
Egy kép, amely a FIFA újságjába készült a nyolcvanas években. Szepesi György MLSZ-elnökként és a FIFA vezetőségi tagjaként még hivatalos megemlékezéseket is szervezett Fischer Mór sírjához (balról: Góliás Róbert BLSZ-elnök, Czékus Lajos, Németh Jenő, Terpitkó András, Berzi Sándor labdarúgó-szövetségi tisztségviselők és Szepesi György)
(A cikk 2010. júliusában jelent meg, ahol szükséges volt, frissítettük! – a szerk.)
A 2018-ban elhunyt legendás rádióriporter és korábbi MLSZ-elnök, Szepesi György, a FIFA örökös tagja évtizedekig egymaga ápolja az egyik elhagyott sírt a Kozma utcai zsidótemetőben. Fischer Mór sírját. Egy olyan úrét, aki többedmagával kitalálta: milyen jó lenne az országok válogatott futballcsapatainak négyévente világbajnokságot rendezni. A cikk hőse a FIFA alelnöke volt akkoriban, és mi sem természetesebb, mint az, hogy a magyar futball vezetői hülyének nézték ezzel a vb-rögeszmével, és a profi klubok főnökei határozottan eldöntötték: a mi válogatottunk ugyan nem utazik el erre a világbajnokságnak nevezett haknira. Nem is utazott. Fischer Mór egyedül álmodozott arról Uruguayban, 1930-ban, hogy egyszer majd a magyarok is rájönnek, nem akkora marhaság a vb. Mára rájöttek, de most, már ha akarják, sem engedik oda őket. Közben persze történt ez az. Szepesi György írásával mutatjuk be a már-már elfeledett sportvezetőt az FFT olvasóinak.
Fischer Mór, a két világháború közötti legismertebb magyar futballdiplomata 1875-ben született. Vezető szerepet játszott a FIFA-ban, alelnök és végrehajtó bizottsági tag, amíg a hazai faji törvények lehetetlenné nem tették számára a munkát.
Azért idézem elődöm életét, harcait, munkásságát, hogy emlékét – akárcsak méltó utódjáét, Barcs Sándorét – ne feledjük, mert szerintem a tradíciók méltó ápolása a sportban, a labdarúgásban is nemzeti kötelesség.
A Nemzeti Sport írta 1929 májusában: „A FIFA 42 tagországával a világ egyik legnagyobb szervezete, vezető nemzetközi sportszövetség, amely a Népszövetséget is felülmúlja munkájával. Nemcsak beszél a nemzetek békés együttműködéséről, hanem azt meg is valósítja.” A barcelonai FIFA-kongresszus előtt megjelent NS-méltatás idején Fischer már két esztendeje volt alelnök és vb-tag.
Ki is volt a magyar sportdiplomata?
A MÁV főigazgatóságának több mint egy évszázada lefektetett szolgálati táblázatából megtudtam, hogy az első világháborúban, 1915-ben a Vöröskereszt Ezüst Díszérmével, egy évvel később Koronás Arany Érdemkereszttel tüntették ki. Az 5324/28. számú akta is bejegyzésre került: „a Kormányzó Úr Őfőméltósága 1928. augusztus 27-én kelt elhatározásával megengedte, hogy Fischer Mór a francia becsületrend lovagi kitüntetését elfogadja”.
A MÁV Főfelügyelő utolsó bejegyzése: „1934-ben vonult nyugalomba a vasúttól”

„Tanonc és munkaügyi előadó, igen szorgalmas, elsőrangú munkaerő” – Fischer Mórra a vasút is büszke volt
Sporttevékenységét a leghíresebb vasutascsapatban, a Törekvésben kezdte. Az 1903-ban alakult kőbányai együttes Fischer irányításával 1926-ig, a magyar profi labdarúgás bevezetéséig folyamatosan az élvonalban szerepelt, később hivatali állásuk miatt csak amatőrök lehettek játékosai (hiszen egy vasutas „nyugdíjas állás” akkoriban többet ért, mint a profi futballista bizonytalan kenyere). A Nemzeti Bajnokságban – 1939-ben újra az élvonalba vezette szeretett csapatát – a hatodik helyig jutott a Törekvés.
A futballpápa
A mára szinte teljesen elfelejtett Fischer Mórról igen kevés adat lelhető fel, de a világbajnokságok létrejöttében játszott szerepét mindenütt megemlítik. A gépészmérnök, MÁV-főtanácsosként dolgozó Fischer nemcsak a futballban volt nemzetközi tekintélyű vezető, de a Vasutasok Világszövetségét is megalapította. Könyvet írt a sport szociális szerepéről és az ifjúság nevelésére gyakorolt hatásáról, de A futball technikája címmel szakkönyvet is publikált. Nyolc nyelven beszélt, nemcsak francia, német becsületrendet is kapott (1929), az olaszok pedig egyenesen „futballpápaként” emlegették. Az általa szervezett budapesti FIFA-kongresszuson dőlt el véglegesen, hogy megrendezik az első futball-világbajnokságot, de az 1928-as olimpia futballtornájának megszervezésében is részt vett már. A FIFA-nak és az MLSZ-nek is alelnöke, afféle nemzetközi igazgatója, a magyar szövetségnek még a Monarchia idejében volt a második embere (1912– 1918). Cikkei a Kickerben jelentek meg rendszeresen, abban az újságban, amelynek szerkesztőségével utódja, Szepesi György haláláig napi kapcsolatban volt.
Az MLSZ-ben és a FIFA-ban párhuzamosan futott Fischer Mór pályafutása. Jules Rimet elnök megszerette a több nyelvet beszélő magyart, aki elegáns megjelenésével, nagy fejével, sűrű szemöldökével mint férfi is feltűnést keltő jelenség volt.
Az amerikai Carnegie Alapítvány jóvoltából, amely 1914-ben tízmillió dollárral kívánta segíteni „a nemzetek közötti békés együttműködés hathatós propagálását” (mint a történelemből tudjuk, nem nagy sikerrel), Fischer Mór 39 egyetemen tartott előadást az Egyesült Államokban „Mit adott Magyarország az emberiségnek?” címmel, és többek között Puskás Tivadarról (Ferencről még nem beszélhetett…), Irinyi Jánosról, Munkácsy Mihályról, a két Bolyairól, Eötvös Lorándról, Kőrösi-Csoma Sándorról, Vámbéry Árminról, Stein Aurélról szólt a hallgatóságnak.

