KULCS A LAKATHOZ
Az FFT kultúrlap! Kételkedsz? Olvasd rendszeresen kritikáinkat, recenzióinkat a műalkotásokról, amelyekben egy a közös: a foci.
Szöveg Bodnár Zalán
A sors meglehetősen kegyetlen volt Kéri András Dániellel, aki nagy munkát fektetett abba, hogy egy szakdolgozat igényével megírt könyvet alkosson meg az olasz futball szellemi felsőbbrendűségéről – és épp néhány héttel azelőtt sikerült megjelentetnie, hogy az olasz válogatott elveszítette a svédek elleni pótselejtezőt, így 58 év után szégyenszemre újra lemarad a világbajnokságról. Időben addig jut el a történetben, hogy az új szövetségi kapitánnyal, Giampiero Venturával eléggé döcögős a csapatjáték, és ez bizony aggasztó a jövőre nézve. Noha a könyv a múltról és a jelenről szól, a jövőt is jól látja…
A rendkívül megosztó, sokak által kimondottan idegesítőnek tartott, mások által ájulásig imádott, de mindenképpen különutas, karakteres és a többi futballkultúrától gyökeresen eltérő filozófia alapján működő olasz futballról számtalan könyv jelent meg Magyarországon az elmúlt években, és mindegyik máshonnan közelít. Zágoni Zsolt Foci olasz módra című alkotása egy általános, olvasmányos ismertető, a téma iránt érdeklődőknek az alapok elsajátításához tökéletes. Dénes Tamás és Mácsik Viktor könyve, a Calcio – olasz futball már tartalmasabb munka, Misur Tamás Nagy olasz futballkönyv I. című kötete pedig valóságos lexikon, adatbank (sajnos 13 éve hiába várjuk a beharangozott második kötetet), Kéri András Dániel friss könyve pedig újabb keresztmetszetet ad: kizárólag a taktikai fejlődéstörténeten keresztül vizsgálja a calciót.
Aki örömét leli a taktikai rejtelmek tanulmányozásában, a stratégiák, a felállások bogarászásában, azok nagy élvezettel vehetik kézbe ezt a könyvet, mert el kell ismerni, hogy a szerző életlátóan és alaposan elemez, a könyve precíz, jól felépített, és pusztán annyira elfogult az olasz futballal, amennyire szükséges a téma okán. Értékítéleteivel, a fejezeteket – amelyek tulajdonképpen egy-egy korszakos edző munkásságát mutatják be azok csapatainak játékán keresztül – záró konklúziókkal, a trénerek erényeit és hátrányait felvonultató összegzésekkel magam is az elsőtől az utolsó szóig egyetértek (pedig ilyet nem gyakran teszek).
Az utóbbi években az interneten elharapózó, boldog-boldogtalan blogger által készített taktikai elemzésekkel általában az a bajom, hogy a győztes csapatok taktikáját gyakran teszi meg a siker kizárólagos alapjává, mintha az egyéb tényezők – hősiesség, önfeláldozás, nagyobb akaraterő, jobb aznapi forma, szerencse, egyéni villanások, satöbbi – nem is játszanának ugyanúgy szerepet a diadalban, mint az edző húzásai. Ebbe a csapdába Kéri is gyakran belelép, de becsületére legyen mondva, hogy olykor-olykor azért kitér arra, hogy ebben-abban a szituációban milyen faktorok segítették vagy hátráltatták a trénerek munkáját. Ha a szerző megpróbált volna nem a diplomamunkák stílusában írni, és a szöveg szárazságát színekkel és jelzőkkel porhanyósabbá tette volna, nem ragaszkodva az olyan kínos szinonimákhoz, mint a hálóőr, játékszer, taljánok, vikingek (értsd: norvégok), könyve akár tökéletes is lehetett volna.
De ne legyünk telhetetlenek, tökéletes dolgok nincsenek a világon.
Úgy értem, Fabio Capello mesterműve óta, amely révén az 1994-es BL-döntőben a tartalékos Milan felmosta a padlót a Barcelonával…
A LEGJOBB SZÖVEGEK
„Más szemmel megközelítve, a világ leggazdagabb topligája, az angol bajnokság súlyos kritikája, hogy Arrigo Sacchi közel harmincéves játékelméletének interpretálásával és Ranieri tökéletes erőnléti és taktikai felkészítésével egy kiesés ellen küzdő kiscsapat felülhetett a trónra egy stratégiai értelemben meglehetősen egysíkú és egyszerű megoldásokra építő angol ligában (…) A csodaszámba menő bajnoki cím részben ennek köszönhető, hiszen egy viszonylag egyszerűen felépített, kiszámítható, kiismerhető és éppen ezért az ellenfél szakvezetői által könnyen kitanulható játékrendszerrel hódította el a bajnoki címet.”
„A három megérdemelt bajnoki cím ellenére a Juventus Contéval képtelen volt igazán építő jellegű, bátor játékra. Zavarba ejtő volt elemeznem olyan mérkőzéseket, ahol kisebb nemzetek csapatai ellen is időszakosan ugyan, de Torinóban is elveszítette kezdeményező szerepét az olasz bajnok (…) A Conte-féle 3–5–2-nek komoly korlátai vannak, a belső középpályások legfeljebb alkalmi távoli lövésekkel vagy a sokkal inkább kamatoztatott mélységi beindulásokkal veszélyeztetnek az ellenfél büntetőterületén belül. Ez korlátozza a csapat kreativitását és sokszínűségét, a középpályássor magját adó kreatív futballisták támadásbefejezésben való szerepét.”
Kéri András Dániel újságíró, sportelemző, az olasz futball szakértője. 2005 óta tudósítja és elemzi az olasz futballt a Magyar Rádió, majd a Lánchíd Rádió sportosztályának felkérésére. Írásait Magyarországon az Azzurri, Olaszországban többek között a Calcio Critico és a Juventibus közli. 2006 óta sportvezetőként és amatőr futballedzőként is tevékenykedik.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. februári számában.)
