Interjú Claire Bloomfield
Vegyesen indult az évezred első évtizede számodra: kiestél az Atlético Madriddal, holott te szerezted a második legtöbb gólt az évben a La Ligában. Hogy jött össze ilyen idény?
Rengeteg negatív energia irányult felém, amikor otthagytam a Leedset, mind a klub, mind a szurkolók felől. Ilyen körülmények között kerültem az Atléticóba, ami már akkor is hatalmas klub volt. Igen, valóban volt nyomás, de élveztem. Az az idény kaotikusra sikerült. Nekem személyesen jól ment a játék, de a klub csődközeli helyzetbe került, amiről nem tudtam, amikor aláírtam. Voltak játékosok, akiket ki sem fizettek már egy ideje. Jesús Gil elnök börtönbe került. Sok minden ment a háttérben, emiatt veszítettünk el számos meccset, bizonyos csapattársakat már nem is érdekelt az egész. Nehéz volt elfogadnunk, hogy kiestünk, mert nagyon jó játékosok is voltak a csapatban, köztük Rubén Baraja, Kiko vagy Juan Carlos Valerón. Szereztünk gólokat, de engedtünk is be. Elég frusztráló helyzet volt.
Egy idény után otthagytad a spanyol klubot, és a Chelsea labdarúgója lettél. Miképpen jött a lehetőség?
A Chelsea már egy évvel korábban is örömmel vitt volna, de a Leeds nem akart brit klubnak eladni. Úgy mentem más országba, hogy azt gondoltam magamban, soha többet nem teszem be a lábam Angliába. Aztán tárt karokkal repültem! Szerencsém volt, hogy a Chelsea még mindig igényt tartott rám. Megszerezték Chris Suttont, de ő egy év múltán távozott, így került minden a helyére. Más csapatok is érdeklődtek, de engem csak a Chelsea érdekelt.
A londoni klub azonban hamarosan kirúgta Gianluca Viallit. Mit gondoltál az eseményekről?
Nehezen éltem meg, mivel ő szerződtetett, az egyik példaképem volt, kedves ember. Igaz viszont, hogy volt némi hatalmi harc a csapatban.
Mit éreztél, amikor Claudio Ranieri vette át a helyét, aki már az Atléticóban is az edződ volt?
El sem akartam hinni, mennyire szerencsés vagyok, ugyanis becsült engem, mert sok gólt szereztem, amíg a játékosa voltam. Az a négy év a keze alatt nehézre sikerült. Jobb volt a csapatunk annál, amit az eredmények mutattak, előrébb kellett volna végeznünk. Jó ember, szerintem mindenki szerette, egyszerűen csak volt néhány ötlete, amelyek nem működtek. Sosem tudtuk, melyik formációval állunk ki. Lehet, hogy pénteken az egyiket gyakoroltuk, de másnap megváltoztatta. Úgy gondolkodott, hogy mindenkinek tudnia kell alkalmazkodni, és a felállás állandó változtatása fegyver a kezünkben. Viszont egy mérkőzés alatt három-négyszer is megtette, és ez összezavart.
A Premier League gólkirálya lettél 2000–01-ben. Akkor voltál a csúcson?
Igen, akkor élveztem pályafutásom legszebb futballját, de azért mentem a Chelsea-be, mert bajnok akartam lenni. Az Aranycipő szép elismerés volt, de a legszebb egy érem lett volna, és az nem jött össze.
Kiváló párost alkottál Eidur Gudjohnsennel. Magától jött, vagy edzői inspirációra?
Magától jött, ha esetleg Ranieri azt mondaná, hogy tőle indult, nem volna igaz. Gyakoroltunk is, de nagyon értettük egymást. Az a legszebb az egészben, hogy volt benne valami, ami bennem nem, és fordítva. Aki azt állítja, hogy ez csak a jó edzések miatt volt, az hülyeségeket beszél.
Közel voltál hozzá, hogy a Barcelona játékosa legyél 2003-ban?
Már mindenben megegyeztünk: a pénzben, a szerződésben, de Louis van Gaalt végül kirúgták, és ezzel az egész elúszott.
Azt mondtad 2004-ben, amikor a Middlesbrough-ba kerültél, hogy a csapat akár a BL-ben is indulhatna. Mit láttál meg a klubban?
Volt ott néhány nagyon jó játékos. Először George Boatenggel beszéltem, utána pedig Steve McClarennel, aki a klubhoz vitt. Azt mondta, meg akarja szerezni Mark Vidukát, amivel lázba hozott. Nagyon örülök, hogy meghoztam a döntést, volt két szép idényem, és lőttem néhány nagy gólt. Nagyon szerettem ott lenni.
A Boro nagyot ment a 2006-os UEFA-kupa-fináléig. A Basel elleni negyeddöntőben négy gólt kellett szereznetek egy óra leforgása alatt ahhoz, hogy továbbjussatok. A félidőben beálltál, és betaláltál…
Ültünk az öltözőben a félidőben, és mindenki leszegte a fejét. Nem tudom, miért, de egyszer csak azt mondtam nekik, hogy ez meglesz. Amikor három kettőre hoztuk összesítésben az eredményt, mindenki feltámadt, és a Basel már nem bírt azzal az intenzitással.
Aztán a Middlesbrough megismételte ugyanezt a Steaua Bucuresti elleni elődöntőben. Hová tennéd ezt a két nagy visszatérést a pályafutásodban?
Nagyon magas polcra. Az ilyen visszatérések ritkán sikerülnek. Talán egyszer, de hogy kétszer? Ez tényleg nem semmi.
A Boro viszont eladott annak az idénynek a végén. Készen álltál, hogy távozz?
Maradni akartam. Lejárt a szerződésem, Gareth Southgate vette át az irányítást, de egyszer sem hívott. Mindig jóban voltam vele, de a hangosabb játékosok közé tartoztam az öltözőben, lehet, hogy ezért nem számított rám.
Miért a Cardiffot választottad a Leicester helyett 2007-ben? A Leicester végül kiesett a League One-ba, úgyhogy lehet, hogy nem is volt rossz döntés.
Pontosan így van! A vezetőedző, Martin Allen szemmel láthatóan nem akart engem. Beszéltem vele, mielőtt nemet mondott, furcsa kérdéseket tett fel, de nem kellettem neki.
Eljutottál a 2008-as FA-kupa-döntőbe, majd visszavonultál. Mindig is így tervezted?
Az volt az utolsó mérkőzésem, de ezt még nem tudtam előtte. Lett volna még egy évem Cardiffban, de a klubnak anyagi problémái támadtak. Nem találtam mást, és harminchat évesen úgy döntöttem, hogy elég volt.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. júliusi számában.)
