Interjú Ivan Tomic
Ott voltál a horvát csapatban az 1996-os Eb-n. Ez volt hazád első tornája. Hogyan emlékszel vissza?
Felejthetetlen keveréke volt ez a büszkeségnek, az izgalomnak és a felelősségnek. Még barátságos mérkőzéseket is csak négy éve játszhattunk. Vártuk a FIFA és az UEFA engedélyét, hogy elindulhassunk a selejtezőkben. Mégis felnőttünk csapatként, és tudtuk, hogy nagyon jók leszünk. Elmondhatatlan érzés volt, amikor először hallottuk országunk himnuszát a torna egyik találkozója előtt. Az ehhez fogható nagy érzések örökre megmaradnak.
Kicsattanó büszkeséggel játszottatok azok után, ami nem sokkal korábban a háborúban történt?
Számos jele volt, hogy az egykori Jugoszlávia szétesik. Hatalmas lehetőséget kaptunk, hogy az újonnan létrejött Horvátországra irányítsuk a figyelmet. Azt is tudtuk, hogy minél nagyobb sikereket aratunk, annál nagyobb önbizalmat merítenek barátaink a lövészárkokban a szerb agresszorokkal szemben.
Mire emlékszel az első mérkőzésetekből Törökország ellen a City stadionjában?
Nagy volt rajtunk a teher a meccset megelőzően. Mindenki azt várta tőlünk, hogy álljuk meg a helyünket a fizikálisan és erőnlétben kiváló török válogatott ellen. Szerencsére egy nullra nyertünk Aljosa Asanovic kiváló keresztlabdájának és Goran Vlaovic csodás befejezésének köszönhetően.
Öt nappal később Dániát is legyőztétek három nullra…
Miután Törökországtól sikerült elvennünk a három pontot, kicsit lazíthattunk, és volt időnk nagyot álmodni. A következő mérkőzést az aktuális Európa-bajnok Dánia ellen játszottuk, és azt a találkozót nagyon élveztük. Remek csapat volt, de öngyilkosságot követett el azzal, hogy annyira kinyílt ellenünk, és csak a támadásra koncentrált. Davor Suker két gólt szerzett, valamint adott egy gólpasszt Zvonimir Bobannak. Két csoportmeccs után már ott is voltunk a negyeddöntőben.
Végül Németország búcsúztatott benneteket a legjobb nyolc között. A győztes gólt akkor szerezték, amikor kiállítottak téged. Csalódott voltál?
Ezen a mérkőzésen megtanultuk, hogy nem elég jobbnak lenni, ha a játékvezető „szabadságon van”. Nagyon gyenge volt a bírói kar, és a döntéseiknek köszönhetően nem jutottunk be az elődöntőbe, még az is lehet, hogy miattuk nem nyertük meg a tornát. Tudtuk viszont, hogy eljön az idő, amikor megmutathatjuk, mennyire jók vagyunk, és ez így is lett az 1998-as vb-n.
Amikor elérkezett az Eb, már a Derby County játékosa voltál, később pedig a West Hambe kerültél. Milyen emlékeket őrzöl az angol labdarúgásról?
Pályafutásom legélvezetesebb hat éve volt, amikor ebben a két angol csapatban szerepelhettem, és ez egybeesett az 1996-os Eb-vel, illetve az 1998-as vébével.
Hogyan kerültél a Derbybe 1995-ben?
Csodálatos idényen voltam túl szülővárosom csapatával, a Hajduk Splittel. Elnyertük az öszszes elérhető trófeát, és az Ajax ellen léptünk pályára a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Emiatt kezdett érdeklődni irántam egy csomó klub, én pedig a Derby mellett döntöttem.
Az első idényedben a csapat feljutott a Premier League-be. Milyen volt?
A szerződést 1995 októberében írtuk alá, és elsőre az idény nem volt valami biztató. Akkorra tizenhét mérkőzésen volt túl a csapat, és ha jól emlékszem, a tizenhetedik helyen állt, mindenesetre sokkal közelebb a kieséshez, mint a feljutáshoz. Aztán hirtelen egy csomó minden segített, hogy változzon a formánk. Jim Smith úgy döntött, hogy hátul nem négyen, hanem hárman folytatják majd, én pedig a nekem természetes söprögető posztra kerülök. Az is a hasznunkra vált, hogy Dean Sturridge felépült a sérüléséből.
