A csalódást keltő őszi szereplést követően alaposan kicserélődik a Nyíregyháza Spartacus kerete. A csapatnyi légióst igazoló szabolcsiak már az őszi szezon folyamán megváltak több játékosuktól, most pedig az oly’ sokszor hibázó védelem újabb három tagjától szabadul meg az együttes. Az Újpesttől kölcsönben Nyíregyházán szereplő Kiss Zoltántól, és a román balhátvédtől, Claudio Cornacitól már korábban elköszönt a szakmai stáb, Sabin Cosmin Goiaval pedig a minap bontott közös megegyezéssel szerződést a klub. Rajtuk kívül a kemény belépői miatt sokszor a kiállítás sorsára jutó Mboussi Yves Simplice, valamint az ősszel sérülés miatt kevés játéklehetőséghez jutó Perényi Szabolcs Mihály játékára sem számít Szentes Lázár vezetőedző. A Szparihoz 2008 nyarán érkező, összesen 34 élvonalbeli mérkőzésen egy gólt szerző Goia kivásárolta játékjogát, így ő szabadon igazolhatóvá vált. A román játékos védő-párja, az ugyancsak a védelem közepén futballozó Mboussi, illetve a hátsó alakzat mindkét szélén bevethető Perényi játékjogát viszont értékesítené az egyesület, ám amíg megfelelő ajánlat nem érkezik értük, addig az NB III-as csapattal edzenek. Hír még a nyírségi egylet háza tájáról, hogy több fiatalját is kölcsönadja a klub. Az ősszel Bőcsön futballozó Szilágyi Norbert marad az NB II-ben, ám ezúttal a Kazincbarcika együttesét fogja erősíteni, míg Tóth Györgyöt a szintén második vonalban jegyzett Hajdúböszörmény veszi kölcsön. Lakatos László, Matejkó Roland, Orgován György, Reszler Zsolt és Tóth Norbert sem a Nyíregyháza sikereiért fog küzdeni a tavasszal, mindannyian fél évre intenek búcsút a piros-kékeknek.
(szpari.hu)
Száműzi védőit a Nyíregyháza
Kiss Zoltán és Claudio Cornaci után újabb védő intett búcsút Nyíregyházának, miután Cosmin Goiaval is szerződést bontott a Spartacus vezérkara. A román játékoson kívül Perényi és Mboussi szolgálataira sincs szüksége a Szparinak, akiket értékesítené a klub.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!