Szöveg Chris Flanagan Kiegészítő interjúk Caio Carrieri, Felipe Rocha
Harmincnyolc év elmúltával Zico, akit fehér Pelének neveztek, hangjából még mindig a büszkeség cseng, amikor arról beszél, milyen szerepet játszott a világbajnokságok történetének egyik leghíresebb csapatában.
„Bárhová is megyek a világon, és jártam már néhány helyen, mindig az 1982-es brazil csapatról kérdeznek – mondja a 67 éves sportember a FourFourTwo-nak. – Mindent megtettünk, de sajnos ez sem volt elég.”
Brazíliában az elmúlt hetekben arra az ikonikus nyárra emlékeztek. Mivel a pandémia miatt élő mérkőzések nem voltak, az egyik tévétársaság úgy döntött, megörvendezteti az otthoni ücsörgő nemzetet, és leadja a brazil válogatott összes spanyolországi vb-mérkőzését. „Minden 1982 nyári meccsünket újra műsorra tűzték, pedig nem is nyertünk világbajnokságot abban az évben” – folytatja Zico. Akár sikerült akár nem, az érzés megmaradt.
Telê Santana csapatát a mai napig úgy tartják számon, mint a legjobb, amelyik végül nem nyert vb-t. A tehetséges játékosok, a végtelen képzelőerő csodálatosnál csodálatosabb gólokat eredményeztek, és elkápráztatták a nézőket szerte a világon. Bár a történet vége szomorú, és a brazil válogatott még csak elődöntőbe sem jutott, ameddig tartott a történet, nagyon szép volt.
GABONÁT A GÓLOKÉRT
Négy évvel korábban a brazil válogatott játékosai egy tévé előtt kuporogtak az argentin Mendozában. Néhány órával korábban győzték le Lengyelországot 3–1-re az 1978-as világbajnokságon, és ezzel a döntő közelébe jutottak. A brazilok veretlenek maradtak a csoportkörben, Perut 3–0-ra intézték el, a házigazda Argentínával gól nélküli döntetlent játszottak.
A csoport győztesére Hollandia várt volna a döntőben, de még hátra volt egy mérkőzés, Argentína játszott Peruval. Ahhoz, hogy a házigazda menjen tovább, négy góllal kellett nyernie. Végül 6–0 lett az eredmény, és Argentína megnyerte a világbajnokságot.
„Argentína már három nullára vezetett, amikor megérkeztünk a szálláshelyünkre – idézi fel Óscar, aki 1978-ban és 1982-ben is a brazil válogatott védője volt. – Bekapcsoltuk a tévét, s nemsokára megszerezték a negyedik gólt.”
Zico (guggoló sor, jobbról a második) volt Santana ötletes csapatának szerencsecsillaga, és jó eséllyel a világ legjobbja 1982-ben
Az argentinok győzelme a mai napig vitatott, keringenek olyan pletykák, hogy a katonai junta gabonaszállítmányt ígért Perunak. „Bármelyik pletykát felhozhatják, egészen biztosan ismerem – folyatja Óscar. – A mai napig nem tudjuk, mi történt pontosan. Az biztos, hogy erre senki sem számított. Az is igaz, hogy ha megverjük Argentínát, nem szorulunk rá Peru segítségére. Végül a harmadik helyen végeztünk, de a mai napig nem kaptuk meg az érmet. Egy kicsit sokáig tart, nem igaz?”
Brazília még csak mérkőzést sem veszített az 1978-as világbajnokságon, de a közvélemény nem értette, a pragmatikus szövetségi kapitány, Claudio Coutinho miért hagyja ki rendszeresen Zicót a kezdőből. Miután a csapat 1979-ben kikapott Paraguaytól a Copa América elődöntőjében, Coutinhót menesztették. Néhány évvel később búvárbalesetben halt meg.
