Igencsak megcsappant létszámú szurkolótábor fogadta tegnap a román nemzeti tizenegyet Temesváron az Izrael elleni barátságos találkozón. Ez a tény nem is dobta fel a román labdarúgók játékkedvét, olyannyira nem, hogy végül kétgólos vereséget szenvedtek a világranglistán jóval alacsonyabban rangsorolt, és a játékosállomány tekintetében is gyengébb izraeli válogatottól.
A románok játékoskeretét nézve – Chivu és Mutu távollétében is – nyilvánvalóan a hazai siker lett volna a reális eredmény. A fizikai és a szellemi erőnlét azonban mégis a vendégek mellett szólt, ugyanis Eli Ohana szövetségi kapitány csapata magabiztosabban mozgott a pályán, mint a Lucescu-gárda és megérdemelten győzték le a hazai csapatot.
Az egyébként kiegyenlített találkozón az izraeliek Benajun révén szerezték meg a vezetést az első félidő hajrájában, majd a mérkőzés utolsó perceiben Barda is betalált Pantilimon kapujába egy tizenegyesből. A románok két nagyobb helyzetet puskáztak el az összecsapás folyamán, amely végül egy könnyed vendégsikerrel fejeződött be, így a román válogatott tovább rontotta mérlegét az izraeliekkel szemben: az utolsó négy mérkőzést úgy vesztették el, hogy egy gólt sem rúgtak. Ezen már csak az a tény szépít – ha lehet erről szó –, hogy mind a négy találkozó barátságos volt.
Románia: Pantilimon – Maftei, D. Goian (Tamaş '46), Rădoi, Neşu (Sepsi '86)- Roman (Deac '46), Codrea (Pădureţu '72), Florescu (Ghioane '82), Nicoliţă (And. Cristea '76)- D. Niculae (Bucur '57), Marica (M. Niculae '57). Edző: Răzvan Lucescu.
Izrael: Aouate (Davidovics '46) – Saban, Ben Haim (Mori '70), Strul (Keinan '53), Ziv – Vermouth (Natkho '70), Kial (Gafni '90+2), Iadin (Cohen '46), Benayoun (Golan '81) – Collauti (Arbeitman '46), Schechter (Barda '46). Edző: Eli Ohana.
Válogatott: Csúnyán kikapott a Lucescu-gárda
Csalódást keltő vereséget szenvedett a román labdarúgó válogatott tegnap Temesváron. Răzvan Lucescu tanítványai 0–2-re kaptak ki Izraeltől egy barátságos mérkőzésen, amelyen a román nemzeti tizenegy jóval képességei alatt teljesített.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!