Szöveg James Horncastle
Honnan ered a tizenegyes?
Az Orth György vezette chilei válogatott csatára, Carlos Vidal az első a világbajnokságok történetében, aki büntetőt hagyott ki, 1930-ban csakis egy ír úriembert szidhatott bánatában. No nem mintha Robert McCrum védte volna ki lövését, az a francia Alexis Thépot érdeme. A feljegyzések szerint azonban McCrum (aki egyébként a belfasti Milford Everton kapusa volt) tekinthető a büntetőrúgás 1880-as „feltalálójának”.
Kilencven év telt el ezután, mire a FIFA engedett a tv-társaságok által generált nyomásnak, és – hogy izgalmasabbá tegye a játékot – hivatalosan elfogadta a rettegett büntetőpárbajt. Franciaország esett először a kegyetlen orosz rulett áldozatául: az 1982-es világbajnokság elődöntőjében 5–4-re kikapott Nyugat-Németországtól.
Érdekes módon Sepp Blatter, a FIFA elnöke sem rajong a büntetőpárbajért: „Egy világbajnoki döntőn minden a vágyakról és a szenvedélyről szól. Ha hosszabbításra kerül a sor, drámát emlegetünk. De ha jönnek a tizenegyesek, az maga a tragédia. A futball csapatjáték, a büntetőpárbaj viszont az egyének harca”.
Mennyit számítanak a tizenegyesek egy vb-n?
Gary Lineker azt mondta: „Angliának legalább egy tizenegyespárbajjal szembe kell néznie, ha meg akarja nyerni a vb-t”. 1982 óta átlagosan hárommal számolhatunk egy tornán, és hétből négy világbajnoknak át kellett verekednie magát a tizenegyesek rémén ahhoz, hogy magasba emelhesse az áhított trófeát.
Az 1998-as vb statisztikái szerint a gólok 40 százaléka született tizenegyesből, beleértve a rendes játékidős és a párbajban rúgott büntetőket is. Nyilván nem véletlen egybeesés, hogy Anglia például négy évvel a tizenegyespárbaj bevezetése előtt lett világbajnok…
Miért jók egyes országok a tizenegyespárbajokban – és mások miért olyan rosszak?
A németeket sosem kellett félteni
A történelem megtanított minket arra, hogy Németország a tizenegyesrúgók országa (még ha ehhez a cseh Antonín Panenkának lenne is egy-két szava…). Uli Stielike nevéhez fűződik a legutolsó, nagy tornán kihagyott német büntető kétes dicsősége. Harmincnégy éve azonban a németek egyetlen párbajt se buktak el!
Amikor az 1990-es vb-döntő 85. percében Németország tizenegyeshez jutott Argentína ellen, Lothar Matthäusnak, a csapat tizenegyesrúgójának akadt némi gondja a cipőjével, nem érezte azt stabilnak. A legnagyobb lelki nyugalommal passzolta át a feladatot Andreas Brehmének. „Jónéhány kiemelkedő tizenegyeslövőnk volt akkoriban. Pierre Libarski is rúghatta volna, de Brehmét választottam. Egy szobában voltunk a vébé alatt, és sokat beszélgettünk ilyesfajta dolgokról. Andreas tudta, hogy őt fogom megkérni.” Brehme berúgta, ezzel pedig Németország megnyerte harmadik világbajnoki címét.
Ahogy Andy Barton sportpszichológus mondja: „Ez egy önbeteljesítő jóslat. Amilyen jó hatással van a németek játékára az esélyesség tudata, épp annyira lehúzza az ellenfelet. Amikor büntetőkre kerül a sor, az angolokon eluralkodik a rögeszme, mely szerint ők mindig veszítenek a tizenegyespárbajokban. Tehát ha Anglia negatívan áll a büntetőrúgásokhoz, úgy is fog teljesíteni”.
Portugália nemrég átvette az angol mumus szerepét Németországtól, Simao Sabrosa higgadt büntetőrúgása pedig kisebbfajta csodának tűnt négy éve Gelsenkirchenben. „Vettem egy mély levegőt, és próbáltam ultranyugodt maradni. Nehéz volt, de rengeteget gyakoroltam ezt” – idézi föl a történteket.
