Idén lesz hetvenéves (az interjú 2010-ben készült – a szerk.). Nem érzi úgy, hogy már nincsen lehetősége még egy nagy dobásra a futballban?
Elégedett voltam a munkámmal a médiában, de amikor felkeresett a Motherwell egy rövid távú megbízással, örömmel mondtam igent. Az egyik feltételem az volt, hogy fogadják örömmel segítőmet, Archie Knoxot is. Ez nagyon fontos volt, mivel a futball csapatmunka, és Archie ebben kiváló.
Azóta kétszer nyerte meg Az év edzője-díjat és felvitte a Motherwellt a legjobb hat közé. Meglepődött rajta, hogy ennyire jól mennek a dolgok?
Nem lennék őszinte, ha azt mondanám, úgy gondoltam, tizenkét meccset nyerünk majd sorozatban. Örülök neki, hogy sikerült kiverekednünk magunkat a tabella alján folyó őrült küzdelemből, és feljutottunk a legjobb hat közé, de nincs itt semmiféle varázslat. Jim Gannon (Brown elődje) fantasztikus edzői tulajdonságokkal rendelkezett. Elkötelezettje volt a jó focinak, és tanítani kellene azt az összehangoltságot, ahogy a szabadrúgásokat, bedobásokat szervezte. De mi ehhez hozzáadtuk a nyerni akarásunkat és pár egyéb dolgot, amiben a mi játékfelfogásunk különbözik. Ez nem nagy tudomány. Ez nem egy védekező csapat – egységként játszunk. Többet birtokoltuk a labdát majdnem minden meccsen, több szögletünk és helyzetünk volt, mint az ellenfélnek, és ha így játszol, akkor nem hagysz ki gólokat.
Mondhatjuk, hogy a Skóciában elért eredményeit nem értékelték teljesen. Az, hogy a skót első osztályban kezdett dolgozni, jelentheti azt, hogy bizonyítani akart valamit?
Nem, az utóbbi időben nem fogadtam el ajánlatot a skót első osztályból, de nem lenne fair, ha neveket mondanék. Azt mondják, kezdik elismerni a skótoknál végzett munkámat most, hogy a Motherwell jól teljesít, ami egy kicsit kiábrándító, de egyik itteni játékos sem emlékszik a skótoknál végzett munkámra, vagy Archie sikereire a Rangersnél. Öt edzője volt a skótoknak, mióta én ott voltam. Nem élhetsz a múltban.
Akkor ugorjunk vissza egy kis kiruccanáshoz. Hogyan értékeli a munkáját, amit a nemzeti tizenegynél végzett?
1993-ban megkaptam a munkát, és világosan megmondták, hogy 1996-ban nem lesz Angliában Európa-bajnokság a skót csapat nélkül. A nyomás megvolt. Nagyjából erről volt szó: „vigyél minket ki, vagy kirúgunk”. Aztán ott volt a világbajnokság Franciaországban: „A skót szurkolók nagyon szeretnének Franciaországba menni – legjobb lesz, ha kiviszel minket”. Nem tűntünk ki, de nem is maradtunk szégyenben. A legrosszabb élmény az volt, mikor három nullára veszítettünk Marokkó ellen ’98-ban – kockáztattunk, tíz emberrel támadtunk egy nullánál, és kifiléztek minket. Összesen hetven nemzetközi mérkőzésem volt, és ebből ötvenen nem kaptunk ki – volt tizennyolc döntetlen, és megnyertünk harminckettőt. Erre elég büszke vagyok. Négy bajnokságból kettőben benn voltunk és volt egy rájátszásunk is – sokat nem adnának most ugyanezért!
Volt egy pár elképesztő meccs Anglia ellen…
A Rangers a Celtic ellen játszott a kétezres Európa-bajnoki rájátszás előtt, és a legjobb játékosunk, Paul Lambert súlyosan megsérült. Scholes rúgott két gólt Hampdenben, és meg vagyok róla győződve, hogy Lambert elég jól meg tudta volna szorongatni Scholest. Csak ne hagytunk volna ki minden helyzetet! Gascoigne fantasztikus volt aznap.
2001-ben otthagyta Skóciát, és két szezonon át a Prestont vezette. Hogyan emlékszik vissza erre az időre?
Nagyon kellemes élmény volt. A nézőszámok és a fizetés alapján úgy gondoltam, jó eredményt értünk el. Két szezonon keresztül hoztunk egy állandó jó szintet és pénzt kerestünk nekik. A csapat elég idős volt és frissítésre volt szükség. Megvettem Ricardo Fullert kétszázezer fontért, és ötször ennyiért adtuk el. Volt egy kis vita az elnökkel, de Billy Davies jó csapatot vett át, ami készen állt a sikerre.
Mit tartogat a jövő?
Nem írtunk alá semmit a Motherwellnél: egy kézfogás is elég. Azt kérték, úgy csináljunk mindent, mintha a következő szezonban is mi irányítanánk majd. Szép ígéreteik vannak arra nézve, hogy ránk van szükségük, és bár tudjuk, hogy ez változni fog, ha nem teljesítünk jól, de mi nem vagyunk azok a fajták, akik elmenekülnének a kihívások elől.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2010. júniusi lapszámában.)
