Interjú Sean Cole
Hogyan kerültél a kétezres évek elején a West Hambe?
A Lyon játékosa voltam, ott nőttem fel, nem léphettem túl gyakran pályára, emiatt egy kicsit elvesztettem a türelmem, és szerettem volna lelépni. Az ügynökömtől hallottam, hogy a West Ham érdeklődik irántam. Kölcsönbe kerültem oda, olyan opcióval, hogy megvásárolhatóvá válok. A bemutatkozó mérkőzésemen én szereztem a győztes gólt a Wimbledon ellen.
Milyen volt az első benyomásod a klubról és az angol labdarúgásról?
Nagyon tetszett. Egybeesett azzal az időszakkal, amikor férfivá váltam. Egyedül voltam Angliában, de a dolgoknak működniük kellett. Eleinte nehéz volt, de élveztem a függetlenséget és a felelősséget. Elsőre feltűnt, hogy a követelmények nem annyira szigorúak, mint Franciaországban, több szabadságot kaptunk a játékunkhoz. Hálás leszek a West Hamnek, mert az első pillanattól otthon éreztem magam.
Gyakran játszottál Paolo Di Canio mellett? Milyen volt?
A pályán nagyon jól kijöttünk egymással, de azon kívül nem nagyon volt köztünk kapcsolat. Inkább a csapat sikerein gondolkodtunk, és nem azon, hogy mennyire vagyunk jó cimborák. Az emberek sok mindent különféleképpen látnak, nem volt a barátom, de csodálatos labdarúgó és erős egyéniség. Nem volt könnyű mindig jól kijönnie mindenkivel. Néha volt körülötte egy kis feszültség, de amikor pályára lépett, rendre remekelt. Néha egyenesen briliánsan futballozott.
A West Hamnek erős csapata volt, 2003 tavaszán mégis kiesett a Premier League-ből. Mi sült el rosszul?
Nagyon kiábrándító volt, ma is sokat gondolkodom rajta. Szinte lehetetlen volt, hogy egy ilyen csapat búcsúzzon, de a labdarúgás néha már csak ilyen. Amikor egy idény rosszul kezdődik, gyakran rosszul is folytatódik. Különös ágyékproblémával küszködtem abban az évadban, ami azért volt idegesítő, mert nem is volt igazán súlyos. Ennek ellenére akárhányszor visszatértem az edzésekre, mindig újrakezdődött. A bajnokság végén újra pályára léphettem néhány meccsen, de frusztráló érzés volt, hogy érdemben nem tehettem semmit. Nem mondom, hogy másképp alakult volna, ha végig ott vagyok, de így jobban éreztem a felelősségem.
Ezt követően a Tottenham játékosa lettél. Hogyan emlékszel vissza azokra az időkre?
Nagyon élveztem! Amikor megérkeztem, szinte minden mérkőzésen betaláltam. Glenn Hoddle szerződtetett, majd David Pleat vette át az irányítást ideiglenes edzőként. Közeledett az Afrikai Nemzetek Kupája, és lett egy kis feszültség, mert a klubom azt hitte, csak Franciaország mezét húzhatom magamra. Pedig Mali is számíthatott rám, és szerettem volna menni. A Tottenham elveszített néhány hónapra, valószínűleg ezért igazolta le Jermain Defoe-t, amíg távol voltam. Amikor visszatértem a tornáról, a helyzetem bonyolultabbá vált, és kevesebbet játszhattam.
Miért hagytad ott a Tottenhamet a Sevilláért 2005-ben?
A második idényemben Robbie Keane, Mido, Defoe és én szerepeltünk elöl. Martin Jol szeretett, úgyhogy gyakran kaptam lehetőséget. Nem szereztem sok gólt, de rengeteg gól passzt adtam. Voltak vitáim Jollal, keménykedett velem, néha olyan stílusban tette, hogy visszaválaszoltam. Ez nem nagyon tetszett neki, és az idény végére már nem akart látni. Kaptam felkéréseket Premier League-kluboktól is, de ötévnyi London után valami mást is ki akartam próbálni.
Sokkal több gólt szereztél Spanyolországban, mint a Premier League-ben. Jobban illett hozzád az ottani játékstílus?
Ezt túl egyszerű lenne kijelenteni. Fejlődtem, és Angliában is tovább fejlődtem volna. Inkább jókor érkeztem meg a jó helyre. Számos ismeretlen sztár került a csapatba, köztük Dani Alves, Adriano és Luis Fabiano. Ez nagyban volt köszönhető a sportigazgató Monchinak, és az akadémián is voltak ügyes fiatalok, Jesús Navas vagy Antonio Puerta például. Kiváló volt a hangulat.
Kétszer nyertél UEFA-kupát a Sevillával. Hogyan emlékszel vissza arra, amikor megszereztétek a csapat legelső nemzetközi sikerét, miután 2006-ban négy nullra nyertetek a Middlesbrough ellen?
Eleinte csalódott voltam, mert csereként kezdtem, mivel épp lábadoztam egy kisebb sérülésből. Pedig a meccs hihetetlenül alakult, azt hittük, keményebb lesz. Őrület volt, minden olyan egyszerűnek tűnt, bármi, amivel megpróbálkoztunk, működött. A második félidőre álltam be, és a mérkőzés végén gólt szereztem egy kipattanó lövésből. Csodálatos emlék.
Milyen volt Juande Ramos a Sevillában?
Nem sokat beszélt, és nem mutatta ki az érzelmeit, mégis önbizalmat adott. Amikor a csapathoz kerültem, az első néhány hónap nagy kihívást jelentett, különösen, hogy sokan őrülettel tekintettek a labdarúgásra. Folyamatosan újságírók voltak az edzéseken, és ha elmentem vásárolni, mindenki megpróbált beszélgetni velem egy kicsit. Londonban sokkal szabadabb voltam, hiányozni kezdett, és sajnáltam, hogy otthagytam. Szerettem volna visszakapni az életem. Időbe telt, amíg megszoktam, de Ramos türelmes volt. A második év már sokkal könnyebben ment, otthon éreztem magam.
Mi nem ment Ramosnak a Tottenhamnél?
Néha előny, ha nem beszéled az adott ország nyelvét, de ha amúgy is visszahúzódó alkat vagy, akkor így nehezebben fogadnak el. Sevillában ügyesen lovagolta meg a siker egyik hullámát, majd új kihívásra vágyott, de a Spurs teljesen új környezet, amit meg kell szokni. Valószínűleg ezzel küzdött.
Mivel foglalkozol, amióta visszavonultál?
Jótékonysági akcióban vettem részt Afrikában, és voltam az egyik klub nagykövete is. Ami nem tetszett: ügynökök érkeztek, kiválasztották a legjobbakat, elvitték őket Európába, majd eltűntek a pénzükkel. Amint megszületett egy szerződés, azonnal leléptek, és nem foglalkoztak tovább velük. Ilyenkor minket hívtak, és nekünk kellett megbirkóznunk a nehéz helyzettel. Létrehoztam egy tanácsadással és menedzsmenttel foglalkozó céget, amely elsősorban az ifiképzésre fókuszál, és mali, illetve zambiai csapatokkal foglalkozik. Edzőket és fiatalokat képzünk, amikor a srácok elérik a tizenhét-tizennyolc éves kort, a legjobbak Európába kerülnek, és segítünk nekik, hogy megtalálják a számukra legjobb klubot. Moussa Djenepo volt az első akadémistánk, aki a Premier League-ben helyezkedett el 2019-ben. A Southampton játékosa lett, és szépen helytáll.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. júliusi számában.)