Anglia a legutóbbi hat világversenyéről négyszer tizenegyesekkel búcsúzott, és a kapusok dolgában sem áll jól, ha a büntetőpárbajokat nézzük, utoljára David Seaman védett tizenegyest vb-n, 12 éve. Dél-Afrikában Capello David James helyett valószínűleg Robert Greenre számít majd büntetők esetén a kapuban. Green hatalmas elismerést kapott, amikor zsinórban hármat is kivédett West Ham-beli első szezonjában. Capellónak le kellett csendesítenie az angol büntetők körüli kollektív hisztériát. „ Akiket büntetőrúgóknak jelöltem, minden nap gyakorolják a pontrúgásokat. Persze a gyakorlásönmagában nem nagy dolog, hisz nincs tömeg. A probléma márpedig pont abban rejlik.”
A tizenegyesfóbia nem csak angol betegség. Hollandia évekig szajkózta Johan Cruyff mantráját, mely szerint a büntetőket nem lehet gyakorolni Így talán nem meglepő, hogy a hollandok 1992 és 2000 között négy nagy tornáról is tizenegyesekkel búcsúztak.
„Nonszensz. Úgy túllihegték ezt velünk kapcsolatban, hogy akár könyvet is írhatnának belőle, és odaadhatná Van der Sarnak” –mondta a volt válogatott, Pierre van Hooijdonk. Amikor Frank de Boer és Patrick Kluivert is hibázott a rendes játékidőn belül a kétezres Eb-elődöntőben, majd a csapat négyből három büntetőt (ebből egyet ismét De Boer) kihagyott a párbajban, Hollandia padlót fogott. Szövetségi kapitányukat, Frank Rijkaardot sírni látták a csapatbuszon – ideje volt egy jó pszichiáter után nézni.
Milyen a tökéletes tizenegyes?
Abból kiindulva, hogy egy jól meglőtt tizenegyes repülési ideje fél másodperc, a kapus reakcióideje pedig ennek nagyjából a fele, tudósok négy aprólékos szempont alapján határozták meg a tökéletes büntetőrúgás elemeit.
Ahogy azt Tim Cable, a John Moores Egyetem professzora elmondta: a büntetőrúgó induljon öt-hat lépés nekifutással, és 20-30 fokos szögben rúgja el a labdát. Ilyen koordináták mellett a labda sebessége hozzávetőlegesen 105 kilométeres lesz, és fél méterrel a felső léc alá érkezik, a sarokba.
Persze az adatok élesben fabatkát sem érnek. Steven Levitt, a Freakonomics című könyv szerzője szerint akkor legjobb a büntető, ha véletlenszerű. Simon Kuper és Stefan Szymanski Why England Lose? (Miért kap ki Anglia?) című művében illusztrálja Levitt elméletét, Ribéry példájával. Az ábrákból látható: a nekifutás pillanatában a támadónak fogalma sincs, hova fogja lőni a büntetőt.
Mennyire kell fejben ott lenned a jó tizenegyeshez?
Amikor az olasz csatár, Giuseppe Meazza 1938-ban Brazília ellen nekifutott a labdának, érezte, hogy gatyamadzagja felmondta a szolgálatot, és alsóját a lecsúszás veszélye fenyegeti. Sztoikus nyugalommal megfogta a szerelését, és ugyanabban a pillanatban, hatalmas ováció közepette, Valter mellett a kapuba helyezett, biztossá téve a 2–1-es győzelmet.
A legtöbb büntetőrúgó persze nem olyan hidegvérű, mint Meazza. Miután Arsene Wenger látta Cesc Fabregas olaszok elleni tizenegyespárbajban rúgott győztes találatát a 2008-as Eb-n, azt mondta: „A büntetők sikere 90 százalékban pszichológia. Gyorsul a szívverésed, a kapu kisebbnek, a kapus hatalmasnak tetszik. Fókuszálnod kell, anélkül, hogy a következményeken agyalnál”.
Anglia balszerencséjére épp a kihagyás réme villant át Steven Gerrard agyán, mielőtt valóban kihagyta volna 2006-ban a Portugália elleni büntetőjét. „Tudod, hogy rajtad a világ szeme, ráadásul pont ilyenkor, amikor ennyire fáradt vagy, hatalmas rajtad a nyomás, szoktak becsúszni a hibák. Hát, velem is így történt.”