Melyik Derby-meccseket őrizted meg az emlékezetedben?
Az egyik mindenképpen az utolsó hazai találkozónk abban az idényben, amikor feljutottunk. A Crystal Palace ellen játszottuk. A következő évben utoljára léptünk pályára a történelmi Baseball Groundon. Ezt követően a királynő nyitotta meg az új stadiont. A lányom, Dea is akkoriban született, és különlegesen őrzöm az emlékezetemben a Jim Smith-hez, Steve McClarenhez, a csapattársakhoz és a szurkolókhoz fűződő viszonyomat. Egész életemben ott lesznek a szívemben.
Miért a West Hamben folytattad?
Ez újabb nagy kihívás volt. Úgy döntöttem, hogy otthagyom Derbyt, mert nem kaptam meg minden tiszteletet annak ellenére, hogy milyen sokat tettem, és nem éreztem magaménak az igazolási piacon bekövetkező változásokat sem. Nem akartam része lenni annak, ami érzésem szerint kieséssel végződik majd. Jim Smith mondta, hogy Harry Redknapp érdeklődik irántam, ezért úgy döntöttem, hogy megyek.
Redknapp és Smith jó barátok voltak. Megkönnyítette ez az ügyletet?
Természetesen. Szerencsém volt, hogy két ilyen edzőm lehetett, mindkettő régi vágású angol menedzser, ilyenek nincsenek már. Hiányoznak is. Emlékszem Smith már tűkön ült, amikor túlcseleztem magam egy veszélyes területen, de a szurkolók nagyon élvezték. Szerencsére sosem ittam meg a levét! Redknapp is hasonló volt. Igyekezett mindent rendben tartani, különösen, ha épp karácsonyi bulin voltunk…
Mire emlékszel még a West Hamnél?
Nagyon jó volt a csapat az 1999–2000-es idényben, tapasztaltakra és tehetséges fiatalokra épült. Minden percét élveztem, és most is sorolom a neveket. Shaka Hislop állt a kapuban, Rio Ferdinand, Ian Pearce és én a védelemben, néha Neil Ruddock és Javier Margas is beállt. Aztán ott volt jobbra Trevor Sinclair, Marc Keller és később Nigel Winterburn balra. Frank Lampard, Steve Lomas, Michael Carrick, Marc-Vivien Foé, John Moncur és Joe Cole versengtek középen. Elöl Paolo Di Canio, Paulo Wanchope és később Fredi Kanouté, Davor Suker és Jermain Defoe. Öröm volt, hogy ott lehettem abban a csapatban.
Te vezetted ki szövetségi kapitányként a horvát válogatottat a 2014-es vébére, de korábbi csapattársad, Davor Suker még a pótselejtező előtt kirúgott. Haragudtál rá?
Igen, nagyon, mert negatív környezetben sikerült elérnünk a céljainkat. Ahelyett, hogy kiálltak volna mellettem, kirúgtak. Nagyon büszke vagyok, rendkívül nehéz csoportból jutottunk ki, ott volt még Belgium, Szerbia, Skócia, Wales és Macedónia.
Kapcsolatba hoztak a Derbyvel. Vállalnád valamikor?
Kevés dolgot bánok az életemben, de azt, hogy nem fogadtam el a Derby ajánlatát 2012-ben vagy 2013-ban, nagyon. Akkoriban csak az érdekelt, hogy kijussunk a válogatottal Brazíliába.
Jelenleg India szövetségi kapitánya vagy. Milyen a munka?
Minden másodpercét élvezem. Azon dolgozunk, hogy a válogatott kijusson egy világbajnokságra. Lassan fejlődünk, de a célunk, hogy ott legyünk Észak-Amerikában 2026-ban. Nemrégiben a City Football Group nagyobb részesedést vásárolt magának a Mumbai City FC-ben, ez is mutatja, miként változnak a dolgok Indiában.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. márciusi lapszámában.)
