Interjú Chris Sweeney
Hogyan kötöttél ki a Celticben 1998-ban?
Őszintén szólva én sem számítottam már rá, harminchárom éves koromban a Duisburg játékosa lettem, úgy voltam vele, közel van Szlovákiához, jó lesz ott befejezni. De nem éreztem jól magam, szerettem volna távozni. Egy japán klub érdeklődött irántam, de a németek túl sok pénzt kértek értem. Ekkor keresett meg Jozef Venglos, hogy legyek a Celtic játékosa. Nem szerepelt a terveim között, és elsőre csak tizennyolc hónapra írtam alá, de olyan jól éreztem magam, hogy végül további két évet maradtam.
Mindössze háromszázezer fontot kértek érted, és a sajtó pánikvásárlásként emlegette az ügyletet. Nem zavart?
Nem. A sajtó szkeptikus volt velem kapcsolatban. A játékostársaim tudták, ki vagyok, a szurkolók viszont nem ismerték az előéletem, és az internet még nem állt úgy rendelkezésre, mint manapság. Ez már csak ilyen, az ember nem élhet a múltjából, minden egyes új klubnál újra le kell tennie a névjegyét. Tudták rólam, hogy megfordultam a Saint-Étienne-ben, és léptem pályára világbajnokságon is. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy nagy várakozásokkal szembesüljek.
Harmadik mérkőzéseden öt egyre megvertétek a Rangerst, rögtön hős vált belőled, és a szurkolók az Isten ajándéka becenevet aggatták rád. Hogyan emlékszel erre az időszakra?
Szerencsém volt, jól játszottam, és szereztem két gólt. Lépésről lépésre építettem a hírnevemet, de már az első mérkőzésemen hat egyre vertük a Dundee-t. Utána kikaptunk a St Johnstontól. Szóval hullámvasúttal indultam, de az az Old Firm mindent megváltoztatott. Egyszerre elfogadtak a szurkolók, az újságírók és a csapattársak is.
A következő idényben John Barnes vette át az irányítást. Mi nem működött nála?
Van úgy, hogy az embernek nincsen szerencséje. Jól indult vele az idény, de utána elveszített két hazai meccset, és minden elromlott. Barnes remek ember, jó edző és kiváló futballista volt, de a szurkolók nem tolerálták a kudarcot. A labdarúgásban az egyik nap hős vagy, a másik nap senki. Ez nem túl igazságos, de ilyen a sport. A Celtic pedig olyan csapat, hogy mindennap nyerned kell.
Neki akkor lett vége, amikor a Celtic három egyre kikapott az Inverness Caledonian Thistle-től. Állítólag még üvöltözés és verekedés is volt a félidőben az öltözőben. Mire emlékszel?
Ott voltam akkor, de még nem voltam annyira jó angolból, hogy mindent megértsek, és nagyon gyorsan beszéltek. Ez is csak egy mérkőzés volt a sok közül, de többen nem tudták feldolgozni, hogy a dolgok rossz irányba mennek. Így aztán ezzel a meccsel ért véget Barnes edzősége. Éltem már meg hasonlót a Saint-Étienne-ben, ott is volt egy rossz idény, amikor állandóan csak vitatkoztunk. Ha rossz eredmények születnek, megtörténik az ilyesmi.
Martin O’Neillről vannak a legszebb emlékeid Skóciából?
Persze, hiszen vele mindent megnyertünk. Rögtön a 2000–01-es idényben tripláztunk. Jókor választották a jó személyt. Kiváló edző volt, jó mentalitással. Nagyon odafigyelt, hogy mindenki együttműködjön a másikkal. Nem találkoztam olyannal, aki ne érezte volna magát jól a keze alatt.
Az volt a leghíresebb estéd a csapatban, amikor megvertétek a Juventust a Bajnokok Ligájában. Te lettél a meccs embere, pedig a pályán ott volt Pavel Nedved és Alessandro Del Piero is. Hat hónappal később mégis távoztál. Miért?
O’Neill tudta, hogy pályafutásom a végéhez közeledik, és úgy készítette elő a mérkőzést, hogy az rólam szóljon, és ezt előtte közölte is velem. Nagyra értékeltem ezt a hozzáállást, és sokkal felszabadultabban játszottam. Akkor már olyan korban voltam, hogy nem ment volna mindennap ugyanez. Épp ezért döntöttem úgy annak az idénynek a végén, hogy befejezem. Még néhány hónapot töltöttem Japánban, de már nem ment ugyanúgy, harminchét évesen sokkal több idő kell a regenerálódásához. Az pedig nem az én stílusom, hogy néha játszom, néha nem, és nem én vagyok a főszereplő. Jel volt ez, hogy tovább kell állnom, be kell fejeznem a pályafutásom.
Az emberek úgy tartották rólad, megvan a képességed, hogy a Barcelona vagy a Real Madrid játékosa legyél. Nem sajnálod, hogy nem csatlakoztál valamelyik igazán nagy klubhoz?
Kommunista országban nőttem fel, egy apró kis klubban kezdtem futballozni, és még ma is ott lakom, ahol gyerekkoromban. Így aztán nekem a Celtic is olyan volt már, amilyet nem reméltem volna sosem. Valami kivételeset vittem véghez, és erre nagyon büszke vagyok. Nem volna értelme, hogy azt mondogassam, itt vagy ott kellett volna még játszanom. Azt hittem, a teljes pályafutásom Szlovákiában zajlik majd. Huszonöt évesen mentem el otthonról, öt éven belül pedig már harminc voltam, ami öregnek számít a futballban. Ma már tizennyolc-tizenkilenc éves korában bárki mehet bárhova, de egy kommunista országban ez nem így volt.
Mennyire frusztrált, hogy az egykori Csehszlovákiában nőttél fel?
A bajnokság erős volt, a társadalmi státuszom pedig magas, felnéztek ránk. Nagyon sokat utaztam, kétszer jártam Dél-Koreában, voltam a Kanári-szigeteken is, és a válogatottal is sokat mentünk. Miután összeomlott a rendszer, rájöttünk, hogy másutt többet kereshetünk. Előtte még máshol sem kerestek sokkal többet, mint mi otthon, egész jó életünk volt.
Zinédine Zidane és Pavel Nedved is azt mondta, hogy felnézett rád. Jó érzés?
Nedved utánam futott be, és csodálatos volt. Zidane akkor kezdett, amikor Franciaországban játszottam, persze, hogy figyelt engem. Ugyanazon a poszton voltunk. A példaképem Michel Platini, aki tíz évvel idősebb nálam. Lehet, hogy kerülhettem volna nagyobb klubba és nyerhettem volna több címet, de így is boldog vagyok.
Volt egy híres labdakezelésed, amikor a hátsó feleddel vetted le a Hearts ellen. Hol tanultad?
Csupán kétszer sütöttem el életemben. Egyszer Nyitrán, egyszer pedig a Hearts ellen. Fontos, hogy a labda a magasból érkezzen és visszapattanjon, és gondolkodnod is kell. A szurkolóknak akartam kedveskedni.
Telepatikus viszonyban voltál Henrik Larssonnal. Nagyon jónak láttad őt?
Hasonlított hozzám. Ő aztán megjárta még a Barcelonát és a Manchester Unitedot is. Magas minőséget képviselt. Hogy miért nem lett már huszonhét évesen a United játékosa? Mert a Celticet választotta. Boldog volt ott. Az én szememben ő a tökéletes csatár, akinek nincsen gyengesége. Bármelyik csapat örülne neki.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. novemberi számában.)
