Toni Lukács a kapu előtt még mindig halálos fegyver
A milánói együttes a Serie A első fordulójában az újonc Hellas Verona otthonában lépett pályára, s bár a várakozásoknak megfelelően Poli András találatával – amúgy igen tartalékos felállásban is – viszonylag korán vezetést szerzett, előnyét nem tudta túl sokáig konzerválni. A hazaiak ugyanis már a harmincadik percben egyenlítettek Toni Lukács révén, majd a második félidőben újra a korábbi válogatott támadó villant, amivel már a Verona vezetett.
A Milan aztán hiába igyekezett a végén, nem tudott egyenlíteni, így rossz rajtot vett a bajnokságban.
A Milan vezető találata: