Kiegyenlített meccsen igazságos eredmény született, de nehéz feladata lesz a Valenciának, ha Brémában Ever Banega nélkül tovább akar jutni az Európa-liga negyeddöntőjébe.
A meccset a hazaiak kezdték jobban, David Villa már a negyedik percben helyzetbe került, de nem sikerült betalálnia. Ezután a 11. percben Claudio Pizarro veszélyeztetett, a tizenhatoson belül csapott le a szabad labdára, de lövését a védők hárították, majd tisztáztak. Röviddel David Silva helyzete után a németek szerezték meg a vezetést, miután a bíró úgy ítélte meg, hogy Angel Dealbert kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül. A büntetőt Torsten Frings értékesítette (0–1). A Valencia ezután nyomás alá helyezte a Werder kapuját és sorra dolgozta ki a helyzeteket, de sem Mata, sem Banega nem tudta bevenni a Tim Wiese kapuját. Ezután egy brémai kontrából Marko Marin került helyzetbe, de lövését César védte. Pizarro a tizenhatos széléről eresztett meg egy löketet a félidő vége előtt, de azt is védte a Valencia kapusa.
Az 55. percben Ever Banegát leküldte a játékvezető, de ez mintha lendületet adott volna a Valenciának, mert egy perccel később kiegyenlítettek. Pablo a jobbszélről adta be a labdát, ami Silvához került, akinek a lövését védte Wiese, de a kipattanót már Mata értékesítette (1–1). A 63. percben a vezetést is megszerezhették volna a hazaiak, újra Pablo ívelt be egy labdát, ezúttal szögletből, de Silva lövését fogta Wiese. Ezután lelassult a játék, kevesebb helyzet adódott. Kisebb valenciai lehetőségek után Pizarro dönthette volna el a meccset, és valószínűleg a továbbjutást a hosszabbításban, de Aaron Hunt átadását nem tudta pontosan meglőni. A Valencia továbbra is veretlen a Mestallában az Európa-ligában, de a Werder az esélyes a továbbjutásra a döntetlen után. Európa-liga, nyolcaddöntő első mérkőzés Valencia – Werder Bremen 1–1 Gólok: Mata (57.), ill. Frings (24.)
Tíz emberrel egyenlített a Valencia
Nem tudott élni a lehetőséggel a Werder Bremen, pedig majdnem egy félidőt emberelőnyben játszott a német csapat. Ever Banega kiállítását követően egy perccel egyenlített a Valencia.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!