Wayne Rooney

Újabb adalék ahhoz, hogy miért csodálják annyian ezt a sztárallűröktől mentes Premier League csillagot a Manchester United- és az angol szurkolók, és miért félik, tisztelik őt a többiek. A hipertrendi, zselézett futballcelebek garmadájának ellenpontja, Rooney csak hátradől Nike kapucnis pulcsijában és melegítőjében, vöröses szőre kilátszik a felső gallérja és ujja alól, de nem zavartatja magát. Ha azt nézzük, hogy csapattársai, Ryan Giggs és Paul Scholes, akikére stílusa leginkább hasonlít, már karrierjük alkonyán járnak, nemsokára ő marad az utolsó „igazi“ focista.
Karrierje elején érthetően idegenkedett az interjúktól – emlékezzünk csak 2002-ben a Daily Mail gúnyolódására a BBC Az év fiatal sportolója-díj átvételekor elmotyogott beszéde miatt –, most viszont rendkívül kifejezően beszél képességeiről. Arról, hogyan gondolkodik a pályán. Hogy mennyire szeret az ellenfél védőivel, középpályásaival, sőt néha saját csapattársaival szembenézni. Hogyan fog játszani az angol válogatottban Dél-Afrikában, valamint a taktikákról és a társakról, akik a legjobbat hozzák ki belőle. Hogyan fogja vissza magát attól, hogy csak „lőjön, lőjön és lőjön“. Apa lettél, az angol válogatott kapitánya vagy, a Manchester United legfontosabb csatára, és még csak 24 éves. Hogyan birkózol meg a felelősséggel? Gyermekkoromban sosem morfondíroztam azon, hogy mindezt elérhetem, és igazából ma sem agyalok sokat rajta. Minden héten csak arra koncentrálok, hogy játsszak, és a lehető legjobbat hozzam ki magamból. Michael Owen öt, Dimitar Berbatov pedig négy évvel idősebb nálad, mégis te vagy a leghosszabb ideje a klubnál. Most már nagykutyának tartod magad a United támadói között? Nem, nem tekintek így magamra. Ők a különböző kluboknál az évek során sokkal nagyobb tapasztalatot szereztek. Figyelnem, hallgatnom kell rájuk és tisztelnem őket, látnom, hogy mit csinálnak, és hogy ez miként segíthet engem a játékban. Sokat beszélgetünk a futballról, hogyan tudjuk áttörni a védelmet és mi az, amin még javíthatunk. Nem zavar, ha nálad idősebbeknek adsz tanácsot? Nem, a gondolataimat mindig jól el tudtam mondani az embereknek. És a Unitedban a fiatalabb játékosok is ugyanígy vannak ezzel az idősebbekkel szemben. Szerintem fontos, hogy fiatal korodtól kezdve magabiztosan meg tudd mondani az idősebbeknek is, mit érzel, mert mindannyian segíteni próbálunk egymásnak. Amíg az Evertonnál voltam, a kezdőcsapat máshol edzett, mint az ifi vagy a tartalék. A Unitednál 16 éves kortól mind együtt tréningezünk, és ez sokkal jobb a fiataloknak: közöttünk fesztelenebbül érzik magukat. Berbatov nem egészen illik bele a tipikus United-játékosról alkotott képbe, de úgy tetszik, most ereje teljében van. Milyen vele játszani? Nagyszerű futballista. Szuper a labdaérzéke, és amit sokan nem vesznek észre, az az ereje. Remekül ért ahhoz, hogy játékba hozza a többieket, tud gólt lőni a tizenhatoson belülről és kívülről, na meg fejelni is. Finoman, lazán áll a dolgokhoz, amitől úgy tűnhet, hogy nem dolgozik keményen, de ez valójában nem így van. Ő az egyik legönzetlenebb focista, akivel valaha játszottam. Sosem törődött azzal, hogy nem ő lőtte a gólt, ha nyert a csapat. Más Berbatovval játszani, mint mondjuk Michael Owennel? Változtatnom kell a stílusomon. Berba szeret előremenni és vezetni a labdát, ezért hátrébb maradok, hogy biztosítsam mögötte a helyet. Michael viszont szívesen játszik hátrébb, így nekem kell előre mennem. Szerencsére a mi csapatunkban mindenki elég sokat birtokolja a labdát és sok passzot kap, így ez nem jelent különösebb megrázkódtatást. Nemrégiben két jelentős veszteség érte a csapatot, nagy sztárok távozása révén. Először is Ronaldo… Ő minden csapatnak hiányozna, de már túltettük magunkat ezen. Részemről az utóbbi két-három szezonban elég sokat kellett szélen játszanom, míg Ronaldo középen volt, így ez megváltozott. Amikor Ronaldo kint volt a szélen, tudtuk, hogy egy-két csel után beljebb jön, és lőni fog. Antonio