Mindennek a tetejébe a kapusok gyakran ki akarják készíteni ellenfelüket. Az egykori olasz válogatott, Walter Zenga például ilyeneket kiabált a büntetőrúgóknak: „Tudom, hogy tudod, amit tudok!” Nem csoda, ha most azt tanítja játékosainak, hogy pontrúgáskor soha ne figyeljenek a kapusra…
Megkönnyíti-e a technika fejlődése a büntetők kivédését?
Jens Lehman és elhíresült cetlije
Az argentin játékosoknak a 2006-os vb-elődöntő tizenegyespárbaja előtt megfagyott az ereiben a vér, amikor meglátták, hogy a német kapus, Lehmann egy gyűrött papírcetli fölé mered, arra ugyanis hét játékosuk büntetőrúgási szokásai voltak felírva. A vb-felkészülés során a német válogatott szakmai stábja egy 13 ezer pontrúgásból álló adatbázist böngészett végig, Lehmann meg épp azon volt, hogy ebből előnyt kovácsoljon. A listán ugyan csak két tizenegyesrúgó, Roberto Ayala és Maxi Rodriguez szerepelt, de mivel kivédte Ayala lövését, az argentinok fejébe befészkelte magát a kétség.
Mire Esteban Cambiasso a labda mögé állt, már kész idegroncs volt, és lövését máris védve látta.
A nagy kérdés tehát: mire számíthatunk Dél-Afrikában? A 2009-es angol Ligakupa-döntő ad némi támpontot: a Tottenham elleni tizenegyespárbaj előtt úgy tűnt, a Manchester United kapusa, Ben Foster iPodját hallgatva lazít. Valójában azonban az ellenfél büntetőrúgóiról letöltött felvételeket nézte.
„Azt mondták, Jamie O’Hara most is ugyanúgy fogja rúgni, mint máskor, szinte biztosra mehetek. Így is lett, és ettől rettentően feldobódtam” – magyarázta Foster. Háromból két tizenegyest kivédett, az MU pedig megnyerte a kupát.
Mitől lesz valaki jó büntetőrúgó?
Még az olyan legendák, mint Maradona, Baggio és Zico is hagytak ki döntő tizenegyeseket világbajnokságon (Puskás meg az olimpiai döntőben, Helsinkiben) , nyilvánvaló, hogy a technika nem minden. De mégis: gyakorlat teszi a mestert. Kérdezzék csak meg a brazil Bebetót, aki szinte rögeszmésen készült a tizenegyesekre az olaszok elleni, 1994-es vb-döntő előtt – még ha Baggio hibája miatt rá már nem is került sor a büntetőpárbajban. „Mire eljött a tizenegyesek ideje, már mindannyian hullafáradtak voltunk. Elképesztően meleg volt, iszonyúan fájt a lábunk. De minden nap legalább hetven tizenegyest rúgtam. Csakis a kemény munkában hiszek– ebből ered a magabiztosságom.”
Az önbizalomnak Marcello Lippi, az olaszok szövetségi kapitánya számára is fontos szerepe volt a 2006-os finálé előtt. „A hosszabbítás végén elkezdtem összeszedni, ki rúghatná a tizenegyeseket, és rájöttem, gyakorlatilag bárki. A Juventus edzőjeként 2003-ban a Bajnokok Ligája döntőjében a Milan ellen úgy éreztem: nagyjából senki sem. Nem csoda, hogy Olaszország nyert, a Juventus kikapott. Legyen benned kurázsi – csak ez számít egy tizenegyespárbajban.”
A tapasztalat szintén fontos tényező, csakhogy épp fordítva, mint hinnénk. Geir Jordet, aki a hollandok sportpszichológusa volt Van Basten idejében, nemrég publikált egy tanulmányt, amely szerint a kezdő játékosok büntetőik 90 százalékát értékesítik, míg a már gazdaggá és híressé vált futballistáknál ez az arány csupán 63 százalék.
Tehát a tökéletes büntetőrúgó fiatal, magabiztos, és keményen gyakorol. Persze némi szerencse sem árt, ennek a francia szélső, Bruno Bellone a megmondhatója: 1986-ban Brazília ellen büntetője a kapufáról Carlos kapus hátára pattant, onnan pedig a hálóba.
A Juve kikapott 2003-ban. „Senki se rúghatott volna” – így Lippi
Nyerhet egy kapus egyedül vb-t?
