Ha a pontszámot nézzük, akkor többre számítottam – mondta honlapunknak Véber György –, ebben elmaradtunk az elvárásaimtól. Az ötödik forduló után minimum hét pontot terveztem, ami reális lett volna, ez tehát mindenképpen csalódás. Az elmúlt két mérkőzés játékát látva azonban aggodalomra nincs ok, viszont a minőséget eredményességre kéne váltanunk. Nagyon fontos, szinte már zsebben lévő pontokat hullajtott el a Pápa a Szolnok és a Kaposvár ellen, ami a végelszámolásnál hiányozhat majd. Egyetértek veled, a Szolnok elleni hazai meccsen győzelmet vártam és a Kaposvár elleni találkozó is a játék tükrében csalódás. Ez öt pontot jelent, amit elveszítettünk, ezzel ott lennénk a tabella első harmadában. Csak saját magunkat okolhatjuk emiatt. Ezen azonban kár rágódni, tanulni kell belőle. Az első fordulók gyatra játéka után fokozatosan egyre jobban és jobban játszottunk, a Kaposvár és a ZTE ellen kifejezetten jó teljesítményt nyújtottunk. Milyen momentumok vezettek, vezethettek a pontvesztésekhez? Elsősorban a helyzetkihasználásra gondolok, hiszen ha belőjük a ziccereink ötven százalékát, akkor nincs probléma. Sajnos egyéni hibákból kaptuk a góljainkat, teljesen őrültbe kerget már, hogy ezerszer gyakoroljuk a védekezési szituációkat, és aztán jön egy egyéni hiba, ami orvosolhatatlan. Van mire építenünk, de eredményességben javulnunk kell a következő öt mérkőzésen. Van már időpontja a szombaton elmaradt Paks elleni találkozónak? Október 9-án játsszuk újra. Annyiból jó a halasztás, hogy az iszapbirkózás nem a mi műfajunk, abban nem vagyunk jók, nekünk jobb, ha tudunk futballozni a pályán, arról nem is beszélve, hogy vannak sérültjeink, akik októberre felépülhetnek. Talán csak amiatt kár, hogy a csapat a múlt héten lendületben volt, jól dolgozott. A kieső helyen tanyázó Kecskemét látogat a hétvégén a Perutz Stadionba. Erre mondják azt, hogy kötelező a győzelem. És ami kötelező, az talán a legnehezebb. Nincs miről beszélni, a Kecskemét ellen csak a győzelem elfogadható. A két együttes helyezését tekintve talán furcsa lesz, amit mondok, de az NB I-ben ez a két csapat próbálja szó szerint is a játszani a futballt és szórakoztatni a közönséget. Ez a támadófoci a Kecskemét gyenge pontja is, hiszen a védelmük is legalább annyira „gólérzékeny”. Igen, a Kecskemétnek egyelőre ez a veszte is, hiszen tizenhat gólt kaptak, ami nagyon sok., és arra számítok, hogy a vendégek ezt a játékstílust folytatják Pápán is. Nagyon látványos mérkőzésnek ígérkezik, ha stabilan tudunk futballozni, és nem követjük el azokat a hibákat, amelyeket tulajdonképpen egy éve mondok, akkor meg tudjuk nyerni a találkozót. Bármi történik, ezt a három pontot itthon kell tartanunk. Örömteli viszont, hogy a közelmúltban a Lombard II-ből tehetséges fiatalok kerültek fel az NB I-es keretbe. Ebben a döntésben neked komoly érdemeid vannak. Ezért van az NB III-as együttesünk. A labdarúgók szerződtetése így sokkal olcsóbb, és ha egy évben csak egy játékos bekerül és tudja a helyét stabilizálni, akkor már megéri a második csapat szerepeltetése. Németh Milán már a nyári felkészülési időszak alatt is velünk edzett, és idő kérdése volt, hogy mikor kerül fel az NB I-es keretbe. Az elmúlt hetekben az élvonalban is remekül mutatkozott be, a balhátvéd poszton Rajnay Attilának komoly vetélytársa lett. Palkó Dávid pedig szintén a Milán útján jár, ő a tél folyamán lehet az együttes stabil tagja. Igaz, az élet úgy alakította a sérülések miatt, hogy jelenleg a nagycsapatnál velünk dolgozik, és a munkájával eddig azt bizonyítja, hogy itt a helye. Polgár Szilárd
Véber: A minőséget eredményességre kellene váltani
Ma a Lombard Pápa a kieső helyen tartózkodó Kecskemét csapatát fogadja a labdarúgó NB I 7. fordulójában a Perutz-Stadionban. A mindkét együttes számára rendkívül fontos találkozó előtt Véber György, a pápaiak szakmai igazgatója nyilatkozott a FourFourTwo.hu-nak.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!