svédországban extrém sugárzást mértek. A csernobili robbanás következtében legalább 400-szor több radioaktív anyag került a légkörbe, mint a hirosimai atombomba ledobásakor.
Az erőmű környékét 27 kilométer sugarú körben lezárták. Pripjaty lakosságának nagyrészét a 45 kilométerre lévő Szlavuticsba telepítették, és többé senkit nem engedtek hazatérni otthonába.
AZ EMBEREK A GYEREKEIKKEL SÉTÁLTAK, ÉS FOGALMUK SEM VOLT ARRÓL, HOGY CSERNOBILBAN A TÖRTÉNELEM LEGSÚLYOSABB ATOMERŐMŰ-KATASZTRÓFÁJA TÖRTÉNT
A Pripjaty FK legtöbb játékosa, köztük Alekszandr Visnyevszkij, új klubot alapított Sztroityel Szlavutics FK néven. Valentyin Litvin Obuhovba került, és a Zarja Vlagyiszlavka FK színeiben folytatta pályafutását.
Szintén evakuálták a Milan és a Chelsea későbbi csatárát, az akkor még csak kilencéves Andrij Sevcsenkót, aki a Dinamo Kijev akadémiájának növendéke volt. A tragédia után a gyerekeket edzőtáborba vitték a Fekete-tengerhez. Mindennek ellenére a futball berkein belül az élet nem állt meg.
Május 2-án, kevesebb mint egy héttel a baleset után a Dinamo Kijev az Atlético Madrid ellen lépett pályára a Kupagyőztesek Európakupájának döntőjében, Lyonban. Valerij Lobanovszkij edző így nyilatkozott a tragédia kapcsán: „Játékosaim tudtak a balesetről, de az események nem zavarták meg őket a felkészülésben”. A Dinamo, soraiban olyan szovjet sztárokkal, mint Oleg Blohin, Rácz László vagy Igor Bjelanov, 3–0-ra legyőzte a spanyol együttest.
A pripjatyi sportiskola diákjai, akik a kitelepítés után sosem térhettek vissza
Csernobilban viszont még rendkívül sok munka és feladat volt. Alekszandr Visnyevszkij és Valentyin Litvin likvidátorként részt vettek a felszámolási munkálatokban és az eltakarításban. Litvin az atomerőmű alagsorának fertőtlenítésén dolgozott, ahol az extrém sugárzás miatt csak néhány percet lehetett tölteni.
A dolgozók védőfelszerelést és sugárzásmérő műszereket hordtak maguknál, hogy ne tegyék ki magukat túlzott dózisnak, de Litvin elmondása alapján sokszor túllépték a megengedett értéket annak érdekében, hogy el tudják végezni a munkát. Mintegy 600 ezer embert vontak be a takarítási és helyreállítási munkálatokba. Bátor tevékenységüknek köszönhetően Európa nem vált lakhatatlan vidékké.
Az egyik likvidátor, Eduard Korotkov helikopterpilóta elmondta, hogy naponta két órát körözött a felrobbant reaktor felett, majd esténként meccseket nézett. „A vébé már elkezdődött, így leginkább a fociról beszélgettünk.” A Szovjetszkij Szport így fogalmazott a tragédia utáni időszak kapcsán: „a labdarúgás az emberek egyetlen vigasza”.
A szovjet válogatott, amelyben a Dinamo Kijev több sztárja is szerepelt, és amelyet a Dinamo vezetőedzője, Lobanovszkij irányított, Mexikóban is keményen küzdött, hogy vigaszt adjon az embereknek. Lobanovszkij persze hozta a formáját, amikor arról beszélt: „a kormányunk a külföldi sajtó érdeklődésére minden információt közzétett a tragédia részleteiről”. Magyarország 6–0-s legyőzése és a csoportelsőség után Bjelanov mesterhármasa sem mentette meg a szovjet válogatottat, amely 4–3-ra kikapott Belgiumtól a legjobb tizenhat között.
A Pripjaty FK utódja, a Szlavutics nem élt túl sokáig: 1987-ben és 1988-ban az amatőr bajnokságban indult, majd feloszlott.
Az egykor gyorsan fejlődő környék játékosai és szurkolói szétszóródtak, sokan likvidátorként kaptak munkát Csernobilban. Pripjaty és a környék lakói közül rengetegen megbetegedtek és meghaltak, holott a szovjetek hivatalos állásfoglalása szerint az erőmű balesetének mindössze 31 halálos áldozata van. Ma a pripjatyi Avangard Stadion elhagyatottan, szokatlan turistalátványosságként mered ki a földből rozsdás reflektoraival és elgazosodott játékterével.
A radioaktív szellemvárost lassacskán visszahódítja a természet. Valerij Szkurdalov, a Discover Chernobyl Facebook-oldal üzemeltetője idegenvezetőként dolgozik Pripjatyban és a környező vidéken.
„A stadion népszerű turistalátványosság – mondta az FFT-nek. – Annak ellenére, hogy a pályán már fák nőttek ki.”
Az egyik látogató, akit Szkurdalov elvitt a városba, a ma már nyugdíjas, de továbbra is futballozó, sőt meccseket vezető Valentyin Litvin volt. Ez volt az első alkalom, hogy visszatért Pripjatyba.
A környék rendbetétele 2065-ig tart, a sugárzás pedig nagyjából 3000 év múlva szűnik meg teljesen. Egyhamar tehát nem rendeznek mérkőzést a pripjatyi stadionban.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. szeptemberi számában.)
