Sokáig a kész katasztrófa, a teljes megsemmisülés fenyegette a milánói gárdát a római Olimpiai Stadionban. A Roma ugyanis bekezdett, s félóra játék után már három góllal vezetett: a hazai fesztivált Nicolás Burdisso nyitotta meg, majd következett Pablo Osvaldo és Eric Lamela, ezzel lényegében el is dőlt a rangadó sorsa.
A szünet után újabb gólt szerzett a Roma: a 61. percben ismét Lamela fejelt a Milan kapujába, a vendégek ekkorra már igen kínos helyzetbe kerültek.
Valamelyest javult a Milan helyzete a 78. percben, amikor Marquinhos egy kezezés miatt azonnal a kiállítás sorsára jutott, így Massimo Allegri csapata emberelőnybe került, s a végjátékra esély kapott a közeledésre.
Persze veszélyben így sem forgott a Roma győzelme, de a Milan a végén azért elérte, hogy legalább valamivel elfogadhatóbb legyen a vereség: a 87. percben előbb Giampaolo Pazzini tizenegyesből szépített, egy perccel később pedig Bojan Krkic is betalált egy lépésről. A vége tehát 4–2 lett, milánói szempontból tán jobban emészthető, de ugyanolyan kellemetlenül "nyers."