A brazil csapatorvos szerint nem kell aggódni, Neymar pályafutása nincs veszélyben
José Luiz Runco elmondta: a rehabilitációs időszak nyilvánvalóan nem lesz kellemes Neymar számára, ez azonban nem fogja őt hátráltatni abban, hogy teljesen normális életet éljen – függetlenül attól, hogy ez idő alatt természetesen majd nem léphet pályára. A szakember azt is elárulta, a brazil klasszisnak elsősorban pihenésre van szüksége, a rehabilitációt pedig gyorsítaná, ha a családjával tartózkodna, ez azonban minden bizonnyal nem fog megtörténni. Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány ugyanis az egyértelmű orvosi kérés ellenére ragaszkodik ahhoz, hogy Neymar a sérülése alatt is a csapat közelében legyen, s jelenlétével támogassa a többieket a németek elleni elődöntőben, illetve az esetleges fináléban. Runco emlékeztetett, hogy Neymar sérülése hasonló ahhoz, mint amelyet Emerson szenvedett a 2002-es vb előtt, s emiatt akkor az egész tornát kihagyni volt kénytelen. Ennek ellenére Neymar pályafutása nincs veszélyben – emelte ki az orvos. A FIFA statisztikája szerint egyébként öt meccs alatt az ellenfelek 18-szor szabálytalankodtak Neymarral szemben, ettől többet csak a görög Szamarasz kapott, akivel 21 szabálytalanságot szenvedett el.