Interjú Sean Cole
Még fiatal vagy, miért döntöttél úgy a nyáron, hogy befejezed?
Szerettem volna továbblépni, és a feleségem is akarta. Hiába vagyok még csak huszonnyolc éves, már régóta focizom, és elég volt a profi játékból. Ez a szakma tele van stresszel és nyomással. Az ipar sokat kivesz bárkiből, belőlem is kivett. Könnyű volt meghoznom a döntést a saját mentális épségem megőrzése érdekében.
Mire vagy a legbüszkébb a pályafutásodból?
Arra, hogy egyáltalán lehetett pályafutásom. Több mint háromszáz mérkőzésen léptem pályára, képviseltem Angliát és Nagy-Britanniát, illetve játszottam a Premier League-ben is. Ez volt az álmom, büszke vagyok rá, hogy sikerült megvalósítanom.
Hol élvezted a legjobban a futballt?
Egyértelműen a Watfordban, ahol elérkezett az áttörés. Nagyon fiatalok voltunk, és a Watford is más csapat volt, mint most. Nem volt sok pénz, így az akadémiáról kikerülő fiatalokra helyezte a hangsúlyt, valamint ingyen szerzett meg játékosokat, vagy kölcsönbe vette őket. Nem volt nagy a nyomás, nem volt előírás, hogy minden egyes mérkőzést megnyerjünk, inkább csak szerettük volna túlélni a Championshipet.
Megváltoztatta a játékhoz való viszonyod, hogy profi lettél?
Igen, és egyértelműen rosszabb lett. A mai napig nagyon szeretem a labdarúgást, de már másképp. Minden összefüggését látom. Tudom, mi benne a jó, a rossz és a csúf. Az már elment, amit gyerekként éreztem. Ha egy klub játékosa vagy, az már politika, taktikáznod kell, odadörgölőzni egyesekhez. Maga a futball egészen csekély része a profi munkának.
Nehéznek találtad a beilleszkedést az öltözőben?
Amikor fiatalabb voltam, nem kifejezetten élveztem ezt a részét. Ahogy idősebb lettem, kezdtem megszokni és a része lenni. Megtanultam, hogyan kell átkapcsolni más üzemmódba, ahol egyszerre lehetek önmagam, miközben beilleszkedek a csapatba is.
Mikor kezdődtek a mentális problémáid, és miben jelentkeztek?
Huszonegy éves koromban kezdtem el felfigyelni rájuk. Azt hittem, azért vagyok lehangolt, mert nem játszhatok, vagy esetleg nem játszom jól, netán nem jönnek a gólok. Valójában azonban depressziós voltam. A következő egy-két évben sokat romlott az állapotom, egyszer még az öngyilkosságot is megkíséreltem. Sokat jártam orvoshoz, de úgy éreztem, nem kapom meg a segítséget onnan, ahonnan a leginkább várnám: a klubjaimtól.
Korábban már beszéltél az öngyilkossági kísérletedről. Most hogyan látod az esetet?
Azt hiszem, belekerültem abba a spirálba, ahonnan már csak lefelé vezetett út. Nem tettem semmit azért, hogy segítséget kapjak, vagy változtassak a helyzetemen. Nagy szerencsém van, hogy nem sikerült, és végül rengeteg segítséget kaptam és kapok most is sokaktól. Összeszedtem magam, és végre el tudtam mondani, mit érzek. Verseket kezdtem írni, miután elolvastam Tony Welsh-től a Sex & Love & Rock&Roll-t. Amit írt, zene volt a füleimnek. Valami hasonlót akartam én is. Belevágtam, és rájöttem, így tudom a leghatékonyabban felszínre hozni az érzelmeimet.
Milyen reakciókat kaptál, amikor a nyilvánosság elé tártad, hogy depressziós vagy?
