Interjú Chris Evans
Csak akkor lettél profi labdarúgó, amikor a West Brom húszéves korodban, 1985-ben szerződtetett. Előtte mivel foglalkoztál?
Három munkahelyem volt: dolgoztam egy ágyakat gyártó üzemben, egy építővállalatnál és egy raktárban. Emellett a Tipton focistája voltam. Az egyik játékosmegfigyelő ismerte Johnny Gilest és Nobby Stilest, akik a West Bromnál voltak. Azt mondta nekik: „Ezt a fiatal srácot az utcán találtam, és gólokat fog szerezni nektek”. Megnéztek, és másfél évre szerződtettek. Ennyi az egész, elindult a pályafutásom.
Mostanra a Wolverhampton legendája vagy. Gyerekkorodban is ennek a csapatnak drukkoltál?
Nem, ha a fotelban ülök, Liverpool-szurkoló vagyok. A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évtizedben őket volt a legjobb nézni a tévében, valamint nagyon tetszik a piros szín, ezért alakult így. A West Brom és a Wolverhampton nem különösebben hatott meg. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is futballista leszek valamelyikben.
Hogyan kerültél a Wolvesba?
Amikor Giles és Stiles távozott a West Bromból, Ron Saunders érkezett az Aston Villából. Öt mérkőzésen három gólt szereztem, és úgy éreztem, sínen vagyok. Saunders azonban csak annyit mondott, hogy a labdaérintésem nem ebbe az osztályba való. Le voltam sújtva. Jelezte, hogy a Wolves érdeklődik irántam. Utánanéztem, és láttam, hogy a negyedosztály huszonegyedik helyén áll a csapat. Viszont onnantól kezdve, hogy megérkeztem, többet nem néztem hátra.
A klubnál állt a bál, amikor odakerültél, három idény alatt háromszor került lejjebb, de a te góljaid segítségével ismét feljutott. Milyen érzés volt ez?
Láttam, hogy az életükért harcolnak. De azt is megfigyeltem, hogy dolgosak, és csak egy kis lökés kell nekik. Ezt adtuk meg Andy Thompsonnal, aki együtt érkezett velem a West Bromból. Amikor odakerültem, kétezren látogatták a mérkőzéseket, de két éven belül tizenkét-tizenháromezren jöttek ki, és egyből azt éreztem, hogy építünk valamit. Hosszú volt az út, de a klub tudta, hogy megéri, és Sir Jack Hayward hajlandó volt beruházni a stadionba.
Valamivel több mint öt év alatt kétszáz gólt szereztél a csapatban. Mi volt a titkod?
Kapzsi voltam! Csak a gólok érdekeltek, ez volt a munkám. Nobby Stiles már az első nap megmondta, hogy az enyém a tizenhatos, ne tököljek, hajtsam le a fejem, és jöjjenek a gólok. Ezt élveztem a legjobban. Amikor betaláltam, és utána láttam a szurkolók arcát, csak még többet akartam. Néhányan azt gondolták, hogy önző vagyok, de tudták, ha nekem adják a labdát, akkor jönnek a gólok, és nyerjük a mérkőzéseket.
Mire gondoltál, amikor nagy meglepetésre Bobby Robson meghívott az angol válogatottba, holott még mindig csak a harmadosztályban szerepeltél?
Csak kapkodtam a fejem. Négy évvel korábban még azt mondták, hogy rossz a labdaérintésem, aztán egyszer csak a válogatottban találtam magam. Nem tudtam, ki nézett félre valamit. A szívem legmélyéről adok hálát Robsonnak, nem sokan mondhatják el magukról, hogy a harmadosztályból voltak válogatottak. Ott volt a keretben Lineker, Barnes, Beardsley, Gascoigne, Waddle.… és Bull. Robson azt akarta, hogy csak azt csináljam, amit a klubomban is.
Rögtön az első mérkőzéseden be is találtál Skócia ellen a Hampden Parkban 1989-ben. Hogyan történt?
Hihetetlen volt. Olyan volt, mint egy West Brom-rangadó a Wolverhampton ellen. Elképesztő hangulat uralkodott a stadionban. Hatvanötezren látogattak ki, ebből csak ötezer volt angol. Előtte való nap a Saint and Greavsie showműsor velem viccelődött. Kétezer Wolves- drukker kísérte el a válogatottat, én meg csak ültem a kispadon. Egyetlen esélyt akartam csak, elhatároztam, hogy két kézzel belekapaszkodok. Amikor bement a labda, úgy voltam vele, mit is kívánhatnék még.
Kívánhattál volna még, mert az első hét válogatottságod alkalmával négy gólt szereztél, és neveztek a kilencvenes olaszországi világbajnokságra is.
A vébé előtt Robson elárulta, hogy azért vett be a keretbe, mert senki sem ismert. A Németország elleni elődöntő előtt könyörögtem neki, hogy tegyen be. Úgy voltam vele, csak adjon egy esélyt, a többit megmutatom. De végül Lineker kiegyenlített, és ekkor Robson mondta, hogy nyugodtan üljek még le egy kicsit. Ennyi volt. Ezzel együtt is rendkívül szerencsésnek érezhetem magam, hogy ott voltam egy világbajnokságon, ő pedig kiváló ember volt. Hihetetlen szellemiség uralkodott a csapatban. Csak sorolom a neveket: Gascoigne, Waddle, Shilton, és nincs is mit mondanom. Ha ma beállhatnának a válogatottba, holnap megnyernék a vébét. Nagyon egységes válogatott voltunk, golfoztunk, eljártunk úszni, és megfordultunk lóversenyen is. Nagyon sokat készültünk, és egy kicsit nagyobb szerencsével nyerhettünk volna.
Ha ott lettél volna a pályán, vállalsz tizenegyest a németek ellen?
Nem, sokkal jobban szerettem, ha a hagyományos módon jött a gól! Csak viccelek, ha játszottam volna, valószínűleg lövök is.
A góljaid száma felkeltette más klubok érdeklődését is. Miért nem hagytad ott soha a Wolverhamptont?
Nem érdekelt a pénz. Egyszerűen csak futballozni akartam. Manapság mindenki a pénzre ácsingózik, de az én időmben még egészen más volt a helyzet. A wolverhamptoni emberek fantasztikusak. Egy kicsit olyan a helyzet, mint Newcastle-ben vagy Burnleyben: klasszikus melósok járnak ki. Harminchárom éve vagyok itt, és ez idő alatt semmi sem változott. Négy olyan csapatról is tudok, ahol vártak volna. Az egyik a Torino, de a világbajnokság után eldöntöttem, hogy végig az angol emberekkel és az angol sörrel maradok. A második a Newcastle lehetett volna, mielőtt Andy Cole odakerült, de nem akartam a felhajtást. A harmadik a Coventry volt a nagy Ron Atkinsonnal, de nem akartam, mert úgy éreztem, hogy a Wolves jobb csapat. A negyedik a Celtic lehetett volna, de odafent túl sokat esik az eső.
Pályafutásod megkoronázásaként 1999-ben a Brit Birodalom Rendje-elismerést is megkaptad.
A futballban és a jótékonyság területén nyújtott szolgálataimért. El sem akartam hinni. A találkozás a királynővel félelmetes volt. Ha elém kerül egy két méter magas védő, attól is megijedek, de a királynő még rosszabb volt. Ott volt ez az apró kis hölgy, én meg arra gondoltam, hogy most éppen a királynővel beszélgetek. Biztos vagyok benne, hogy azért kaptam az elismerést, mert végig egy klubhoz ragaszkodtam. Pedig csak a dolgomat tettem.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. októberi számában.)