Valencia sokkal többet mozog a tizenhatoson belül is. És Carlos Tevez? Carlos nagyon jó haver, lelkiismeretes játékos, aki mindig végigfutotta a kilencven percet, ennél többet nem is várhatsz egy csapattárstól. Azt hiszem, hamar rájött, hogy elég önzetlen vagyok, és ha jobb helyzetben van, át fogom adni neki a labdát. Ha meg elöl marad, hátrajövök fedezni. Nagyszerű kapcsolat volt köztünk, sokat tettünk egymásért és azért is, mert közel laktunk, így sokszor vittük egymást edzésre vagy a reptérre, ha idegenben játszottunk. A pályán kicsit könnyebb volt vele kommunikálni: nem tudott valami jól angolul, és gyakran egész úton nagyokat hallgattunk. Játékodban mennyire fedezhetők még fel a 16 éves, evertonos gyerek mozdulatai? Az Evertonnál még minden csupa izgalom és vágyakozás volt. Minden labdát meg akartam szerezni, mindegyik után futottam, így egy óra után kiterültem. Azóta rájöttem, hogy nem játszhatok így, tartalékolnom kell az erőmet. Mindenképpen fejlődtem saját tapasztalásaim és edzőim által. Minél többet gyakorolsz, gólhelyzetben annál jobban megállod a helyed. Az ösztöni része a dolognak az, amikor gyorsan kell tenned valamit: ilyenkor én sem tudom pontosan, mit fogok tenni, így aztán a védőknek végképp esélyük sincs! Mintha már nem nagyon lőnél gólokat távolról. Ezzel edzői tanácsra hagytál fel, vagy más oka van a dolognak? Nem kerülök túl gyakran ilyen helyzetbe. Viszont megpróbálok bejutni a tizenhatoson belülre. Szenvedélyes játékos vagyok. A Unitednél nagyon fontos, hogy legyen, aki fellelkesíti a csapatot és a szurkolókat is. Hát persze, hogy szeretek lőni, lőni és lőni! De a legjobb focisták azok, akik a megfelelő pillanatban lőnek, és ha az a jobb megoldás, akkor inkább passzolnak. Miben kell még javulnod? A bal lábam fejlődött, ezen sokat dolgoztam. A fejjátékom is javult azáltal, hogy jobban ráérzek, mikor kell eltalálnom a labdát a fejemmel a levegőben. Az izmok „emlékeznek“, a tested elsajátítja a mozdulatot, így mindez rutinná válik. Milyen feladatai vannak egy csatárnak? Vegyük először a szélső posztot. Segítened kell a csatárokat. Játszottam középen is, így tapasztaltam: ha nem kapsz támogatást a szélről, akkor nagyon nehéz megtartani a labdát. Amikor védekezel, össze kell zárnod és vigyázni, nehogy az ellenfél hátvédje lerohanjon. És nagyon kell figyelned, hogy a ti hátvédetek mit csinál. Ha kívül próbál elfutni, jobb, ha beljebb mész, ha pedig belül van, akkor kint maradsz a szélen, hogy több teret engedj neki. Mindvégig a csatár és a hátvéd mellett mozogsz. Sok döntést kell hoznod, de ez az, amit a legjobb játékosok olyan jól tudnak. Borzasztó gyorsan történik minden, a másodperc törtrésze alatt kell döntened, és a lehető legjobb megoldást választanod. Ha a középcsatár mellett játszol, akkor mi a feladatköröd? Mindig figyelni kell a középpályásokra, tudni, hol vannak. A labdát a középpályások és az ellenfél négy hátvédje között kell megszerezned. Próbáld gyorsan megfordítani őket, és vond magadra a többi játékos figyelmét is. Aztán próbálj passzolni. Vagy csak mozogj, és nyerj teret magadnak. Néha úgy tűnik, nem csinálsz túl sok mindent, de fizikailag kimerítő, mert állandóan mozgásban vagy. Az ellenfél hátsó középpályása a te embered, szembe kell kerülnöd vele, és megakadályoznod, hogy megszerezze a labdát. És végül, ha te vagy a magányos támadó… Az üres lyukakba fuss, tartsd meg a labdát, hozd játékba a csapattársakat. Ha sokat mozog a labda, jó helyzetben juttok a tizenhatoson belülre. A legfontosabb az, hogy megtartsd a labdát, mert ha ezt nem tudod megtenni, nagy nyomás alá kerül a csapatod. El kell fogadnod, hogy nem lesz nálad annyit a labda, mintha összekötőként játszanál, nem lesz annyi esélyed, de a csapatért játszol. Ez nehéz, ha 177 centi vagy, és 190-es védőkkel találod szemben magad, de ez a második kedvenc posztom az összekötő után. A szélső a harmadik. Tavaly nagyon fájt a vereség a Bajnokok Ligája döntőjében? Vicces, de soha senki nem beszél