A támadójáték irányába elkötelezett Santana érkezett 1980-ban, és több minden megváltozott a brazilok hozzáállásában. A válogatott tizenkilenc veretlen mérkőzéssel jutott ki az 1982-es világbajnokságra, Angliát is legyőzte a Wembleyben, kétszer intézte el Nyugat-Németországot, és 7–0-ra nyert az északírek ellen az utolsó felkészülési találkozón.
„Hatalmas megtiszteltetés volt, ahogy Santana irányításával készülhettünk – mondja Zico. – Mindig volt meccsterve, de megadta a szabadságot is. A tökéletességre törekedett. Ha valaki tízet lőtt egy edzésen, és kilenc alkalommal betalált, egyszer pedig a kapufára ment a labda, megkérdezte, miért nem ment be mind a tíz.”
„SANTANA AZT MONDTA, A VÉDEKEZÉS NEM RÉSZE A FILOZÓFIÁNKNAK, ÉS EHHEZ AZ UTOLSÓKIG RAGASZKODNUNK KELL. MEGBÁNJUK, HA NEM ADJUK ÖNMAGUNKAT”
Santana mindig a támadást erőltette. „Nála nem létezett olyan, hogy várjunk az ellenfélre – emlékezik Óscar. – Nem számított, milyen szinten áll a másik csapat, csak az érdekelte, hogy menjünk előre. Ez a stílus rengeteg edzésen alapult. Nem akarta, hogy szabálytalanul játsszunk, azt szerette volna, hogy a szépet ötvözzük a szabályossal. Minden együtt állt ahhoz, hogy mi legyünk a Pelé utáni korszak első világbajnok csapata.
A válogatott ereje a középpályában rejlett, hihetetlen tehetségek voltak ott. Toninho Cerezo nem léphetett pályára az első csoportmérkőzésen a Szovjetunió ellen, ezért Falcao került a helyére, és annyira meggyőzően játszott, hogy utána mindkettejüket bevetette Santana. Cerezo és Falcao elegáns előretolt játékmesterek voltak Zico és Sócrates mögött. Éder hivatalosan második csatár volt, de gyakran a bal szélen focizott, így tudta elsütni a bal lábát, amelynek köszönhetően az Ágyú becenevet kapta.
Sócrates: a futball Che Guevarája
A 192 centiméter magas Sócrates volt a válogatott kecses és okos kapitánya, akit méltóképpen neveztek el a görög gondolkodóról szülei, annyira rajongtak a görög filozófiáért, hogy a másik két gyermekük a Sófocles és a Sostenses nevet kapta.
Sócrates vállaltan baloldali nézeteket vallott. Amikor a brazil katonai kormányzás inogni kezdett, a demokrácia mellett tette le a garast. „Én lettem a futball Che Guevarája” – mondta később a FourFourTwo-nak.
Emellett fontos labdarúgó is volt. „Nagyon sok erénye volt – dicséri Zico. – Okos, kreatív játékos, aki lenyűgözően váltogatta a posztokat, hihetetlenül olvasta a játékot. Könnyű volt mellette a dolgunk. Tudtuk, mit tesz majd a másik.”
Egyértelműen Zico volt a földkerekség legkiválóbb futballistája a világbajnokság idején. Ő lett Dél-Amerika legjobbja 1981-ben, miután a Flamengóval megverték a Liverpoolt az Interkontinentális Kupáért. Akkoriban még nem osztottak ki FIFA Év játékosa-díjat, Aranylabdát pedig csak európaiak kaphattak, 1981-ben, a Bayern München játékosa, Karl-Heinz Rummenigge nyerte el.
„Gyakran viccelődtünk Luizinhóval, hogy ha nem kapunk gólt, biztosan nyerünk, mert Zico minden bizonnyal lő egyet” – mondja Óscar, akinek Leandro és Júnior voltak a társai a védelemben.
