Két, az eddigi két tavaszi játéknap során egyaránt négy pontot begyűjtő csapat találkozója nyitja a Soproni Liga 18. fordulóját. A házigazda zöld-fehérek először a Haladást győzték le hazai pályán, nem kis szerencsével 2–1 arányban, majd Zalaegerszegen értek el 3–3-as döntetlent. Utóbbi mérkőzésen már 3–0-ra is vezettek a fővárosiak – nem mellesleg az első játékrészben rég nem látott jó játékkal rukkoltak elő –, a zalaiak azonban némi játékvezetői segédlettel a hajrában pontot mentettek.
Ami a vendég nyírségieket illeti, a tavaszi küzdelmeket a sereghajtói pozícióból kezdő csapat a Vasas elleni idegenbeli győzelemmel nyitott, az utolsó percekben a maga javára fordítva az összecsapást, majd szintén hátrányból szerzett egy pontot hazai környezetben, a Paks ellen.
Ami a két csapat eddigi találkozóit illeti, összesen 21 mérkőzést játszottak egymás ellen, ebből 19-et az élvonalban. A mérleg a zöld-fehérek felé billen, hiszen 12 fővárosi siker mellett a Szpari háromszor nyert, míg hat alkalommal megosztoztak a pontokon a felek. A legutóbbi Üllői úti mérkőzésüket az NB II Keleti csoportjában játszották, akkor 1–1-el zárult a mérkőzés. Ősszel a Nyíregyháza biztos, 3–1-es győzelmet aratott riválisa felett, az akkori gólszerzők közül a duplázó japán Honma alighanem ma is kezdőként lép pályára az Üllői úton.
Ami a várható összeállításokat illeti, a hazaiaknál Dragóner és Morrison is a piros lapjuk miatti eltiltásuk okán nem léphetnek pályára, Fitos pedig közelmúltbeli térdműtétje miatt az egész szezont kihagyni kényszerül.
A nyírségieknél hosszabb a sérültlista, Böőr, Sztanisics, Hurt, Balbinot, Davidov, Minczér, és Fekete Ádám sem bevethető különböző sérülések miatt.
Ami a Ferencváros számára kedvező hír, hogy hosszú idő után ismét nézők előtt léphetnek pályára az Albert-stadionban, ami valószínűleg ösztönzőleg hat majd a teljesítményükre. Legalábbis a hazai szimpatizánsok ebben bíznak…
Soproni Liga, 18. forduló Ferencváros – Nyíregyháza Spartacus Albert-stadion, 19 óra (Duna TV, élő) Vezeti: Kassai Viktor (Erős Gábor, Vámos Tibor)
Újra szurkolói előtt játszhat a Fradi a Nyíregyháza ellen
A Soproni Liga 18. fordulójának ma esti nyitányaként a Ferencváros a Nyíregyházát fogadja az Albert-stadionban, 19 órától.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!