Teljes mértékben pozitívakat. Többen elmondták, miattam döntöttek úgy, hogy hasonlóképpen cselekednek. Sokan meglepődtek, de a végkicsengés jó volt. A csapattársaim is mellettem álltak. Azóta nagyon sokan léptek velem kapcsolatba. Arra buzdítottam mindenkit, hogy beszélgessenek el a barátaikkal és a családtagjaikkal.
Miért hagyomány a labdarúgásban, hogy keveset beszélnek az érzelmekről?
A pályafutásom idején sokat változott ez, de még mindig messze van más területektől. Minél többen szólalnak meg, annál jobb. Semmit sem árt a játéknak, ha az érzelmeinkről beszélünk, csak annyi múlik rajta, hogy a játékostársak és az edző hogyan viszonyul hozzánk a továbbiakban. Ezen a területen kell fejlődni.
Egyeztettél a társaiddal vagy az edzőiddel, mielőtt a nyilvánosság elé álltál?
Később, amikor már a nyilvánosság elé álltam, beszéltem csapattársakkal is, illetve az egyik edzővel. Az utóbbinak nem mondtam el, pontosan hogy vagyok, de azt hiszem, értette a helyzetemet. Volt olyan szituáció is, amikor más csapattársak kerültek mélyre, én pedig az érdekükben szóltam. A következő mérkőzésen nem játszhattam. A vezetők azt hitték, mentálisan én is a többiek érzéseinek hatása alá kerültem, és ez a játékomat is befolyásolja majd. Viszont nem beszélgettek el velem. Nekem ez bizonyíték, hogy helyesen tettem, amikor nem beszéltem az edzőkkel és a stáb tagjaival. Beszéltél már azokról a dolgokról, amelyekkel a futballon kívül foglalkozunk. Azt is elmondtad, hogy néhány klub nem támogatta ezeket. Szerinted miért nem? Az az elképzelés járja a futballban, hogy száz százalékban a labdarúgásra kell koncentrálnod. Még ma is ez a helyzet. Tavaly Roy Keane azon siránkozott, hogy Jesse Lingardnak saját ruhamárkája van. Ez a mentalitás uralkodik, és számos edző osztja. Sokan sajnos a szurkolók közül is.
Most, hogy visszavonultál, mire koncentrálsz?
Társalapítója vagyok egy produkciós cégnek, amely vizuális tartalmakat állít elő, köztük rövidfilmeket, reklámokat és dokumentumfilmeket. Később filmeket is tervezünk gyártani. Ez már régóta szenvedélyem. Ennek okán írhatok, alkothatok, és sok emberrel van lehetőségem találkozni. Boldog vagyok, hogy olyasmivel foglalkozhatom, ami hatással van mások érzelmeire. Most éppen egy olyan kampányon dolgozunk, amelynek az a célja, hogy minél több ember beszélgessen egymással. Globális társalgó akarunk lenni.
Szeretnél benne maradni valamilyen szinten a futball világában?
Szívesen foglalkoznék valami olyannal, ami segítene a játékosoknak, lehetne ez mentorálás vagy tanácsadás, akár azoknak is, akik a labdarúgást irányítják. Jó lenne, ha a játékosok perspektívájából láthatnák az eseményeket. Sok mindent szeretnék tenni, és vannak is dolgok, amelyeken változtatni kellene, de egyedül kevés vagyok ehhez.
Van, amit a mai napig nagyon szeretsz a labdarúgásban?
Azt, amit ez a sportág az emberekért és a közösségekért tehet. Örömet hoz az életükbe, összehozza őket. Tetszik, hogy mennyire mélyen megérint egyeseket. Ma is szeretném érezni azt az örömöt, részben emiatt hagytam ott a profi pályát. Úgy éreztem, ha folytatnám, ahogyan korábban, azzal megutálnám. Szeretném, ha továbbra is jó szívvel járhatnék mérkőzésekre, és megmaradna a labdarúgás iránti szeretetem.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. januári lapszámában.)