A „kultúrház” a sport szentélye is volt
Sportvezetői működésének lényege a nemzetközi munka volt. A FIFA 1926-os kongresszusán a szónoki emelvényről szögezte le: „a labdarúgásügyet csak a szövetségek, nemzetközi viszonylatban csak a FIFA tárgyalhatja, egyéb szerv nem szólhat bele”. A politikától és a kormányoktól való függetlenség elvének betartása ma is az egyik legfontosabb törekvése a FIFA-nak.
1927 újabb fordulópont: Helsinkiben írják ki a Nemzetek Európa Kupáját (az Eb elődjét), s az osztrák–magyar Hugo Meisl, Fischer Mór duó javaslatára az első nemzetközi klubtornát, a Közép-Európa-kupát, a KK-t, amelyet a Bajnokok Ligája első előképének szokás tekinteni.

Az 1934-es vb szervező bizottsága: balról a harmadik Fischer Mór, mellette jobbra
dr. Schricker FIFA-főtitkár
Termékeny gondolatait, hihetetlen energiáját, puritán magatartását a FIFA-elnök azzal is honorálta, hogy 1930-ban Budapest rendezhette meg a nemzetközi szövetség kongresszusát. Remekül sikerült! A dunai hajókirándulás után a finn delegátus felesége mondta: „Ezzel a hajóval akár Amerikáig is szívesen utaznék”.
Mint ismert, 1930-ban Uruguay volt a házigazdája az első labdarúgó-világbajnokságnak, amelyen a profi klubok döntése értelmében Magyarország nem vett részt. Rimet elnök külön megbízottjaként – Belgrádban és Budapesten a küldöttek igent mondtak a vb-re – Fischer is ott volt Dél-Amerikában, de örökké személyes kudarcának érezte, hogy nem sikerült áttörnie a vb-t ellenzők hazai barikádját.
Rimet elnök bizalma változatlan maradt, rábízta az 1936-os berlini olimpia labdarúgó-tornájának a szervezését, és főszerepet kapott az 1938-as világbajnokság lebonyolításában is.
1939-től dermesztő évek következtek Fischer életében. Néha még lejárt a Törekvés klubba, jobbára azonban otthon rendezgette emlékeit, írásait. A zsidótörvények miatt nem vehetett részt a magyar futball irányításában, ezért is volt jóleső, humánus cselekedet dr. Eicheré. Amikor 1942 novemberében Svájc válogatottja Budapesten játszott, a svájci szövetség elnöke ezt az alkalmat használta fel arra, hogy a magyar testület akkori vezetőinek a tudta nélkül felkeresse a származása miatt a magyar sportéletből kizárt Fischer Mórt, s ajándékcsomaggal kedveskedjen neki. Mint mondta: „Ez a FIFA ajándéka a régi barátnak”.
Fischer 1945-ben visszatért az MLSZ-be, szeptemberben bécsi túrára vezette a Törekvést, de nem érezte jól magát. November 8-án, egy hónappal 70. születésnapja előtt érte utol a halál. A Törekvés-játékosok díszőrséget álltak sírja mellett a Kozma utcai temetőben.
Ez a Fischer nem az a Fischer
Fischer Móric néven a herendi porcelángyár alapítója a leghíresebb, a Wikipédia is az ő életrajzát dobja ki elsőként. A 81 esztendeig élő Farkasházy Fischer Mór (1799–1880) Tatáról indult, és felvirágoztatta a céget, megrendelői között volt Viktória királynő, II. Sándor cár és Ferenc József is, utóbbi adományozta neki a nemesi rangot és az előnevet, amelyet a mai közéletből jól ismert ükunokája, Farkasházy Tivadar humorista, újságíró is visel. Noha Farkasházy köztudottan futballrajongó, üknagypapája csak névrokona a FIFA-alelnök Fischer Mórnak, más-más évszázadban alkottak maradandót.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2010. júliusi számában.)