Maradona és Goycochea – veszélyes páros pályán kívül és belül is
Nos, majdnem. Vegyük Sergio Goycocheát, az excentrikus argentin kapust az 1990-es vb-ről, aki még az esküvője napján is a büntetőket gyakorolta, és babonából mindig a pályára vizelt. A Rambo becenevű futballistának elképesztő tehetsége volt ahhoz, hogy a leglehetetlenebb helyzetekből is kimentse az albicelestét. Két tizenegyest hárított a negyeddöntőben Jugoszlávia, újabb kettőt Olaszország ellen a következő körben, a fináléba juttatva csapatát.
„Az a vb volt pályafutásom legboldogabb időszaka, kivált az olaszok elleni elődöntő. Érzelmi, mentális és sportolói szempontból semmi sem fogható az életemben ahhoz a védés utáni ünnepléshez. Mintha minden összeesküdött volna – értem.”
Apró szépséghiba, hogy Goycochea nem tudta védeni Brehme döntőbeli tizenegyesét. „Ma is ugyanúgy fáj. Beengedni azt a büntetőt borzalmasabb volt, mint a Kolumbiától kapott öt gól a selejtezőben, 1993-ban.”
Ennek ellenére Goycochea népszerűsége a máig óriási. Idén aláírást gyűjtöttek, hogy Maradona vigye magával a kapust Dél-Afrikába – hátha ismét büntetőkre kerül a sor.
Elsőként vagy másodikként jobb tizenegyest rúgni?
A FIFA 2003 júliusában módosította a tizenegyespárbaj rúgási sorrendjének eldöntésére vonatkozó szabályt. Azelőtt az érmefeldobás győztese automatikusan kezdhette a párharcot, hét éve viszont a győztes kapitány már azt dönti el, melyik csapat rúgjon először.
Két baszk közgazdász, José Apesteguia és Ignacio Palacios-Huerta tanulmányában azt vizsgálta meg, van-e bármiféle hatással a sorrend a játékosok teljesítményére. Úgy tapasztalták, hogy mind a módosítás előtt, mind utána határozott előnnyel jár kezdeni büntetőpárbajt; 1970 és 2003 közötti adatok alapján kimutatták azt is, hogy az először rúgó együttesek 59,5 százaléka megnyerte a párharcot; a 2003 és 2008 közötti elemzés megerősítette ezt a feltevést, a kezdést választók 58,6 százaléka győzött.
Hogy eredményeiket még tovább bonyolítsák, közgazdászaink megkérdeztek 240 játékost a spanyol élvonaltól az amatőr ligákig: 100 százalékuk rúgna inkább először, 96 százalékuk szerint ugyanis ezzel nyomást gyakorolna az ellenfélre.
Jók-e a magyarok a tizenegyesrúgásokban?
Az a veszély egyelőre nem fenyeget bennünket, hogy a kérdésre egy vb-n kelljen keresni a választ, a magyar futball története azonban inkább szép emlékeket őriz a tizenegyesekről. Két igen fontos tétmeccsen döntöttek a tizenegyesek a mieink javára: a Videoton a Manchester Unitedet verte az UEFA-kupa 1985-ös negyeddöntőjében, a Sóstói Stadionban büntetőkkel (itt a meccslabdát hibázó Gömöri Ottó lett majdnem negatív hős, míg Disztl Péter védéseivel a mennybe ment, sőt a szakállas kapus a döntőben Jorge Valdano büntetőjét is védte a Bernabéuban), a magyar ifiválogatott pedig Moszkvában, nyolcvanezer hazai szurkoló előtt győzte le a Szovjetuniót 0–0 után tizenegyesekkel az Eb döntőjében.
Itt Petry Zsolt három tizenegyest védve vonult be a történelembe. Puskás Ferenc ugyan büntetőt hibázott a jugoszlávok elleni olimpiai döntő első félidejében1952-ben, de aztán egy góllal és egy gólpasszal feledtette a botlást. Jenei Imrének az első kelet-európai BEK-trófeát nyerték meg a tanítványai (főleg Helmuth Duckadam kapus), amikor a Barcelona ellen tizenegyesekkel diadalmaskodtak az 1986-os BEK döntőjében (igaz, a csapat magyarja, Bölöni László kihagyta a saját tizenegyesét). És aki szinte sohasem hibázott büntetőt: a hidegvérű ítéletvégrehajtó, Kiprich József.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2010. júliusi számában.)