„Tele voltam önbizalommal – mondja Zico. – Úgy éreztük, nagyon jó világbajnokságon vehetünk részt Spanyolországban, bár néhány nagy játékosunk, például Reinaldo és Careca sérült volt. Careca néhány nappal a torna előtt esett ki. Santanának nélkülöznie kellett két fő csatárát, és emiatt Serginhót hívta be.
HATALMAS GÓLOK, DÖBBENT SOUNESS
Brazília első mérkőzésén rögtön kapott egy figyelmeztetést. A kapus, Waldír Peres beengedte Andrij Bal távoli lövését, és ezzel a Szovjetunió lépéselőnybe került. Az utolsó 15 percben aztán sikerült megfordítaniuk a meccset, előbb Sócrates vágott be egy hatalmas gólt 25 méterről a felső sarokba, majd Éder szerezte meg a győztes találatot.
A második mérkőzésen Brazília ismét fordított. Skócia szerezte meg korán a vezetést, de végül a brazilok 4–1-re nyertek. Amikor Graeme Sounesst évekkel később megkérték, hogy nevezze meg a valaha volt legkeményebb ellenfelét, egyszerűen felsorolta a brazilok aznapi felállását.
Zico orvosi pontosságú szabadrúgásból egyenlített ki. „Istentől kaptam a tehetségem, de magam is rengeteget gyakoroltam – magyarázza. – A Flamengóban hetvenszer-százszor is gyakoroltam az edzések után. A válogatottal szerencsém volt. A bemutatkozásom alkalmával hárman lőttek szabadrúgást: Nelinho, Rivellino és Marinho. Az előbbi kettőt azonban kiállították, majd kaptunk egy lehetőséget a tizenhatos széléről. Marinho inkább távolról volt ügyes, úgyhogy éreztem, eljött az én időm, és belőttem. A második mérkőzésemen ismét betaláltam.”
Éder káprázatos emelése és Falcao bombája tette biztossá a győzelmet, miután Óscar fejesgólja 2–1-re módosította az eredményt. Új-Zéland ellen aztán Zico kétszer is betalált, az első egy elég emlékezetes olló volt, majd jött Falcao és Serginho, így lett az eredmény 4–0.
A brazilok ezek után a világbajnokság egyértelmű esélyeseivé léptek elő. A címvédő argentinok, a házigazda spanyolok, illetve Olaszország egyaránt a második helyen zárták a csoportkört, az utóbbi három döntetlent játszott. Nyugat-Németország csak az Ausztria elleni, szégyentelen, Gijónban elért győzelme után lett csoportelső. A két csapat lagymatagon játszott, miután az iksz mindkettejüknek megfelelt Algéria kárára. Brazília mellett csak Anglia lett százszázalékos a csoportja élén.
A közvélemény még inkább favoritnak tartotta Brazíliát a második csoportkörben Argentína ellen játszott mérkőzése után. Az ősi ellenség 2–1-re kikapott Olaszországtól a háromcsapatos második csoportkör első találkozóján. A csoport győztese azelődöntőbe jutott. Ezt követően a brazilok megverték Argentínát 3–1-re, és ezzel jobb gólkülönbségük lett az olaszokénál. Az utóbbiak ellen elég lett volna egy döntetlen is, és Brazília Lengyelországgal találkozott volna az elődöntőben.
„Argentína volt a világbajnok, és ott volt a soraiban Diego Maradona – mondja Zico. – Ennek ellenére a brazil csapat a legszebb játékát hozta ellenük. Gyönyörűen futballoztunk.”
Zico és az első gól Új-Zéland ellen
Zico kezdte el a gólgyártást, miután Éder rakétaszerű bombája a lécről pattant le, majd előkészített egyet-egyet Serginhónak és Júniornak. A vereség Argentína biztos kiesését jelentette. Ennek ellenére Maradona kiállíttatta magát a 86. percben, amikor a csereként beálló Batista ellen szabálytalankodott. „Maradona elvesztette a fejét – folytatja Óscar. – Nagyon bíztunk magunkban a meccs után. Santana a helyszínen nézette meg velünk az Argentína–Olaszország találkozót. Hiába nyertek az olaszok, úgy éreztük, Argentína jobban játszott. Emiatt azt hittük, a nehezén már túlvagyunk.”
