A svájci klub erről ma tudatta honlapján a közvéleményt. A Waadtland kantoni bíróság szerint Vanczák Vilmos csapatának kizárása jogtalan volt, és az UEFA saját szabályzatával sem összeegyeztethető. Mint ismert, az UEFA kizárta az Európa-ligából az FC Siont, így adva lehetőséget a Celtic Glasgow-nak a beugrásra. Hiába ejtette tehát ki skót ellenfelét a svájci együttes, mivel három játékosa jogosulatlanul lett nevezve, mégsem indulhatott a csoportkörben. Az UEFA etikai tanácsa a Celticnek adott igazat, így a zöld-fehérek az El idei kiírásában az I-csoportban szerepelnek az Udinese, a Rennes és az Atlético Madrid társaságában. Egyelőre nem tudni, milyen megoldás fog születni az európai szövetség részéről. Az egyik változat szerint jelentős összeggel kárpótolhatják a Siont, a másik szerint viszont az I-csoportot ötfősre bővítve mégis szerepet kaphatnak a sorozatban a piros-fehérek. A döntés azért nevezhető történelmi jelentőségűnek, mert korábban még nem fordult elő, hogy polgári bírósághoz fordulva nyert pert egy futballklub az UEFA ellen. (sport1.de) Galavits Patrik
Történelmi jelentőségű pert nyert a Sion
Hiába zárta ki az UEFA, a polgári bírósághoz forduló FC Sion pert nyert, így a szövetség számíthat büntetésre.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!