Interjú Chris Flanagan
Legsikeresebb időszakodat a Celticben töltötted. Mik onnan a legszebb emlékeid?
Öt idény leforgása alatt háromszor lettem bajnok, és több mint száz gólt szereztem. Eljutottunk a 2003-as UEFA-kupa-sorozat döntőjéig, ahol a José Mourinho irányította Porto vert meg bennünket, majd telt ház előtt nyertük meg a Skót Kupát a Hampden Parkban. Nagyon jó volt kéthetente a Celtic Parkban a pályán!
Van kiemelkedő emléked az Old Firm-rangadók valamelyikéről?
Igen, a kilenc gólom! Különleges élmény, hogy egymást követő bajnokikon is én szerezhettem a győztes gólt a világ egyik legrangosabb és legnézettebb rangadóján. Olyan nagy klubról beszélünk, hogy csodás élményt jelentett boldoggá tenni a szurkolóit világszerte.
Milyen volt, amikor Glasgow-ban jártál-keltél? Kaptál a Rangers drukkereitől? A
z ember tudja, hogy kap majd, amikor aláír a Celticbe vagy a Rangersbe. Sétálsz az utcán, és amikor szembejön egy Rangers-szurkoló, úgy néz, mint aki le akar köpni. Továbbmész, és nem messze ott egy Celtic-rajongó, megölel és arcon csókol! Ekkora kettősség jellemzi a várost. Oda kell figyelni, hová megy az ember, és kikkel barátkozik, de ezt mindenki megtapasztalta, akinek valaha is köze volt a Celtichez vagy a Rangershez. Vagy az egekig magasztalnak, vagy olyan dolgokat énekelnek rólad, hogy azokat a legszívesebben nem hallanád.
Igaz, hogy amikor a Coventryből a Celticbe kerültél, a Rangers is szóba jött?
Igen. Nem mentem át az orvosi vizsgálaton 2000-ben, így kötöttem ki a Celticben. Akkoriban a walesi válogatottban is játszottam, és Dick Advocaat volt a Rangers vezetőedzője. Végül nem szereztek meg, és ez mindenképpen a Celtic malmára hajtotta a vizet.
Élet-halál harcot folytattál a rákkal, majd magadra tetováltattad a Celtic címerét. Miért tartottad fontosnak?
Van néhány tetoválásom. Swansea-drukker vagyok, de sosem játszhattam ott. Amikor kijöttem a kórházból, nagyon fontosnak tartottam azt a címert, azt akartam, hogy a sírba is magammal vihessem a Celticet. Elképesztően nagy támogatást kaptam a Celtic családjától. Nagyon sokat segített abban, hogy megküzdjek a rákkal. Konkrétan gyógyultam a virágoktól, a levelektől, az e-mailektől. Ezért akartam a vállamra azt a tetoválást.
Milyen volt a hangulat a Celticnél?
Akadt néhány nagy vezéregyéniség, például Chris Sutton, Neil Lennon, Henrik Larsson, és voltak még további nagy játékosaink is, illetve egy remek edzőnk Martin O’Neill személyében. Igazi férfiakból állt össze a csapat. Mindenki közel járt már a harminchoz, és O’Neillnek nem sokat kellett mondania. Általában csak annyit mondott, hogy menjünk, és nyerjünk. Hitt bennünk, és mindannyian azt éreztük, hogy bármelyik meccsünket megnyerhetnénk. Hihetetlen időszak volt.
Mire emlékszel abból a mérkőzésből, amikor útban a 2003-as UEFA-kupa-döntő felé megvertétek az Anfielden a Liverpoolt a negyeddöntőben?
Jól emlékszem, mert gólt szereztem, és Martin O’Neill csodálatos beszédet tartott az összecsapás előtt. Az odavágó egy egy lett a Celtic Parkban, így aztán mindenképp be kellett találnunk, mert volt egy idegenbeli góljuk. Más esetben kiestünk volna. Még most is a fülemben cseng O’Neill beszéde. Alapvetően arról beszélt, hogy minden egyéb problémánkat muszáj aznap estére a pályán kívül hagynunk. Azt mondta, vagy megcsináljuk, vagy meghalunk. Vagy kimegyünk a pályára és talpra állunk, vagy elbukunk és kiesünk. Hatalmas inspirációt jelentett, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet, és elérjük ezt az eredményt. Végül csodálatos teljesítménnyel kettő nullra nyertünk a kivilágított Anfielden azon a kedd estén. A Liverpool szurkolói megtapsoltak a végén.
Edzőként is kipróbáltad magad néhány helyen, de ma alapvetően kommentátor vagy. Szívesen lennél újra edző?
Nem vagyok benne teljesen biztos. Dolgoztam a Newportnál és a Livingstone-nál, és voltam segédedző a walesi válogatottnál. Megkóstoltam, edzettem csatárokat, de nem tudom, hogy újra csinálnám-e. Talán, ha egy igazán jó lehetőség adódna. Ha esetleg valaki felhívna, hogy van egy jó klub, egy jó elnök és jó játékosok, szerintem megfontolnám. De ahogy telnek az évek, úgy gondolkodik el rajta az ember egyre inkább, hogy valóban ezt akarja-e. Sokan vannak, akik már a húszas éveikben elkezdik, és aztán szépen egyre feljebb lépdelnek. Annak idején egy kicsit csalódott voltam, hogy nem kaptam lehetőséget egy olyan helyen, mint mondjuk a Swansea. Szép lett volna, ha összejön, de úgy döntöttek, hogy mással próbálkoznak, ami szívük joga. Adódtak aztán olyan megkeresések úgy harminchat-harminchét éves koromban, amelyekről azt gondoltam, hogy itt a nagy lehetőség, de valahogy ilyenkor mindig jön valami, ami közbeszól. Nekem a média volt ilyen.
A walesi segédedzői munkát 2013 novemberében hagytad ott, és azt nyilatkoztad, hogy nem is élvezted. Hogy is volt ez?
Chris Coleman keze alá kerültem, és miután magam is ötvenegy alkalommal voltam válogatott, nagyon büszke voltam rá, hogy tehetek valamit a hazámért. Coleman a barátom, és ő kérdezte meg, hogy lennék-e a segédje. Azonban végig úgy éreztem, hogy nem érem el azt a hatást, amit szeretnék. Nem tudtam kellőképpen belefolyni a munkába, és ebből azt a következtetést vontam le, hogy a jövőben jobban funkcionálnék menedzserként, mint edzőként vagy segédedzőként. Hosszú időn keresztül voltam Coleman szeme és füle, pedig szerettem volna sokkal többet fejlődni. Jobb lett volna több időt tölteni a játékosokkal. Úgyhogy leléptem, ezek után viszont a 2016-os Európa-bajnokság elődöntőjéig menetelt a csapat.
Hogyan élted meg ezt? Nem gondoltál arra, hogy jobb lett volna maradni?
Semmit sem bánok, mivel már régóta gondolkodtam rajta, hogy abbahagyom. Amit mondok, az nem Coleman vagy a többi edző kritikája. Vannak, akik szívesen szemlélik az eseményeket a pálya széléről, de mivel én egykor játékos voltam, mindig szerettem hangot adni a véleményemnek. Ugyanezt akartam tenni a válogatottnál is, de nem ment. Ennek ellenére büszke walesi vagyok, és csodálatos élmény, hogy a hazámnak dolgozhattam. Ekkor értettem meg, hogyha a jövőben lesz még ilyen munkám, akkor az csak úgy, ha speciális szerepet kapok, esetleg menedzser leszek.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. decemberi számában.)