erről. Utoljára azon az estén esett szó róla. Minden szezont frissen, új célokkal próbálok kezdeni: az előszezont, a Premier League-et, a Bajnokok Ligáját, bármit. Nem nézek vissza. Amikor visszamentünk a római szállodába, emlékeztetnünk kellett egymást, hogy még így is nagyon jó szezonunk volt, sorozatban harmadszor nyertük meg az angol bajnokságot, miénk lett a Ligakupa is. Megpróbáltuk ezeket ünnepelni, nem pedig a vereségen keseregni. Nekem sikerült. Azóta nem is nagyon jutott eszembe a finálé. Sosem fogom elfelejteni Roy Keane-t az FA-kupa Arsenal elleni, 2005-ös döntője után. Játékban jobbak voltunk, de kikaptunk büntetőkkel. Roy látta, hogy nagyon csalódott vagyok. Odajött hozzám, és azt mondta: „Felejtsd el, ott a következő szezon, hogy helyrehozzátok.“ Ez jutott eszembe a Barcelona győzelmét követően is, és ezt mondtam néhány embernek, akik nehezebben dolgozták fel a kudarcot. Mi motiválja a játékosokat arra, hogy a United megpróbáljon mindent megnyerni? Éles a verseny. A kispadon töltött meccsek utáni első edzéseket szeretem a legjobban. Mindenki olyan erős, elszántan készül a következő találkozóra. Menedzserünk szerint is mindent bele kell adnunk a tréningeken. Néha felvetődnek problémák, időnként vitatkozunk. De ez jó. Motivál az, hogy a Unitednál játszom. Az Evertonnál elveszíthettünk egy meccset, nem volt nagy dolog. De a Unitednál kitör a III. világháború a sajtóban, ha veszítünk. De ezért olyan fontos a jó menedzser: leveszi a súlyt a vállunkról, így megbirkózunk a téttel. Milyen érzés volt Dohában az angol válogatott kapitányának lenni a brazilok ellen? Furcsa. A sok sérülés miatt más csapatot láthattak a nézők, mint amit megszoktak. Aztán mikor John Terry sem tudta vállalni a játékot, Fabio Capello azt mondta: „ha Terry nincs jól, te vagy a kapitány“. Büszkeség töltött el, de amikor a világ legjobb együttese ellen szerepelünk, a legjobb futballistákra van szükség. A vereség után romokban hevertem. Nyilván plusz felelősség volt rajtam, de eldöntöttem, hogy nem változtatok a játékomon, és így is lett. Mindig is beszéltem a pályán. Időnként vitatkoztam a csapattársaimmal, mert más volt a véleményünk, de Dohában ebből semmi sem látszott. Voltam a United és az angol válogatott kapitánya is már, és ha lesz rá lehetőségem, szeretném rendszeresen vállalni ezt a feladatot. Csalódást okoztak a vereség utáni vélemények? Úgy tetszett, hogy Anglia világverőként ment ki, és másodosztályúként jött vissza. Szerinted hol tart most a csapat? Pontosan ott vagyunk, ahol korábban. Eséllyel indulunk a vb-n, persze, ha el tudjuk kerülni a korábban ránk annyiszor jellemző balszerencsét. Tudjuk, hogy nagyok az elvárások. Négy esztendeje egyes játékosok csalódottak voltak a kiesésünket követő reakciók miatt. Sajnos kritizáltak bennünket, pedig negyeddöntősök voltunk. Más országokban utcabálokat tartottak, mert a nyolc között volt a válogatottjuk. Beszélj nekünk arról a három srácról, akikkel valószínűleg együtt játszol majd Dél-Afrikában: Heskey ről, Crouchról és Defoe-ról. Miben különböznek, és melyikük játéka illik a tiedhez legjobban? Heskey nagyon jól tudja tartani a labdát. Hagy időt és teret, hogy kibontakozz. És nagyon keményen dolgozik. Lampardnak, Gerrardnak és nekem megadja az esélyt, hogy előre kerüljünk, és gólt lőjünk. Crouch nagyszerűen kezeli a labdát, szereti összekötni a játékot. Ez hasonló ahhoz, ahogyan én futballozom. Defoe kedveli a tizenhatos körüli focit, és ügyesen tud kívülről gólt szerezni. Mind mások. A legtöbb meccsen Heskey-vel kezdtem, amíg Defoeval vagy Crouch-csal nem vagyok többet együtt, addig nem tudom megmondani, melyikük jobb. Céljaid Dél-Afrikában? Az előző világbajnokságon az utolsó meccsen kiállítottak, ilyesmi nem fordulhat többet elő, most jobban akarok játszani. Persze, ha 2006-ban megnyertük volna a vb-t, senki sem beszélt volna a kiállításomról. Szóval mégsem bánom majd, ha megint kiállítanak, ha egyébként világbajnokok leszünk…
FFT – 2010 április