Szöveg Nick Moore és James Maw
Chile volt a torna házigazdája 2015-ben, és minden tekintet az állhatatos középpályásra, Arturo Vidalra szegeződött. Ő pedig azzal hálálta meg ezt a kitüntetést, hogy három gólt szerzett csapata első két csoportmeccsén Ecuador és Mexikó ellen, majd legurított néhány sört, és Ferrarijával lehajtott az útról. Szerencsére csak kisebb karcolásokat szenvedett, és más sem sérült meg.
Két évre eltiltották a vezetéstől, de a tornát végigcsinálhatta. Akkor biztosan nem volt másnapos, amikor csapata megnyerte története első Copa América-aranyérmét, amihez az akkor még Juventus-játékos is nagyban hozzájárult.
Az őrült Copa América alapjait egészen korán, 1916-ban letették, amikor az első tornát rendezték Buenos Airesben (az agybajos labdarúgás hivatalos fővárosában). A döntővel felérő mérkőzést Argentína és Uruguay játszotta, de öt perc után már félbe is kellett szakítani, mert tömegnyomor alakult ki, és a szurkolók egy haragos része benzint kezdett szétlocsolni, hogy felgyújtsa a falelátókat.
A mérkőzést másnap ismételték meg a közeli Racing Club stadionjában, és a gól nélküli döntetlen Uruguay győzelmét hozta.
Mint a földkerekség legrégibb nemzetközi tornája, a Copa América úttörő szerepet töltött be. Sajnos azonban a rasszizmus tekintetében is az élen járt.
Az 1916-os legeslegelső meccset Uruguay és Chile játszotta egymással, és ezen léptek pályára először színes bőrű futballisták nemzetközi tornán. Isabelino Gradín és Juan Delgado egyaránt az uruguayiakat erősítette. A chileiek azzal próbálkoztak, hogy ellenfelük „afrikaiakkal” áll ki ellenük, de Gradín a lábával válaszolt, és két gólt szerzett csapata 4:0-s, kényelmes győzelme során.
A 2001-es döntőt a házigazda Kolumbia és Mexikó vívta egymással. Éppen csak 60 másodperce tartott az összecsapás, amikor a pályára hullott két ejtőernyős, akik elvétették a célt a meccs előtti záró ceremónia alkalmából.
Később aztán Iván Córdoba gólt fejelt a második félidőben. Igaz, hogy Mexikó kilenc emberrel fejezte be a döntőt, de Kolumbia így is örülhetett első és mindmáig utolsó tornagyőzelmének.
Brazília úgy nyerte meg az 1997-es döntőt Bolíviában, hogy 22 gólt szerzett hat mérkőzésen, ebből hetet akkor, amikor Perut semmisítette meg az elődöntőben.
Nemcsak emiatt került a címlapokra a válogatott, hanem híres csatárpárosának, Romáriónak és Ronaldónak (alul) köszönhetően is, akik emlékezeteset alkottak a pályán kívül is. A páros titokban megszökött a szállodából éjjel, átmászott egy falon, ahol már odatámasztott létra várta őket, és beültek a korábban odaszervezett taxiba.
Képzeljük csak el, hogy Szalai Ádám hazaszökik a 2016-os Európa-bajnokságról, hogy gyorsan lehúzzon egy műszakot a gyárban. Ha ez megvan, nagyjából érthetjük, mit tettek az argentin labdarúgók egy évszázaddal korábban.
A futball még luxusnak számított 1917-ben, ezért miután az argentinok első két meccsükön megverték Brazíliát és Chilét, hazamentek, és dolgoztak egy kicsit, hogy ne veszítsék el a munkájukat. Aztán egy hadihajó fedélzetén utaztak vissza Montevideóba. Nem éppen ideális körülmények, a döntőt el is veszítették 1:0-ra Uruguay ellen.
Egyet a kvízezőknek: melyik a világtörténelem leghosszabb mérkőzése? Az, amelyiket 1919. május 28-án vívott egymással Brazília és Uruguay a Copa América döntőjében. Nem esett gól a rendes játékidőben, emiatt a szabályok szerint egy órát hosszabbítottak. Arthur Friedenreich a 122. percben szerezte meg Brazília győztes találatát.
A legkésőbb esett gól a brazilok első fekete játékosához kapcsolódik, aki amúgy 1300-at lőtt pályafutása során.