LE AZ ÓVATOSSÁGGAL!
Ebben nem lett igazuk. Az Espanyol 44 ezres stadionjában a nagy reménykedés hirtelen rémálommá változott.
„Az Olaszország elleni találkozó előtt jeleztük Santanának, hogy jó lenne, ha óvatosabban játszanánk, mert a döntetlen is elég – emlékszik vissza Óscar. – Azt válaszolta, hogy ebben az esetben túl óvatosak lennénk, és később mindig megbánjuk, ha nem adjuk önmagunkat. A védekezés nem része a filozófiánknak, és ehhez az utolsókig ragaszkodnunk kell.”
Elég volt öt perc, hogy ez a hozzáállás megbosszulja magát. Paolo Rossi, aki a korábbi négy mérkőzésen nem talált be, előtte pedig kétéves eltiltását töltötte egy fogadási botrányban való részessége miatt, most eredményes volt. „Igazán nem gondoltuk, hogy éppen Rossitól kellene tartanunk – ismeri el Óscar. – Sokkal jobban féltünk Bruno Contitól és Giancarlo Antognonitól.” Ennek ellenére Antonio Cabrini keresztlabdáját Rossi fejelte be a hálóba.
Brazíliának gólt kellett szereznie, ha nem, akkor vége. Serginho került tiszta helyzetbe, de elpuskázta. Zico és Sócrates akciója viszont eredményes volt, a gól talán a torna legszebb találata lett. Utóbbi labdarúgó futott nagyot egy csodás passzra, majd elbánt Dino Zoff kapussal is. Minden rendben is lehetett volna, ha Cerezo nem adja el váratlanul a labdát: de eladta, és Rossi gólt szerzett. A középpályás könnyekre fakadt, mert tudta, hogy a hibája végzetes lehet.
A brazilok nagyon keményen nyomtak, és ennek meg is lett az eredménye: Cerezo gyönyörűen cselezett ki három védőt, átadásából Falcao 15 méterről bombázta be a labdát a hálóba.
Brazília azonban nem nyugalmat merített a sikerből, hanem még inkább nyomult, hogy megnyerje a mérkőzést. Hat perccel később egy rosszul felszabadított szögletet követően Marco Tardelli lövése után Rossi hat méterről szabadon passzolhatta be a hálóba a labdát, ezzel mesterhármast ért el.
„Nagyon szokatlan mérkőzés volt – magyarázza Zico. – Öt perc után már náluk volt az előny. Kiegyenlítettünk, majd tíz perccel később ismét vezettek. Újra kiegyenlítettünk, de Rossi harmadszor is betalált. B.ssza meg! Még a sportszárunk is szétszakadt, annyira igyekeztünk, hogy ismét kiegyenlítsünk, de nem sikerült. Ritkán, de van olyan nap, hogy ha mi tízet lövünk, ők tizenegyet fognak. Nyolcvankilenc válogatott mérkőzésen léptem pályára, és ez volt az egyetlen alkalom, amikor három gólt kaptunk.”
A mérkőzés így 3–2-es olasz győzelemmel zárult, és Brazília búcsúzott a világbajnokságtól. Olaszország ment tovább, megverte Lengyelországot és Nyugat-Németországot is, ezzel megszerezve története harmadik vb-győzelmét.
Santana és csapata megfizetett a könnyelműségért. „Luizinho, Waldír Peres és én nem támadtunk csak, rajtunk kívül mindenki – mondja Óscar, aki ma már képes mosolyogni az egészen. – Ez volt talán a legnagyobb hibánk azon a világbajnokságon.”
