Interjú Steve Brenner
Pelé 2004-ben minden idők százhuszonöt legjobb labdarúgója között nevezett meg. Mit jelentett ez neked?
Büszke voltam, különösen amiatt, hogy honnan származom. Büszke kolumbiai vagyok, mindig is a hazámat fogom képviselni. Nagyszerű érzés, hogy rajta lehettem Pelé listáján.
Akkor hát ki a király? Pelé vagy Maradona?
Nos, nekem Maradona. Láttam Pelét az 1970-es világbajnokságon, ekkor még csak kilencéves voltam. Mégis Maradona az, aki egész pályafutásom során ott volt. Testközelből láttam, mennyire tehetséges.
Három világbajnokságon léptél pályára a kiváló kolumbiai válogatottal. Milyen volt?
Olyan, mint egy álom. Mindig is az volt a vágyam, hogy képviselhessem a hazámat egy vébén. Sok munkát tettem bele, és jó móka is volt. Érdemes jól csinálni a dolgokat, és ha még élvezed is, az különösen jó. Így érdemes igazán élni.
Ki volt a csapat legjobb játékosa?
Faustino Asprilla egyben minden idők legkiválóbb kolumbiai labdarúgója. Bármit meg tudott csinálni. Bal láb, jobb láb, támadás, védekezés: technikás volt, és lőtte a gólokat. Nagyon jó barátom.
Ki volt a nagyobb őrült: Asprilla vagy René Higuíta?
Mindketten őrültek voltak, de jó fajta örültek. A pályán megkérdőjelezhetetlen volt az elkötelezettségük, és nagyon fegyelmezetten készültek. A pályán kívül aztán ismét megőrültek.
Nem lepett meg néha, amit Higuíta művelt a pályán, például, hogy Roger Milla lecselezte az 1990-es vb-n, és így kaptatok gólt?
Nem lepett meg, mert tudtam, hogy milyen. Biztonságban éreztem magam mellette, hiszen a világ egyik legjobbja volt. Szerencsém volt, hogy a csapattársa lehettem. Csinált néhány őrültséget, de amúgy biztonságban őrizte a kaput. Senki sem vádolta a Kamerun elleni vereség után, egyszerűen csak szomorúak voltunk, hogy kiestünk.
Mi a helyzet azzal a bizonyos skorpiórúgással a Wembleyben?
Amikor ez történt, nagyon meglepődtem. Gyakran csinálta az edzéseken, de sohasem gondoltam volna, hogy egyszer élesben is kipróbálja, különösen nem azt, hogy Anglia ellen a Wembleyben. Ennél nagyobb őrültséget nem láttam.
Ezt a bizonyos Kamerun elleni mérkőzést leszámítva milyen emlékeid vannak az 1990-es világbajnokságról?
Nagyon jól játszottam azon a tornán. Senki sem gondolta komolyan, hogy továbbjutunk. Csodálatos csapatunk volt, de hogy őszinte legyek, a négy évvel későbbi volt a legjobb. A Németország elleni döntetlenünk a kolumbiai labdarúgás egyik legszebb emléke, és nem csak azért, mert ezzel továbbjutottunk. Nagyon jók voltunk, és én készítettem elő Freddy Rincónnak az egyenlítő gólt a végén. Gyakran visszanézem, és talán majd az unokáimnak is megmutathatom, hogy a nagyapjuk évekkel korábban futballista volt. Most még alig tudnak erről valamit. Rendszeresen megállítanak az utcán aláírásért vagy fényképért, ők meg állandóan azt kérdezgetik, hogy miért. Muszáj lesz nekik megmutatnom a videókat. Ha megnézik majd, azt mondják, hogy ők is ilyenné akarnak válni.
„Odajönnek az ollóikkal, és akarnak maguknak egy emléket a hajamból”
Mikor növesztettél először ilyen frizurát?
Tizenöt éves koromban. Az egyik barátomnak hatalmas afrobozontja volt. Tízen bandáztunk, és elhatároztuk, hogy megnövesztjük. Nagyon élveztük, hogy ugyanolyan a fejünk, ráadásul néhányan egy csapatban játszottunk.
Mára már ikonikus.
Az emberek döntöttek úgy, hogy legyen ikonikus, én csak futballoztam. De köszönettel tartozom mindenkinek. Békés figura vagyok, nem zavar, ha felismernek. Egyedül akkor veszek kalapot és szemüveget, ha táncolok. Ilyenkor szeretnék a mozdulataimra koncentrálni. Szóval nem azért teszem, hogy távol tartsam a nőket, inkább azért, hogy a férfiak fényképezőgépeit. Sokszor kértek már egy darabot a hajamból. Odajönnek az ollóikkal, és akarnak maguknak egy emléket. Kemény!
Tagja voltál annak a kolumbiai válogatottnak, amelyik öt nullára megverte Argentínát az 1994-es világbajnokság selejtezőjében. Szívesen hallanánk erről.
Történelmi pillanat volt, nemcsak a kolumbiaiak, de az egész világ számára. Maradona nem is játszott. Ekkor tudta meg mindenki, mennyire jó a csapatunk. Hogy otthon hogyan reagáltak? Még ma is tart az ünnepség.
Nem helyezett rátok nagy terhet, hogy Pelé azt mondta akkoriban: Kolumbia akár meg is nyerheti azt a világbajnokságot?
Pelé csak észrevette, mit mutatunk a pályán, de ez egyáltalán nem jelentett terhet. A futball csupa öröm. Persze, Kolumbiában mindenki a sikerért imádkozik, mi is ezt tettük. Végül úgy alakult, hogy más csapatok jobbak voltak nálunk, megesik az ilyesmi.
Néhány nappal azt követően, hogy hazaérkeztetek, Andrés Escobart, a válogatott védőjét agyonlőtték. Nehéz volt feldolgozni?
Rendkívül nehéz. Nagyon kedves barátunk volt, jó csapattárs. Nagyon fájdalmas volt utána a játék, nekem sem ment könnyen, hogy mindent kiverjek a fejemből, és újra harcba szálljak a hazámért. Mentális energia kellett hozzá.
Az 1998-as vébéről David Beckham szabadrúgása miatt estetek ki. Nagyon idegesítő volt?
Az angol csapat jobb volt, mint a miénk. Ez volt az utolsó meccsem a válogatottban, a mai napig őrzöm Beckham mezét. Néha edzéshez is felhúzom. Nem kért a hajamból, de a dresszemet elvitte. Roger Milláé is megvan.
Pályára léptél az MLS első időszakában. Milyen volt az a korszak?
Hatalmas élmény volt, mi teremtettük meg azt, ami most ott van. Nagyon szívesen beszélek erről, mi tettük növekedő pályára az MLS-t. Még mindig én tartom a gólpasszok rekordját egy adott idényben (26 – a szerk.). Egy nap majd megdöntik, de már így is húsz éve áll!
Nemrégiben az Egyesült Államokba látogattál. Miért?
Megkértek, hogy vegyek részt egy autista futballalapítvány munkájában. Személyesen ugyan nem érint a probléma, mégis nagyon átérzem, és szeretnék segíteni. A legfontosabb mindig az, amit a szívemben érzek.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. júliusi lapszámában.)
