Interjú Chris Flanagan
Hogyan került 1982-ben a Bristol Roversből a Tottenhambe?
A harmadosztályban játszottam, nagyjából száznegyven mérkőzést nyomtam le, majd lejárt a szerződésem. Akkoriban még távozni lehetett ilyen esetben, és a bíróság döntött az igazolás összegéről. Írhattál bárkinek azzal kapcsolatban, hogy megszerezhető vagy. Meg is tettem, és a másodosztály összes klubjánál hallattam magamról. Ketten válaszoltak. Az Aston Villa azt, hogy még csak próbajátékot sem tud ajánlani, a másik a Birmingham volt. Velük találkoztam is, majd hazamentem, és másnap megcsörrent a telefonom. A csapat régebbi edzője, Bill Nicholson volt az, és azt mondta, szerinte megvan hozzá a képességem, hogy a Tottenham játékosa legyek. Elvitt a csapat edzőpályájára, ahol találkoztunk a menedzserrel, Keith Burkinshaw-val, aki az elején kijelentette: elképzelése sincs, hogy ki vagyok, és hozzátette, hogy mivel Nicholson ajánlott engem, örömmel megnéz.
Mennyi idő múlva lett a csapat rendszeres játékosa?
Burkinshaw azt mondta nekem, mivel még csak húszéves vagyok, néhány esztendő múlva lesz csak meg az áttörés. Aztán elmentünk Norvégiába az idény előtti felkészülésre, és ott még sokan sérültek voltak. Így lettem a csapat játékosa a következő tizenhat évre! Akkor még középpályás voltam, és társrekorderként tizenkét gólt szereztem az első idényemben. Egyszer csatárként kezdtem, és akkor kétszer is betaláltam Birmingham ellen. Többet nem raktak oda. Kezdetben az angol válogatottban is középpályán szerepeltem, ezt követően vált belőlem hátvéd.
Milyen élmény volt, amikor megnyerte a Tottenhammel az UEFA-kupát 1984-ben?
A döntő visszavágójában tizenegyesekkel vertük meg az Anderlechtet. Hihetetlen volt a hangulat a White Hart Lane-en. Utána a főutcán álló egyik öreg épület erkélyén ünnepeltünk a serleggel. Már jóval elmúlt éjfél, de még mindig százezer ember volt kint.
Hogyan maradt meg az az öngól a Coventry ellen az FA-kupa döntőjében 1987-ben, amellyel az ellenfél nyerte el a serleget?
Gólt szereztem, és kettő egyre vezettünk a félidőben, de a folytatásban Keith Houchen kiegyenlített. Utána belenyúltam egy keresztlabdába, ami százból kilencvenkilencszer kimegy szögletre, vagy Ray Clemence-hez gurul. Ezúttal azonban megpattant a térdemen, és bement. Ma már csak mosolygok ezen. Legenda lettem Coventryben.
Igaz, hogy azt szokták kérni, hogy megpuszilhassák a térdét?
Igen, mindig ez van. Meg szoktam engedni. Többen meg is tették már. Bárhová megyek a világon, biztosan van ott egy Coventry-drukker. Volt, hogy Fokvárosban közölte velem valaki, hogy nekem köszönheti élete legszebb pillanatait. Azt hittem, az UEFA-kupára gondol, de kiderült, hogy az 1987-es FA-kupa-döntőre. Az egyik szurkolói magazint elnevezték GMK-nak, ami abból az angol rövidítésből áll össze, hogy Gary Mabbutt térde. Ráadásul éppen ellenük játszottuk a következő idény nyitó meccsét. Az egész Highfield Road azt énekelte, hogy csak egyetlen Gary Mabbutt van a világon. A Tottenham és a Coventry szurkolói együtt!
Az 1991-es FA-kupa-döntőt azonban már a Tottenham nyerte meg. Úgy tűnt, hogy az egyik ívelt labdája gól lesz, de végül Des Walker a saját hálójába fejelte. Bement volna?