„Egy másik taktikai kérdés is szerepet játszott – így Zico, a japán válogatott és a Fenerbahce korábbi edzője. – A vébét megelőző három évben mindig háromszögben álltunk fel középen, ezt Cerezo, Sócrates és én alkottuk. Előttünk hárman harcoltak. A második csoportmérkőzésünktől kezdve azonban Falcao, Cerezo, Sócrates és én együtt voltunk a pályán. Mi négyen csupán huszonöt percet szerepeltünk egyszerre korábban, méghozzá Írország ellen.
Ez megterhelte a jobb szélt, ahol Leandro egyedül maradt, és nem bírta a terhelést. Ha ezt gyakoroltuk volna, akkor nincs baj, de csak azon a tornán kezdtük el.”
A brazilok megfizettek a könnyelműségükért Olaszország ellen
Képzeljük csak el, mennyire jók lehettek volna, ha valóban így edzenek! Ezzel szemben álmaik összetörtek. „Az öltözőben csend honolt – emlékezik Óscar. – Olyan volt, mintha temetésen lennénk. El voltam keseredve. Kétség nem fér hozzá, mi voltunk a világbajnokság legjobb csapata. Nincs még egy olyan tehetséges válogatott, mint az 1982-es brazil. Olyan volt, mint egy szimfonikus zenekar. A mozdulatokat összehangoltuk, és mindenki játszott.
Most itt ülünk 2020-ban, és még mindig erről beszélgetünk, ami azért elárul valamit. A világ minden tájáról kapok leveleket, egy iráni futballrajongó például megírta, hogy még ma is sír, ha a góljainkat visszanézi. Otthagytuk a névjegyünket a történelemben, de a futballban nem mindig a legjobb nyer. Olaszország megérdemelte, amit elért.”
Zico, Sócrates és a többiek négy évvel később is megpróbálták, de már nem voltak ennyire kiemelkedőek. Franciaország ellen estek ki, a negyeddöntőnek tizenegyespárbaj vetett véget, és Brazília ismét vereség nélkül távozott, mint 1978-ban. „Egyedül az Olaszország elleni 1982-es mérkőzést veszítettem el nagy tornán – állapítja meg Zico. – A k.rva életbe, mégsem játszottam még csak döntőben sem!”
A brazilok tragédiája azt jelentette, hogy a pragmatizmus győzedelmeskedett a fantázia világa felett, mintegy bizonyítékul, hogy a lelkes támadójáték túl naiv elképzelés a modern labdarúgás világában. Zico úgy fogalmazott, hogy aznap meghalt a futball. Amikor 1994-ben végül világbajnok lett a brazil válogatott, a középpálya nem a szépséget, inkább a funkcionalitást részesítette előnyben. Hiába nyert azonban a csapat, már nem ragadta magával annyira a szíveket, mint az a másik 12 évvel korábban. Dungát annyira idegesítette ez, hogy a „vereség specialistáinak” nevezte el Santana gárdáját, amivel jól fel is idegesített mindenkit.
„Az az 1982-es csapat magát Brazíliát testesítette meg – említette Sócrates 2010-ben a FourFourTwo-nak. – Pimasz volt, vidám, kreatív és szabad. Onnantól kezdve azonban az összes többi brazil válogatott épp ugyanolyan, mint bármelyik másik országé.”
Nem számít, hogy nem nyerték meg a világbajnokságot, még csak olyan közel sem kerültek hozzá, mint 1978-ban, mégis rendre az egyik legizgalmasabb csapatként emlékeznek rájuk. A legjobbra, amelyik nem nyert semmit. Zico szerint ez a címke nem szomorú bélyeg, inkább azt jelzi, hogy elérték az emberek szívét szerte a világon.
„Büszke vagyok – állítja. – Nem frusztrál, hogy elvéreztünk. Jól tudok aludni éjszaka, és nem bánok semmit.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. augusztusi lapszámában.)
