Az évet borzalmasan kezdő Werder Bremen a sérülés és betegség után visszatérő Claudio Pizarróval a kezdőcsapatban Mönchengladbachban próbálta megszerezni első pontját 2010-ben. Az összecsapás azonban nem indult a legjobban a brémaik számára, hiszen a Borussia nagyszerű játékot bemutatva bő negyedóra alatt háromgólos előnyre tett szert; sorrendben Reus, Colautti és Bobadilla voltak eredményesek. A félidő hátralevő részében még ugyanennyi találat született – egyszer a hazaiak, kétszer a vendégek vették be az ellenfél kapuját – így megelehetősen gólgazdag első játékrészt láthatott a Borussia-Park közönsége. A fordulást követően kissé összeszedte magát a Werder, átvette a mérkőzés irányítását, ám ez csak a szépítésre volt elég, így harmadik tavaszi összecsapásukon harmadszorra kaptak ki Fringsék. Az idei bajnokságban meglepően jól teljesítő Frankfurt hazai pályán szoros találkozón, egy öngóllal szenvedett vereséget a Kölntől. A kiesés elől menekülő Hertha ismételten nem tudott győzni: a műtét után lábadozó Dárdai Pált nélkülöző berliniek csak 0–0-s döntetlenre voltak képesek a Bochum ellen, és így továbbra is a tabella utolsó helyén állnak. Szintén gondban lehet a Hannover, amely otthonában kapott ki simán az alsóházi helyosztón a Nürnbergtől; a vendégek mindhárom találatát a svájci Albert Bunjaku szerezte. A Bayern München esélyeshez méltóan rögtön a kezdő sípszó után támadólag lépett fel a Mainz ellen, amelynél Szalai Ádám a kispadon kapott helyet, Lőw Zsoltot pedig nem nevezték a találkozóra. A hazaiak nagy fölényben játszottak, több helyzetet is kaialakítottak, ám rendre elpuskázták azokat – a 32. percben Hans-Jörg Butt kapus pedig büntetőt hibázott. A második félidőben aztán összeszedte magát a rekordbajnok, és az egyre erősebb hóesésben a vezetést is sikerült megszereznie Daniel Van Buyten fejesével. Bő negyedórával a vége előtt a vendégek mestere, Tomas Tuchel pályára küldte Szalait, aki azonban nem tudott segíteni csapatán. A hátralevő időben még Gomez és Robben – ismét szabadrúgásból – is betalált, így a Bayern végül magabiztos győzelmet aratott, és holnapig mindenképpen vezeti a bajnokságot.
A szombati játéknap utolsó mérkőzésén a Schalke 04 fogadta hazai pályán a Hoffenheim csapatát. A hazaiak előző fordulóbeli bochumi botlásukat próbálták feledtetni szurkolóikkal, ami Kevin Kuranyi duplájának köszönhetően sikerült is. Mivel válasz nem érkezett a gólokra, a gelsenkircheniek megszerezték a győzelmet, de talán ami ennél is fontosabb, hogy végig uralták a mérkőzést, és most nem tékozolták el a végén előnyüket. A vendégeknek csupán egy említésre méltó helyzete adódott a 90 perc során, ami Vedad Ibisevic nevéhez fűződött. A Hoffenheim immár hét meccs óta nyeretlen a bajnokságban, és a tavaszi idényben még pontot sem szerzett – igaz az eddigi három fordulóban rögtön az első három helyezettel találkozott, így talán már túl is van a nehezén.
Bundesliga, 20. forduló:
Mönchengladbach–Werder Bremen 4–3 (Reus 4., Colautti 13., Bobadilla 18., 35., ill. Özil 26., Pizarro 40., Frings 85. – 11-esből)
Tovább tart a Werder vesszőfutása
Szombaton hat mérkőzéssel folytatódott a Bundesliga 20. fordulója. Harmadik tavaszi találkozóján is vereséget szenvedett a Werder Bremen, Thomas Schaaf tanítványai ezúttal a Mönchengladbach vendégeként kaptak ki 4–3-ra. A Bayern München – amelynél nehezen indult be a gólgyártás – a Mainz elleni sikerének köszönhetően újra a tabella élére állt.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!