Nagyon reménykedtem benne, ő pedig nem annyira. Voltam már én is ilyen helyzetben, nem sokat lehet kezdeni vele. Ez alkalommal én voltam a csapatkapitány, én sétáltam fel a Wembley lépcsőjén, hogy átvegyem a serleget, megforduljak, és megosszam a pillanatot a szurkolókkal. Varázslatos volt.
Gascoigne nagy lázban égett a mérkőzés előtt?
Az volt talán a legjobb idénye. A döntőig vezető úton fantasztikusan játszott, de a sérülése visszavetette. A döntő után egyből a kórházba siettünk a serleggel, bekopogtunk az ajtón, és átadtuk az érmét.
Valami vicces történet róla?
Cukorbeteg vagyok, és minden étkezés előtt injekcióznom kell magam. Emiatt mindig korán felszálltam a csapatbuszra a mérkőzések után, és elintéztem ezt. Egyszer ki volt készítve a tű és az inzulin, amikor Gazza felszállt, és megkérdezte, mit csinálok. Próbáltam neki elmagyarázni, mit jelent a diabétesz, de szerintem a beszélgetésnek abban a fázisában azt hitte, egy híres bokszoló. Elmondtam neki, hogy naponta négyszer szúrom magam. Erre azt kérdezte, hogy csak amíg aktív játékos vagyok, vagy egész életemben. Amikor megtudta, hogy egész életemben, azt mondta, biztosan nagyon várom már a halált.
Nehéz volt a futballistaélet a cukorbetegséggel? Talán még ma is nehéz?
Egy kicsit. Napi négy injekció. Naponta tízszer teszteltek. Amikor tizenhét éves koromban diagnosztizálták a betegséget, három szakember is azt mondta, hogy nem leszek majd futballista, a szervezetem nem fogja bírni. Emiatt külön is örülök annak, amit elértem.
Műtétre volt szükség, hogy megmentsék a lábát néhány éve. Mi történt?
Egy reggel felkeltem, és nagyon fájt. Nem kapott vért. Hétórás operációval mentették meg, de többet nem futballozhatok, és nem is nagyon állhatok, ezért fel kellett adnom az edzői munkát. Az utolsó White Hart Lane-en játszott mérkőzésem után egy héttel pedig szívműtétet hajtottak végre rajtam.
Hallottuk, hogy egy patkány megrágta a lábát Dél-Afrikában. Hogyan történt?
A lányom állatorvosnál volt gyakorlaton a Kruger Nemzeti Parkban. Vele voltam én is, és száz kilométerre laktunk a legközelebbi várostól. Lefeküdtem, de egy félórával később bejött, hogy valami megharapta a hüvelykujját. Vissza mentünk az ágyba, de egy idő után arra ébredtem, hogy az én hüvelykujjam is vérzik. Felkeltem, és láttam, hogy az egész ágy vérben úszik. Mindkét lábam érzéketlen a rossz vérkeringésem és a cukorbetegségem miatt, és a patkány elkezdte rágni a lábfejem. Mivel nem reagáltam, elindult felfele a középső ujjtól egész a csontig. Sok minden történt velem az életemben, de kibírtam.
Az is borzalmas volt, amikor betört a koponyája, miután Joe Fashanuval ütközött. Elnézést kért?
Azóta nem volt köztünk semmilyen kapcsolat. Ilyesmi nem történhet meg egy mérkőzésen, ez szégyen. A legkeményebb könyök volt, amivel csak találkoztam.
Ma mit jelent a Tottenham?
Az életem része volt harmincnyolc éven át. Tizenhat évig futballoztam ott, tizenegy éven át mint kapitány, és hatszázharminckilenc alkalommal léptem pályára. Ez a második legtöbb a Tottenham történetében.
(Megjelent a FourFourTwi magazin 2020. júniusi számában.)
