A Serie A 35. fordulójának vasárnap esti meccsén a BL-indulásért küzdő Roma a már biztos kieső Bari otthonába látogatott. Az első 25 percben nem történt sok minden, nagyon lassú iramban játszott mindkét csapat, akkor még senki nem gondolta, hogy milyen őrült meccs kerekedik ebből! A 25. percben ugyanis a semmiből vezetést szerzett a Bari, miután Russo játékvezető szándékosnak minősítette Juan kezezését, a tizenegyest pedig Simone Bentivoglio belőtte. (1-0) A Romának meg kellett ráznia magát, és öt perc múlva sikerült is az egyenlítés: mintegy 25 méterről rúghatott szabadot Francesco Totti, elhangzott az ezt engedélyező sípszó is, így a sorfallal bajlódó Gillett kapus már csak azt észlelhette, hogy a hálójában van a labda…(1-1) Ez volt a római csapatkapitány 205. gólja az olasz élvonalban, ezzel utolérte Roberto Baggiót, és holtversenyben a liga történetének ötödik legeredményesebb játékosa lett. Sőt, az 57. percben már előzött is, de addig azért még történt egy s más. Újból vezetést szerzett ugyanis a sereghajtó, mert a 42. percben a római védelem elaludt, és Huseklepp a hálóba csúsztatott (2-1), a 48. percben pedig emberelőnybe is került a Bari, miután Daniele De Rossi pirosat kapott. Totti tizenegyesével azonban tíz emberrel is egyenlített a Roma az 57. percben (2-2), majd a 78. percben Totti megszerezhette volna idei első mesterhármasát is, mert Marco Borriello átesett Glik lábán, akit kiállított a bíró, a Roma pedig ismét tizenegyest rúghatott. Ezúttal azonban Totti lövése a jobb kapufán csattant. Eddig sem volt unalmas a meccs, de az igazi izgalmak a hajrára maradtak: a 90. percben ismét villant a piros lap (ezúttal Simone Perrotta kapta), az utolsó másodpercek egyikében pedig a csereként beállt Aleandro Rosi a kapuba préselte a labdát (2-3), így győzött a Roma! Rudolf Gergely, a Bari csatára eltiltás miatt nem léphetett pályára. Serie A, 35. forduló Bari–Roma 2–3 (2-1) Gól: Bentivoglio 25. (11-esből), Huseklepp (42.), ill. Totti 30., 48. (utóbbi 11-esből), Rosi 95.
Vasárnap délután játszották: Catania–Cagliari 2-0 Chievo-Lecce 1-0 Fiorentina-Udinese 5-2 Milan-Bologna 1-0 Parma-Palermo 3-1 Sampdoria-Brescia 3-3
Hétfőn játsszák:
Lazio-Juventus
Viharos meccsen nyert a Roma Bariban
Három büntető, három kiállítás, öt gól, Totti pedig utolérte Baggiót.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!