Friedenreich kései gólja sorsdöntőnek bizonyult a brazil labdarúgás szempontjából. Akkoriban a futball a fehér felsőbb osztály szórakozása volt Brazíliában, és a fehér német üzletember, illetve fekete brazil édesanya gyermeke „eljátszotta”, hogy fehér, hogy bekerüljön a csapatba.
A jutalma pedig? Két Copa América-eltiltást kapott Brazília elnökétől. A népakarat nyomására a büntetését 1922-ben törölték, és ragyogó tudásának is eredményeként a brazil futball egyre inkább elfogadta a színes bőrű futballistákat.
Megujjazva
A dél-amerikai futball híres a kétes megoldásokról, de a chilei Gonzalo Jara új szintre emelte ezt is a 2015-ös Copa América negyeddöntőjében. A West Brom, a Brighton és a Nottingham Forest korábbi védője úgy próbálta meg kiiktatni Edinson Cavanit, hogy bedugta az ujját a hátsó felébe.
Becsületére legyen mondva, a dolog működött: Cavani bosszút állt, kiállították, és csapata 1–0-ra kikapott a címvédőtől. Igaz, Jarát utána három mérkőzésre eltiltották, a CONMEBOL nem annyira díjazta az unortodox megoldást.
Lehet, hogy az övé minden idők legjobb neve a Copa América történetében, de Napoleón Medinára sajnos mégis a saját maga okozta Waterloo miatt fognak emlékezni.
Az ecuadori kapus 31 gólt szedett be hat mérkőzésen az 1942-es tornán Uruguayban, és a mai napig ez a rekord. Volt továbbá egy elég kellemetlen estéje is Argentína ellen, amikor csapata 12:0-ra kapott ki. Szegény Napoleón három évvel később is 27 gólt engedett be.
„Bocsánatot kell kérnem a klubomtól és a családomtól – siránkozott a Barcelona és Mexikó fiatal játékosa, Jonathan dos Santos, miután hazaküldték a 2011-es tornáról. – Kilenc év alatt sosem volt velem semmilyen gond, mindig fegyelmezetten viselkedtem, de emberek vagyunk, hibázunk.”
Vajon mi lehetett a bűne? Verekedett edzésen? Kiszökött a szállodából? Nem egészen. Egyike volt annak a nyolc hazazavart játékosnak, akik prostikat csempésztek be a szállodába. Emberek vagyunk, hej!
Richard Maddison 1953-ban két mérkőzést vezetett volna, de az elsőn Perunak kellett ítélnie a győzelmet, mert az ellenfél Paraguay szabálytalanul végrehajtott egy negyedik cserét is. Ez alkalomból Milner Ayala belerúgott a játékvezetőbe, amiért három évre felfüggesztették. Később fél óra után le kellett fújnia egy meccset, mert a bolíviaiak vadul nekiestek. Ez alkalommal cipő nélkül menekült ki a hátsó bejáraton, mielőtt Chile megkapta volna a neki járó pontokat.
Az 1925-ös döntő igazi őrületbe csapott át. Karácsony napján rendezték Buenos Airesben a két ősellenség, Brazília és Argentína között, és a találkozót egyáltalán nem jellemezte az ünnep szentsége.
Miután Ramón Muttis odavágott Arthur Friedenreichnek, tömegverekedés tört ki, még a szurkolók is beözönlöttek a pályára. Hosszas szünet után az összecsapás folytatódott. Végül a házigazda szerezte meg a bajnoki címhez elegendő döntetlent, a feldühödött brazilok Rióban tiltakoztak tovább, és a két válogatott 12 éven át nem is találkozott egymással.
Miközben a világ nyugati fele tényleges háborút vívott egymással, Dél-Amerika külön futballharcot indított 1942-ben. A torna egészen különleges eredményeket is hozott, Argentína például 12:0-ra megverte Ecuadort, de így is volt egy mérkőzés, amelyik kiemelkedett a többi közül, ez pedig Argentína találkozója Chilével.
A játékvezető a 43. percben tizenegyest ítélt Argentína ellen, majd meggondolta magát, és inkább szabadrúgást adott kifelé, amire a chilei csapat leviharzott a pályáról. Így Argentínáé lett a győzelem, és a válogatott Uruguayt is legyőzte a döntőben 1:0-ra.
