A DVTK – sok magyar csapathoz hasonlóan – Törökországban edzőtáborozott, hogy felkészüljön az NB I tavaszi szezonjára. Tomiszlav Szivics játékosai tíz nap alatt öt mérkőzést játszottak, illetve napi két edzés szerepelt a programban, hogy március másodikára, a Debrecen elleni hazai rangadóra minden játékos csúcsformába kerüljön. A vezetőedző egy interjúban kiemelte, hogy a Diósgyőr számára nagy erősítés lehet Debreceni András, aki már ősszel is a csapat tagja volt, de mostanra érte utol magát. A Rangadó.hu megkeresésére a 2009-ben U20-as világbajnoki bronzérmet nyerő hátvéd elmondta, hogy nagy szüksége volt a téli alapozásra, amely tiszta lapot nyitott számára a klubnál. – Augusztusban írt alá a Diósgyőr csapatához. Beilleszkedett már? – Persze, azzal nem volt gond, mert sok embert ismertem már a csapatból. Időközben érkeztek további új játékosok is, így velük egyszerre ismerkedtem meg, úgyhogy nem volt probléma – kezdte a 24 éves védő. – Ősszel csak három bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Ennek szerepe van abban, hogy csak augusztus végén írt alá a DVTK-hoz? – Nyáron végig egyedül edzettem, és csak saját magamra számíthattam, mert nem volt csapatom. Erre sajnos ráment az őszi szezonom, de remélem, hogy a tavasz ennél jobb lesz. Most én is tiszta lappal indultam, hiszen végigcsináltam a csapattal a felkészülést.
A teljes cikket ide kattintva tudod elolvasni!
„Tiszta lappal indultam”

A DVTK védője, Debreceni András már csak a Debrecen elleni győzelemmel foglalkozik.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!