Hogy Joachim Löw szövetségi kapitány esetleg elgondolkodott-e azon, hogy vajon túl korán és/vagy mondjuk rossz döntést hozott-e azzal, hogy tulajdonképpen a Leverkusen kapusát, René Adlert nevezte meg, mint a német válogatott „dél-afrikai” hálóőrét, nem tudni, az viszont biztos, hogy a német média nagyon rákattant a mostani helyzetre. A versenyt (elvileg) megnyerő Adler előbb Argentína ellen bakizott, de tegnap délután, a Nürnberg ellen sem volt éppen a magabiztosság mintaképe. Ezt látva vérszemet kaptak a „legyőzöttek”, és úgy nyilatkoznak, mintha ez a mérkőzés még nem lenne lejátszva.
Tim Wiese, a Werder Bremen kapusa a következőket mondta egy lapinterjúban: „Egy Tim Wiese sohasem adja fel! Van még jónéhány hét vissza, és majd utána meglátjuk, hogy ki fog állni Ausztrália ellen a kapuban.” A brémai hálóőr szavait osztja Klaus Allofs, a zöld-fehér klub sportigazgatója is: „A döntés még nem jelent automatikus elsőséget Adler számára. El tudom képzelni, hogy Löw a felkészülés utolsó hetei és az előkészületi meccsek alapján fog majd végül dönteni.”
A Schalke kapusa, Manuel Neuer sem adja fel: „Ennek a mérkőzésnek még nincs vége. Nem adom fel, és mindent beleadok majd az edzéseken.” René Adler a tegnapi mérkőzés után nem nyilatkozott. A válogatott kapusedzője, Andreas Köpke azonban úgy gondolja, hogy helyén kell kezelni az ilyen megnyilvánulásokat: „Nem szabad az ilyen nyilatkozatokat túlértékelni. Az ilyen esetekben természetes, hogy mindenki igyekszik előtérbe helyezi önmagát.”
Ebből viszont már inkább az tűnik ki, hogy a Nationalelf szakmai stábja bízik korábbi döntésében, és hibái ellenére is kitart a „Sas” mellett. (Jó, persze, ebben nyilván az is benne van, hogy nem kockáztatják meg, hogy esetleg mindjárt visszacsináljanak mindent, hiszen ezzel a saját szavahihetőségüket kérdőjelezik meg.)
Az már más kérdés, hogy mi lesz akkor, ha esetleg Adlernél becsúszik még egy-két hasonló „lepke?” Nos, ezt egyelőre nem tudjuk, de az is felvetődik, hogy helyes cselekedet volt-e ilyen későre halasztani a döntést? Jupp Heynckes, a Leverkusen mestere a következőképpen látja ezt: „Ma az a helyzet, hogy sajnos az ilyen jellegű döntéseket korán kell meghozni. René azonban nem fogja magát befolyásolni hagyni emiatt.”
Ez így még egy rossz hír tehát a „kihívóknak” – és ha ehhez azt hozzávesszük, hogy ha Löw leteszi a voksát valaki vagy valami mellett (lásd Torsten Frings esete), akkor a végsőkig kitart mellette. Ebben bízhat tehát Adler – és persze abban is, hogy a tegnapi volt az utolsó hibája a szezon során…
(bild.de)
Vérszemet kaptak a „legyőzöttek”
René Adler múlt heti hibái következtében a versenyben elbukott Tim Wiese és Manuel Neuer is úgy nyilatkozott a német sajtónak, hogy „ez a meccs még nincs lejátszva.”
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!