Roberto Cherynek mindenki nagy jövőt jósolt az uruguayi kapuban. Amikor 1919-ben először lépett pályára a Copa Américán Chile ellen, a Költő (ez volt a beceneve, mert nagyon szerette a verseket) hatalmas védést mutatott be a második félidőben, amikor csapata már 2:0-ra vezetett. Súlyosan megsérült, de mivel cserére nem volt lehetőség, az utolsó pillanatig a pályán maradt.
Később megállapították, hogy sérvet kapott. Két héttel később meghalt, Uruguay és Argentína pedig jótékonysági mérkőzést játszott egymással, hogy megsegítsék a családját.
Bolívia mindig előnyhöz jutott azáltal, hogy magasan fekvő ország, otthonában az ellenfél mindig egy csapat nyugdíjas benyomását kelti. Végül megkapta a rendezés jogát 1963-ban, aminek az ellenfelek nem különösebben örültek. Uruguay visszalépett, Argentína a tartalékcsapatát küldte, az 1962-es világbajnokságon harmadik helyezett Chile pedig nem is kapott meghívást egy határvita miatt. Bolívia számítása bejött: hat mérkőzéséből ötöt megnyert, közte volt Brazília 5:4-es legyőzése, és ezzel megszerezte első és a mai napig utolsó tornagyőzelmét.
A CONMEBOL sosem arról volt híres, hogy túl jól szervez, de az 1959-es év tényleg mindent vitt. Tévedésből két különböző országnak adták oda a rendezés jogát, a kompromisszumos megoldás pedig az volt, hogy mindkét tornát megtartják.
Tavasszal Argentína adott otthont az első versengésnek, és a döntőben döntetlent játszott Brazíliával (Pelé ezen a meccsen lőtte nyolcadik gólját a tornán), és így megszerezte a végső győzelmet. Decemberben Ecuador adott otthont a Copa Américának, ezen pedig Uruguay győzedelmeskedett, miközben mindössze egyetlen gólt kapott.
Miután az 1925-ös mérkőzés botrányba fulladt, Argentína és Brazília 1937-ben találkozott újra a Buenos Aires-i döntőben.
A rekkenő hőség miatt éjszakára időzítették a meccset, amelyen végül két tömegverekedés tört ki, és a brazil csapat egyszer levonult, mert állítása szerint rasszista rigmusokkal sértegették. A mérkőzés végül hajnali kettőre befejeződött, a hosszabbítás két gólt hozott, mindkettőt az Independiente játékosa, Vicente de la Mata lőtte, így az argentinok ötödször ünnepelhettek.
Felsorolni is nehéz lenne, mennyi szabálytalanság esett, amikor a két csapat újfent találkozott a Copa América 1946-os döntőjében. Akkor ismét előjöttek az indulatok, amelyeket az váltott ki, hogy három hónappal korábban Ademir eltörte José Batagliero lábát.
Az argentin José Solomon virágot adott át ellenfelének, Domingos da Guiának a mérkőzés előtt, hogy oldja a feszültséget, de nem érte el a kívánt hatást. Jair Rosa Pinto úgy eltörte Solomon lábát, hogy azzal a pályafutása is véget ért. Ebből megint tömegverekedés lett, a szurkolók ismét beözönlöttek, és 70 percen át állt a meccs, amíg a rendőrség próbált rendet rakni (jobbra). Amikor újraindult, elszállt még néhány pofon, de Argentína 2:0-ra nyert.
Egyik csatár sem kedveli, ha amiatt jegyzik meg a nevét, hogy kihagy egy tizenegyest. Így aztán az argentin Martín Palermo (balra) sem örülhetett különösebben, amikor hazája 1999-es csoportmeccsén Kolumbia ellen hármat is kihagyott.
Az elsőt öt perc játék után vágta a kapufára, a másodikat a 76.-ban lőtte fölé, ekkor csapata már 1–0-s hátrányban volt. Kolumbia elhúzott 3–0-ra, de Marty ismét esélyt kapott, hogy megalkossa a futballtörténelem legvalószínűtlenebb mesterhármasát. Amikor Miguel Calero megfogta a harmadikat, a Boca Juniors játékosa egészen az arcáig húzta fel nadrágját, mint egy szégyenlős óvodás.
