Irreális körülmények között került megrendezésre a harmadik forduló zárómeccse, ahol a kétpontos Lechia a négy egységgel rendelkező Jagiellonia-t fogadta. A rossz időjárás azonban nem zavart a csapatokat, akik egy élvezetes első félidőt játszottak. Sok volt a párharc, és mindkét kapu előtt adódtak helyzetek.
A 26. percben egy szép akció végén vezetést szerzett a Lechia. Buzała Lukjanovs-hoz passzolt, aki egy lágy kiugratással helyzetbe hozta Paweł Nowak-ot, a csatár pedig egy életerős lövéssel jutatta a labdát Sandomierski kapujába. (1-0)
Ám a "Jaga" már bizonyította, hogy jól bírja az ekúxtrém körülményeket. Múlt héten tomboló hőségben nyert hazai pályán, és most egy idegenbeli itéletidőben is megállta a helyét. A 40. percben sikerült is egyenlítenie, mégpedig egy parádés góllal. Tomasz Kupisz harminc méterre a kaputól lövésre határozta el magát, és a labda védhetetlenül vágódott a hazai kapu hálójába. (1-1)
Amilyen jó volt az első félidő, annyira csapnivaló a második. A játékrész az eső intenzitása miatt eleve tíz perc késéssel indult, és emiatt úgy látszik, a játékosok teljesen kiestek a ritmusból. Az angolos időjárás, és a pálya átázott talaja persze az angolos "rúgd és fuss" játékstílusnál többet nem is tett lehetővé. A nap csak a hajrára tűnt elő. És ez a nap a Jagiellonia-ra mosolygot rá.
A 82. percben szöglethez jutottak a vendégek. A tizenhatos vonalon Kupisz kapura lőtt, bent Andrius Skerla még beleért a labdába, így az a kapuba vágódott. (1-2)
Az eső a nyolcvanhetedik percben állt csak el, de ez már semmin sem változtatott. A pályán szinte állt a víz, így viszont nagyon nehéz folyamatos játékot kialakítani, ami nem is sikerült a csapatoknak. A Jagiellonia hét pontjával így a második helyen áll, de a neheze csak most jön – hamarosan mind a Wisła Kraków, mind a Lech Poznań megmérkőzik a sárga-piros alakulattal. A Lechia ma sem játszott kifejezetten rosszul, de a szerencsével még mindig hadilábon áll. És nem ártana javulniuk támadásban sem, mert csak döntetlenekkel nehéz eredményesen szerepelni. A győzelmeket pedig a gólok fialják.
Lechia Gdańsk – Jagiaellonia Białystok 1-2 (1-1) Gdańsk, 4500 néző
Lechia Gdańsk: Paweł Kapsa – Deleu, Krzysztof Bąk, Sergejs Kożans, Vytautas Andriuskevicius – Łukasz Surma, Marcin Pietrowski, Paweł Nowak (84. Marko Bajics) – Damian Szuprytowski (67. Piotr Wiśniewski), Paweł Buzała (70. Tomasz Dawidowski), Ivans Lukjanovs
vezetőedző: Tomasz Kafarski Jagiellonia Białystok: Grzegorz Sandomierski – Alexis Norambuena, Andrius Skerla, Thiago Cionek, Jarosław Lato – Kamil Grosicki (71. Maciej Makuszewski), Mladen Kascelan, Hermes, Marcin Burkhardt, Tomasz Kupisz (90+2. Rafał Grzyb) – Tomasz Frankowski (69. Przemysław Trytko)
vezetőedző: Michał Probierz gólszerző: Nowak (26.) – Kupisz (40.) Skerla (82.) vezette: Marcin Borski (Varsó) Cser Zsigmond
Vízilabda-meccsen kapott ki a Lechia Gdańsk
Szakadó esőben a Jagiellonia egy góllal jobbnak bizonyult.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!