A listavezető Kaiserslautern óvatosan kezdett a Karlsruhe otthonában, a vendégek az első percektől főleg a védekezésre koncentráltak, és mivel a KSC sem vitte túlzásba a támadójátékot, meglehetősen unalmas első félórát láthatott a zsúfolásig megtelt Wildparkstadion közönsége. A mezőnyben nagy küzdelem folyt, ám a csapatok semmiféle veszélyt nem jelentettek ellenfelük kapujára, így sem Millernek, sem Sippelnek nem akadt komolyabb dolga. A 32. percben aztán feljegyezhettünk egy eseményt: a hazaiak támadója, Christantus lecselezte Rodnei-t, majd egyedül törhetett volna kapura, de Amedick utolérte és szögletre mentett. Úgy tűnt, hogy a Karlsruhe akarja jobban a győzelmet; Markus Schupp tanítványai teljesen átvették a játék irányítását, aminek még a szünet előtt meg is lett az eredménye: a nigériai Cristantus lélektanilag talán a legjobbkor, a 45. perc végén szerzett vezetést csapatának. A második félidőben aztán egy jóval támadóbb felfogásban futballozó Kaiserslautern lépett pályára, és a vendégek viszonylag hamar, az 56. percben ki is egyenlítettek Jendrisek révén. Pár perccel később aztán már a vezetést is megszerezhette volna a Lautern, ám az imént eredményes szlovák Jendrisek ezúttal egy az egyben nem tudott túljárni Miller eszén: a kapus lábbal tisztázott. A folytatásban is támadásban maradtak a „vörös ördögök", akiknél főleg Sidney Sam és Srdjan Lakic volt elemében. A horvát csatár végül jó cserének bizonyult: a 70. percben állt be Nemec helyére, és tíz perccel később szerzett góljával előnyhöz juttatta csapatát, majd a hosszabbítás perceiben egy szabadrúgást követően fejjel is betalált, végleg eldöntve ezzel a három pont sorsát. A második félidei jó játékának köszönhetően megérdemelten nyert a Kaiserslautern, amely egyre közelebb kerül az áhított feljutáshoz. Az Augsburg szombati győzelme következtében a harmadik helyre visszacsúszó St. Paulira nehéz feladat várt hazai közönség előtt, hiszen a hamburgiaknak az élmezőnyhöz tartozó Arminia Bielefeld ellen kellett volna feledtetnie az előző fordulóban elveszített Kaiserslautern elleni rangadót. A kontrákra építő vendégek a meccs kezdetétől fogva veszélyesebben játszottak a St. Paulinál, gyors akcióiknak köszönhetően többször előnybe kerülhettek volna már az első 25 percben. Ekkor Hain kapus még megmentette a hamburgiakat, ám a 33. percben már ő sem tudott segíteni, amikor Federico szezonbeli 13. góljának köszönhetően vezetést szerzett a Bielefeld. A hazaiak a második félidőben a nagy tehetségnek tartott Sukuta-Pasut is bevetették, ám a több kidolgozott helyzet ellenére nem sikerült egyenlíeteniük, sőt, a végén Lechner második sárgája révén még emberhátrányba is kerültek. A St. Pauli ezzel nem tudta visszaelőzni az Augsburgot, és továbbra is az osztályozót jelentő harmadik helyen áll. A játéknap harmadik találkozóján a sereghajtó Ahlen nagy meglepetésre legyőzte a táblázat első feléhez tartozó Union Berlint, és ennek köszönhetően a hazaiak pontszámban beérték a 17. helyezett Koblenzet. Bundesliga 2, 24. forduló: Karlsruher SC–Kaiserslautern 1–3 St. Pauli–Arminia Bielefeld 0–1 Rot Weiss Ahlen–Union Berlin 3–2
Tovább nőtt a Kaiserslautern előnye
Vasárnap délután az egyaránt a feljutásra pályázó Kaiserslautern és St. Pauli is pályára lépett a Bundesliga másodosztályában. A tabella élén álló Lautern számára sikerült jobban a 24. forduló, ugyanis a „vörös ördögök" a St. Pauli vereségét kihasználva hat pontra növelték előnyüket.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!