A 2001-es Copa América olyan torna volt, amely nem is volt. Hat héttel a kolumbiai találkozó előtt a CONMEBOL bejelentette, hogy elhalasztják, mert a FARC terrorszervezet robbantásokkal fenyegetőzött. Aztán néhány nappal a nyitó dátum előtt mégis hagyták, hogy kezdetét vegye a küzdelem.
A vendég Kanada ekkorra már összecsomagolt, és Argentína is visszalépett, mert állítása szerint halálosan megfenyegették játékosait. A közép-amerikai Costa Rica és Honduras az utolsó pillanatban ugrott be, az utóbbi néhány órával az első mérkőzése előtt érkezett meg, hogy aztán a harmadik helyen végezzen, miután elintézte a címvédő Brazíliát is (középen).
Nyolc év kihagyás után a Copa América 1975-ben tért vissza, de ezúttal nem volt rendező ország, a csoportmeccseket ki-ki a saját hazájában vívta. Vajon ez végre elhozta a higgadt, érett küzdelmek korát? Nem hozta el.
Az őrület valószínűleg Paraguay Kolumbia elleni meccsén tetőzött Asunciónban. Nem sokkal azt követően, hogy Ernesto Díaz a félidő előtt betalált a házigazda hálójába, az otthon játszó csapat a helyi rendőrség segítségével megtámadta az ellenfelet, és megkergette a gólszerzőt. Kolumbiának adták a győzelmet, így az ment tovább az elődöntőbe, ahol kiejtette Uruguayt, majd elvesztette a döntőt Peru ellen.
Sokan egyetértenének azzal, hogy a Brazília elleni negyeddöntőre nem az a legjobb felkészülés, hogy súlyos vereséget szenvedünk, majd szétverjük a szállodát. A 2007-es chilei keret hat tagja azonban másképp vélekedett, és így tett, miután 6–1-es vereséget szenvedett Venezuelától.
A hatostól, köztük Jorge Valdiviától megvontak minden bónuszt, 20 mérkőzésre eltiltották őket, és soha többet nem lehettek a válogatott csapatkapitánya. „Mindenkit biztosíthatok, hogy nem csináltam semmit, nem is ittam alkoholt, nem szöktem meg a szállodából” – siránkozott Álvaro Ormeno, amivel éppen, hogy beismerte, ott volt a bűntény helyszínén.
A játékvezető mindig mindenért hibás, így volt ez 1922-ben is. A Copa América egyik mérkőzésén a teljes paraguayi válogatottból előbújt a díva, és együtt vonultak le a pályáról, amikor tizenegyeseshez jutott az ellenfél Argentína, amely már amúgy is vezetett 1:0-ra.
Uruguay még ennél is tovább ment: amikor a lebonyolítás szabályai szerint háromcsapatos rájátszást kellett játszania,
és kikapott 1:0-ra Paraguaytól, a rossz játékvezetésre
hivatkozva hazautazott, és magával vitte a labdáit is. Így aztán Paraguay jutott a riói döntőbe, ahol 3:0-s vereséget szenvedett Brazíliától.
Luis Suárez, aki körül ritkán alakulnak ki ellentmondásos helyzetek, ismét a főcímekbe került a Copa América Centenario, azaz a 100. kontinensviadal évében, 2016-ban.
A Venezuela ellen 1–0-ra elveszített csoportmérkőzés vége felé behajította a cipőjét a pályára, és beleütött a játékoskijáró falába, amiért nem állhatott be, és hazája ki is esett. Az egész második félidőt melegítéssel töltötte, mielőtt Óscar Tabárez szólt volna neki, hogy sérülése miatt még csak a kispadra sem nevezte.
A vendégként szereplő Jamaica és csatára, Deshorn Brown 2015-ben olyannyira megilletődött a lehetőségtől, hogy elhatározta, hazavisz valami relikviát.
Az utolsó mérkőzésük végeztével – hiába kaptak ki 1–0-ra Argentínától – odament Lionel Messihez, és kért tőle egy szelfit. Szegény Messi, ennél már csak az lehetett rosszabb, amikor ugyanazon a tornán az elveszített döntő után néhány másodperccel egy labdaszedő kért tőle fényképet. Vajon miért lóg rajta az orra?
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. júliusi lapszámában.)
